First day in a victim's chair.
Every surface replaced can help to keep you fair for a corrected gaze.
Every feature displayed will match your crowd.

A loss of innocence.
One hand to wash the other.
Be a perfectionist.
You're nothing if
You're just another.

Something material.
This isn't personal.

Mirror on the wall.
Frame the picture.
Reflect this kiss to wish us all goodnight.


unalom, unalom, unalom. három mese van a fejemben, három világot mesélek egyszerre - mégjó, h a királylányos cucc sínen van, ott, ahol kell lennie. Rouen annyira szaggatottan halad, h nehéz kohéziót tartanom. Lehet, h meg kell gyorsítanom a befejezést, mert nehezen viselem az egy hónapos szünetet így a végjátékban.


... kéne keresnem képet, legalább Meinirhez és az egybetűs NPC-hez, bár nem fényképet, mert a fantasyhez hangsúlyosan nem illik reális fotó.


és van a fejemben egy külön város, két karakterrel, meg egy másik halvány foszlány Roxfortos fanfiction jellegű meséhez is. de ezekbe nem fogok belekezdeni. 


és, ólol. 


wanted dead or alive remake by ~CrazyScarlet on deviantART

A depressziós zene nem gót.
A depressziós zene mondjuk a Porcupine Tree, meg a társai. A gót élénk fekete, míg ezek valóban szürkék, valóban áttetszőek és esősek.

Tegnap nekikezdtünk a Samhain tervezésének, Darkzsúr fedőnévvel, ó, igen.
Kérjetek zenét tőlem, mert én leszek a zenefelelős.

Na, ez a mai időjárás pont nem tetszik. Megint olyan semmilyen, inkább esne az eső.

És milyen jellemző, írok hosszabb lélegzetű beszámolót, és senkit nem érdekel :depressziósan elkullog a pozőr hatás érdekében: tulajdonképpen ... időnként rájövök, h a számomra fontos dolgok roppant kevés embert érdekelnek. Ja, nem ebből, csak erről asszociálva.
Szóval most szerzek forró teát, és nekiállokm átnbézni minden listát, és frissíteni őket, most van ideje ennek. Aztán majd talán...

...I awakened in the city to utter darkness.
I was running for hours and hours
through deserted streets.
between all those towers,
there was only rain -- only the rain.

I went through doors, I scoured the alleys.
in the rain I climbed ridges.
I walked over bridges, but there was no one there.
I felt deaf, although my hearing was fair.

but there was only silence.
not even the rain...

there must be more.
I need you to quell my fears.
I've felt it before.
I need you to shed my tears.

the things I adore.
I need you to feel my pain.
I'm trapped like before.
I need you to stop the rain.
there must be more.
I need you to quell my fears.
I've felt it before.
I need you to shed my tears.

the things I adore.
I need you to feel my pain.
I'm trapped like before.
I need you to stop the rain.

I've cast myself into a prison,
with bonds near impossible to break.
I thought my life is built on reason,
but now I know I've got to escape.

I've depraved myself of all I had,
and thought I need to for my own sake.
I didn't think I would be so sad,
but without you I cannot escape.
not even the rain...

deep in my heart,
I want you to pull me back.
I've kept us apart,
I want you to fix my wreck.

awake with a start,
I want you to enter my mind.
to re-cast my part,
I want you to follow me blind.

I've cast myself into a prison,
with bonds near impossible to break.
I thought my life is built on reason,
but now I know I've got to escape.

I've depraved myself of all I had,
and thought I need to for my own sake.
I didn't think I would be so sad,
but without you I cannot escape.

escape, it's not there!
not even the rain...

Koncert

felébredni, felébredni... nem, nem elaludni, akár. Ma ilyen felemás hétkezdet van, az esős- nedves levegő kint elbűvölt, színek, szürke, barna, falevelek, az év legszebb időszaka következik. Pont.

Nem kértem Bill Leebtől aláírást, mert a fejemet támasztaniom kellett, h le ne essen, amikor ott ültünk a backstage-ben, rájuk várva, és hirtelen elment melletünk, és a többiek se mozdultak rá... asszem nem voltunk épp ideális rajongóhad. De jó volt kicsit ülni ott, beszélgetni a dohánymentes levegőben és csendben.
Aztán a mind.in.a.box énekesét azért megkértem szépen, h írja alá a stage passomat, jól meg is lepődött, úgyhogy inkább nem próbáltam neki megmondani, hogy tök szép hangja van, és a kedvenc számomat játszotta el a koncert végén. Ha így haladok, akkor legközelebb már Adrian Hates-hez is oda merek majd menni (ha még lesznek itt koncerten).

A Népliget sötétben azért kicsit nyomasztó, de most azonnal odataláltam a Dieselbe, ahol Atis kösnt rám, mielőtt épp elbizonytalanodtam volna a sort látva. Egy óra csúszás. Hát, pedig pont odaértem a kiírt koncertkezdésre... Bent összefutottam Tar-ral, megbeszéltük, h igazából felismertem, csak nem voltam benne egészen biztos, hogy a  plafonról valóban ő köszönt rám még a bejáratnál.
Kértem egy cubalibrét, mert aggódtam előre ettől a backstage passos dologtól, ráadásul úgy olyan furcsa koncerten lenni, hogy nincs kivel beszélgetni. Mindegy, becáloztam a koncerterem közepét, feltételeztem, az első koncert alatt ez még nem veszélyes hely.

A mind.in.a.box kellemesen volt, az énekes nagyjából a számok felét a saját hangján adta elő (amúgy torzítottak a számai), és meglepően szép hangja volt. Élőben gitárral nyomták az alapvetően elektronikus zenét, és az énekes hangjával együtt időnként korrekt rock-számok lettek.
A végén visszatapsolásra leadták a Fear-t, amitől én tökéletesen boldog lettem pár percre.

A FLA előtt már hátra mentem a korlát elé, megpróbáltam felülni, de a korlát fejmagasságbe került mögöttem/felettem meg kameraállvány volt, úgyhogy nem nagyon tudtam hogy elférni.Balra tőlem volt valami lépcsőjellegű emelvény, de a szélén egy srác ült, aki szemkátomást már rosszul volt (hogy mi a francért nem ment odébb, ahol levegő és tér lett volna neki, ráadásul nincsen útban, azt nemtom.). Végül úgy döntöttem, hogy másfél lábbal azért oda tudok állni mellé, korlátba kapaszkodva nem is esek le, úgyhogy még el is láttam a tömeg feje felett a színpadig. Lenyűgöző volt, az első 20 másodperc után már szélesen vigyorogtam. Bill Leeb jelen volt, megtöltötte a teret. A koncertekben ez a legjobb, ez az, amit nem érzünk a felvételeken keresztül. Állítólag 90 perces volt, legalább háromszor visszatapsoltuk őket, a végén már éreztem, hogy alig állok lábamon, és reménykedtem benne, hogy ez már valóban az utolsó számuk.

Utána felszédelegtem a leülős részhez, mert liquid még a oncertek között megtalált, és mondta, h menjek oda, onnan mgy a backstage-járat vagy mi. Örömmel realizáltam, h nem leszek egyedül, egy srác meg a barátnője is vett ígyjegyet, ami kisorsolódott (vagy nem sorsolódott, mert nem volt kik közül sorsolni :D). Szemlátomást nálam határozottabbak voltka, ezzel meg is elégedtem. Bementünk a backstage-re, a főszervező adott fejenként két deci üdítőt (mondta, h ezt majd írjuk le a beszámolóba, h személyesen szolgált ki minket, hát tessék), aztán vártunk. Végül ugye nem lett semmi,és kimentünk a Leaether Stripre. Most a másik oldalon találtam helyet a korlát előtti magaslaton, kicsit kényelmesebb volt azért. És ja, ütött ez a koncert is. És roppantul elfáradtam, nem is maradtam egyáltalán az afterpartyra.
Gyorsan megtalűltam a 914-est, ami perceken belül jött is- aztán elfelejtettem jelezni a Ferenc körútnál, úgyhogy a Kálvin tértől gyalogoltam hazáig. Ekkor már mrcos voltam rá, hogy magassarkúben mentem koncertre.

Különben élmény volt, királylányos fantasy után olyan fél óra alatt öltöztem át és sminkeltem, mialatt Angwen és Nyüfi nagyon jól szórakoztak.

És aztán vasárnap reggel 9től próba. És nem tudtam aludni délután.

...

még várok 5 percet, hátha írnak választ, de úgysem fognak, ahhoz túlságosan a hét vége van. Majd hétfő reggel bízom abban, hogy rugalmasak lesznek a kollégák. Mert most már valóban felesleges lenne írnom, hisz nem olvassák el :medital:

munkanyavajgó bejegyzésünket olvashatták, most szerencsére hétfő jön, és kikapcsolhatok, csak előbb még végighallgatom ezt a számot.

megyek Turambart próbálni, remélem, addigra összerakom az agyamat. Elvégre addig van egy közel félórás utazásom BKV-vel, mi másra lenne jó, mint arra, hogy azalatt készüljek fel?

kell új szemüveg lassan, túl sokat fáj a szemem. valamire csak fel kelll használnom a kafetériás egészségpénztáros befizetéseket, nem? De. Csak még ki kell találnom, h ez hogyan is zajlik.

nem nagyon van erőm elindulni. mondjuk

durván beütött az álmosság.
láttam felhőket az ablakból.
tegnap majdnem találtam csizmát.

kéne megint helovínni :D azért jó volt így végigmenni az utcán, full sminkben, még akkor is, ha a jelmez kabát alatt volt.

annyit olvasok sminkes és divatblogokat, h most kezdtem el unni őket. Alapvetően ezeket a dolgokat érdekesnek tartom, szeretem formázni magamat, vagy ilyesmi, érdekelnek a kretív önfestések meg ruhák meg minden. de egy idő után... nem igazán újak a színek, az összeállítások. Füstös szem, kihúzott szem, sötét-szürke-feket, vagy éppen valami erős szín, vagy épp kék, vagy arany, vagy bordó, vagy lila... ezek színek. Nem szeretem, amikor a divat korlátozza a lehetőségeket, és igazából ez történik. Az ízlésem változik, persze, még sminkszínekben is - például régen állandóan ezüst-fekete-fehér, esetleg lila szemfestést hazsnáltam, ha egyáltalán, most meg megszerettem az aranyat meg a bordót, meg a zöldet is. De miért kéne ugyanúgy sminkelnie mindenkinek, és ugyanakkor változtatni? Miért kéne kötelezően eldobni a régit az újért? Jó, ha van új, de hadd maradjunk meg a réginél is. Baromira örültem a tavaly télnek a fekete-szegecses divatával, de ennek miért kellett teljesen eltűnnie idénre?
Nem, valóban ismételem magamat :D Cska időnként igényt érzek arra, hogy írjak ezekről, és mindig ebbe futok bele végül.
Különben vicces, amikor reggel 10 perc alatt kitalálom, h mostmelyik színek lesznek, és hogyan, és még gyorsan magamra is kenem. Mivel olyan sok színt nem hordok ruhában magamon, ezért ritkán érzem úgy, hogy érdemes lenne különösebb módon összeegyeztetni a dolgokat. A feketéhez megy minden, ó, igen. Tényleg, azt is vicces olvasni, amikor divatcikkekben megjegyzik szomorúan, h azért a magyar nők még mindig túl sokszor feketében és szürkében vannak. So what.

Tegnap megnéztük az Elveszett gyerekek városát, kúl volt, kúl mese volt. Kicsit féltem tőle, h valami filozofikusan befordulós dolog lesz, de nem, egy teljesen jó mese ez, hangulatos látvánnyal, egyszerű és nem túl meglepő plottal. 10-12 éves koromban kellett volna megnéznem, akkor ez lett volna a borzongás netovábbja.

ehehehoihihi, backstage jegyet nyertem - ráedzem magamat asszem. I'm not so social.
...
szerzek meleg teát gyorsan. mer tmegfagyok. és akkor ki meg kell írnom a cikket, szövegelnem benne összefüggéseiban a szappanopera játékról, mert érdekelne az ebből következő vita, eszmecsere vatevör. Nem lesz annyira jó cikk, h ne lehessen vitatkozni vele, és ez pont megfelel.

aztán kéne dolgokat még kitalálnom magamnak, h mit is akarok kezdeni az időmmel, mer ez így pocsolya.

én igazán nem tudom, hogy mi lenne a legcélszerűbb, megpróbálni kihúzni megint kis hőemelkedésekkel és lázcsillapítókkal az irodában, vagy lázasnka lenni és otthon és orvos és táppénz. Semmi nem garantálja ugye, hogy emberi időn belül gyógyult leszek, viszont itt bent szükség van rám időnként, és amúgyis. Ráadásul lassan 25 fokot mutat a benti hőmérő, és még mindig fázom. Embertelenül rossz a hőérzetem, és nem tudok rajta segíteni - valahol még érzem is, h meleg van, csak aztán ugye amikor az ember háta és arca fázik... meg libabőrös a keze, az olyan, mintha hideg lenne.

ebédelni akarok.

