borzasztó álmos vagyok, tegnap mosást beraktam, aztán mentem Vidnek örvendezős sörözésbe, ami a magam fáradtságával egész kellemes volt, és hát vannak dolgok, amiken nem tudom magamat túltenni, de ez évek óta van már így, talán soha nem múlik el, mert vannak olyan emberek, akik. Meg vannak mások is.
A táboron még pörgök, és fogalmazom az értékelést, közben próbálom szinten tartani magamat munkában, nehéz ez így. A hűvös levegő a szobámban, a puha ágyam, az esték és hajnalok nyugalma olyan dolgok, amiket kincsként őrizget az emlékezetem már előre is.
És a lehetőség, hogy bármikor felkelhetek és mehetek, egyre inkább megtanulok élni vele. Majd rendet rakok, majd kimosok mindent, majd még kaját is veszek otthonra, nem várhatok mindig másra, hogy legyen értelme, nem, akkor majd magamnak.
A tábor, a tábor a tábor most végre az alkotásról szólt számomra is, és nem vagyok hajlandó lelkiismeretfurdalást érezni azért, mert végre nem dolgoztam ki mindent magamból, nem fáradtam bele már hetekkel előre. Az sem érdekel, ha az embereknek nem jött át "Heva", műsorvezető voltam elsősorban, nem főszereplő, azokkal meg live-oztam táborban, akiket ez érdekelt. És, szakadjak meg, számomra voltak megható részei a játéknak, én láttam Roderik szemét, ahogy aggódva a testvérét figyelte, miközben Siderik a Sötétségről beszélt, ébredtem fel kétségbeesett "Siderik! Ne tréfálj vele koma!" kiáltozásaira és rohantam ki baltával a kezemben pár percen belül jelmezben csatlakozni a kiáltozáshoz, szorult össze a torkom, miközben Waíla sírt a földön heverő Ahma fölött, és éreztem a diadal örömét, amikor a füstös csatamezőn egymás nyakába ugrottunk Aggwusszal, és és még a pieta is megvolt az erdőben, ahogy azt kell.
Ez nem volt ingyen. Ehhez ki kellett állni a közönség elé, ami most volt olyan kegyetlen, mint egy unottabb este bármely színházban, gondolkodnom kellett és akarnom, hogy jöjjön az érzés. Minden egyes alkalommal, amikor közölték velem, hogy nincs, nem létezik az a dolog, amit átélek, hogy nem jön át, hogy minden fáradozásom felesleges (vagy csak olcsó CGI fogás - bazmeg, akkor szólj róla, hogy nem jó, ugyanúgy tudsz te is tüzet oltani, mint én, ugyanannyira a te dolgod is), mert nincs meg a fíling, számot kellett vetnem magammal, és a teljesítményemmel, kimenni és rágyújtani, és elnyelni a görcsös, összeomló zokogást, mert nem szabad, mert menni kell tovább és csinálni és nem feladni azokért, akiknek tetszett, akik látták, akiknek ez adott valamit.
Aki vitt már életet NPC-be, vagy szólalt meg hangosan egyszerű táborozóként keretjáték jelenetben, tudja, miről beszélek.
Azt sajnálom, hogy nem voltunk elegek a lufi felfújásához, hogy az elbírjon mindenkit.
Köszönöm mindenkinek, akin láttam, hogy adtunk neki valamit, akivel valamit azért sikerült átélni, aki tudott velünk játszani, akiknek vezethettem a műsorát. Az új arcoknak, akik érdeklődve jöttek és kérdeztek, a gyanakvó régieknek, akik belekérdeztek a plot lyukaiba és arra késztették a teamet, hogy megpróbáljon foltozni, azoknak a szervezőknek és nemszervezőknek, akik ötleteikkel hozzátettek, a működtetés irányába hajtották és nem azon görcsöltek, hogy, jajj, ég, hanem azon, hogy eloltsák. Meg azoknak, akik ezt az egészet nem gondolták túl, hanem egyszerűen elfogadták.
Ki kellett jönni a feszültségnek, igen. Az nyilván megfontoltabb és PC-bb, ha egyszerűen nem mondok semmit, csendben meghallgatok, elolvasok és befogdok minden kritikát, de most jön az én-blogom érv, meg az, hogy az aránytalanság mindenkor idegesít. Meg... öö.. hagyom a disclaimert, hagyom már, ez az egész személyes, a profibb véleményemet még mindig fogalmazgatom.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tábor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tábor. Összes bejegyzés megjelenítése
kedd, augusztus 14
vasárnap, augusztus 12
hirtelen
Mielőtt beájulnék alvásba (nem, nem vagyok hajlandó ma már mosni), azért muszáj egy gyors személyes beszámolót a táborról, vagy soha nem írom meg (vagy csak bekezdésenként szétszórva több bejegyzés között).
