Hullákról álmodni nem jelent jót. Nem tudom pontosan mit jelent (vannak elképzeléseim), de ráadásul még nyomasztó is. Kórházban voltam - nem tudom miért, ott aludtunk valami mtt-kórus-főnix jellegű csapatttal. Vagy csak épp ott jártunk. Tudtuk, hogy vannak valamelyik ajtó mögött oszló hullák, mert ott tárolják őket, és mintha ... Zsófi véletlenül rányitott volna egyre, mesélte szörnyülködve. A víznek is fura íze van, vettem észre, és féltem, hogy belefőzik őket a menzakajába, vagy a kipárolgásuk miatt elromlik a dolgok íze. Mesélték, hogy az olaszok nem hűtik rendesen a hallottakat, ezért a Milánóba tartó repülőn rettenetesen büdös szokott lenni, érdemes inkább Párizsban átszálllni. És borzongással vettem tudomásul, hogy ami büdöset szoktam érezni, az valóban oszló hulla. (Nem, az álomban nem éreztem, csak tudtam, hogy a múltban volt már ilyen).
Teh horror.

éhes vagyok. ja, azt akartam mondani, hogy álmomban lovercraftian környéken jártam (esetleg Odaát), valami történet eleje volt, összegyűltek a kutatócsapat kissé mangoid tagjai, és egyszerre sötét lett (én meg ismertem a történetet, tudtam, mi következik), a következő pillanatban pedig mindenkit furcsa szálak kötöttek valamihez az erdőben - ezek a szálak a gernchez voltak rögzítve, vagy a hátunkhoz, mint valami fűzővel, több sorban, lehetett állítani a szorosságán is, meg is kértem valakit, h húzza meg, mint egy fűzőt, mert akkor nem fog fájni a hátam.
A hely, ahol voltunk, sötét-barna-sötétzöld és fekete erdő volt, tim burton, ilyesmi, volt kis faház is, meg valami mocsár, meg felette deszkapalló.

És emlékeztet egy másik álmomra, ahol budapesten jártunk, valahol délen, hegyek oldalán, erdők szélén, a város alattam, mint egy vidámpark, egy kockásrács túloldalán...

sokat utazom erdőben is, ott leginkább gyalog - vagy autóval valahogy. ilyenkor mindig félhomály van, vagy hajnal, vagy esős idő. (erdő, erdő van idebent)

Világvége

Huhh, rég volt ilyen sokáig összefüggő álmom.

Az volt, hogy világvége következett, a Föld minden területén, csak épp nem egyszerre, (halvány emlékeim vannak mindenféle atomrobbanásokról, meg ilyesmik). Tanárúrnak volt egy űrhajó jellegű szerkezete, amivel tudott térváltani/ugrani, és úgy tervezte, hogy begyűjti a társulatot - de csak a társulatot, senki mást! - aztán ezzel az izével ugrálva valószínűleg kikerülhetjük a világvégét. Határeseti vállalozásnak indult eleve, mert valami olyan sűrű és bizonytalan ugrásokra lett volna szükség, amit ő még sohasem, és amúgy is, baromi fárasztó. 

Én meg rettenet ideges voltam amiatt, mert úgy tudtam, 10 percünk van indulni, de mindenki ég húzta az időt. aztán kiderült, majd' egy óra van még. Ja, meg igazából azon gondolkodtam, h tulképp egész sok esélyem van arra, h most meghaljak. Végre befutott az összes tag, asszem Farkas utoljára, betegen hátranyalt milliomoshajjal és vicces sálban (merhogy beteg), mellettem Koma nem értette min parázom (meg fogunk halni!), meg még Boszorkány sárga haja rémlik. Aztán elindultunk, és rajtam kívül már senki nem tudta, h most világvége van, és Tanárúr javasolta, h töltsünk le filmeket a netről, h ne unatkozzunk. A gép amúgy olyan volt, mint egy nagyobb lakás, néhol fák nőttek benne, meg ilyesmi.

