csak lennék már túl a diplomaosztón vagy védésen vagy akármin.
mert persze a konzulensem tegnap írta a választ, és bírálatot, hogy mit hiányol, és azok nagyrészt szerintem benne vannak. Az egyik kérdéséről egy szó nem esett eddig, és nagy meló összeírni és kikeresni, és a többinél is örültem volna, ha korábban tudom. Vháhh. Csak adják meg oszt csá.
hiszti hiszti hátán. társulatnyitó meg fejlerobbanós volt, de persze minek vesszük magunkra, minek, kiépül a paranoia, már a hátsó gondolatot keressük és találjuk, és ez kra nem jó. Honnan szerezzek erőt, és célt és távlatot, ha nem innen? Persze ténszerűen szánsájn és hepinessz, ofkórz. Rengetegsok előadás - csak ne hívta volna fel rá a figyelmet, h ez denehéz, demennyire fel kell rá készülni, mennyire jó kondícióban kell lenni, mert belebetegszünk, és az nem jó. Nem ám az a fíling, h baromi nehéz, de pont ez a jó, és mekkora lehetőség és estébé, hanem baromi nehéz és beledöglesz.
Meg a további csesztetésként felvezetett a maradékhármat is ajánlom vizsgára. Ez is milyen jó volna, ha nem csesztetés lenne, hanem jó hír, hogy szerinte is meg tudjuk csinálni. De így előjött az összes félelmem, h mi változott a nyár alatt, ha a múltkor nem érzett rá engem alkalmasnak, akkor mitől gondolta mégis úgy, hogy most igen. És amúgy is, miért nem egyből?
Mi az olyan meglepő abban, h valakineél előfordul h 3000 forint havonta nem fér bele? Mert inkább eszik hónap végén is, mint hogy olyan gyakorlatokra járjon, amiket tud otthon is gyakorolni, ha muszáj?
Miért kell igazságtalannak lenni szándékosan? Nem, nem hiszem el, h nem tudja, mit beszél.
Komával durva volt cinikus véneknek érezni magunkat.
Persze, nem csakazértis fogok nekiindulni a színész kettőnek, hamár lehetőségem lesz rá, nemcsakazértis leszek lelkiismeretesen jelen, és végre már diplomamunkáznom sem kell.
Farkas meg igazán szólhatott volna a filmről. Stílusbazmeg. Még, ha nem érek rá, akkor is.
de már nem vagyok igazán dühös. inkább csak félek a szerdától, félek ettől a félévtől.
ja, közben lelépett a bázisról tünc is, átrendeztük a szobákat, már csak a konyha emlékeztet a régire, meg az erkély, és ez félelmetes.
hétfő, augusztus 31
szombat, augusztus 29
szépeső.szépnap. elkezdte lefújni a sárga leveleket a fáról a szél az erkély alatt. itt az ősz.
--
szeretek reggel és este az irodában lenni. olyankor kevesen vannak, alig van munka, csend van és nyugalom. kár, h ezek az időpontok korán, ill. későn vannak.
--
nem egyszerű ez a védés sem, érdekelnének a bírálatok. csak épp az egyiket zárt borítékban kellett leadni, ergo nem kaptam belőle példányt, mer a bíráló az egészet lezárta. A konzulensem meg nem küldte el nekem. Ja, és nézem a neptunon, tanszékről is van egy bíráló... már nem emlékszem, h melyik tanárom volt. A jófej, vagy a kevésbé jófej? Jáj. Hm, rákerestem a jófej. Ha minden igaz, ő érdekes tanár volt :D

péntek, augusztus 28
ja, amúgy leszedem mindjárt az álláskeresős izét onnan felülről, mert a héten visszejeleztek, h diploma utánfelvesznek, addig megbízásos leszek abban az időlyukban, amíg már diák nem, de diplomás még nem. vagyok.
reggel otthagytam a diplomatervemet a tanszéken, még nem írt vissza, h minden oké, most arra várok, aztán még szerdáig tanulás, és szerencsére reggel van az államvizsga.
tegnap volt szürreális találkozás rózsaszín dolgokkal, a twilight ezúttal nem sikerült végignézni, de nem is baj.