Például azon gondolkodtam a buszon hazafelé, hogy hogyan éreztem magamat, és azt kell mondjam, hogy alapvetően jól. Nyilvén nagy a kontraszthatás a tavalyihoz képest, ahol a szakítás alatt fogösszeszorítva kellett végigpozőrködni azt a 13 napot, most meg alapvetően nincsenek magánéleti problémáim. Jobban belegondolva, nem is tudom, mikor volt utoljára olyan tábor, ahol ne lett volna valami... na, szóval.
A táborok nem szoktak katarktikus élményt hozni, most már nem is várom ezt, de azért most is meg voltak azok a pillanatok, amik miatt ezt az egészet megéri csinálni - jellemzően ugyan a szervezői körben, vagy olyan helyzetekben, amit azért tudtam így értékelni, mert szervező voltam, de ööö... asszem máshogy nem is lehet (szervezőként ugye). kiemelten a sárkány megöléses improvizációnk volt ilyen.
Nagyon kiélezett helyzetben, az időhatár leteltével "visszavertük" a sárkány csapatát, és akkor valóban megvolt az az érzés a füstölgő csatamezőn, éjjel. És az, ahogy a beálló tétovaságban úgy éreztük Gergővel mindketten, hogy akkor most valamit muszáj imprózni. Én nem emlékeztem a megbeszéltekre, miután levegőt is alig kaptam még a hadijáték után, semmi nem utalt arra, hogy bizony most nem tudhatnánk megölni a sárkányt, mert csak visszavonult, úgyhogy szépen kivégeztük. Erről szerintem csak a szervezők, meg talán a sárkány oldalán harcolók tudtak, hogy ennek nem így kellett volna lennie a papírforma szerint, de úgy érzem, jó volt így. A script szerint meg kellett volna várnunk, amíg elmegy a sárkány, és utána meg csak számba venni a veszteségeinket, hát, nem így sikerült.
Hm, aztán ott van az, hogy a szervezőkkel jobban összeismerkedtünk, mint eddig, a közös munka, meg a csapatdarab, bla-bla, de ez tényleg működött, minden feszültség és ellentét mellett is. Hiszem, hogy az emtétében ez az, ami legjobban képes benntartani az embereket. A közös alkotás. Legyen szó színdarabról, kórusról vagy rendezvényről, mindegy, az a lényeg, hogy fontos dolgot hozzunk létre, ami túlmutat a saját igényeinken.
A negatív oldalon van az a csalódás, hogy pár számomra fontos emberrel nem sikerült érdemi időt tölteni együtt, és nem csak az idő hiánya miatt. Olyan intenzíven érkezett tőlük a kritika, a "nem érzem jól magam, de, ha mégis, ahhoz neked aztán semmi közöd" érzés, hogy rendszeresen azt vettem észre, hogy megyek ki dohányozni az útra szervezőlánytársaimmal frusztráltan, pedig meg vagyok róla győződve, hogy mi nem basztunk el semmit. Mégis ott volt. Volt aztán, akivel sikerült minimálisn enyhíteni ezen, de az is olyan érzés volt, mintha újra meg kellett volna róla győznöm, hogy hé, ember vagyok én is, sőt, a barátaim is azok. Hülye igényeim vannak a barátaim empátiájára, na. És hülye félelmeim is, btw, ez nem szabad kihagyni. A hazaút asszem ezért volt kifejezetten lehangoló. Magamnak köszönhetem, persze.
Most még küzdök a kognitív disszonanciával, hogy olyan teljesítményre gondoljam azt, hogy jó, amire a külső szemlélő közelebbi ismerőseim többsége képtelen volt pozitívat mondani. Szerencsére beszéltem másokkal, is, gyökeresen eltéreő véleményeket hallottam, most jön az, hogy egyensúlyozgatok, aztán szarok bele az egészbe, és döntök úgy, hogy én jól éreztem magam, a feladatomat teljesítettem, hibákat látok utólag, és elképzeléseim is vannak a kijavításukra, de nem vagyok hajlandó azt gondolni, hogy katasztrófa lett volna, mint aminek a képe állandóan felrémlett előttem pár mondatváltások után.