Igen, vannak nem vidám dolgok, amikbe még a reggeli kávézás közben is belefut az ember - néhányan rátaláltak valami blogra, és az a hegymászós-holttestes cikk ütött így reggel. Éérted, nem ébredtem még fel, de már azon filózom, hogy ez most... mi? Rögtön kap az egész valami misztikus-archaikus-borzongós színezetet, csak azért, mert nem tudták eltemetni őket. Ja, és elbotcholtam, mert megnéztem a tibeti temetéses képeket is - gyorsan végig akartam pörgetni, hogy a lényeget leszűrjem, de nem végigpörgető-barát képsor. Bár... praktikus. Mármint a gyakorlat. Namindegy, azon gondolkodtam el, hogy mennyire sikeresen távol tartjuk magunktól a halál és a halott emberek témakört. És mennyire furcsa, hogy a valóban halott testtől milyen nehezen választja el az agyunk a lelkét (vagy a tudatát, ennek megfelelő biofiziológiai fogalomkört, vatever). Aztán meg elválasztja, végülis. A kivetítéseinknek, a saját szellemünknek felfogott dolognak van hatalma a világunkon. Archetípus, ösztön, tudatalatti, archaikus, estébé. Az asszociációs kör adott.
Valamit kell kezdenünk a saját és a számunkra fontos, tehát elveszíthető emberek és dolgok sebezhetőségével. Valamit kell kezdeni a rossz lehetőségével. Ahogy a színpadon is, a lehetőség adott a... szexre és a halálra. A megszerzésre és az elvesztésre. És így tovább.

A halottaink egészen a félelmeink legmélyére adnak rálátást. Azt hiszem, lehet úgy élni, hogy tudjuk, ez csak átmenet. És akkor talán nem ijesztő és idegen a halál, hanem... csak szomorú. Hiszen a veszteség lehet szomorú. Jól van, oké, a félelmekkel szembe kell nézni, ha meg akarjuk érteni őket (és fordítva).
... és igenis van hatásunk a saját világunkra (minimum) (ha valaki szeretné, értelmezze ezt úgy, hogy a világra úgy általában). Akaraterő (ja, resolve plusz composure), a gondolataink részben a mieink. És a démonainkkal és egyéb izéinkkel nekünk kell megküzdenünk - még jó, hogy a többi ember adhat eszközt a kezünkbe.
A síkok között ugrálva lényegében minden ugyanaz. Fraktálvilágban élünk.
És igazából ugyanabba a sötétbe világítunk be az Everest csúcsa felé haladva gondolatban, mint amikor azon gondolkodunk, hogy mit is jelent az a bizonyos változó az alapegyenletben, és mitől tudnak a csillagok szenet gyártani. Vagy miért nem lehetek benne biztos, hogy amit érzékelek, az valóban létezik.

Azt azért el kell mesélnem, hogy voltunk shoppingolni a csajokkal, az Aréna plázában, ahol még nem jártam ezelőtt soha. Az már eleve kaland volt, hogy megtaláéljuk egymást, mert a hely tényleg nagy, és a főbejáratot nem látni a végéből mondjuk. Szozsi a MAC pult környékén talált meg - aztán Momo is ott bukkant fel, miután megnézegettük a disney gonoszhősös aljas kollekciót - életem legdrágább sminktermékét vettem meg. Aztán kerestünk farmert, azt találtunk is, utána meg még benézegettünk ide-oda, kávéztunk és sütit ettünk, aztán Szozsival még végignéztük kb az összes ruhaboltot, hátha találunk csizmát, vagy valami szőrös izét. Persze egyiket sem. Megállapítottam, hog vannak dolgok, amiket megvennék, ha lenne felesleges pénzem, de pont annyiba kerültek, hogy feleslegesnek találtam őket.
És egyre többen lettek, ahogy telt a nap. Úgy érzem, megéri felkelni, ha boltba akarok menni, mert tömegben nehezebb elviselni a boltokban található sok dolgot.

Utána mentem játszani Blintékhez, kalandosan értem oda - elindultam Szozusival trolin, aztán, amikor kiderült, h Inszéjnnek meg kellett küzdeni a Lefolyóban Lakozó Létformával, elmentem a Stadionok helyett az Őrsön szálltam le. Onnan meg kb 45perc volt még átérnem Kispestre. Vámpírkodtunk, ettünk, ilyesmi. Elég vastagon alvilági karaktereink vannak, úgyhogy éérdekes lesz ez.

Vasárnap reggel próba a Törekvésben, ó, igen. Délutánra hőemelkedésem lett, ami estig stabilan kitartott a 37 fokon, végül begyógyszereztem magamat, és most asszem semmi bajom. Közben aludtam, meg vettem cipőt végre (csizmát még mindig nem találtam), és Inszéjn mesélt, és most szomorú vagyok, mert a gonosz mesélő megölte az egyik kedvenc NPC-met.

Szóval tegnap este megvettem a jegyet: kirobogok a Cégtől 33-kor, metró, és azonnal a feljáró után már ott is volt a bolt, lemegyek, megkérdem, h lehet-e kultúrautalvánnyal fizetni, hát persze, hogy nem. Az akciót jól tudom? Jól. Akkor erre szeretnék akciós jegyet - mutatok a szórólapra, és megkímélem magamat attól, hogy kimondjam az együttes nevét.

Aztán Komával beültünk a Démontanyára konyakozni, kaptunk jófejségünkért cserébe mégegy kört azoktól, akiknek a kedvéért elültünk máshová.
Az élet bonyolult.

Furcsa felkelni, és azonnal munkába menni, szeretnék több szabad napot. Most. azonnal. Namindegy.

úgy érzem, a sajét humoromat leginkább én értem.

na sebaj, itt is reklámozom a kisfilmünket:

Oblivion

Free fall... would be nice. No, really. I am alone in my mind, as I recall it time to time, and the shadows over the roof next to me are so boring. There is no life out there, only greyish-yellow and greyish blue, and I don't see any purpose for this.
The last hour, and everythong will be... not okay, just something else. Something else. Would be nice. I want life with dark lines, contrasts and saturation, not these pastel hours, days and weeks. I want to go somewhere, and be there for just being there. I'd like to do something, not these nothings I do day by day. It. Is. Not. Enough. Perhaps I never grow up, I never will be satisfied with myself, with my life, so what? It is not a life of joy and happiness. Not for me, anyway. Why should I pretend? Because I frighten away people? That' s really sad. Sometimes I think so. Not now.
I hate these colours of boredom. I hate myself cause I can't break free from these chains I hate. Can't free myself from the curse of banality.

Van bennem most valami nagy nyugalom.Nem tudom, mi ez, de éppen kellemesen érzem magamat a munkahelyemen, bár kicsit fázom.Becsuktam az ajtót, hátha a folyamatos légmozgás miatt, mert a folyosón határozottan hűvös van. Így persze elzárom magam a világ többi részétől, de ez most jó.
Tegnap kaptam kolléganőtől gyilkoló pillantást azért, emrt hiányoltam a keddi esős napot -és tényleg. Ez a fáradt napsütés nem annyira az esetem. Reggel igen, amikor a sárguló faleveleken pattog, meg este, amikor már úgyis kék minden, de napközben, innen a hatodikról az ég világoskékje csúnyább, mintha szürke lenne.

Talán ma sikerül elmennem, megvenni a jegyet a koncertre. Tulajdonképpen nem a FLA vagy a Leaether strip miatt megyek, hanem az előzenekar, a Mind.in.a.box miatt, illetve azért, mert régen voltam már koncerten, és azok jók szoktak lenni. Tavaly egy számomra meghatározó együttes és zenész volt színpadon, most inkább a közeg számít. Többet szeretnék koncertre járni. A zene mindig fontos volt számomra. Van olyan fontos, mint bármi más. A bulik és a koncertek nem pótcselekvés. Ha valami pótcselekvés hasznos mellékhatással, az a munkám. Elfoglal, hasznosnak érzem magamat, eltartom magamat, de ennyi. Nem ad álmokat, célokat, távlatot.

http://gothposeur.wordpress.com

ide kiraktam a novellát, úgyhogy olvassátok el, meg szeretnék visszajelzést is, hamár. Majd lesz mondanivalóm biztosan, de most süt a nap.

nem kellett volna futnom a busz után ma reggel, hiszen tegnap minimális mennyiségű szilárd kaja volt csak bennem, az is csak háztartási keksz (bár, azt egész mesélés alatt ettem :D). Buszon ilyen rosszul még nem voltam. Másmilyen rosszul már igen, de ez az ájulás határi légszomj ez új. Párás levegő, éreztem, hogy melegebb van, mint amit a ruhám kényelmessé tesz, szédülés, és a vánszorgó forgalom. Még a metrón is muszáj volt ülnöm. Itt bent most jó, mert nem kell sokat mozogni, kellemesen esik kint az eső bent a meleg lámpafény és van fűtés - és van melóm.
A tegnapi hiányzásommal feltorlódott egy csomó minden, úgyhogy hasznosnak érzem magam. Meg... hétfőnként nem érdemes hiányoznom.

Ha netán érdekel valakit egy Changeling fanfiction, az írjon, és elküldöm neki. Szívesen tesztelném olyanon is, aki nem igazán ismeri a világot.

ma volt az, amikor nem tudtam bemenni dolgozni, emrt valami izé a testemben úgy döntött, hogy nem tesz alkalmassá az utazásra és az egyhelyben ülésre sem. Remélem, azért holnapra jobban leszek.
rendet kellene raknom, úgy érzem, nem hiszem, hogy fogok, tekintve az első bekezdést, de azért hátha. szép idő van, csak a szél, az nem jó, azt igazából nem szeretem ilyenkor.
a nint minél régebb óta hallgatom, annál zseniálisabbnak találom, és egyre jobban sajnálom, h 17 évesen még nem ismertem. Úgy általában, ezeket a zenéket sajnálom, hogy 20 évesen fedeztem fel, a Pink Floyd mellé igazán odafértek volna.
--

szeretem az alternatív történetváltozatokat. Nagyos sokat játszottam azzal goindolatban, hogy kicseréltem egy-egy film/regény főszereplőjét magamra, és mvégigvettem az egész sztorit gíy. Hogy én mit csinálnék, ki lennék az adott helyzetben. Regény esetében le-leálltam az olvasással, és a jelenetet átírtam az agyamban.
ehhez képest már mi végiggondolni azt, hogy mi lett volna, ha egy másik karakteremmel indulok Janie helyett Orleansban.

Még megvárom, hogy kijózanodjak, és ne forogjon velem az ágy, ha lefekszem. Kijavítottam a novellából a maradék szavakat is, és most még majd gyorsan átnéázzük, és kész, és ez boldogság. Azért fényévnyi távolságba kerültem tőle, már nem érzem azt, amit az írása közben, és ez szomorú, vag ynem is, csak épp ... van.
Ma volt Angwen szülinapja, bulit tartott, jó volt (mutatja, hogy még mindig tart a garrone hatása). Lehetne ilyet többet. Jók az emberek. Jó a levegő.

szegényszegény spaces-ek.

különben elfáradtam, álmos vagyok, még mindig érzek hideget, hát én ezt nem hiszem el. vmikor kipróbálom az ablak mellett ülést, komolyan.
...
jelenleg úgy érzem... meglátom a mai mesélést és próbát. Meleg tea kell, meg aztán majd valami enni, végül Momónak nem meséltem még le a részét, de nem baj, majd utólag jönnek vissza az emlékei, úgy döntöttem. A mesélhető másfél-két órára meg szoros ütemtervet kéne csinálnom a nem tudom mikor, mert most eddig nem tudtam. De majd meglesz, legkésőbb a buszon, vagy majd... ja, akkor Turambarra kell készülni. Hm. Ratz végül nem írta biztosra. Nem tudom.

Szerzek még egy kávét az utolsó 20 percre. Szereztem. De nem jó. nembaj, megiszom. Megittam.

Ez a legérdekesebben érdektelen része a létezésnek, világok határán, még nincs este, de már nappal sincs, még nem indultam el, meg semmi. Accessben ma megcsináltam egy eyszerű dolgot, de a bonyolultabbá tételét még nem tudom, hogyan kell. Tulajdonképpen valóban tanulhatnám ezt mst egy kicsit. Mondjuk játék helyett esténként, a dragonaget most már unom, mert nem érdekel a végjáték.

Ebédig még van némi időm, azt hiszem, kihasználom. Mostanában megint van melóm, és ez jó, és megint úgyérzem, meg kéne tanulnom valamicsinálni alapszinten adatbáziokkal, és nem szeretnék excelben makrózni.

Ma tömény napom lesz amúgyis, megyünk kolléganő búcsúztatójára, aztán rohanok tovább Turambar próbára, utána meg mesélek Rouent, egy kicsit csak sajna, mert az emberek péntek ellenére hamar haza akarnak menni :P Nembaj, legalább alszom énis.

Elolvastam a Cory Doctorow: Kis tesvér c. regényét, már tegnapelőtt, nem tartott sokáig, de addig érdekes volt. Persze felidegesített, mert a benne felvázolt események mindig idegesítenek, és morcos leszek tőlük. Igen, a '84 is idegesített. Szívás, hogy az emberek könnyen korlátoltak lesznek. Megfelelő vonalak mentén ütköztetve szerintem mindenki.

na nézzük csak. örülök, mert tegnap Inszéjn végignézte a novellámat, amit lassan egy éve írok, és most már csak nekem kell javítanom a (meglepően kevés) piros részt benne. Fura, nagyságrendekkel kevésbé lett piros a második fele, mit az első pár oldal. Azt mondjuk nem tudom, hogy a blogomon kívül, meg az ismerőseimen kívül mással el akarom-e olvastatni, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogya roueni játék kontextusán kívül értelmezhető-e. A fanfictionök átka.

Közben meló van, meg ... döbbenet, rpg.hu-n fórumozok, ráadásul vampire témában, ez már önmagábal elég fura.
---
Tegnap úgy döntöttem, megyek az Alleeba és veszek csizmát. Vagy, ha mégsem találok, akkor a Jeans Clubból megveszem a fekete lakkcipőt, mert igazából tetszik.
Kétszer végignéztem a Humanicot, de a csizmák vagy bután néznek ki, vagy túl magas/vékony a sarkuk, vagy drágábbak, mint szeretném. Egyetlen ipő volt, ami ránézésre tetszett, jó volt rám, kényelmesen álltam benne - csak lépni nem tudtam már, mert vagy két centivel magasabb volt, mint ami járásra alkalmas.
Úgyhogy ma megyek, és körbenézek gyorsan a Westend aljában valami olcsó, szar, de legalább nekem tetsző lábbeliért, és még majd kitalálom, hogy honnan fogok szerezni optimálisat.