kedd, augusztus 25
tudom, hogy gáz fanfictiont olvasni.
sajnos találtam olyat, aminek olvasható mind a stílusa, mind a története. a marysueizmustól meg elvonatkoztatok, úgy azért jobb. különben persze, könnyebb ismert szereplőkhöz kötni a történetet, mert akkor nem kell kialakítani az érzelmi viszonyt hozzájuk - de szerintem menne anélkül is. namindegy, van olyan élvezet, mint pattogatott kukorica kólával.

hétfő, augusztus 24
kalandjaim folytatódnak, elég pénteken leadnom legkésőbb a cuccot, viszont addig szerezzem be a bírálatot is, és egyszerre a kettőt. holnap találkozom az opponenssel, odaadom neki a dolgozatomat. péntekig újra találkoznunk kell, hogy odaadja a bírálatot, h leadhassam az egészet.
valahogy én ezt nem értem.
de, ha az védés is ilyen lazán lesz kezelve, mint amit érzékelek az eddigiekből, akkor probléma nincs.
meg amúgy is, ha leadható a dolgozat, akkor csak befjezem ezt az egyetemet vége...
és az államvizsga anyag egyelőre érdekes. már tanultam, vizsgáztam belőle, és nem egyszer hallgattam néhány tételnyi anyagot - marketingből egészen biztos, mert ezek a felsorolások kifejezetten ott vannak az aqgyamban, csak újra kell őket csomagolni.
csak vérszemet ne kapjak a hihetetlen pénteki határidőre, át ne írjam kétszer a szakdogát. nem fogom. tanulni kell.
igazából az is lehet, h nem is színészből, hanem egyetemistából oldom meg az államvizsgát... és ez furcsa.
viszont még mindig nemtom, mi van az állásommal, és szeptembertől már nem vagyok diák. rá kell kérdeznem. abban a fényben (beigazítva, három nézetben a termék feje fölé húzva), hogy felhívtam mindenféle embereket pánikolva telefonon a héten, már nem is olyan rettentő. vagy kituggya.

vasárnap, augusztus 23
az, hogy tegnap végül elértem a konzulensemet, nem sokkal gyorsította meg a folyamatot. csak azzal, h már egy napja várok, várom, hogy a tearózsa... hogy megírja a javítanivalókat, hogy be tudjam fejezni, és holnap reggeli beköttetésre készen tudjam szállítani. E.
Éjszaka tegnap megnéztük a HP4et, volt Snapespotting, aztán nehezen aludtam el - mostanában ez van, államvizsgáig valószínűleg.
viszont elveben ma pihenés volt, mert alig csináltam bármit is. ömmm... megnéztünk 3 hellsing részt.

szombat, augusztus 22
kedd, augusztus 18
hirtelen elkapott a vágy, hogy színes életemből kapjatok beszámolót (ti, olvasóim, értitek), leírjam az izgi dolgokat, amik történnek velem, és úgy általában betekintést kapjatok a lelkembe.
tulajdonképpen nyugi van légkondi, köhögés, mindenkinek boldog keddet kívánok, és nem néznek ezért normálisnak, ellenben nekem jókedvem lesz tőle. És nekiállok bevégezni a diplomamunkámat. Bizony.
És Adrian kopogtat az agyamban, és Sévere kopogtat az agyamban, és Meinir is, és van olyan szereplő, aki hazaérve belenéz a tükörbe (mert már többen kérdezték tőle, hogyan bír belenézni, és ő kíváncsi lett), megnézegeti a sebeit, meg eltűnődik, barátokon, nőkön, ellenségeken, megint letörli a vért, és rájön, hogy már nem is haragszik annyira. Most már talán megbízik benne. Egy kicsit. De egyelőre eszében sincsen kimutatni. És most akkor pofont ad a legjobb barátjának is, biztos, ami biztos. És nézi magát a tükörben, mert megteheti.
Közben meg vörös lézerkardom lenne, a múltkor meg ezüst, ki érti ezt. AMúgy jaja, lehetne belőlem Sith is, és még csak nem is különösebben gonosz.

