csak lenne már vége, vége a hétnek. Lenne vége a kötelező köröknek - lenne vége a kötelezőnek érzett köröknek. Szeretném magmra zárni a szobám ajtaját, kizárni a külvilágot, és rendet rakni. De nincsen időm erre, nincsen energiám erre, szétoszlottam a világban, mint az eloltott gyertya füstje.

Nyilván jó volt tegnap elmenni a belterj.hu aktuális ivására, szóvicceket hallgatni, azon tűnődni, h vajon ki tudja, szerepjátékról, videojátékokról, a GET methodról meg még mittoménmiről beszélgetni, és látni azokat az embereket, akiket szökőévente egyszer, pedig okosak, néhányan szépek, és van közös érdeklődésünk.

(Közben sikerült összeszednem magam annyira, h pár melót még megcsináltam, amivel sikeresen lekéstem vérlepke lánybúcsújának azt az állomását, amire amúgyse biztos, h odaértem vola. ok, akkor majd hétkor csatlakozom, az a biztos).

A kedd és a szerda este is jó volt, és az eseményekre is szükség volt, és a mai is ebben a kategóriában van - mégis. Ajtóbecsukás, alvás. Az álmaimban létezik a nyugalom és a pihenés.

Csak a pillanatban létezem. Csak más szemében létezem. A tükrök között pedig a végtelenbe lépünk, azt mondják a hangok itt bent.