Hamár konzumblog, akkor közölném, hogy idegesítenek a pasztellszínek, a halványrózsaszínek és halványszürkék és mustársárgák és halványbarnák, és a béna minták is. De a NewYorkeres/kínai piacos rikító/neon alapszínek sem tetszenek. Miért nem lehet szép árnyalatot, mondjuk valami sötétebb bordót a piros helyett, mélyzöldet meg ilyeneket... is? Nem véletlenül öltözöm többnyire feketébe, azt hiszem.

most épp idegesít a tropes, nem akarom olvasni, nem akarok róla tudni. Ilyen is van. Mesélni akarok, történetszálakat összefűzni, és ilyenek.
A második kávémat iszom ma, délelőtt alig tudtam nyitvatartani a szememet, és ez nem jó.

hétvégén volt egy előadás, amihez pozőrül jáűrult hozzá az utolsó szomorú képben az eleredő eső. aztán vasárnap délelőtt volt próba, egyelőre nem tudom, hogyan bírok majd ébrenmaradni ezeken a próbákon. Mindegy, nem szereplek annyit, hogy energikusnak kelljen lennem, amikor meg éppen igen, akkor majd összeszedem magam.

Kell csizma télre.

Megzavar az időjárás. Nyitott ablaknál ülök, jó idő van, végre nem igazán fázom, és energia van a levegőben. Nem tudom, mire, mert nem találok célt neki per pillanat, a notebook előtt ülve, de a listám írnám én a balomra.

Holnap este 8kor a Textilmúzeumban.

Addig maradjon meg a jó idő, utána már eshet.

Hullákról álmodni nem jelent jót. Nem tudom pontosan mit jelent (vannak elképzeléseim), de ráadásul még nyomasztó is. Kórházban voltam - nem tudom miért, ott aludtunk valami mtt-kórus-főnix jellegű csapatttal. Vagy csak épp ott jártunk. Tudtuk, hogy vannak valamelyik ajtó mögött oszló hullák, mert ott tárolják őket, és mintha ... Zsófi véletlenül rányitott volna egyre, mesélte szörnyülködve. A víznek is fura íze van, vettem észre, és féltem, hogy belefőzik őket a menzakajába, vagy a kipárolgásuk miatt elromlik a dolgok íze. Mesélték, hogy az olaszok nem hűtik rendesen a hallottakat, ezért a Milánóba tartó repülőn rettenetesen büdös szokott lenni, érdemes inkább Párizsban átszálllni. És borzongással vettem tudomásul, hogy ami büdöset szoktam érezni, az valóban oszló hulla. (Nem, az álomban nem éreztem, csak tudtam, hogy a múltban volt már ilyen).
Teh horror.

asszem tudom, mi a bajom az elnök embereivel. Nem érdekelnek az egyes részeket meghatározó fő politikai konfliktusok, nem hat meg az, hogy amerikai elnökről, és államról van szó - tehát nem érdekel, hogy hogyan veszik rá a nemtomkiket, hogy arra szavazzanak, amire, meg ilyenek. A szereplők maánélete meg igazából nem annyira izgalmas, akkor már inkább nézek mást, amiben a szetting is érdekel. Alapvetően nem a kormányzás nem érdekel. A BSG-ben rettentően izgalmas volt figyelni, hogy hogyan és milyen államiságot, törvénykezést meg ilyesmiket tartanak fenn, alakítanak ki a túlélők. Ott átéreztem az emelkedett pillanatot, amikor az elnökségi sorban negyvenixedik helyen lévő oktatási miniszter leteszi az esküt. Ott éreztem a tétjét a választásoknak. Sőt. A 24-ben érdekesebbnek találam Bauer és az elnök kapcsolatát.
Megnéztem hat részt, most már magával kellett volna ragadnia a sorozatnak.

Tegnap belenéztem két-három sorozat első pár percébe is, egyik sem fogott meg.
Threshold: valami furaság történik a tengeren, jé, a Firefly kapitánya. Valami krízis-konzultáns csajt mozgósítanak, aki aztán csapatot szed össze, h kiderítse, mi ez. Nem érdekelt.
Volt egy másik, valami démonvadászos címmel, lúzer csávók, és az egyikkel fura dolgok történnek. Ezse.

A True Blooddal most mér nem is próbálkozom, iszonyatos volt az első két rész, kivéve talán a hangulatát, de azért nem éri meg a szenvedés.

Szeretnék fűzőt venni, fogalmazódott meg bennem a live-on, mert Lyonának is, Hannának is milyen jól áll - bár Hanna fűzőit már a tábor alatt csodáltam, lévén egy szobában öltözködtünk. Jólvan, első körben nézelődöm neten. Aztán a heavyredig jutok, meg még máshova is, de elkezdtem azon agyalni, hogy valójában hogyna is állna nekem ez, vagy egy másik fűző. És a neten nem lehet felpróbálni :S Miért nincsenek boltok a Nagykörúton, ahova bemegyek, és felpróbálok két-három fűzőt, találok mondjuk Manic Panic sminkeket meg hajfestéket, rengeteg dobókocka közül válogathatók, és belelapozhatok a legújabb nwod könyvekbe.

Ezek a problémák nem annyira igaziak, mindenesetre felmerülnek időnként. Annyira a globális világban élünk, hogy idegesít, amikor kiderül, hogy mégsem.

Aztán próbálkoztam írni megint cikket rpg-hu-ra a szappanoperajátékról, de elvesztettem az ihletet.

Hideg van most már kint is, este is, az eső szerencsére nem esik - bár, ki tudja, emlékfelidéző próbát simán tarthattunk volna bent is. Jönnek vissza a mozdulatok a tavalyi előadásból - és egyre jobban idegesít, hogy mindenáron agyban akarják többen is előre összerakni, pedig én pl. a zenéből és a mozdulatok egymásutániságából emlékszem. Persze, nem árt felidézni, de hadd emlékezzek már magamtól.
Nehezen viselem a más módszerek rámerőltetését. Mittomén, elkezdtünk bemelegíteni. Az eddigi mindenfélékből már van valamiféle elképzelésem arról, hogy mit akarok ilyenkor csinálni. Tanárúr aztán szemrehányóan megjegyezte pár perc után, hogy nem azt csináljuk, amit ő mutatott meg (egyszer. 2 éve.).
A másik meg, h hisztis leszek, ha valaki olyan akar irányítani akit nem fogadtam el vezetőnek, és nem érzem azt, hogy szükségem van rá. Kinevezett embereknek elég sokmindent elnézek meg ilyesmi, de, ha valaki csak úgy spontán pattog, akkor az tud idegesíteni. Ahogy az okoskodás is.
Azért nyomasztó, hogy annyira nincsen semmi, hogy ilyen dolgokra képes vagyok odafigyelni.

Mindegy, jól esik mozogni esténként, bár kondícióm nem lett az elmúlt hónapokban. Szépek az esték, jó a darab.

Már megint fázom. Süt kint a nap, itt bent meg lefagy a kezem, és voltam olyan naív, hogy azt hittem, melegem lenne pulcsiban és kabátban. Ja, az utcán igen, viszont itt bent pulcsiban üldögélheznék, kabátban kevésbé. Szerzek meleg teát.
Szereztem.

Volt szombaton Martin live, amire péntek helyett szombat reggel mentünk le. Nem bántam meg, hogy inkáb Turambar próbát tartottam - nem hiszem hogy annyival izgalmasabb lett volna egy estével korábban lent támsztani láncingben a falat. Alapvetően nem volt jó élmény a live - voltak benne vicces elemek, voltak benne érdekes dolgok, megminden, de az összkép alapvetően negatív a részemről.
Fűzős lányok, és köpenyes fiúk (vagy fordítva) mászkáltak a szocreál üdülőben kettesével hármasával, és beszélgettek. Időnként keresztülrohant Kuvasz a téren roppant ijedt arccal. Időnként felröhögtek emberek itt-ott, és szabadkozva jegyezték meg, hogy ez "OUT".
Volt az éjszaka valami gyilkosság-kísérlet, amit elkezdtem volna felderíteni (mert hátha ennek az ürügyén megtudok bármi olyasmit, ami miatt érdemes a karakteremnek az eseméynen maradnia), erre félrehív Cue, hogy nem akarom.e a karakteremmel bevállalni a próbálkozást. E. Nem. Ki szeretném nyomozni. Bocs. Innentől persze már nincs jelentősége ennek.
Próbálok rájönni, hogy valóban Ser Rufus-e az a lázadó vezető, akihez érdemes lenne csatlakozni, de úgy érzem, egyre kevésbé vagyok biztos benne. Még finoman érdeklődöm a cajánál, aki erősen hárít, úgyhogy ezt nem egy napos questnek ítélem. Majd este visszatérnék erre, vagy másnap, vagy valami. A Vasbanki ügynök titkárnője épp elég semlegesnek és kíváncsinak tűnik ahhoz, hogy legalább vele összehaverkodjak. Meg a zsoldos (a másik láncinges a játékban :)). Próbálok toborozni, ha már ezt várjá tőlem, mint fekete testvértől - próbálok segíteni a szerencsétlen tolvajon, de nem hagyja, nem méri fel az erőviszonyokat. Én meg persze nem árulhatom el neki, hogy eszemben nincs a Falra vinni, majd meglógunk útközben,engem még csak fel sem ismernek, ha visszaöltözöm nőnek.
Aztán délután még Momo karakterével futottunk pár kört a körül, hogy kit és hogyan öljünk meg (unatkopztunk, na), de túl megfontoltak voltunk a kivitelezéshez. Aztán egyzsercsak vége az eésznek, levél érkezik, meg hírek.

Az volt a bajom, hogy nem volt normális motivációja a karakteremnek - azt mondták, naagyon be vagyok rágva a királyra - de mivel ő nem, csak néhány embere volt itt, ezért agyatlanul csak nem kezdek el bosszút állni. A tervem az volt, hogy majd induls előtt közvetlenül megpróbálom megölni valamelyik fehérruhás lovagot, lehetőleg segítséggel - de persze a játék ennél hamarabb fejeződött be, ergo erre nem került sor.
Nem tudok légüres térben improvizálni. Nyilván hiányosság, meg a jó játékos megoldja magának megminden, de ettől még nem jobb. Már ebéd környékén azon gondolkodtam, hogy hazamegyek. Nem tudom, miért maradtam. Asszem lusta voltam összeszendi magamat, meg valami halvány reményem volt arra, hogy tudunk valamit csinálni még.
A legrosszabb nem is a várakozás volt, hanem az, amikor végig kellett hallgatni mindenkit a játék végén. A rövid leírások érdekeltek, a hosszú, csapongó beszámolók nem.

Asszem, nekem nehéz live-ot szervezni. A legjobb élményem mesélőként volt, a második legjobb élményem meg a Drímőr féle gödi cucc.
---

A héten minden este próba. Nyjajj. Szombaton, vagy vasárnap előadás. Meg fogok még jobban fázni, mert kinti előadás,és, ha nem esik az eső, kint is próbálunk. De, asszem, hőemelkedéssel nem megyke próbára.

Olyan... negatívnak érzem magama ma.

Megint játszottam Dragon Age-t. Az első karakteremmel (City elf Rogue) már a végjátékot nyomom, úgyhogy, aki nem szereti spoilert, és még nem jutott el eddig, a inkább ne is olvassa tovább :D

Szóval, az van, hogy volt egy rövid dungeon, ahol elmentünk kiszabadítani az antipatikus szőke özvegyet, akiért kellett mindenféle rosszarcokkal küzdeni, és a kiszabadítása után meg az egyetlen útvonalon vártak minket sokan. Volt itt egy csata, amit folyamatosan újrakezdtem mielőtt mindenki elhullot volna a partiból. A legtöbb, amit elértem, az az volt, hogy elszaladtam a szomszéd szobába, utánam jött a néni - aki kettőt csapott és annyi volt a varázslóimnak -, és nagy örömmel vettem észre, hogy más nem is jött, tehát a teljes partim volt egy karakter ellen. Mivel normal fokozaton játszom, ezért reméltem, csak sikerül lenyomni. Hát nem sikerült. Itt hisztiztem be először - annyira, hogy elfelejtettem az utolsó karakter halála előtt betölteni az előző mentést.
És, csodák csodája, szimplán börtönbe zártak, és jött egy ...khm... roppant eredeti börtönből szökéses trope. Feltöröm a zárat, stealthben végigsétálok, aztán szasztok. Ja, persze, a többiek közül értem jöttek ketten, úgyhogy muszáj volt harcolni.

Ja, nem ezt akartam elmesélni igazából, bár ez is jó példa arra, miért gyűlölöm ezt a játékot. Mert muszáj játszanom, viszont ehhez a játék nagy részét kitevő idegesítő izélésen kell túltennem magamat.