Most alvás, holnap meló, Heva lassan otthagyja Setétvölgyet, Roderikre bízza a kocsmát, aztán nekimegy a világnak, összeszed megint egy gondori katonát vagy meghal egy random ütközetben, és nem szólnak róla énekek.
Például azon gondolkodtam a buszon hazafelé, hogy hogyan éreztem magamat, és azt kell mondjam, hogy alapvetően jól. Nyilvén nagy a kontraszthatás a tavalyihoz képest, ahol a szakítás alatt fogösszeszorítva kellett végigpozőrködni azt a 13 napot, most meg alapvetően nincsenek magánéleti problémáim. Jobban belegondolva, nem is tudom, mikor volt utoljára olyan tábor, ahol ne lett volna valami... na, szóval.
A táborok nem szoktak katarktikus élményt hozni, most már nem is várom ezt, de azért most is meg voltak azok a pillanatok, amik miatt ezt az egészet megéri csinálni - jellemzően ugyan a szervezői körben, vagy olyan helyzetekben, amit azért tudtam így értékelni, mert szervező voltam, de ööö... asszem máshogy nem is lehet (szervezőként ugye). kiemelten a sárkány megöléses improvizációnk volt ilyen.
Nagyon kiélezett helyzetben, az időhatár leteltével "visszavertük" a sárkány csapatát, és akkor valóban megvolt az az érzés a füstölgő csatamezőn, éjjel. És az, ahogy a beálló tétovaságban úgy éreztük Gergővel mindketten, hogy akkor most valamit muszáj imprózni. Én nem emlékeztem a megbeszéltekre, miután levegőt is alig kaptam még a hadijáték után, semmi nem utalt arra, hogy bizony most nem tudhatnánk megölni a sárkányt, mert csak visszavonult, úgyhogy szépen kivégeztük. Erről szerintem csak a szervezők, meg talán a sárkány oldalán harcolók tudtak, hogy ennek nem így kellett volna lennie a papírforma szerint, de úgy érzem, jó volt így. A script szerint meg kellett volna várnunk, amíg elmegy a sárkány, és utána meg csak számba venni a veszteségeinket, hát, nem így sikerült.
Hm, aztán ott van az, hogy a szervezőkkel jobban összeismerkedtünk, mint eddig, a közös munka, meg a csapatdarab, bla-bla, de ez tényleg működött, minden feszültség és ellentét mellett is. Hiszem, hogy az emtétében ez az, ami legjobban képes benntartani az embereket. A közös alkotás. Legyen szó színdarabról, kórusról vagy rendezvényről, mindegy, az a lényeg, hogy fontos dolgot hozzunk létre, ami túlmutat a saját igényeinken.
A negatív oldalon van az a csalódás, hogy pár számomra fontos emberrel nem sikerült érdemi időt tölteni együtt, és nem csak az idő hiánya miatt. Olyan intenzíven érkezett tőlük a kritika, a "nem érzem jól magam, de, ha mégis, ahhoz neked aztán semmi közöd" érzés, hogy rendszeresen azt vettem észre, hogy megyek ki dohányozni az útra szervezőlánytársaimmal frusztráltan, pedig meg vagyok róla győződve, hogy mi nem basztunk el semmit. Mégis ott volt. Volt aztán, akivel sikerült minimálisn enyhíteni ezen, de az is olyan érzés volt, mintha újra meg kellett volna róla győznöm, hogy hé, ember vagyok én is, sőt, a barátaim is azok. Hülye igényeim vannak a barátaim empátiájára, na. És hülye félelmeim is, btw, ez nem szabad kihagyni. A hazaút asszem ezért volt kifejezetten lehangoló. Magamnak köszönhetem, persze.
Most még küzdök a kognitív disszonanciával, hogy olyan teljesítményre gondoljam azt, hogy jó, amire a külső szemlélő közelebbi ismerőseim többsége képtelen volt pozitívat mondani. Szerencsére beszéltem másokkal, is, gyökeresen eltéreő véleményeket hallottam, most jön az, hogy egyensúlyozgatok, aztán szarok bele az egészbe, és döntök úgy, hogy én jól éreztem magam, a feladatomat teljesítettem, hibákat látok utólag, és elképzeléseim is vannak a kijavításukra, de nem vagyok hajlandó azt gondolni, hogy katasztrófa lett volna, mint aminek a képe állandóan felrémlett előttem pár mondatváltások után.
