vasárnap, július 30

hm.
egy nap semmi evés. +t. mindegy. aludtam fél10ig, olvastam klánkönyveket, ettem, olvastam, és rájöttem, h már bőven délután van, sőt estül lassan. hamar fogok megint lefeküdni, és jó lesz. azt hiszem. mindenképpen. arra gondolok, amikor tegnap esett az eső, és várom, hogy most is essen, essen, mert az jó. nem értem az olyan kifogásokat bármi ellen, h túl szomorú, túl depis. ugyanaz, mintha azt mondanám, túl boldog, túl vidám. az rendben van, ha nem reálisan szomorú vagy boldog, ha indokolatlan, mert abból lesz a giccs.
a bloodlines-nak a hangulata AZ. azaz. maga a játék most már unalmas, végigvittem kétszer, de a zene, meg a képek emlékeztetnek valami mesére, ami ott van a képernyő mögött. a billentyűzet mögött. egy szellem, meg még egy, és megint rövidzárlat, úgy ám, Gollam, Gollam.

legaktuálisabb geekproblémám az, milyen klánú legyen a karakterem, majdnem bámi lehet - csak kicsitnevetséges, h ennyit problémázm rajta. a megkötések közül könnyebb lenne választani. De legyünk olyanok, akik még nem voltunk, mindenképp eltérű moralitás kő, meg mittomén. punnyadt vagyok ehhez. délelőtt olyan jó idő volt, most meg melegem van.

csütörtök, július 27

Felagundnak ide is a választ be, mert ott csak komment:

hm. egy másik oldalt is megemlítenék, a kép teljesebbé tételéhez:
vagyunk páran, akiknek ugyan fontos a közösség, meg az emberek az emtétéből, illetve rendelkezünk Tolkien iránti érdeklődéssel, de kifejezetten nem "tolkienes" dolgokat szeretnénk alkotni, mert maga a kreatív folyamata fontos, nem az, hogy tolkieni legyen. Vegyük a színkört, vagy a tetszhalott énekkart, vagy leginkább a táncosokat.

ezek mind elegendőek lennének, akár külön-külön is, hogy függetlenné váljunk/anak a társaságtól, de - mint látod, nem sikerült. és ez nem rajtam múlt

más: azt írod, hogy az újaknak, ismerkedőknek kéne programot (tábort) szervezni. kizárólagosan; a régebben ittlévőkben vagy nagy adag fanatizmus kéne, hogy érdeklődjenek 15szörre is aquena nyelvleckék és a tündék nemiélete iránt, vagy szervezniük kéne . A maradéknak, akik már túltárgyaltnak érzik a balrog szárnyát, vagy egyszerűen a hangulat miatt szeretik az egészet, nem a tudományos (nyelvészeti, történeti stb.) miatt, és nem válnak akármilyen okok miatt szervezővé, nincs helye az elképzelésedben. Pedig szvsz ez a csoport is belefér a képbe - vagy alkossanak maguknak külön, Tolkien-iránt-kevésbé-elkötelezett-de-érdeklődő Társaságot?

Abban igazad van, hogy az ismeretterjesztést, toborzást nem végzi elég határozottan a társaság. De az okokban meg a fenti hozzászólásoknak van igazuk (emberhiány, stb.)
De szvsz a fenntartásra is ugyanolyan szükség van, mint a toborzásra, és legalább ezt valamennyire sikerült (jó, a csökkentett szétesést) produkálni.

Hm. Ugyanoda lyukadtam, mint a többiek: tevékenyen és nem csak szóban kell résztvenni abban, amit szeretnél megvalósítani. Ne azt mondd, h szervezők, csoportosítsátok már át az energiátokat, mert ez nekem nem tetszik, hanem állj be, hogy legyen még erőforrás.