Ezután volt némi megbeszélgetés, aztán mentünk a Landsmeetre, hogy elmondjuk, mennyire hülye az áruló Hadseregkapitány, és megválasszuk Alistairt királynak, mert nincs jobb ötlet. (Nem, a szőke csaj nem jó ötlet). A kapuban felukkan az előző hölgyemény a kíséretével, h most aztán jól kinyír engem. Na, itt állítottam át easyre a negyedik próbálkozás után. Így már sikerült. Bemegyünk, duma, duma, némiképp korlátozott érvelési lehetőségekkel és technikákkal, aztán naaagy csata, ami easy szinten is, de normalon is kibírható, amennyiben kicsit azért odafigyelek. Aztán megint harc, most a főgenya Loghain ellen - először Alistairt küldöm, mégiscsak ő lesz a király. Gyors harc, pár másodperc alatt lecsapják. Francba. Easy-re állítom. Akkor is, csak most van vagy fél perc. Oké-oké, megyek én harcolni, láthatatlan tudok lenni és gyorsabban mozgok. Na, ez már működik, bár közben megiszom az összes gyógyitalt.
Megint egy viszonylag egyenes vonalú párbeszéd, ha figyelembe veszem a szimpátiáimat - ki kell nyírni Loghaint, mert Alistair így akarja. Hát, ő a király, szal az ő lelke rajta.

Aztán a szálláson odajön hozzám az új király, és melodramatikus szakítószöveget nyom le - merhogy királyként kell neki trónörökös, emgminden, és Grey Wardenekként mi nem tudnánk összehozni. Először rémlik fel, hogy talán nem kellett volna királyt csinálni a srácból. De persze igaza van, csak az a stílusú hülyének tűnik, aki egész életében szerelmes lesz belém, pláne, ha maga mellett tart hadvezérként. Ja, de szeretőként nem tartan meg, mer az nem tisztességes.

Aztán megyünk a főcsata irányába (nem érdekelnek a befejezetlen mellékquestek már, úgyis harcolni kéne bennük, vagy potionoket leadni, vagy megtalálni embereket, és ez baromira nem érdekes), megint harc, aztán beszélgetés arról, hogy roszs helyen vagyunk, ezért menjünk vissza oda, ahonnan jöttünk az előbb. Ja, meg megtudjuk, hogy hősi áldozat kell a Főmonszta legyőzéséhez. (Már előre fázom, hogy a főmonszta lesz a naaagy harc, ami megint csak... harc). Jelentezem, hogy akkor már legyek én a regékbe foglalt hősi halott, a pasim otthagyott úgyis. De nem, van egyelőre más áldozatjelölt (szerintem tuti véletlenül meghal, h izgibb legyen).

És végre, végre van értelme a romantikázásnak meg ilyeneknek, aranyos csavar boszi ötlete, hogy csinálnak gyereket az exemmel, és majd az megmenti a világot (és a folytatásra da lehetőséget). Kidumálom, és megállapítom, hogy nagyságrendekkel több ilyen szorielem lehetett volna. Nem történetrészenként egy-egy, hanem mondjuk fele-fele arányban a harccal.

A legérdekesebb meg az volt, amikor minden NPC-mel mentem harcolni, de csak a saját karakteremet irányítottam. És ilyen mér nem volt több? Ez nagyságrendekkel érdekesebb, még úgy is, hogy kevésbé hatékony.

Na, ez hosszú lett.

Elalvás előtt fel kellett kelnem, teát melegíteni és meginni, és ez segített leállítani a köhögésemet. Aggódom, hogy nem gyógyulok meg szombatig. Első kitűzött időpont az a holnap lenne, este előadás megminden.

Ja télleg, hétfőn volt próba, sikerült a Kevéssé Lelkesítő Beszéd végére megérkeznem, úgyhog nem tudom igazán, mi volt benne, és a többiek fejét elnézve nem is maradtam le semmi szokatlanról. Amúgy a funtineli jó, szeretem, csak az a kiábrándító, amikor megtudjuk, hogy a Tnaárúr nem szokta látni a jeleneteinket. A próba azért jó, mert kapunk instrukciót. Pont.

Tegnap meséltem királylányos fantasy-t, kíváncsi vagyok mi lesze ebből.

Náthás is vagyok, sokkal csúnyábban köhögök a torokfájás mellé. És szép rekedt a hangom. (Az amúgy érdekes, h a rekedt hangomat szeretem.)
Ma este próba van a csütörtöki funtinellire, lelkiismeretesen hoztam magammal jelzésszintű kendőt a próbára - kicsit attól tartok, ha elhoztam volna a jelmezemet, akkor bennfelejtem a munkahelyemen. Érdekes lesz hang nélkül próbálni. De most már baromira akarok csinálni valamit. Kb három-négy ónapja nem játszottam. Csak nyáron a táborban. E.
Vasárnap meséltem egy részben filler epizódot a roueni krónikákból, Isobelle-el pótolnom kell a kimaradt részeket, aztán már csak 4-5 játékalkalom. Ez már a végjáték, feleim.

Fázom. Azon gondolkodom, hogy vajon rosszabbul van errefele szigetelve az épület, vagy miatosz van, mert máshol az irodában nem is érzem ilyen hidegnek az időt. Tényleg át kéne ülnöm másik asztalhoz. Csak az ablaknak háttal nem szeretnék, mert akkor a tükröződésből este már látszik, ha mást csinálok, mint kéne :D

Metrón olvasgatok Grotowskit, érdekes és gondolkodtató. És tulajdonképpen logikus. Asszem, még, ha nem is akarom, meg fog látszani a Turambaron. :elmereng:

Voltunk tegnap IKEA-ban, ezúttal nem voltak annyira sokan, mint karácsony előtt (napersze), megállapítottam, hogy a zenei kínálat kb olyan jófej-alter, mint maga a bútorkínálat. Volt Cure, Iggy Pop, Muse, Coldplay, meg még nemtom, mire figyeltem fel. Nem, én nem vagyok alter. Se jófej.
Viszont lett fekete szőnyeg, olyan, mint Nikié, lett forgósszékem (Miki visszavette az övét :D), lette fekete tányérkészlet, még fekete szalvétát is találtam. Ha lesz nagyobb asztalunk, akkor székeket is szerzünk hozzá.
Taxival jöttünk haza. néni volt, és próbált beszélgetni a fejfájós Inszéjnnel, au időjárást gyorsan kivégezték, a járhatatla Budapest témára meg nem sikerült kölcsönösen ráhangolódniuk, pedig Inszéjnen hallottam, ahogy csevegő módba vált át.

Az eső szép és jó, és igazán hangulatos itt bent, csak épp nincs fűtés - ennek következtében tegnap estére már fájt a torkom, és gyanítom a hőemelkedést is. Pulcsiban ülök és fázom, fákk.

MTT tábori érzés

Elgondolkodtatott. Tulajdonképpen az, hogy számomra nem igazán létezik ilyen kategória, nem tudom, mitől lesz "tolkieni" egy tábor hangulata. Talán azért, mert az első MTT táboromban ugyna volt katarktikus jelenet, de azt az ügyesen megválasztott zenékre és fényekre lehetett fogni (konkrétan a koronázási jelenet ugrott be, fáklyákkal meg Dead Can Dance-szel), különben egy hangulatos dolog volt számomra kedves emberekkel.

A második velemi tábor... ó, igen, emlékszem a csapatunkra, a csapatelőadásra, pohárnokságokra, de ezektől nem lesz tolkieni a fíling. Emlékszem kínosan patetikus egyéb csapatelőadásokra... meg a reggeli tűzátadásokra. És Leguánádámra, ahogy énekel a színpadon - ja, az nem, az első tábor volt. De milyen keretjátékja volt ennek a tábornak? Azt tudom, hogy Haleth népének elege lett a többi szerencsétlenkedéséből, és még meg is sértettek minket (már nem tudom, mivel), ezért leléptek egy reggelre. Nem, nem emlékszem katarzisra. Ettől még lehetett, csak nem gyakorolt rám akkora hatást. Sűrűbb élménynek rémlik utána Kapolcs. Vagy a kettő együtt. Ja, tényleg, volt királykoronázás, emlékszem, amikor ki... lett jelölve Lamorak, vagy a nagy titokra, hogy ő a király, vagy valami ilyesmi. Meg, hogy Brandir nem mondja el nekem, min veszekszenek a szervezők, mert "jobb, ha nem tudom". Asszem ekkor döntöttem el, hogyha nem kérnek fel szervezőnek, akkor is szervező leszek a következő táborban mert ez így halál.

Következő évben megpályáztuk a relax tábort Drizztékkel, és végül, ugyan nem mi nyertük meg, de a végrehajtásban már szervezők voltunk Telcontarnál. MTT tábor volt ez, csak valóban, nem volt semmi fantasy-tolkien benne. A semmittevés kiváltotta az igényt az olyanokra, mint mondjuk egy vetélkedő. MEg egyik nap meséltem hét embernek gimis horrort.
Amit láttam a várgesztesi táborból, az nem volt túl meggyőző, orknak lenni mindig fílinges, de a hangulat max a vártól volt más, mint a relaxban (addigra, és ott és akkor).

Szorospatak talán ezért volt kifejezetten jó élmény. Szervezőként nyilván képben voltam a keretjátékkal, és valószínűlg jobban bele is éltem magamat, pláne csapatvezetőként. Ja, akkor is, ha önirónikus tünde csapat voltunk, én akkor is átéreztem a helyzetet. Lehet, h mondjuk kifele ebből sok nem látszott, de minden tábori dolognak volt valami minimális ideologizálása -és én még mindig Fornostként emlékszem a táborra. A hosszadalmas tábori gyűlésekkel, amik szinte a fejünkbe verték, hogy ez egy közösség, a realista hozzáállással, hogy esélytelenek vagyunk a Gonosszal szemben, de igazából miért kéne ezen sírni, amikor el is foglalhatjuk magunkat valamivel. Katarzis? A nem fogsz te pillangó szállni. Meg a cucuje. Meg ilyesmik. Meg a táborszervezői lét maga. Az egyelőre még mindig az etalon. Mmint, a közösségi élmény belőle. ... Az első igazi buli az utolsó estén, amikor az emtétések végre képesek voltak bulizni. A sok... tánc. A sok szabadidő, amikor lehetett röpizni. És délutánonként még aludtam is.

Az első kácsárdi táborban sajna pont olyan helyzetben voltam, ami nem egy pozitív kezdést okozott - az, hogy úgy voltam programfelelős, hogy nem voltam főszervező, nagyjából az én koncepciómat használták fel, ja, a rendeket is én koordináltam, emellett meg igyekeztem Alyrnak segíteni a keretjátékban... már nem emlékszem pontosan, de valahogy az volt az érzésem, hogy rám maradtak azok a problémák, amikre még csak nem is gondoltak a főszervezők. Persze, lehet, hogy gondoltak, csak nem így jött le. Ezt a tábort az új élményként ható rendek vitték el, és erre volt korona a néhány jól sikerült keretjátékos esemény. A megnyitó, a Fák Halála... ööö... a Fenaor s Melkor mászkálnak a tábortűz körül. És a rendi ill. egyéb bemutatók. Bár, az nem keretjáték.

A következő tábort szerveztem, nekem határozottan más élmény volt, mint az előzők, úgy, hogy tudtam, a keretjáték valójában mit akart elérni. Mert a valódi célja meglehtősen katarktikus volt, kár, hogy megvalósítani nem sikerült. Volt ott múltbeli elbukás, a lehetőség a jóvátételre, meg ilyenek. De a drámainak szánt jeleneteket valóban meg kell rendezni és beállítani, mert a nagy többség nem fog önmagától beleélni. A fontos dolgok láthatatlanok voltak, mint a szellemek elhalványodása és eltűnése - nem tűnt fel senkinek. Nem lehet hangsúlyossá tenni negatív dolgot. Most már máshogy csinálnám, beépített emberekkel (NPC-kel), akik eseményt csinálnak minden egyes hangsúlyos dologból, hogy láthatóak és megfoghatóak legyenek.

A tavalyi tábor... a gyász jó volt, meg a csapatok végre kitaláltak dolgokat és beleélték magukat, és lehetett sokat mutogatni magunkat vonulás közben, ami külön jó a fílingnek. Asszem, itt már mindenhová elért a keretjáték. És volt katarzis.

Különben számomra az idei táborban is volt katarzis - leszámítva a halálomat, mert az nyilván. A temetés. Csak több kontúros forma kellett volna, még több.

Szerintem a következő dolgok kellenének a keretjátékhoz:
- konkrétan tudja meghatározni magát mindeki. Hol van, mikor él, milyen környezetben (attól tolkieni, ha tudja kapcsolni az olvasott/látott dolgokhoz.). Kikhez tartozi (csapat), ez mitől más. Mitől ugyanolyan, mint a többiek.
A konkrét kapcsolódást tudják segíteni az események. De nem önmagukban: azért, mert viszonyítási pontot adnak. Az eseményekről lehet véleménye, válthatnak ki belőle érzelmet, késztethetik cselekvésre. Minél erősebben, annál konkrétabban tudja, hol a helye a keretjátékban, annál jobban beleéli magát.

Az nem feltétel, hogy elfoglaltságot adjon (mint egy-egy megfejtendő rejtvény, létrehozandó előadás), de ezek segítenek a konkrétabbá tételben. Ráadásul még elfoglaltságot is adhatnak ("programot").
A személyes részvétel is segít. Akár a tábor előtt, de az is működik, ha csak a csapata előtt.

A formák fontosak. A rituálék fontosak. A mítoszt ez mutatja és ez élteti.
Viszont  tartalom és cél nélkül üres. Igazából nem tuom, honnan kezdve gáz a gyertyafényes sétálgatás az erdőben (talán onnan, ha valaki azt hiszi, ez már csak a téma és forma miatt túlmutat önmagán). Kell az egyensúly.

Hm. Most kedvem lett megint keretjátékot csinálni :D
és generáljunk új koncepciókat! megminden.