Most alvás, holnap meló, Heva lassan otthagyja Setétvölgyet, Roderikre bízza a kocsmát, aztán nekimegy a világnak, összeszed megint egy gondori katonát vagy meghal egy random ütközetben, és nem szólnak róla énekek.
péntek, március 4
Fórumbejegyzés helyett
Jajnemár, legalább az illúziója legyen meg, hogy jövőre akár olyanok is nyerhetnek pályázatot, akik nem idén szervezők (de persze rendelkeznek a szükséges tapasztalattal) ;). És nem hiszek benne, hogy jövőre ilyen szinten nem változik semmi, hogy ki lehessen jelenteni, senki nem talál másik alkalmas táborhelyet, és nem is fog jelentkezni másik (a jelenlegitől gyökeresen különböző), alkalmas főszervezői csapat.
Duhh.
Szanticskára se megyünk, pedig arra még szerződés is volt. Szal óvatosan az ilyen kijelentésekkel, ebben egyetértek Felagunddal.
És, ha már nem fórumra írom ezt, mert feleslegesnek tartom, ide bővebben ki is fejthetem a dolgot, juhé.
Szóval engem is zavarnak azok a kijelentések, amik idén már a jövő idei táborra vonatkoznak. Gyűlölöm a bebetonozott dolgokat, és ezek olyan kijelentéseket akarnak hagyománnyá tenni, amiket minde évben át kéne újra és újra gondolni. Kifejezetten lustaságnak tartom azt a fajta koncepciómódosítgató elvet, ami már másodszorra van jelen a szervezésben. Nem, nem harmadszorra, mert az első szanticskai tábornál azért koncepciós elveket találtak ki de tavaly, meg idén ezeknek a határát faragták/faragják az amúgy roppant kreatív szervezők.
Olyan dolgokat veszünk alapnak, amiket átondoltam kellene, nem pedig azért, mert "már tavaly is ez volt". Ebből a szempontból kifejezetten örülök, h Szanticskát le kellett mondani, mert ez kötelezően átgondoltatja a szállással kapcsolatos prekoncepciókat. Akár a sátrazásról-faházas elhelyezésről, akár a zuhanyzókról, stb.
Annak is örülök, hogy az egyik családvezetőm a Relaxban volt utoljára táborozni, mert így sokkal frissebb ötletei vannak, mint akár nekem, hiányzik belőle az elmúlt x év berögződése.
A másik meg az, hogy nem csak a szokások, de az emberek is kezdenek beragadni. Nem igaz, hogy csak a jelenlegi főszervezők és szervezők alkalmasak tábort létrehozni, és végigvinni. Ebben az évben lehet, hogy másoknak éppen nincs elég ideje vagy energiája, de ez is változhat jövőre. (Mondjuk, ha a kolléganőmet sikerülne beemtétésíteni, akkor máris lenne még egy fasza logisztikusunk, de ehhez kisebbfajta csoda kéne :D)
Ezzel együtt úgy tartom, hogy jó a szervezői csapat, és alapvetően nem rossz a koncepció. Ha netán valaki éppen igyekezne félreértelmezni azt, amit leírtam kedves érdeklődő olvasóim közül :D
Duhh.
Szanticskára se megyünk, pedig arra még szerződés is volt. Szal óvatosan az ilyen kijelentésekkel, ebben egyetértek Felagunddal.
És, ha már nem fórumra írom ezt, mert feleslegesnek tartom, ide bővebben ki is fejthetem a dolgot, juhé.
Szóval engem is zavarnak azok a kijelentések, amik idén már a jövő idei táborra vonatkoznak. Gyűlölöm a bebetonozott dolgokat, és ezek olyan kijelentéseket akarnak hagyománnyá tenni, amiket minde évben át kéne újra és újra gondolni. Kifejezetten lustaságnak tartom azt a fajta koncepciómódosítgató elvet, ami már másodszorra van jelen a szervezésben. Nem, nem harmadszorra, mert az első szanticskai tábornál azért koncepciós elveket találtak ki de tavaly, meg idén ezeknek a határát faragták/faragják az amúgy roppant kreatív szervezők.