Szokatlanul pihentnek éreztem magamat ébredéskor. Még nem a kipihent lét, de már nem akartam sírvafakadni. Ez jó. 

Hollow

csak egy kép

én meg fáradt vagyok.
--
ja, álmodtam. az eleje emtétés volt, valahova mentünk, valahol vonatközelben, sok cuccal, a csomagjainkat a vonatra már felpakoltuk, de mi magunk lekéstük a vonatot, és ott álltun a világ végén minden pénz és irat nélkül. valahogyan el kellett mégiscsak jutni máshová, a csomagokhoz, ezért végül Farkas meg én hősiesen stoppoltunk autót, hogy majd utánasietünk a csomagjainknak, megállítjuk a vonatot és minden jó lesz. Utána már valahogy eööö... a Doktorúr is előkerült, meg a társulat érzete, tehát az első társulatos álmom volt. Asszem innen szerettem volna kezdeni, de a mai nap nem az igazi.
Reggel beleléptem vérlepke szertehagyott övcsatjáa, és most is fáj és zsibbad a lábam.

ja, lehet, h blogolni gáz, de akkor élni is. (no, ez nem információ, mert az utóbbi minden előfeltétel nlkül igaz)
--
csöndes sarokba leülni és nyüffögni, ja.
--
http://secretvespers.com/2008/08/08/surface-tension/
http://secretvespers.com/2008/08/17/i-want-to-meet-you-without-ever-planning/
még másfél óra az indulásig próbára. csak eltelik ez a nap is.

Jajjmit álmodtam én rendesen.

Volt ott minden, házban kanyargás, erdőben kanyargás, buszon utazás. Folyamatos alkonyatban, teszem hozzá.
Az összefüggő része (amiből felébredtem), nagyjából ott kezdődött, hogy állatkerti bemutatón voltunk, és az agreszív állatok kidöntötték a kerítést. Valami gepárd volt a ludas, és persze rá(nk)rontott a nézőkre. Az oroszlánok meg feketepárducok még ketrecben maradtak. A nézők futottak, aztán nem tudom, de sikerült kicselezni a gepárdot - viszont Estel visszament és kiengedte a többi állatot, ami miatt rettenet dühös lettem rá. Később elmondta, h leölt pár antilopot számukra, ezért nem eredtek utánunk. De azért menekülés, a házon keresztül. Felbukkant a gepárd is, immár öregen és fogatlanul, így nem jelentett komoly veszélyt - csak állandóan felugrált a kezemben tartott zacskóhoz. le a lépcsőn, fel a lépcsőn, találjuk meg a megfelelő utat, mint egy számítógépes játékban. Az egyik szobában aztán emberekre bukkantunk, család és a gyerekek, aludtak, bár már világos volt, az ablakon nem tudunk továbbjutni, de a falban van egy titkosajtó. sötét átjáró, vízcsobogás, én vezetem a csapatot, és kitapogatom szemben a lábammal, h a pont elérhető lépcsőfok csapda, mert lehajlik. Segítséget kérek az utánam következőtől, h fogja meg a kezem, így ki tudom tapogatni a következő lépcsőfokot, ami már elbírja a súlyomat, így átmászhatunk. Amúgy a következő ember erőteljesenemlékeztetett főnixeskatira. a túloldalt megint egy szoba, alvó emberrel, aki felébred, és egy ragyogó kék szemű, szőke fiatal nő, olyan ragyogó zöld paplannal, hogy összekeverem a szeme színével. Ránézek Katira, és megállapítom, h most már nem érzek kísértést arra, hogy megegyem, ezt meg is beszéljük, h de furcsa, most már nem vagyunk kanibálok. Aztán a nőre nézek, és őt bizony megenném. A nő meg mondja, h dehogynem ti egymást is megennétek, de az tény, h az emberek finomabbak a cséndzslingek számára, legalábbis a városban ezt tanulta. és ebben a pillanatban csörgött a telefonom.