A hétvége meg eltelt már megint, a Menedék magas hely, és alkalmas Níniel lelkiválg elemzésre, meg nincs messze. A tábori találkozó édekes volt, sok emberrel, beszélgettem néhánnyal, és az nem is volt baj. A játéktól utána eléggé stresszeltem, de voltak pozitív visszajelzések, és az jó.
Vasárnap meg megkaptunk két darabot, ha ennyi lesz az összes új feladatom idén a társulatban, akkor aktívan kereske más elfoglaltságot magamnak emellé.

Megint álmodtam, hosszút és összefüggőt.
Rengeteg utazás volt benne. Erdőbne izgalmas és életvezsélyes körülmények között, mindenféle dolgok ellen kellett harcolni, mint egy számítógépes játékban, és közben időnként voltak biztonságosabb pihenőhelyek, városok. Ahol éltem mindig egy keveset, aztán mentem tovább. Vagy átmentem egy kapun és kényszerűen folytatódott a kaland. Volt az otthon, ahonnan átmentem a másik városba, ahol megkedveltem embereket, de el kellett jönnöm. Aztán az otthonnal történt valami, sokan útrakeltek, és találkoztunk útközben egy közbülső helyen. De addigra változtak a iszonyok, egy éve nem találkoztunk már. Aztán hazalátogattam, de ott valami diktatúra alakult ki, és börtönvölgybe zárták az emberek egy részét, akikért lementem, és segítettem nekik valahogyan kiszabadulni, és összeszedtem másokat is a külvilágból, és visszavezettem mindenkit, és a végén emtétés ünnepségre készültünk indulóval és kórussal. Voltak repülő kocsik, tériszonyos hegyoldalak és szakadékok, DragonAge módra végigklikkelt csaták és akadálymezők, titkosügynökök meg minden.

Voltam tegnap egy nemtommilyen nevű együttes meghallgatásán. Első ránézésre szimpatikus srácok voltak,egy kb 10 évvel idősebb fickóval - ami nem baj, csak ez már a második ilyen jellegű együttes, ahol van egy korelnök ... ilyenkor azért elgondolkodom, hogy tuti megtalálják-e a közös hangot, mert nekem már a 3-4 évvel fiatalabbak is furcsák voltak 23-24 évesen. Namindegy. Ez a tipikus... alter. Aranyosan humoros szövegekkel, egyszerű dallammal. Nem hiszem, h lenyűgöztem őket, egyrészt munka után kapásból hallás után dallamot kellett, másrészt időbe telt felengednem, ergo az első pár számra egyáltalán nem éreztem rá.
De jó hangulatú volt a próba, figyeltek egymásra megminden.

A péntek meg azért jó, mert alig kellett vasalnom és bőszoknyában jöttem be dolgozni. Általában nem figyelem különösebben a casual friday-t, mert szerintem az ekkorviselt ruháim is belefénem a hét többi napjába - és a valóban casual dolgokat úgyse hordhatnám.

Nézegetem a fashionisingot, tavaszra fehér ruhákat jósol. Ez nem annyira szomorú, mert kevéssé lesz ingerem venni új ruhákat. Ó, jeah. Azért ez a halványrózsaszínes pasztellség is betett. Meg az okkersárga.

Álmodtam. Volt vmi elbaszottan borngós hangulata az egésznek, és ma reggel azért időbe telt míg rájöttem, h melyik része húzott le a leginkább. Voltak benne, amolyan szüzséként mtt-sek felsejlő körvonalai - egyedül Angwen volt konkrét (meg GP egy blogbejegyzés erejéig :D), aki valami párbajra készült egy sráccal, aki halványan emlékeztetett több emberre is, volt osztálytársra, meg nem tudom kire, de rá nagyon. Én meg voltam róla győződve, h a párbaj baromság, mert Angwen bele fog halni, és próbáltam lebeszélni, de nem emnt. És vesztett, és meghalt. Aztán most vagy én pörgettem vissza az időt, vagy előlről kezdtem a játékot, vagy csak álom volt az első, újra indult a dolog, és én már biztos voltam benne, hogy mnem győzhet (hisz az egész már megtörtént korábban). Megpróbáltam csalni álombéli szuőperpóvereimmel (repülni egész biztosan tudtam), aztán a végén valahogy sikerült elkerülni a párbajt, bár nem tudom, hogyan. 

Később nagymamám lakására emlékeztető helyen látogattuk meg a családomat, ahol elvben én voltam a csecsemő, akit a karomba adtak, aztán kiderült, hogy nem, az eltelt időben felnőtt a kezemben tartott gyerek, és 24 éves vöröshajú srác lett belőle.

Képtelen vagyok koncentrálni. Lassan, milliméterenként haladok a feldataimmal, mintha szembe fújna a szél. Ez így nem jó. Elmegyek hátra, a legmesszebbi csücskébe az irodának kávéért, hátha az segít. vagy a séta. Vagy valami.

Ez a hirtelen ősz

meglepett. Jól esik, hát persze. De az ősz szokásos kérdéseit kezdte el felébreszteni hirtelen, és még nem voltam rájuk felkészülve. Mintha az arcba érkező gyorsvonatra bárki felkészülhetne.

Vettem tegnap Glamourt, mert csak talűlok valami érdekeset benne- hát, öizé. Nem. Vannak szép képek, de olyan... jellegtelen az egész. Ebbe valahogy mindig beleszaladok. Asszem a következő vmi tinimagazin lesz, olvasói levelekkel, mert még az is érdekesebb.

Megint megfordult a fejemben, hogy mondjuk basszusgitározni megtanulhatnék. Lassan pipálni kell az ölteteimet, amiket nem kezdek el.

Találtam egy csomó kottát a neten, köztük olyan számokkal is, amiket szeretnék énekelni - most boldog vagyok ettől. Viszont kár, hogy hideg van, nem szeretem munkában hordani a blézeremet, úgy általában nem szeretem, ha valami fedi a karomat. De kénytelen leszek, mert kint hideg van, a légkondi is hideg, nincs menekvés.
Az őszt persze szeretem ettől függetlenül. Szép az idő.

Jelentés a társulati évadnyitóról: nem volt semmi izgalom, pláne az eddigiekhez képest. Egyelőre nem nagyon tudni, mi lesz idén, remélhetően a szokásos előadásmennyiségnél nem sokkal kevesebb. Lesz egy horroros bemutató, amiből sajnos kimaradok (nem tudom, miért pont én, és miért pont egy horror témájúból, a legalapvetőbb sztereotípiák szerint is kreatív lehetek ilyen témában...), meg lesz másik, amiből remélhetően nem. Majd szólok időben.
Különben meg volt valami bágyadtan punnyadt hangulata az egésznek, de lehet, hogy csak engem nem sikerült úgy igazából rálelkesíteni az idei évre (meg az életre úgy általában).

Szombat reggel kiutaztunk a vonathoz, aztán a vonattal Velencefürdőre a táborszervező utósemmittevésre. Komolyan meglepődtem az emtétéseken a vonaton - nem tudom, mire számítottam, igazából. Persze fürödni nem lehetett, ahhoz hideg volt, de tettem egy kört biciklin, és ráébredtem, hogy fél gyerekkoromat bicaj hátán töltöttem, és az most se lenne rossz. Erre nyilván ősz elején kell ráébrednem. Ha lesz jobb idő, akkor kellene menni egy kört a tó körül mondjuk.

Illetve, megint megpróbálok járni a Bakó féle dologra, hátha ezúttal sikerül. Kell a mozgás.

Megolvad az agyam. Nincs meleg, csak éppne - álmos vagyok, ezu valószínű, és a jelenlegi feladataim sem képesek szintentartani. Lássuk csak. Voltak mindenféle notebookmozgások, meg ilyesmik, amiket regisztrálni kellett. Írnom kellett valami szerződésszöveget, na, az vicces, lévén semmi jogi érzékem nincsne, pláne szövegezésileg, de úgy érzem, kihoztam amaximumot, innentől kezdve oldják emg a hozzáértők. Ha már specifikus munkát adnak, akkor adhatnának vmi grafikai melót, ahhoz legalább értek egy kicsit.
Ezt muszáj volt ideszenvednem.

Angwen a szomszédba költözik, ez nagyszerű.

Üres a levegő.

Tool-t hallgatni még mindig jó, erre időnként rájövök, és arra is, hogy énekelni is jó lenne ilyesmit. Mostmár tényleg megatnulom az egyiks zámot énekre, amihez van alapom... csak ne lenne ennyire nehéz, komolyan, le kéne kottáznom, mert képtelen vagyok megjegyezni a pontos dallamot.

A Veronica Mars még mindig érdekes, bár komolyan el kellett tegnap gondolkodnom azon, hogy milyen volt a gimi - egész biztos nem voltak ennyire szélsőséges klikkek, aztán én még csak észre se vettem őket, ha voltak. Mindegy, ez az élet-halál harc nem volt jellemző, ami a sorozatban viszont igen.
Néha azért elgondolkodom a szokásoson, hogy mi lenne, ha a mostani agyammal lennék újra gimis. De nem lenne jó, az egyetem elkényeztetett a legalább részben szabadon választható tárgyaival. De asszem a gimit még mindig jobban bírnám, mint az általános fasságait, kettesével kapuhoz vonulást meg ilyesmit. Röhejes visszagondolni, hogy azért kaptam rosszabb jegyet angolból, mert időnként elfelejtettem házit csinálni (ami amúgy nyilván nem okozott nehézséget), meg asszem még a füzet nemhozást meg ilyesmiket is szankcionálták. Sosem szerettem a nyilvánvalóan értelmetlen dolgokat, amik csak a forma miatt vannak, és még csak nem is érdekesek vagy élvezetesek. Az egyetemen nyilvánvaló lett, a formai dolgoknak az az értelmük, hogy jó jegyet kapjunk, vagy átmenjünk egyáltalán a minimális elvárások gátjain. Tiszta sor - amíg nem próbálja valaki elmagyarázni, hogy ennek ezen kívül van bármi értelme, addig ezt lehet kezelni. Hogy azért ezt és ezt a módszert használni, mert a tanár ezt várja. A kimondott dolgokkal lehet vitázni, lehet hozzájuk igazodni.
Körök. Körök.

Btw, megnéztük a BSG végét - nem vagyok tökéletesen elégedett, de ritka az olyan sorozatvég, amit pont eltaláltnak érzek. Kicsit túl sok volt a "csak, mert misztikus erők munkálkodnak a világban" jellegű magyarázat egy sci-fi-hez képest, túl szép volt a Kánaán meg ilyenek. Meg az operaházas jelenetből is hiányzott a katarzis - már majd egy évadnyi ideje készül, erre ... véletlenszerű események láncolata. Ezt minek előre látni? Vagy kihagytam valamit, ami megmagyarázza és a helyére teszi? Mindegy, pofás sorozat lett ez így is. A legjobb azért még mindig a legelső pár része.

Na, nézzük a Veronica Mars-ot. Az első öt perce jobban tetszik, mint a True Blood-é. Ollé.

Fura dolgokat produkál a táskám: valójában ez egy bag of holding, csak sajnos nem én szabályozom, mikor és mit enged át a térkapun túlra. Most például cserébe a bérletemért kiadta a belépő-kártyámat, amit már egy hete keresek.

Ősz van már a levegőben pár napja, esténként érzem, meg reggelenként is a hűvösebbet, a barna levelek a földön ma reggel aztán végképp őszt jelntettek. Pedig még van pár nap az augusztusból. Na, majd a gesztenyék, meg az iskolások. Első őszöm, amikor a tanávkezdéshez nem lesz közöm, max annyiban, hogy a színházi évad is ekkor kezdődik. Igazából jobb ez így, mert már évek óta dolgozom nyáron, tehát a nyár nem jelent se szabadságot, se pihenést különösebben (leszámítva a tábort, ami egészen esetlegesen esik pont nyárra). Különben is, amikor még nem dolgoztam, a nyarak rettenetes unalmat tudtak jelenteni, ha épp nem táboroztam.

Idén semmi közöm nem volt a tüzijátékhoz, mentem ötre a Gyárba, ahol aztán vártam pár órát, míg végre beálltunk. Már az is mutatvány, ahogy elfértünk a kis színpadon - fejenként jutott kb másfél négyzetméter, de a dobok helyet foglalnak, meg a mikrofonállványok, meg ilyesmi - hegedűnél nagyobb hangszerrel már nem fértem volna fel. Az mondjuk kár, hogy nem hallatszott belőlem semmi. Ennek következtében (is) félrehúztam hangokat, mert csak halvány sejtéseim voltak arról, mit is játszom éppen, hiszen magamat se hallottam.
Maga a rendezvény érdekes volt, láttuk a kunokat kardot szikráztatni a betonon, meg nagy posztapokaliptikus fíling volt az egyenruhásokat látni a gyártelepen ekkora mennyiségben. Csak kár, hogy fél10 helyett kb negyed1 körül kezdtünk (és ez még cska az első zenekar volt :P).
A közönség családias volt, és vicces volt a látni, ahogy kilógtak a tinigótok a közönségből. Meg felmerült a kérdés, hogy valóban szuicidok, vagy csak életképtelenek - egymást sodronyingben, pajzzsal és karddal ütő emberek mellett nem mászkál életre vágyó/való ember. Nem, nem kúl. Ilyenkor azért reménykedem abban, hogy én nem voltam szánalmas fiatalon (se).