Olyan dolgokat veszünk alapnak, amiket átondoltam kellene, nem pedig azért, mert "már tavaly is ez volt". Ebből a szempontból kifejezetten örülök, h Szanticskát le kellett mondani, mert ez kötelezően átgondoltatja a szállással kapcsolatos prekoncepciókat. Akár a sátrazásról-faházas elhelyezésről, akár a zuhanyzókról, stb.
Annak is örülök, hogy az egyik családvezetőm a Relaxban volt utoljára táborozni, mert így sokkal frissebb ötletei vannak, mint akár nekem, hiányzik belőle az elmúlt x év berögződése.
A másik meg az, hogy nem csak a szokások, de az emberek is kezdenek beragadni. Nem igaz, hogy csak a jelenlegi főszervezők és szervezők alkalmasak tábort létrehozni, és végigvinni. Ebben az évben lehet, hogy másoknak éppen nincs elég ideje vagy energiája, de ez is változhat jövőre. (Mondjuk, ha a kolléganőmet sikerülne beemtétésíteni, akkor máris lenne még egy fasza logisztikusunk, de ehhez kisebbfajta csoda kéne :D)
Ezzel együtt úgy tartom, hogy jó a szervezői csapat, és alapvetően nem rossz a koncepció. Ha netán valaki éppen igyekezne félreértelmezni azt, amit leírtam kedves érdeklődő olvasóim közül :D
péntek, október 2
Elgondolkodtatott, h az idei MTT táborból a legerősebb-szürreálisabb-meghatározóbb emlékfoszlányom az az, amikor Hannával árnyékot keresünk a meséhez, elüldöztek a kecskék, aztán a zöldülőhajú Nidoval KÖMTkoncepión agyalunk.
A többi csak zavaros adalék. Asszem, "mezei táborozóként" 40 közelebbi barátban definiálnám a tábor méretét. Azért elég sok dolgot pótol a szervezői lét, úgy látom...
Azt kellene megoldani, hogy az emberek ne érezzék tehernek a másik 119-et. Vagy másik 23-at, ha a nagycsapatot nézzük.
Jó lenne egészen új alapról indítani a táborkoncepciót idén. Aztán mejd lehetnek a programok ugyanazok - csak valami más kéne ahelyett, h kiegyensúlyozottnak szándékozott csapatokba pakolják az embereket, ahol eddig kb 50%os sikerrel alakultak valóban jó csapatok. Mi lenne, ha nem lennének teljesen összemérhetőek a csapatok? Mi lenne, ha máshogy működnének mind? Ha azokat a tevékenységeket végezhetik együtt, amiket szeretnek, és olyan szinten, ahogy szeretnék, akkor felesleges rendeket indítani. Akkor lehetne megint végig a csapat az elsődleges. Vagy lehetne "csak" rend, tehát nem "random" csapatokkal operálni, hanem érdeklődés szerint beosztani őket.
Vagy bármely, de fontos szempont szerint szétválogatni a csapatokat, úgy, hogy ne az egyenlő elosztás elve teljesüljön. Ha a csoportot ugyanaz a tevékenység érdekli, akkor nagyobb valószínűséggel fognak saját maguk számára megfelelő eredmányt elérni, mint, ha másokhoz hasonlítják csak magukat, azon fanyalognak, h passzív (érdektelen) emberekkel nem lehet kreatívnak lenni és így tovább.
Namindegy, a lényeg az, h megütött ez a kép ott felül, és valóban, minden jó emlékem a barátaimról szól elsősorban, nem az úgynevezett "közösségi" élményekről (nem az új emberek megismeréséről).
Az nem annyira számít, h szervező vagyok már sokadik éve, mert ez a kezdetek óta így van.
Szeretnék egy jó tábort jövőre, akárhogy is alakul a részvételem.
A többi csak zavaros adalék. Asszem, "mezei táborozóként" 40 közelebbi barátban definiálnám a tábor méretét. Azért elég sok dolgot pótol a szervezői lét, úgy látom...
Azt kellene megoldani, hogy az emberek ne érezzék tehernek a másik 119-et. Vagy másik 23-at, ha a nagycsapatot nézzük.
Jó lenne egészen új alapról indítani a táborkoncepciót idén. Aztán mejd lehetnek a programok ugyanazok - csak valami más kéne ahelyett, h kiegyensúlyozottnak szándékozott csapatokba pakolják az embereket, ahol eddig kb 50%os sikerrel alakultak valóban jó csapatok. Mi lenne, ha nem lennének teljesen összemérhetőek a csapatok? Mi lenne, ha máshogy működnének mind? Ha azokat a tevékenységeket végezhetik együtt, amiket szeretnek, és olyan szinten, ahogy szeretnék, akkor felesleges rendeket indítani. Akkor lehetne megint végig a csapat az elsődleges. Vagy lehetne "csak" rend, tehát nem "random" csapatokkal operálni, hanem érdeklődés szerint beosztani őket.