A nép, meg a cél is fontos. Ne feketefehérítsünk, mert az egészségtelen :P

szerda, július 26

szemkiugrasztó műveletbe kezdtem: nekiálltam végignézni kriszana táboros képeit. első Velemtől kezdve. nézem, hátha van valakiről teljes sorozatom. amúgy, most komolyan kéne ilyen mtt-s profilt hegeszteni :D
nem, nincsen minde a négy táboron szereplő ember - jó, várgesztest nem volt türelmem általnézni igazából. meg a mostani listát sem annyira.
a legdöbbenetebb amúgy is első Velem képei, rögtön a legelső, ahol Aral nagy kerek szemekkel bámul a kamerába. mindenki olyan fiatalka volt :P rólam az akkori képek rettenetesek/én voltam rettenetes/, azokat nem reklámozom inkább.
felagund meg brandír van meg már majdnem sorozatban, róluk vitzesek a képek. a többségről két kép van, néhányakról egy vagy egy sem :D kevés vagyok ehhez, ez van.

de mér csinálom?

kedd, július 25

nézek szembe Sandmannel, és eszembe jut, hogy megígértem valakinek az ADS-en, h kölcsönadom. Mert addiktív, és szeretek másokat megfertőzni geekségekkel. Képregényt olvasni geek dolog, ugye. Sajnálom, h elhagytam Death-es ankhomat a ZöldMacskában, de néha áldozatot kell hozni minfenféléknek, magunknak vagy az agyunknak, és jó lenne aludnom már. bizony vannak dolgok és szavak és jippijáré, de órák óta majdnem elaludtam a mekdonáldzban, és nem volt jó álmosnak lenni, itthon meg... ehh. még jó, h nem jött le a vicshántör robin újabb része. holnap is munka van. és ki kell pihennem magam, ebben a rettenetben, itthoni dögmelegben. no, közönsének tánclok, néha kívül vannak, néha belül, a novellát meg azelőtt kéne megírnom, mielőtt elfáradnak bennem a szavak. nem ma.
ne akarjak online blogzani, mert béna most rendszer? oké.
tábortábotábortábor.
alapvetően írtózom a szentimentalizmustól, és alapvetően könnyen bőgök. nem, nem ellentmondás, nagyjából következik a kettő egymástól. okos emberek nem giccseskednek.

jó csapat volt a vezetőség, kellenek azok az emberek, akikhez menekülni tudsz, akik ugyanazokkal a problémákkal küszködnek. És jobb, ha nem a normál lakókat terheled, mert akármennyire barátok, máshogy látják. Én is máshogy látom, mint ők. Jó volt étkezéseknél külön ülni, jó volt együtt nevetni az irodában éjszaka. Az illúziót meg kell támogatni hátulról. Még nem bírja mindenki az igazságot, nem feltétlenül kincstári optimista :)Szürkerév meg... jól éreztem magam köztetek, és bocsánat, amikor oltottam a pátoszt le. most ez jut eszembe.
tudom, mitől. miért, mit kell. vagyis, legalább ezt biztosan. egyszerű: a kérdés az, elfogadjuk-e, hogy változzon, hogy elmúljanak belőle dolgok anélkül, hogy teljesen elmúlna. hogy nélkülünk is folytatódik? hogy ismerőseink nélkül is ugyanaz a név, hogy már nem ugyanaz mint négy éve?
és, hogy mennyien gondoljuk hogyan. én, a részemről kezdek kilábalni a nosztalgiából, lehet előre tekinteni, mert látok jövőt barátságnak és alkotásnak. és szívesen készítenék előre terepet a hiányzó emberek visszafogadására, ha nem is vörös szőnyeget, de legalább egy külön szobába söpörném a csontvázakat :D mert azért kell a régi lakószárny, szellemekkel meg minden. Csak legyen hol élni.

:ááááh: :szürkerévi sóhaj:

hétfő, július 24

hehe, vannak vicces dolgok. amikor munkában ragad le a szemem... és nem, nem érzek túl bagy késztetést arra, h mindenkinek megfeleljek stílusilag. mondjuk így blogban.
vagyok, és ez nekem most pont jó. igen, azért álmodom a blogot, mert, ha alaki az életét is így éli meg, akkor mér ne... de most értettem meg Aeglos szivárvány-vágyát. Kell az ellenpont, és amikor a többség a dark-side, akkor marad a pillangó :gügye:

szakaszokban lesz ez a ma. még Nyüffögényt kéne elérni és lecserélni a vampire alapkönyvet a karibtenger kalózaira, még ma, még lezárás és mozi előtt.
fáradtabb vagyok, mint másfél hete, és még kicsit másfele járok elmeileg, de jó ez így. tartsuk meg, mert jó. nálam ez a tanulsága az elmúlt tábornak. szükség van olyan társaságra, ahol 20 éven felül sem csak szervezői a játéknak az emberek, hanem résztvevői - ebben pl. pozitív irányban különbözik a cserkészettől, amit a többség kinő olyan 18-23 év kor után, ha nincs a vezetők között. itt mintha másképp lenne.
a köszönömök első sorába Morgana áll, tökéletes volt második csapatvezetőnek, rengeteget segített, megminden :D szóval nagyon örülök, h vele lehettem a csapat élén.
az meg külön vicces, ahogy átvette az egész tábor a csapatunk baro... vicces szokásait és rituáléit :D
jövőre jobb lesz a tábor, ha felhasználunk tanulságokat, de ez így is megfelelt nekem.
majd még lehet, h írok, de most túl álmos vagyok.

szerda, július 12

huhh, a hozzászólás a táboros topicban... szipp :P no, kommunikáció, helyes. helyes, helyes. witchhunter robin 11. része volt asszem mos, és ma már nem érkezik le a következő, úghyogy, ha jól sejtem, végre lefekszem aludni. ez van, mostanában.
nem udm, mi lesz a táborban. most csak fáradt vagyok. és fogalmam sincs, mi mindent ... ehh de hagyjuk.
jó kis sorozat ez. technokracy vs mage háhhhá... nos, meg kéne írnom még pár novellát a sztorihoz, hogy teljes legyen. és még nem tudom a végét... neeem, nem regény, azt nem vállalok, azt félbehagyom. apránként, lépésenként összerakni a mesét.sajnos egy novellához nem elég egy kép. egy érzés és egy helyszín, verset meg nem tudok írni. konc.... konc....
még mindig nem értem, mi a baj azzal, ha valaki ezt elolvassa - igen, magamból indulok ki, mert nem vagyok egyedülálló. darabokban meg pláne nem - ergo amit én gondolok, azt már más is gondolta és fogja gondolni. csak a kötelek metszéspontjában létezem. de mindenki más is. a billentűk lenyomodása határoz meg, nem fordítva. de, fordítva. éppen ugyanannyira
nincs jelentés, és a zombik visszatértek.
még egy törölköző, még egy fogkrém, még... száradó ruhadarabok, írószer, fekete szemceruza, dezodor... ohmájgót, egész sokminden hiányzik abból a táskából. mondjuk remélem, semmi olyasmit nem felejtek itthon, ami fontos lenne. hihetetlen, mennyit költöttem ma a tábor apropójából - persze nagy része olyan dolog, amit amúgy is be kellett volna szereznem idővel.
Ja, tudom, nincsen túracipőm, csak szandálom, lőttem kínai tornacipőt, mert az alter, megminden, de esőben nemázó bakancsom nincsen. nem táborban szeretnék acélbetéteset betörni. Arról nem is beszélve, h még mnindig nem döntöttem, kell-e nekem ilyen tucatgót darab. egyzserű válasz az, h igen.
holnapra kaja!
csak remélni tudom, hogy, aki ígért bográcsot, az hoz. más annyiora nem izgat, elolvastam a "képzésünk" eredményeit, és megnyugodtam. amilyen aktív a csapatom, azok alapján hátradőlhetek. így azt hiszem, lesz energiám részt venni a dolgokban.
hú, wazz, az írástechnika anyag! no, nyomtatni nem tudom, hogy fogok. hátha Kedvesem megsegít :D
holnap megyek táborba. baromi meleg van. járkáltam egy másfél órát a városban. mit mondjak még? mindjárt elájulok. az biztos, hogy a táborban ezt az időszakot minimális erőkifejtéssel fogom tölteni, és azt is árnyékban. és leütöm a napszúrásosokat, ha kimennek a napra. baltával.
eöhörrr.
a legrosszabb, h miután összepakkoltam, még ki kell porszívóznom rendesen ezt a .... szobát. ja, pulóvert akartam elővenni.
anyám meg megint állat. de akkro sem ájulok el :HC:

kedd, július 11

http://rpg.hu/iras/mutat.php?cid=4660 írtam novellát, elküldtem. tök fura, egészen máshogy reagálnak commentben, mint a script4ben anno :P jó, nem fura, itt nem kell elolvasni és megérteni, hogy kritikát írjunk róla. és tudom, hogy érthetetlen, nekem a hangulata tetszett anno, nem az alig létező sztori. tényleg nagyon rossz lett?
juhé. megvolt a tegnap, jól. jó arc a helyi nemtomki, meglepően könnyen beszéltem meg vele a világítást - igen, ez nálam már szociális viselkedésnek számít.
és a hely tetszik nagyon, szeretnék itt Fornostot. ja, télleg, még íméleznem kell ez ügyben.

és rájöttem két délutánom van, h beszerezzek mindent a táborba. azaz egy, mert ma fotózás :PARA:

hétfő, július 10

huhh. jó kis hétvége volt?
leányfalun punnyadtunk szombat délutántól, jó volt, tanulságos volt, vitatták a blogokat, meg a jogosságot-természeteséget-normalitást, és rájöttem, h mégegy embert be kell vennem a lélekből vitatkozól táborába (értsd: nagyon elhiszi, amit érvel, ezért könnyen konfrontál a nem létező véleményemmel is)
szeretnék majd írni eszmefuttatást, de nem most, mert egy: rosszul vagyok, kettő, van dolgom.

szombat, július 8

amúgy vidám combichristot hallgatok, esőszagú délutánon, és nem baj, h esni fog, olyan jó idő lett :D
kéne átnéznem megint novellát, vagy írnom? nem elsősorban a zenéket kéne megvágnom. mindjárt. get yout body beat! :dzsiggel:
nem vagyok függő. nem. nem. nem az első volt bekapcsolni a gépet 9kor, ébredés után. előbb reggeliztem és elmosogattam. aztán a fürdőszoba foglalt volt, így kötöttem itt ki...

rájötem, h csomó pénzt el fogok költeni a tábor előtt, mert van némi lemaradásom önellátás terén, ilyen nyáribb-túrásabb ruhákat illetően. a westend különben tele van szimpatikusan fűzőszerű, csipkés, és fekete-fehér-bordó ruhákkal. persze olyankor nem akarok ilyet, amikor trend, mi?! hm. nem lehetne úgy szervezni post-mtts találkozókat, hogy ne egyszere legyenek? vagy akor egy helyen, plíz :( no mindegy, szeretettel várok minden kedves olvasómat hétfőn este hét órakor a ZölsMacskában, a Synithos évadzáró előadásán :lol: itt:
Jó lesz. Tegnap megtapsoltuk Peredhilt, amikor végre végigmondta a monológját :D
Utána meg lehet maradni bandázni.

péntek, július 7

sallallalaaaaa... egy délutánnyibóklászda után meszereztem fürdőruhát. :letörli a vérfreccsenéseket magáról: nehéz volt. plászultam. feleslegesen. elegem van, a tchnika lehetővé tesz bármilyen formát és színt majdnem, mi a francér gyártanak annyi bűnronda gusztustalan tiritarka fürdőruhát? nem szépek,neeeem. mér nemlehet neten megtervezni és legyártatni? :ajvhcaerjvbgfwqekrwkergqker:
ezt azért már nem bírom szó nélkül :D szal mér érzem úgy, h nem reálisak az elvárásaik? sosem bírtam, ha valaki pattogott, h márpedig ünnepeljetk és sztároljatok, még akkor sem, ha megérdemelte. nyilván én értem félre. nem mintha lenne bármilyen jelentősége, csak a szavakat koptatom halálra.
megvertem öcsémet Starcraftban :D gyorsan lefoglaltam az összes elérhető forrást, oszt feladta egyszercsak.