Szombaton GP mesélt Cthulhu-t, rájöttem, hogy tulajdonképpen nehezen viselem ezt a fajta játékot, vagy deríthessem ki a dolgokat anélkül, hogy a karakterem maradandó kárát látná, vagy ne feladatközpontú legyen a játék, ha a kideríthetetlen horrorról szól. Jó, megoldottuk a sztorit, amennyire tudtuk, nem őrült meg a karakterünk, csak hiányérzetet hagyott bennem. És nem ez az első Coc mese, amiben játszottam, a korábbiakban is volt már ilyen érzésem. A rendszere meg kifejezetten idegesít, ha kockával kell kidobni az értékeket, akkor felesleges előre kitalálni a karaktert. Majd az értékek alapján érdekes kitalálni - még akkor is, ha ezúttal nagyon jó értékeket dobtam. Úgy asszem pláne nyomasztó, ha elsősorban a karakterem miatt játszom, a sztori másodlagos vagy harmadlagos. Az érdekel, hogy hogyan éli meg a karakterem az eseményeket, nem az, hogy mik ezek az események. illetve az első nélkül a második is kevésbé hoz lázba. Asszem.

Kijutottam Orzammarból, de már iszonyú idegesítő lett a végére. Megint harc. Megint harc. Lehet, h Simseznem vagy Civilizationoznom kéne most inkább.

Tegnap megvolt a koncert (bár az már ma volt, köszönhetően a rettentő mértékű csúszásnak). Én se nagyon hallottam magamat, asszem a közönség nem, de ezen nem sírok nagyon, mert olyanokat húztam közben mellé (köszönhetően mondjuk annak is, h nem hallottam magam), amitől inkább sírhatnékom lehetne :D
De azért élmény volt, bírom a zenei kreativitást, és ebben a társaságban van.

A BSG rendszeresen feszeget olyan témákat, amik messze túlmutatnak a scifi-sorozatos dolgokon -asszem edzek az elnökembereire, a következő már tényleg az lesz. Dühít az emberek korlátoltsága. Dühít, hogy nem lesznek jobbak, nem lesznek bölcsebbek semmitől - és most már abban sem vagyok képes bízni, hogy legalább a környezetemben, a barátaim között nem fordulhat ez elő.
Oké, vannak módszerek, amivel rendet lehet tartani: önismeret, elvonatkoztatási képesség, higgadtság, jószándék, türelem, és akkor még okosnak vagy intelligensnek sem kell lenni.
Sőt. Bizonyos szempontból a mindenféle morális és erkölcsi(nek nevezett) meggyőződések gátolják a megértést és az ebből elérhető optimális megoldásokat - amikor magát a gondolkodás korlátozzák le. Miért nem lehet megtanítani a gyerekeknek, hogy aki erkölcsösnek tartja magát, az nagyobb eséllyel hazudik magának? Hogy akivalami abszolúthoz méri magát, és abban jónak tartja magát, az valószínűleg úgy módosítja a világérzékelését, hogy neki legyen igaza? Hogy aki elfogult, az nem fog optimális döntést hozni? Hogy nem csak a késsel és az ollóval kell vigyázni, hanem az erős szavakkal és gondolatokkal is? Pont ugyanannyira.
Meg, hogy a következetesség azért fontos, mert, amennyiben mindenki következetesen viselkedik, akkor lehet látni legalább a veszélyeit az egyis viselkedési mintáknak. Lehet rájuk építeni.

Nehezemre esik elfogadni, hogy ilyen vékony a jég, amire a kultúrát és civilizációt építjük. És tulajdonképpen hány ember esik a vízvonal alá, hogy a fejükön a maradék embernek érezheti magát? Az általános megoldások nem jók. A valóban hatékony rendszernek belül kell megérnie, mert akkor lesz változtatható - pontosítható.

Tudom. Tudom, h mástól nem feltétlenül viselem a kategorikus kijelentéseket, ha nem értek velük egyet. Ezen még javítani kell. De asszem, mástól csak azt várom el, hogy legyen tisztában azzal, mit is állít, és mire alapozza az érvelését. Legyen azzal tisztában, hogy semmi biztosíték nincsen arra, hogy igazat állít, még akkor sem, ha úgy érzi. Én se hiszem ezt.
---
Például belőlem nem lenne jó forradalmár. Azt hiszem, nem bíznék meg abban, hogy az emberek képesek - hogy én képes vagyok - tisztán gondolkodni, és nem megbotlani a késsel a kezükben. Különben is, a késsel tudni kell bánni.
---
És mind csak szigettöredékeken élünk, a minták nem léteznek, mi látjuk őket. Vagy nem.

Korai péntek hangulatom van. Oké, persze: tudom, hogy holnap munkaszüneti nap, így könnyű. Btw, holnap tüzijáték helyett a Gyárban játszom a Sturmast-tal. Hegedű, mi más. Kedd este próbáltunk, holnap napközben lesz időm átnézni a dolgokat, meg kottatartót is kell szereznem, mert az emlékezetemhez még nem próbáltunk eleget. Asszem az elején leszünk (fél10?), szóval pont a tüzijáték alatt :D
Ha véletlenül érdekel, akkor gyere el, persze. Csak az időpont, ugye, nem túl szerencsés.

Inszéjnnek írnia kell a hétvégén, meg ma is, meg mindig, tulajdonképpen nekem se ártana. De asszem ebből DragonAge lesz megint. Mondtam már, h tetszik a játék? Ugyan folyamatosan sírt a szám, h mennyi csata, és minek, és miért ennyire véletlenszerű a kimenetel - na, azóta annyit fejlődtem, hogy rengeteg leállítással és hosszas türelemjátékokkal már jó eséllyel győzünk. Igen, még mindi szimpátia alapján válogatom be a négyesbe az NPC-ket. És szomorú, hogy nem lehet akármelyikkel összejönni. Két karakterrel játszom egyelőre, az elsővel (városi elf rogue) alapvetően az optimális megoldásokat igyekszem megkeresni, jófej vagyok, meg ami szoktam lenni crpgben. A második (ember, mage) meg az, akivel a kimaradt opciók közül keresek másik tűrhető megoldást, (és nyilván majd a másik NPC-vel jön majd össze :P). Sokkal nehezebb a másik válaszlehetőségeket választanom ... na, már várom a középkori simset, erről jut eszembe.
---

Eszembe jutott a KÖMT is, mint olyan, és azért némiképp szomorú vagyok, hogy nem érek rá a dolgokra annyit, mint évekkel ezelőtt. Pedig jó lenne megszervezni dolgot, nem csak részfeladatokat megoldani. Asszem.

Van valami az egyenruhában. Vettem a hétvégén egy drapp, némileg katonai jellegű női inget (még van rajta felvarrós fémes-csillogós izé is) - sajna a gallérja nem legombolható és fállapja sincsen. És még az L-es is képes rajtam feszülni, (mekkora nőkre tervezik ezeket a ruhákat?).
Kivasaltam, aztán felvettem, és egy pillanatra olyan volt, mintha a cserkész-ingemet vettem volna fel gyors vasalás után, mert már indulnom kell a gyülekezőre, na, még egy nyakkendő, gubacs, és aannak fontolgatása, hogy pulcsi alá rejtsem-e az egészet... szerettem az egyenruhát. Főleg, mert nem kellett mindig hordani, csak ünnepélyes alkalmakkor, amikor azok, akiket szerettem, barátaimnak tartottam, ill. azok, akikre felnéztem, mind ugyanezt viselték. Meg persze az értékrend meg ilyenek, amiket képvisel. Az is számított.
És úgy volt az igazi az élmény, hogy folyamatosan gáz volt a betűrt ing, de be kellett tűrni, hogy a szoknyák még bénábban álltak, ha egyáltalán, és amúgyis, farmerhez sem illet, de honnan szerzek barna vagy zöld nadrágot? (Volt.) Mindig szerettem volna kalapot hozzá, árvalányhajjal, de nekem csak egy sapkám volt.

Tulajdonképpen csípem ezt a kosztümös-blúzos-szövetnadrágos egyenruhát is. Csak lenne mellette több időm hordani mást.
...
Nem tudom, mit akartam kihozni ebből. Valami eszmefuttatást, de szerencsére elfogyott az ihlet, cserébe vénnek érzem magam. Vagy csak a negyedik életemet élem, ki tudja.

Az a baj, h a betegség jelentette pihenés igazából egész napos kóma rövid tiszta órákkal, és lemaradás minden szociális lehetőségemről. Ó, igen. Kezdem elszigeteltnek érezni magamat, dacára az internet csodálatos lehetőségeinek.
Amúgy sem történik velem soha semmi, ha mégis, akkor sem. Mmint olyankor mindig ezt érzem, amikor épp nincs semmi pár napnyi sugarú körben. Persze, ha mondjuk meggyógyulnék holnapig... de nem fogok annyira, hogy ne lenne egészségkárosító kimozdulnom itthonról. Nem szeretném a jövő hetemet is betegszobán tölteni. Lemaradtam a lánybúcsúról, a szerda esti antidepp partiról, a ma esti próbáról, meg a változatos szervezői megbeszélésekről, és az esküövőről is le fogok, és ez mé... enyh... konstans szplínnel tölt el. Se aludni nem tudok, se huzamosabb ideig a gép előtt ülni. És ez furcsa. Öregszem, úgy tűnik.

Az ősz meg homályba burkolózik, ó, igen, a messzi kétségek ideje vár, meg a hulló faleveleké, meg a... meg a... mittoméneké.

elég fasza az időjárás, villog a betonszürke ég, és innen az irodaházból kitűnő hangulatot szolgáltat a mostanában olvasott Neurománchoz. Megdöbbenve vettem észre, hogy még nem olvastam. Azt meg örömmel tapasztalom, hogy az eltelt évtizedek nem butítottak rajta vagy valami, tényleg jó.
----
közben elállt az eső vagy a vihar vagy mittomén, most már tényleg unalmas fehér az ég az eddigiekhez képest.

11től értékelésem lesz, izgalom van :S

az idő szép, ma egész problémamegoldó lettem megminden.

a táborról meg... egy dinamikusan változó közegben sikerült elkapni a ritmust, de ez nem jelenti azt, hogy ez a ritmus jövőre is ugyanilyen megfelelő lesz. Folyamatosan változni kell. Állagfenntartani és javítani. Például a rendek és a nemzetségek voltak már jobbak is - ugyanazt csinálták, mint eddi, de ez a keretjátékhoz és a gyíkjátékhoz már nem volt elég. Változni kell ezekkel is. Aztán meg egyre több kisgyerek lesz, és most már illene gondolni a szervezői korosztályból azokra, akik nem szerveznek - legyen nekik is teljes értékű a tábor. Nemzetséggel, renddel, mindennel, hacsak nincsen számukra új kategória.

Majd írok biztos többet is, most dolgoznom kellene, de nehezen hangolódom rá a benti szótlan tevőlegességre.
Azt szeretném mindenekelőtt kijelenteni, hogy ne higyje azt senki a táborozók közül, h faceookkal kiválthatják a blogolást. Én például szeretnék majd élménybeszámolókat meg ilyeneket olvasni, nem ujjongó egysorosokat.

Ém jól éreztem magam, és elégedett vagyok a táborral. Elég látványos volt, amit mondjuk Ankalimon megtanulét a tavalyi táborból, és amit máshogy csinált. Nyilván nem lett minden tökéletes, vagy még csak optimális sem, és még mindig nem feltétlenül éreztem volna magam jól SMT-ként. De majd bővebben gondolkozom még. Most munka.

fura, fura. elkezdtem gondolkodni azon, hogy akkopr most zenéket rakok fel az mp3 lejátszómra, amit elhagytam. hiányozni fog, hogy zenét hallgatok (hogy olyan zenét hallgatok, ami igazán tetszik).
villámlott.
elkezdtem izgulni a tábor miatt. meg mindenféle elszalasztott idők miatt, amik kifutottak az ujjaim köött homokként. A szórendekkel sosem voltam jóban.
/a főnököm jó szabadságot kívánt.
újratervezés. útvonal újratervezés.
Janie meséjében eddig két dologra rezonált valami bennem, mindkettő a kiválasztottságról és sorsról szólt.
/mental note
Fegyelem. Az hiányzik.
Na tsá.

jó az idő vasárnap óta, hihetetlenül örülök az elviselhető melegnek. ne legyen ennél több fok. A táborban meg pláne ne. elolvastam Alyr novelláját, megállapítottam, hogy én vagy messze mentem addigra ettől a világtól, vagy meghaltam, mert próbáltam kapcsolatban maradni vele.
...
ezt írtam tegnap este, aztán inkább ki is léptem mondanivaló híján. Azért foglalkoztat engem is ez a mi-lenne-ha téma. De én szinte biztos vagyok benne, hogy egy fantasy világért nem lennék hajlandó... elszakadni a külvilágtól. Ezt valahogy megtanultam még gyerekkoromban, sőt, hiszek benne, hogy ha nagyon akartam volna/akarnám képes lennék létrehozni saját univerzumot. És akkor be lehetne ültetni a sarokba, és kiskanállal etetni.
...
kinyomtattam a keretjátékszöveget végre. jellemző ez is a szétesettségemre, h csak most. ezeket sokkal korábban kellett volna. namindegy.
...
valamit ki kellene találni.
valamit.
...
ja, me.. telefon. Csak a jegyszőkönyv kedvéért, tegnap volt egy fasza énekóra. És énekléssel álmodtam. Ami azért új, mert eddig álmomban csak színpadon voltam, színdarabban, de most énekeltem. Strange. És kifejezetten nyaralós hangulatom van ma... fura nyáron dolgozni, minden nap ugyanúgy be kell járni, mégis, olyan az egész, mintha valahol azért nyári szünet lenne.
...
lett színe a hajam tövének, nagyon... érdekes. Már megbékéltem vele, sőt, tetszik.