Vagy bármely, de fontos szempont szerint szétválogatni a csapatokat, úgy, hogy ne az egyenlő elosztás elve teljesüljön. Ha a csoportot ugyanaz a tevékenység érdekli, akkor nagyobb valószínűséggel fognak saját maguk számára megfelelő eredmányt elérni, mint, ha másokhoz hasonlítják csak magukat, azon fanyalognak, h passzív (érdektelen) emberekkel nem lehet kreatívnak lenni és így tovább.
Namindegy, a lényeg az, h megütött ez a kép ott felül, és valóban, minden jó emlékem a barátaimról szól elsősorban, nem az úgynevezett "közösségi" élményekről (nem az új emberek megismeréséről).
Az nem annyira számít, h szervező vagyok már sokadik éve, mert ez a kezdetek óta így van.
Szeretnék egy jó tábort jövőre, akárhogy is alakul a részvételem.
kedd, március 17
a színjátszós izét én inkább úgy osztottam volna, h:
- versmondás, szövegmondás, beszédtechnika
- improvizáció
- jelenetkészítés/darabírás és előadás
- esetleg drámaelmélet-színháztörténet-dramaturgia
-konkrét stílusban játék: pl. bábjáték, mozgásszínház, egyéb (nem tudom, minek erőltetjük ezt a vásári komédia cuccot, az emtétének inkább a mesejáték meg a görögdrámapátosz megy és az illik hozzá)
az arcfestést kivenném, mert az kézművesség, a dráma-komédia felosztás eleve rossz, mert akkor tragédia-komédia, de ennek nincs értelme, mert ez nem az a felosztás, amit külön érdemes lehet.
ez így nem lesz igazán értelmes szavazás vagy akármi, szvsz. Bár, ha leendő rendvezetőt kérdeztek meg erről, és neki ez a koncepciója, akkor ám legyen, tiszteletben tartom, bár asszem akkor megyek más rendbe :D
semmi szpojler, csak a jelentkezési lapra reagáltam.
- versmondás, szövegmondás, beszédtechnika
- improvizáció
- jelenetkészítés/darabírás és előadás
- esetleg drámaelmélet-színháztörténet-dramaturgia
-konkrét stílusban játék: pl. bábjáték, mozgásszínház, egyéb (nem tudom, minek erőltetjük ezt a vásári komédia cuccot, az emtétének inkább a mesejáték meg a görögdrámapátosz megy és az illik hozzá)
az arcfestést kivenném, mert az kézművesség, a dráma-komédia felosztás eleve rossz, mert akkor tragédia-komédia, de ennek nincs értelme, mert ez nem az a felosztás, amit külön érdemes lehet.
ez így nem lesz igazán értelmes szavazás vagy akármi, szvsz. Bár, ha leendő rendvezetőt kérdeztek meg erről, és neki ez a koncepciója, akkor ám legyen, tiszteletben tartom, bár asszem akkor megyek más rendbe :D
semmi szpojler, csak a jelentkezési lapra reagáltam.
kedd, május 15
"ha valakit kitesznek egy ilyen fasz szituációnak, akkor ne tőle várják a konfliktus megoldását."
ott a pont.
Úgy tűnik, komoly elvárások vannak a vezetőséggel szemben, de hát azért vezetőség, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Többek között az is feladata lenne, hogy elérje, ne ezt a módszert lássák megoldásnak a sértettek. Eddigi emlékeim szerint alig volt olyan táborvezetés, ami ne lett volna távoli és ezért idegenként kezelt a mezei halandó számára. Még akkor is, ha amúgy a barátaink. Ez létező probléma, és nem lehet szvsz elvárni, hogy amellett, h a vezetői oldal megtartja a szerepét, a másik barátként viszonyuljon és reagáljon. Sőt, szvsz nagyon becsülendő dolog, de nem lehet elvárni.
Én meg belelkesültem, Szofival gondolkodtunk a rendi identitásán, azt hiszem, beírom a topcba a tanulságokat.