éhes vagyok, alig reggliztem, úgy siettem. egyebek? egyelőre nem hiszem.

csütörtök, július 6

éhes vagyok, álmos vagyok, ilyesmi. de azér még élek. majd enni kéne valamit, és aludni. erősen. aludni kell... aludni és... enni... brééééjnzzzz.
nem szeretnék korán elindulni, hát várok és blogolok. vettem magas számú naptejet, készülök, meg egy kicsitvicces fekete felsőt.
hiányzik az az rpg, bevallom.

szerda, július 5

crüxshadows- deception váhháhhááá ezt is rég hallgattam. nagyon. rég. hallgattuk. ezt jajj. jajj. jajj de. álmos. vagyok.
váhhhááááhhhháááááá. kibújt ördögi, gonosz énem, nem lesz Fornost a táborban. Igen van benne némi pedagógiai szándék is, tessék észrevenni, hogy van tétje a jelenlétnek és figyelemnek/fegyelemnek, de sajna a fő indok az, h tényleg kellett volna a tegnapi próba. Ja, és nem adok bele energiát senki helyett, most se, máskor sem. Nem kötelező elvállalni, de vállalás után már kötelező utánanézni, és eljárni próbákra. Ez van. Kiírtam a synithos fórumra, sőt, élőben is említettem előtte próbákon, h a héten lesz még próba szerda előtt, estefele. Aki nem nézett utána, az magára vessen, folyamatosan kiírtam a topicba az akuális állást. sőt, ímélt írnak és megkérdeznek, ha vmi nem stimmel. vagy felhívják valamelyik másik szereplőt. a lehetőségek igen bővek az információszerzéshez - ha meg ennyire nem érdekli a dolog, h utána is járjon, akkor hagyjon békén, ne vállalja az előadást.

enélkül is sűrű az életem.

hétfő, július 3

Ministry-NWO :D jó kis szám.

a fejfájásom beleugrott a koponyámba, ihajj, megyek levegőre, tyuhajj, mi lesz, mi lesz sálálálááá. vicces, hogy nincs tolkien.hu, de az is, h nincs helyette kommunikációs felület, vagy csak én nem tudok róla. nem baj, ez nem az én dolgom.
elolvastam nekromanta vérfarkasos sztoriját. kezd belejönni, és most jobban tetszik, mint szappanopera. kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle... ilyenkor megint elkap a hév, isz ki békásmegyerre, de általában leszállok róla időben, mielőtt nekikezdenék. nos, majd valami lesz. elvileg van három novellám, már csak át kéne őket írni. rettegek. nem, ez nem igaz. ez csak túlzás. inkáb csak félek a rám törő tehetetlenségektől, meg nyomottságoktól. néha jó érezni, hogy nem a normális síneken halad az életem, az érzelmi íveim nem a bevett szabályokat követik. ettől néha életnek érzem a létezést. kár, h rövid ideig tartom ezt jónak, a többiben, ha eszembe jut, szüttyögök és rpgbe fojtom bánatom.

vasárnap, július 2

huhh, ez a Dive naggyon jóó :D Sidewalk sinner. juhujjj. ja, ipari kategóriás zene, húgom idegbajt kapott volna már tőle...
keresek sandman reklámanyagot jól. itt?
vagy a környékén valahol van leírás róla. aludni kéne, nem itt ülni amúgy asszem. de egy óra múlva meg fel kéne kelnem szal ezt megint elbuktam. olvasok inkább Hellsing mangát :)=
aú. a legfrissebb vámpírszappanoperás jelenetben hagyott el a lelkierőm véglegesen - a trúláv rózsaszín érzékelőme zárlatos lett, a hátam meg még mindig vörös.
amúgy is túl sok élmény ért, pedig aludtam este 9től reggel nyolcig, csak az éktelen madárrikoltozás vágta agyon az álmomat. abból pedig egy érdekes részlet, vagyis számomra érdekes talán.

most épületben kavarogtam, folyosókon, szobákon, lépcsőkön keresztül, egyfajta fekete-fémes, márványos, dark helyen. Régi iskolák hangulata keverve a Csillagok Háborújás vallató-szoba fekete falaival. Egy kísérlet, amikor felfedeznek egy minden vizet megfertőző, zöld trutymóvá átalakító folyadékot -Macskabölcső utánérzet - és le kéne zárni a helyiséget, mieőtt elér a végkifejletéhez a folyamat. De be akarja valaki törni, az általam alakított szereplőt hason lövi az ajtó elé tartott asztalon keresztül, majd mégis megesik rajta(m) a szíve, és lehúz(za) a víz alá (hogy ne lássanak), majd Beölel(i) vámpírnak. Szettitának. Ajándékba kap egy gót játékbabát, és keresem a haja közt az arcát, mindig más, még sminket is lehet rajta újrarajzolni, ha letörlöm az előzőt. a köztes részek a szokásos ide és oda megyek mindig más és aktuális céllal.
később odaértem a tegnap házasodott régi ismerőseim esküvőjére, vittem nekik virágot, de az közben összement, és nem tudtam a cseles elrendezéssel együtt sem széppé tenni.