hétfő, augusztus 17
A kacagós és a félős pánik között hullámzok, most éppen nagyobbra nyitottam a szememet, és rűjöttem, mennyire feleslegesen akartam én megkonsdtruálni ezt az izét, mert kész dolgokat rakhattam volna bele, de nem, nekem bénán, de meg kellett csinálnom. És most már nincs visszaút, ki kell magyaráznom a maradék héten, hogy miért.
Namost, akkor kezdem is a folytatást.
Még az egy hét alatt vizsgaanyagot megtanulás lesz vicces.
vasárnap, augusztus 16
csütörtök, augusztus 13
e?
"A csapatuk erősebb, a pályázatuk összeszedettebb és az ötleteik jobbak voltak. " Ez így biztos , hogy mindenben jobb volt a másik csapat? o.O Az ötleteket kifejezetten kikérem magamnak - hiszen majdnem ugyanaz volt mindkét csapatnál. Az egyéni ízlés kérdése, hogy Fq-t, Szozsit, Hannát és engem együtt gyengébb csapatnak ítélni, mint Ádámot és Cueddot, (mer ugye Nido ugyanaz) - az ugyan szomorú, h négyen nem érünk annyit :D.
A pályázat összeszedettsége oké, tekintve az elkészülése körüli dolgokat.
Az ötletek ilyen egyértelmű összevetését meg kikérem magamnak. Szerintem az ötleteink összességében ugyanolyan jók, max a kidolgozottás, vagy megoldhatósági esély más.
Namindegy, ez csak amolyan komment a fórum helyett ide a szél jegyzetébe.

Még mielőtt egészen belevetném magamat a modellezésbe és egyebekbe, körbenézek a neten, "reggeli mellé", kiöntöm a kávémat, ami utólag kóstolva egészen finomra sikerült, és a gyorsmentésnek köszönhetően antikoltam a jegyzeteimet, ennyi. Azért, aki látta már az íróasztalomat, sejtheti, hogy mennyi minden lehetett végveszélyben. De most már azt hiszem sterilizáltam mindent.
Ki kéne váltanom a gyógyszeremet, meg .... meg... majd rendet rakok, ígérem, miután államvizsgáztam. Utána majd energiát fordítok arra, amire most nem. Ezek olyan szép ígéretek, nem?
Most listákat írok meg minden, és pipálgatom őke, nem gondoltam volna, h ez rám nézve is hatékony lehet. De az.
És ma szurkolni kell Szozsinak, h meggyőzze a főnököt meg a HRest, h ő kell ide. Meg az, hogy engem végre átvegyenek. És akkor Zen leszek, meg minden.
És blogolásról álmodtam, meg költöztetésről, és álmomban Nagymamáék lakását béreltük, ahol volt még pár szoba. Tulajdonképpen - az a lakás 4 szobája a galériákkal csodálatos mennyiségű embert bír magában tartani - na annak a végében fedeztünk fel pincejellegű szobát, és kitaláltuk, h illegális romkocsmát fogunk oda csinálni, mert minden adott volt hozzá.

szerda, augusztus 12
van egy kisugárzásom biztos, hogy segíts nekem, mert a világ gonosz. És az emberek segítenek. Tegnap aranyos volt a doktor, ma a főnököm jófej, és nekem majdnem elég az egyensúlyhoz. Hátha arra várnak a velem való beszélgetésnél, h legyen utánam valaki. vagy valami.
Az mondjuk fura, h Inszéjn hirtelen átköltözik, mert szétbontják a szobáját hétfőn.
Jajjhát el is felejtem, álmodtam. Pl. Egy csomó emtétéssel utaztunk buszon, és megálltunk egy faluban, és Ankalimon elmondta, hogy ugye milyen érdekes, tünde-díszítésű katolikus szenteltvíztartó egy buddhista templomban. Aztán aláírtunk egy követ, és Ankalimon igazi neve Adorján.
Egy másik részében pedig AralPeti nagybőgőzött egy southern zenekarban :D mik ki nem derülnek...