Most olvastam el a  kommenteket egy blogbejegyzéshez, hogy miért is tiltotta le Rabyn a további hozzászólásokat -  addig nem érdekelt, de így már érdekesnek tűnt a dolog. Végigolvastam, és az alapján nem értem, hogy kikkel vitatkozik a csapat egyik fele. Mert van ott ugyan olyan ember, aki az egyet nem értését fejezte ki, de korántsem olyan tartalommal és stílusban, ahogy a védekezők (főleg az öccse) reagáltak rá. Komolyan el kellett olvasnom még egyszer az egészet, hátha kimaradt hozzászólás, de nem. Írt Mogy arról, hogy az ő kutyáját miért és hogyan nem engedték le, és miért rossz ez neki, ill. leírta Tünde a véleményét, és ennyi is elég fasza általánosításokhoz és túlreagálásokhoz. Az emberek hülyék. Csak ez olyankor fájdalmasabb, amikor az ismerőseim azok. Még akkor is, ha csak szegről.végről ismerősről van szó.

Különben meg, amennyiben senkit nem fog zavarni Szeder, akkor mért ne. Ha problémát okoz, akkor Rabyn, illetve az, aki még a lelkén viseli, meg fogja oldani. Ennyi.
Én alapvetően nem kedvelem a kutyákat, bár néha megdöbbenek azon, amikor mégis. Ameddig nekem nem kell vigyáznom rá, takarítanom utána, meg a nem létező csapatom figyelmét magamra terelni róla, addig nincs vele bajom.

A BSG tetszik, az pilotok megvettek kilóra. Nézegettem az eredeti sorozatból is részleteket - érdekes látni a 20 év alatt történt fejlődést. Mint a Star Trekben. A régi sci-fik sokkal inkább színházra emlékeztetnek a díszleteikkel és effektjeikkel: el kell fogadnom a sorozat működési elvét, mielőtt élvezem (tehát a steril környezetet, pittyegő számítógépeket és egyéb scifisségeket), el kell hinnem, hogy igen, az most űrhajó fedélzetét jelenti, az meg egy földönkívüli izét, nem beöltözött embert. Azóta fejlődött annyit maga atechnika, hogy már-már hitelesek a jelmezek és díszletek. Ha szimplán a kameramozgást meg a beállításokat és egyéb képi dolgokat nézem, akkor is máshogyan működik az egész. Sokkal élőbb, kevésbé... mesei. Valósághűbbnek néz ki. És összetettebbnek. Majd teljes részt is megnéznék a régiből is, mert egyszerűen nem értem, hogy a nosztalgia-faktoron kívül mi az, ami miatt kapásból fújnak az új sorozatra.
Ugyan a régi Star Trek főcímdala még mindig megdobogtatja a szívemet, de nem bírnék egy részt sem végignézni a sorozatból teljes nyugalommal.

Végignéztem a Buffyt, hagyott némi űrt maga után :szipp:, megérte félretenni az előítéleteimet.
A tegnapi táncpróbán rájöttem, hogy én tulajdonképpen szívesen áldozom a munka utáni időmet ilyesmire - rég voltak már próbák is, bármilyenek.
Punny.

Ijesztő volt ma reggel a hőség. Páratartalom, meleg...Amellett meg pláne, hogy bent a cégnél légkondi és ezért viszonylag hűvös van, tehát, ami itt bent szükséges ahhoz, hogy ne fázzak meg, az kint elviselhetetlen.
Nyár van, szúnyogok és meleg. A napsütéssel egész kevés gondom volt eddig.
Őszt akarok, a se nem hideget, se nem meleget.

A tegnapi napot Fereldenben töltöttem, írtottam az izéket, és közben beszélgettem az NPC-kkel. Muszáj ennyi harcot rakni a játékokba? (Igen, tudom, muszáj.) Maguk a párbeszédek elég izgalmat adnak a játékba, ha van tétjük, nem kell mellé azon szenvedni, hogy kiket választok magam mellé a harcokba. Én a szimpatikus NPC-kel akarok kalandozni, nem a hasznosakkal :P
Azt hiszem, nem tud úgy lekötni a számítógépes játék hosszú távon, mint az asztali RPG. A társasjátékok se.

Szombaton emberek közé mentünk, és ez jó volt. Meg életemben először a Vörösmarty-Váci utca boltjaiban próbáltam vásárolni, mondjuk sikertelenül, de megint megállapítottam, hogy előfordulnak szép ruhák a világban.

Ilyenkor azért arra gondolok, hogy nem szabadna számítani az emberekre, ha nem vagyok róla legaláb 80%-osan meggyőződve, hogy érdekükben áll az a dolog, amiért számítanék rájuk. Ennyi erővel lehetett volna korábban is megtartani ugyanezt, nem tekintettel lenni a külföldiában lévőkre és az államvizsgázókra. Késő bánat, hogy utálom.
Ettől eltekintve hasznos volt, ha valóban megtanuljuk a jeleneteket jól, akkor jövőre elkészíthetjük végre a folytatásos Tündék köztöt :D

Teszteltem a tömeges mutáns-szúnyogokon a fújós írtószert, egyszer csak azt vettem észre hogy már nem szédeleg a plafonnak ütődve egyikük sem, de alatta, a pokrócon legalább négy döglött példány fekszik. Ó, igen. Érzem a hatalmat. Ezek azok a szúnyogok, akiknek egy leütés nem árt.

Éhes vagyok. 

Két hét táborig? És még mindig semmi kedvem és energiám... alig valamihez, tulajdonképpen. Csak úgy vagyok. Még az énekórák a legjobbak. Azok most jók. 

Semmi energiám foglalkoznia keretjátékal, csak akkor, amikor ott helyben kell kitalálni, de olyankor is minimális. Nincs kedvem hivatalos feladatként találkozni emberekkel, de ilyen ürügy nélkül nem keres senki. Én nem merek  mást zaklatni, hiszen... mindenki biztos elfoglalt, fontos dolgaik és fontos barátaik vannak, én meg egyik kategóriába sem tartozom. 

Amit szívesen csinálok, azt sem jól.

És még a blogomba is nyavajgok. Ez sincs jól. 

Ma este jönnek emberek, beszélünk keretjátékról, de attól tartok, nem lesz mindenki, aki kéne. Nem látom a fényt az alagút végén. 

the rest is silence.

Úgy érzem, valami ellopja tőlem az alvást. Ez iszonyú. A meleg, a szúnyogok... ennyit nem ér a nyár. Hajnalban arra ébredtem, hogy a szúnyog kitartóan a fülembe zümmögött - szerintem álmomban el is hessegettem párszor, de nem, kiharcolta, hogy felébredjek teljesen. Fél négy körül, még sötét volt. Mire sikerült visszaájulnom az alvásba, már szürke volt a hajnal, felébredtek a villamosok és a forgalom, meg a rettenetes madarak a fák közt. 

Ha legalább buliban lettem volna, vagy társasággal hajnalig, vagy csak játszottam, filmet néztem volna... de ez így nem ér. 

Jó reggelt, meg minden. Mostanában álmodok mindenféle érdekes dolgokat, de reggel nem emlékszem rájuk, csak arra, hogy ez már megint... megint olyan volt. Van ez a fajta álom, amikor tudom, hogy máshol vagyo, külföldön, táborban, más, idegenül ismerős lakásban. És az ismerőseim közül vannak körülöttem. És időnkjént történnek misztikusnak nevzhető dolgok.
Jaj, eszembe jutott egy része, nem tudom, hova mentünk, de fel kellett hozzá mászni roppant ingatag faállványzatra egy ház oldalában, és voltak nyomozók is, akikkel együtt mentem, bár nem is kellett volna, de azért megküzdöttem az állványzattal.

Tegnap este sikerült Gandalféknál a lenti kaput szerencsétlenül kinyitni, most még fáj a bal gyűrűsujjam felső perce, és valószínűleg ennek köszönhetem, hogy eltörtem a mestervizsgáztatós bögrémet ma reggel. Mondjuk a jel már régen lekopott róla. Van még egy bögrém, de azon is elhalványult már a felirat :( Ideje újat beszerezni.

Tegnap előtt megérkezett az amazonos rendelésünk, örültünk nagyon. Szép a Mage-s tarot, még agyalok azon, hogyan fogom felhasználni játékban, de alakul.

Emberek lesznek itt este, és ez jó lesz. Lassan integrálódom vissza, de a táborig tervezek úgy tenni, mintha lenne szociális életem.

Ezek persze mehetnének twitterre is, dehát minek. Nehéz kint a levegő, örülök a légkondinak, még akkor is, ha. Ha ettől könnyebben megfázom, vagy ilyesmi.
Önértékelést kell írni, megküzdök vele, meg én. Ma este végre énekóra. Vannak örömeim az életben.
Ja, és Inszéjn húga beköltözik ma este a nagyobbik szobába. Ezzel kapcsolatban van kínos sztorim, ugyanis fel kellett hétfőn hívnom a szobára jelentkező csajt, h bocs, mégsem, mert a barátom húga dolog egyértelmű prioritást élveza három lakó közül minimum kettő számára. Azt nem tettem persze hozzá, hogy jelenleg idegen emberekkel nem szeretnék együtt élni, és megismerni sincsen kedvem mostanában senkit, antiszociális lettem, ez van.

Kéne már valamit csinálni. Írtam két együttesnek is,hátha még keresnek énekest, de lehet, hogy össze kéne hozni mégiscsak ismerősökből valamit. Kell ritmushangszer, basszus, meg valami akkordhangszer, szólóhangszert meg éneket asszem könnyen találok.

A tegnap esti viharra felébredtem. Fél9kor lényegében beszédültem az ágyba, 10kor felkeltem, zombultam, éreztem, hogy valami nagy és idegesítő burkolja be a fejemet, aztán nézegettem a zuhogó vizet az erkélyen. Egy nagyon kicsit lett csak jobb tőle. Aztán visszaájultam aludni. Reggelig.

Szúnyogok. Akiket gyűlölök. Hajnalban, háromnegyed háromkor vettem rá magamat, hogy rányissak az erkélyajtó két rétege között zümmögő dolgokra, hátha azok majd kifele mennek, és cserébe meg bejön az éjszakai hűvös a szobába. Addig egy-egy szúnyog pont elalvás előtt találta meg a fülemet, hogy belezümmögje jóéjtkívánságati - nem, nem aludtam ki magamat.

Szombaton volt a társulati évadzárónk, volt kellemesen hűvös idő, pár szúnyog, meg némi gyenge szocializálódási kísérletem, amit szerencsére időben abbahagytam.Úgy tűnik, ez nem nekem való mostanában. Vasárnap majdnem elmentem az elmaradt tábori cuccra, de az meg olyan szinten bizonytalanul volt meghirdetve, hogy inkább kihasználtam a hétvégét a pihenésre. Pl. megnéztük a Kick-Ass-t, és jó volt. És folyamatosan Buffyt nézek, még jobb. A saját fordulatokra reflektáló művek öniróniáját nagyon szeretem. Amikor szinte tudják a szereplők, hogy sorozatban szerepelnek.

Kezdek hisztis lenni. Egész délelőtt nem tudtam mit csinálni.Grrrr. Idegesít. Nyomaszt. Az jár a fejemben, hogy biztosan elfelejtettem valamit, hogy tudnék valamit tenni - de nem, illetve van egy darab 10 perces sétám az irodán keresztülk, de azt majd délután. Hát nem csodás?
Sokszor volt már ilyen, de mindig zavar.
Ilyenkor érzem, h le kéne kötnöm magamat valami mással, de annyi agyat még nem sikerült összeszednem, Talán majd... talán majd ma.

A Buffy egyre... érdekesebb, meg összetettebb meg ilyesmi.Namindegy.

A hétvégén nekikezdtem a DragonAge-nek, tetszik, főleg az rpg része - mmint a bezsélgetős, világfelfedezős, döntéshozási része. A harcokat még mindig túl soknak tartom, jobban örülnék olyan játéknak, ahol ennek nincs ekkora súlya. Mondjuk egy Sims úgy, hogy lehet benne harcolni.
Egyelőre elkezdtem egy elf rogue-gal, ill. megnéztem az ember magi kezdést is. Kicsit tartok tőle, hogy az eleje a legjobb... pláne, hoy a harcok, ill. a gyűjtögetések igazábl nem érdekelnek. Ezért nem wowozok. Talán, ha sikerül rájönnöm, hogy hogyan kell használni a taktikákat, akkor jobban fog tetszeni a harc része, mert jelenleg próba-szerencse módon igyekszem kitalálni.
Ja, tényleg, ebben végre van romantikusszál is, kíváncsi vagyok, össze lehet-e jönni nem magammal cipelt NPC-vel is. Lényeg.

Szombat este voltunk vérlepkével a Memento Mori gótcuccon, meghallgattuk a Cantarát, a Pornography elejét, aztán húgom megelégelte a várakozást és a bulihiányt, és hazament. Én még maradtam a Schyzzo.com-on ugrálni, meg meg akartam várni az Entrópia Archtiektúrát (már csak a név miatt is), de olyan sokat csúsztak, hogy az elalvást kellett megelőznöm a távozással. A Cantara kellemes volt, simán elbírt volna több számuk is hegedűt, pláne, hogy a szintis vonóshangzás nem az igazi szólóhangszer. Meg pár számukba ilyen föléterceléses izét is lehetett volna rakni, dúsítani a hangzást. És kíváncsi lennék az egészre egy Angwen vagy egy Narb hanggal is :D (esetleg Ami gyönyörű alt hangú barátnőjét is meghallgatnám Lisa Gerrardot énekelni...).

A szomszédban menedzsermítinget tartanak.

nem gondoltam volna mostmeg, h a-ha nap lesz a mai (just look at my facebook profile).