és még mindig álmos vagyok. nehogy megmondja valaki a tutit, hogy biz-a, ez lelki fáradtság, mert füleibe fórró spanyolviaszt öntök. bahh.

ja, és kommenteljetek. mondjátok el, mit vártok a tábortól, vagy... mit vártok a nyártól, és ki szeretne lájvot a nyáron, és esetleg helyszínre van-e ötlet. bár drímőrnek volt tegnapi felvetése, de, ha netán az a teljességgel elképzelhetetlen eset forogna fenn, hogy nem lesz hozzá hangulata, kedve, akkor, ha van helyszín és időpont, segítséggel megalkotom én is. augusztusban valamikor.

tyű, van nálam egy 13 darabos gyűjtőjegy... azt hiszem, nem fogom elsietni a legközelebbi bérletvásárlást :D ügyesen ez is kitart még sokáig...

napi mantra: a tábor jó lesz, csapatvezetni jó lesz.. apropó. most már elvileg nyilvánosak a csapatösszetételek, meg ilyesmik, max nem lehet őket elolvasni, mert épp nincs tolkien.hu. tegnap kaptunk kiképzést, meg ötletet, nekem leginkább az elmélet tetszett, mert az magyarázott, ellentétben az előző meglátásokkal, amik viszonylag esetlegesek voltak.
rájöttem, h az én elvárásaim a sínothostól a minimálisan kamasz (cselekvés orientált), de azért inkább felnőtt (felelősségvállalós) magatartásformákat jelentik, én egy ilyen társasághoz tudok leginkább hozzáadni a képességeimmel. nem vagyok az a hűde gondoskodó típus,bár könnyen tudok figyelni és meghallgatni, inkább eszközöket adnék a problémák megoldásához, mint negoldanám a problémát. pontosabban, elvárnám a körülöttem lévő emberektől, hogy ismerjék fel, mindig ők maguk tudják csak kibogozni a csomókat, és vállalják érte felelősséget is, ha jó, ha rossz a művelet eredménye.
tehát inkább csak biztosítom a feltételeket, aztán hajrá, működöm én is normálisan a megoldás irányában. persze néha ez a működés jelenthet diktatúrát is, mint a rendezés esetében - nem kell félni, csapatvezetőként nem fogom úgy érezni, h a maximumot kell kihozni a feladatokból, ezt javarészt a csapatra bízom - azért egy minimum szint fenntartásával. Nem hinném, h olyan sok ember élvezi azt, ha nem jó, amit csinál.

különben zavar egy kicsit ez az agresszívan közösségépítő megközelítés :). nem vagyok az a szeressük -egymást-gyerekek ember, hanem inkább a legyünk-jóban-mert-az-hatékonyabb hozzáállás jellemez. a közösségépítés nem cél, csak eszköz. jól akarjuk magunkat érezni. és ehhez szükséges a jó közösség.

node mostmáraztán elég. legközelebb úgyis máshogy gondolom majd.

szombat, július 1

ég a hátam, meg egy kicsit a karom is, a fő negatívuma az elmúlt napnak. NAPnak. utálom. az egyik tanulság, h mindig árnyékban legyünk napközben, és takarjuk valamivel a nap felé eső hátunkat... 11 és 4 között ne is menjünk napra, amondó vagyok. csak esőben. váááá.
mi van még... álmossság és fáradtság, meg billentség. ilyenek.
kezdek nagyon. nagyon. nagyon fáradt lenni. az eső jó, az eső a barátunk, de a felhőkben sem bízhatok többet. és lassan alszom, nem kell félteni.