Muhaha. különben én is hajlamos vagyok személyes sértésnek venni a dolgokat, mind beosztotti, mind vezetői minőségemben. Akár azt is, ha valakiről azt érzem, h csak azér olyan a hozzáállása, amilyen, mert más szinten vagyunk a hierarchiában. Höhö. A tábvezek szerencséjére hamar elmúlik...
Különben jelzem, szvsz korántsem olyan nagy a probléma. Nem megoldhatatlan, és még csak nem is igazán veszélyeztet semmi tábori dolgot.
ott a pont.
Úgy tűnik, komoly elvárások vannak a vezetőséggel szemben, de hát azért vezetőség, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Többek között az is feladata lenne, hogy elérje, ne ezt a módszert lássák megoldásnak a sértettek. Eddigi emlékeim szerint alig volt olyan táborvezetés, ami ne lett volna távoli és ezért idegenként kezelt a mezei halandó számára. Még akkor is, ha amúgy a barátaink. Ez létező probléma, és nem lehet szvsz elvárni, hogy amellett, h a vezetői oldal megtartja a szerepét, a másik barátként viszonyuljon és reagáljon. Sőt, szvsz nagyon becsülendő dolog, de nem lehet elvárni.
Én meg belelkesültem, Szofival gondolkodtunk a rendi identitásán, azt hiszem, beírom a topcba a tanulságokat.
Muhaha. különben én is hajlamos vagyok személyes sértésnek venni a dolgokat, mind beosztotti, mind vezetői minőségemben. Akár azt is, ha valakiről azt érzem, h csak azér olyan a hozzáállása, amilyen, mert más szinten vagyunk a hierarchiában. Höhö. A tábvezek szerencséjére hamar elmúlik...
Különben jelzem, szvsz korántsem olyan nagy a probléma. Nem megoldhatatlan, és még csak nem is igazán veszélyeztet semmi tábori dolgot.
Hú, ügyesek. Olyan, mint egy szituációs játék. Ki mit tenne? Azt hiszem, megírom egy postban, amit csak akkor küldök ide, ha megvolt a vezetőség döntése. Ha nagyon cinikus lennék, akkor ezzel megkönnyítették a vezetőség dolgát, mert szvsz... node nem én vagyok a vezetőség. Bizonyos dolgokról más a véleményem. Erről ennyit.
Parázom az egyetemtől. ez komoly. fogalmam sincs az egyik tárgyról, h lehet-e vizsgaidőszakban pótzh-zni...
Parázom az egyetemtől. ez komoly. fogalmam sincs az egyik tárgyról, h lehet-e vizsgaidőszakban pótzh-zni...
hétfő, május 14
azért még mindig jobb vagyok rendi vezetőnek, mint csapveznek. nem érzem magamat alkalmasnak a pátyolgató szerepkörre, ami a csapatvezetéssel együtt jár. és ez viszonylag szélsőséges, tavaly szerencsém volt Morganával, meg Márkkal (meg Gandalffal, meg mindazokkal, akik ezt tették :D ), hogy ők foglalkoztak a lelkizéssel.
Javaslom minden leendő csapveznek, h gondolja át, hogyan viszonyulna azokhoz az emberekhez, akik szélsőségesen attól függően működnek hasznosan vagy jól, hogy ki mikor simogatja meg a buksijukat :gonosz: engem például egy idő után idegesít, ha valaki ennyire érzelmileg vezérelt. nem lennék jó szülő.
Nehéz egyensúlyozni a kishitűség látszata és az arrogánsság között.
A szétesett lazaság és a túlzott merevség között.
A kötelességtudat és a cinizmus között.
Szeretem az elméleteket.
Elméletben már rég az egyetemen vagyok. Gyakorlatilag mooost... mooost... indulni kéééneee...
Javaslom minden leendő csapveznek, h gondolja át, hogyan viszonyulna azokhoz az emberekhez, akik szélsőségesen attól függően működnek hasznosan vagy jól, hogy ki mikor simogatja meg a buksijukat :gonosz: engem például egy idő után idegesít, ha valaki ennyire érzelmileg vezérelt. nem lennék jó szülő.
Nehéz egyensúlyozni a kishitűség látszata és az arrogánsság között.
A szétesett lazaság és a túlzott merevség között.
A kötelességtudat és a cinizmus között.
Szeretem az elméleteket.
Elméletben már rég az egyetemen vagyok. Gyakorlatilag mooost... mooost... indulni kéééneee...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)