A Buffy második évada már okosabb, mint az előző, a problémák is összetetebbek - bár nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy még mindig túl sájní az egész. Nem értem a vámpírokat, nem értem a verekedéseket. A vámpíroknak vannak különleges képességeik, vagy igazából tök olyan erővel bírnak, mint az emberek? Mert oké, hogy normál helyzetben egy képzettebb ember lekaratéz egy önvédelmi képességekkel nem rendelkező embert. Vagy vámpírt - á izé, de azok már felmutatnak némely verekedési készségeket. Vagy ez csak azért van, mert ők már halottak, és ezért bátrabban mennek bele az ilyen helyzetekbe?
Buffy annyit tanult ütni-rúgni, hogy ennyivel jobb kábé mindenkinél? Még a sokszor annyi idős vámpíroknál is? Ha mondjuk Spike akkora májer, hogy már ölt vadászokat, akkor miért nem lövi le Buffyt? Ha ennyien meg akarják öletni a csajt, akkor valamelyiknek miért nem jut eszébe a szokásos vérengzések alkalmával lőfegyvert vinni magával, és egy sorozattal leszedni? Vagy kiszedni sniperrel? Vagy kézigránátot bedobni a szobájába éjszaka vagy a sulijába? Vagy kihívni rá a rendőrséget?

Vagy mindez nem méltó az amúgy esztelenül rohangáló vámpírokhoz? Komolyan, az már határozott előrelépésnek látszik, hogy Spike egyáltalán gondolkodik, mielőtt megtámadná a sulit. Meg néha egy-egy gonosznak eszébe jut túszt fogni, de nem viszi végig. Ha ilyen simánölnek a vámpírok, akkor mi akadályozza meg a hatékonyságot? Ha megölni nem is lehet mindenféle misztikfákin miatt, az életét tönkre tehetnék. Ennél jobban. Úgyis sok a halott, miért nem lehet megölni az élő rokonait - vagy egyszerűen vámpírt csinálni mindenkiből akit szeret?
Nem értem. És ez zavar.

omg, Nightwish-t hallgatok, ilyet már jó régen...

It is the end of all hope
To lose the child, the faith
To end all the innocence
To be someone like me

sallalalala....
jó ez.

meg kell állapítanom, nem "szeret a kamera", a Céges képeken szinte biztos, h nem. Pedig szerettem volna egy kúlságos GPS-girl képet, de...

értitek. Mindenesetre büszke vagyok magamra, élveztem a partit, meg a kirándulós feladatot. (Persze, excserkészként könnyű).

Tegnap bemutatta a The Path c. játékot Szozsiéknak, azért bizonyos szempontból meredek játék. És egy idő után idegesítő. Aztán az embernek muszáj gondolkodnia, mert annyira monoton. Viszont baromi hangulatos, és pöpec témákat lehet belőle lopni elborultabb mesékhez (mondjuk elsősorban női játékosoknak). Az is érdekes volt, hogy ki mit vett le belőle, mire asszociált. De ezek ettől érdekesek igazán.

...halhatatlan vagy gyönyörű android...

Valami hihetetlenük feldobott reggel az, hogy esőre keltem. Ó, igen. Mondjuk egy esernyő nem ártana, majd nézek ebédszünetben mondjuk, mert a kalap-kendő kombó hatékony 10 méteren belül, de hosszabb távon nem. Nagyobb esőben.
Energikusnak és tetrekésznek érzem magamat, dolgozni fogok, amikor épp nem blogolni, áthozom a notebookokat asszem, vagy nem de beütemezem, hogy mikor hozom át őket. És ilyesmik.

az egyetemről álmodtam. arról, hogy felvettem valami fizika előadást, és bementem, és voltak ott évfolyamtársaim. diploma utáni képzés volt, teljesen laza, és ráöttem, hogy elbénáztam, mert dolgozni kell menni. De amúgyis, olyan tárgy volt, amihez elég megtanulni jegyzetből, nem kell bent lenni előadáson.

Reggel találkoztam a metrón kollégával, eszembe juttatta, hogy mennyire jó, h nem kell vizsgáznom semmiből. De azért kicsit hiányzik a tanulás. Lehet, hogy majd valamit keresek, még nem tudom mit.

Végignéztem a Carnivale-t. Sajnálom, hogy nem folytatják, de legalább nem kaptam rossz befejezést (mert nem lett befejezés).

Jellemzően többször kell elindulnom ahhz, hogy sikerüljön is. Először  ababzsákot hoztam be az erkélyről, amikor megláttam a felhőket. Aztán a pénztárcámat és a bérletemet raktam bele a táskámba. Végül ránéztem a kezemre, és lemostam a körömlakkot.

Miután végigkínlódtam a hétvégét, végre esik, és elviselhető lesz a hőmérséklet. Boldoggá tesz, a kánikulát nem vagyok képes méltósággal viselni.

Pénteken volt egy Céges sportnap-szülinapi buli, ami jó volt, erős osztálykirándulás hangulattal (oké, gitárt nem vitt senki, és szvsz a tinirománcok is kimaradtak). Tájékozódtunk GPS-szel, fürödtünk strandon, ettünk, ittunk, aztán megettek a buszon a szúnyogok.

Ó. és eleredt, és eleredt! Feltételezem, hogy nyári vihar lévén ebédre már nem marad meg, és akkor boldogok leszünk mindannyian :D
Viszont esőterv táborra.

Javítottam a rettenetes helyesírási és nem elgépelési hibát. el nem tudom képzelni, hogy történhetett, a helyesírást én nem aggyal, hanem szemmel végzem - jól vagy rosszul néz ki és hangzik az a szó. Namindegy. Elgépelni azért viccesebb.

Munkahelyen nem tudom betájolni magamat, hogy most akkor én mennyit is kéne, hogy tegyek, majd igyekszem, kitalálok dolgokat magamnak, meg kinyomtatom még L-t is, rájöttem, ő kell nekem ide fekete-fehérben, majd rakok mellé egyéb táblázatot, és akkor nem a képet nyomtatom, akkor az csak dekoráció a fontosságok mellé.

Meleg van, ez nekem nem tetszik, kivéve a késő délutántól kezdődő időszakot, akkor a nap már nem kap telibe, csak aranylik megminden, és az este jó. Meg ugye az alkonyat, mint már írtam. Kár, hogy valami szarhoz használták fel címként.
Ez amúgy felháborító, vannak jó történetek, miért kell, miért kell elrontani őket?! És miért kell szeretni az elrontott történeketeket? Tudom, nem kell, ne köss bele. Semmit sem kell.
Viszont akkoris feketében fogok járni többnyire, ahogyan eddig, most a légkondiban szinte fázom.

najólvan keresek koordinátákat.

ha meg naplót írnék, akkor ez lenne benne:

péntek:
a hétfőn nagy nehezen kivett szabadságom letöltése. reggel felkelek, aztán azt hiszem, hogy rengeteg időm van magamra, hiszen aludhattam volna még (figyeljük meg, mostanában ez gyakori és furcsa, hogy felkelek a továbbalvás helyett). Persze még időben realizálom, hogy nem, ugyan még játszhatok azzal az idegesítő játékkal, és van időm összekészíteni a jelmezemet a kávé mellé, de már indulnom kell, és időben ki is lépek az ajtón, fel buszra, le a metróba, már a gyöngyösi utca, ollé, korábban vagyok ott, mint Tanárúr. Valahogy végig kísér a gondolat, hogy miért pont a dolgozók rendeltettek korábban pakolni, és ugye ez azt jelenti, hogy hajnalban nem mi pakolunk, hanem a később érkező kolónia. A minibuszba mellém a társulat legidegesítőbb alakja ül, röhögünk rajta nyíltan, mert ennyire nem veszi észre se magát, se a környezetét. Gonosz lettem, villan át rajtam, de Erdőőrúr méginkább, mert ő ki is mondja a gondolatait. Rajtam csak látszanak. A szomszéd kocsiban Tanárúr és Főszínésznő ülnek, örülök, hogy nincs ott hely, mert a mikrobuszban csak néha dohányzik a kolléga apja, de Tanárúr láncban, és az rettenetes. Különben, a kocsiban dohányzást akkor utáltam meg, de nagyon, amikor téli turnén Anyánk mögött ültem, és amikor félóránként rágyújtottak, akkor vagy megfulladtunk, vagy megfagytunk, és nem, nekünk kellett tűrni, mert ha a kérdésre azt válaszoljuk, h nem, akkoris rágyújtanak.

Odaérünk a vidéki városba, nem rossz, van nyitva abc, meg kocsma, meg minden, az eső melegen szemerkél, és be is pakolunk mindent a színházterembe. Technikai beállás. Kevesebben vagyunk, mint szoktunk lenni, ez érezhető. Kurva sokat szívok a tüllök közti erdővel, hogy a faágak művészi káoszba rendeződjenek, és ne boruljon fel az egész kib mindenség, amikor két jelenet között tologatják a tologatók. Össze is mordulunk az Öregasszonnyal, dacból rámhagyja az egészet. Dacból megcsinálom. Nem is borul fel. Nagyon. Megnézzük a kocsmát, ahol a kocsma visszanéz, és hallom a sarokból a vadnyugati nyekergést. Határozottan köszönünkk, kérünkk kávét. Aztán határozottan el.

A takarásban aztán fel-alá járkálok a sárgán becsíkozódó fényben, és anyámra gondolok, mindenféle számomra érdekes belső szösszenetre, és kezdem úgy érezni, hogy az is jó, ha engem érdekel a nem odatartozó történet. Hangosan ripizünk az első jelenetünkben, röhögve szaladunk fel az öltözőbe, annyira élveztük a károgást. Meg, hogy áháháhá gothposeur szájából a nyál, az milyen vicces volt. Meg a te arcod, ahogy igyekszel koncentrálni, az is.
A második jelenetben Nuca néz vissza légylábas szomorú szemekkel, csodát látok, elmegy a szöveg, de szerencsére a szerep is összevissza beszél itt, úgyhogy összehozom ugyanazt.

Aztán pakolunk utána. Kábé ugyanazok, mint az elején, plusz még az egyik későbbi kocsiból a két lány. Aztán persze mi maradunk a végére, táncolunk a dizsiből idehalló dolgokra, megnézem a semmibe öltözött tiniket. Hazafelé alszom, meg ilyenek. És végül mi, a minibuszban ülő lányok bojkottáljuk a kipakolást (maradt még srác az autóban), és kiszállunk az éjszakai buszunknál. Messze lakunk, és kocsi nélkül. Persze sajnáljuk a Főszínésznőt, de őt azért jóeséllyel hazaviszik, meg méginkább Erdőőrurat, mert őt kevésbé valószínű.
És ekkor már világosodik a szombat hajnal.

szombat:
eltelik a fél nap, mire magamhoz térek, aztán próbálkozom a hitman kettővel, mert a bérgyilkolós fejvadászós izéket szeretem, de ez nekem nem megy, én ehhez nem vagyok elég türelmes, bocsesz. Elmegyünk bevásárolni Inszéjnnel, aztán segítek neki hazacipelni a jószágot, cserébe ő visszakísér a boltokig, ahol ruhát lövök, ő meg mittomén. Szerzek nadrágot, amit még fel kell hajtanom, szerzek fehér blúzt, meg csipkés pöttyös felsőt, és ez engem boldoggá tesz. Megnézek egy résznyi Carnevált. Olvasok.

vasárnap:
fél4kor már érzek erőt magamban a süti megsütéséhez, addig szenvedek a fáradságtól és időjárásnyi kábaságtól. idegbajt kapok a rendetlen és koszos konyhától, rájövök, hogy ez a büntetésem, ez a kib tepsi, hogy nem mosogattam egész héten, és konstansan gyűlölni kezdek mindent ami a konyha munkálatokkal összefügg. Az evést is lassan. Azért elkészül a süti, és nem is lesz rossz.
Aztán kiolvasom a Király orgyilkosát, igénylem a folytatását nagyon, aztán Inszéjn végre mesél orleans-t, de már kevés idő maradt sajnos a napból.


én ezt nem tudom, hogy mennyire eseménytelen az életem.

....persze van abban valami zavaró, hogy komolyan arra várok, a főnököm menjen már el a szomszédból tárgyalásra vagy valami. Pedig... semmi okom nincsen erre. Nem szólt eddig még semmiért, azt hiszem, baromira nem érdekel senkit, kmit csinálok, ameddig nincsen látható elmaradás. Attól még. Namindegy.

A mindenkori mondanivaló meg feloldódott a alkonyi égbe vágó faágakba és levelekbe. A viharos felhők előtt. Meg szélben. Meg ilyenek.

fáj a torkom. illetvekapar, és érzem, hogy létezik. emellett van olyan ismerősöm, akinek szinte hallom a hangját, miközben a kommentjeit és nléha a blogját olvasom, és idegesít. Nem szeretem ezt az érzést, de létezik. Azért az jobb, amikor idegenek fasságait olvasom.

Egyre kevésbé vagyok emberbarát, öregszem.

Kicsit hideg van - okéoké, júniushoz képest. Nyár van, gyönyörű, esős nyár. reggel tapasztaktram, hoy nincs annyira hide, mint kinézve gondoltam volna - perszevalahogy mindig azt hiszem, hogy ősz van, annyira megzavart az időjárás, plusz az, hogy mindegyik futó játékban december van :D
Ennek örömére nem megyünk messzire a Cégtől ebédelni, csak ide le. Rengetegen lesznek, és hideg is lesz.

Egy kicsit elvesztem most a munkában is - mmint nem a mennyiségétől, hanem kezdem nem tudni, mit is kéne csinálnom. A listámon vannak dolgok, de azok nem olyanok, amikhez leülök, és megcsinálom, hanem ímélt küldök, és várok. Vagy várom a megfelelő inputot az ímélküldéshez. Vagy akármi.

Nézek Carneval-t, hangulat, tetszik.
Meg az esővel telített idő is, mondtam-e már.