kedd, augusztus 11
nézzük: allergiás vagyok valamennyire majdnem mindenre, inkább porra meg penészre, meg kutyára meg... öizé, lusta vagyok előkaparni a listát. Pl. Drazséra is, de csak kicsit.
Felírtak köptetőt, meg gégészt, h nézzen meg, hátha kiderül, h mi is a bajom. Két órát tartott nagyjából az egész. Már nem viszket az alkarom.
Viszont nem tudtam menni próbára, ráadásul álmos vagyok a dolgozatíráshoz is :P
Na, tegnap végül nem mentem el Momót meglepni, tehát innen kívánok neki Boldog Születésnapot. Ez a diplomaírás, hejj... kihasználom a ráérő-időt itt, gyűjtök még, hátha.
...szeretnék egy kertet, de mindez csak álom...
A net persze szakadozik, miért ne tenné, elvégre nem létfontosság. De az eső jó (igen, muszáj ezt újra és újra leírnom). Iskolakezdési hangulatom van, bár jó eséllyel nem fogok már iskolát kezdeni, max tanfolyamot és kurzust, ha úgy adódik időm és pénzem.
Például a szombat este Vid által megemlített hastáncizé is érdekelne, csak jelenleg egyik feltétel sem teljesül. Meg szerintem azért jobban érdekelne mondjuk a flamenco. Vagy a random modern tánc. Amúgymeg, persze, ez mind elméleti kérdés.
--
az meg vicces ahogy... bizonyos emberek bizonyos dolgokat elintéznek bizonyos hátak mögött. Nem, igazából nem baj, az meg jó, hogy el is mondták nekem - ahogyazonnal megjegyeztem, nem tudom, h mit is kéne éreznem. Ezen mondjuk X hisztizne. Ebből is látszik, h nem vagyok azonos a karaktereimmel - na, ez a kérdés is csak a megfelelő emberekben bír felmerülni...
A cégen belül szakadozik a háló, az emberek mászkálnak a kv és az asztaluk között, amíg nem tudnak dolgozni, vicces.

hétfő, augusztus 10
Reloaded
A Bázis:
Negyedik emelet lifttel, a Feneketlen tóval szemben, jó tömegközlekedés, szép környék.
az elrendezés itten-e:
A nagyobbik szoba paraméterei:
ár: 40e + rezsi negyede (merhogy négyen leszünk, és akkor még olcsóbb is :D).
nagy szoba, bár nemtom a méreteit. Szeptembertől lesz szabad, ha minden igaz. Az ablak az utcára néz, zöld, fák, 11. ker meg minden.
A szomszéd macskás néni még egyszer nem panaszkodott, néha éjszaka hallok tőle rádiót.
Az ideális pályázó vagy geek/mtt-s vagy az lesz ;)
még mindig aktuális, helyben mesélő is kapható, meg emtétés geek is ;)
--
amúgy szeretem a diplomamunkát. mert az nekem jó. és érdekes. és bár ne kéne mellette mást csinálnom, bár ne erre kéne fordítanom a szabadidőm.
és tudom, ősztől tanulok franciául, írok, olvasok, zenélek, játszom, és emtétében szervezek, mert perverz állat vagyok.

vasárnap, augusztus 9
csendben kattog az ebm, és meglepődtem rejta, hogy mennyire jól esik, pedig logikusan gondolkodva nem egy kellemes zene. Most mégis. Talán ezért mert meglepő, hogy dallamos. Vagy nemtom. Vagy csak szimplán megy solidedge mellé.
tisztességesen megküzdök ezért a diplomáért, én úgy érzem. Ha kivehetném mondjuk a jövő hetet szünetnek... vagy csak a pénteket... hm. Megkérdem, tényleg. Ez az egész napos írás egészen alkalmazható.
Tegnap jó volt geekek közé menni szocializálódni, Pirosember pont akkor hívta Inszéjnt, miután megjegyeztem, h lassan becsavarodom emberek nélkül. Aztán ültem ott, és vigyorogtam, h jé, beszélgetek, jé, ez vicces. Azért büszke vagyok magamra - időjárás helyett általános klubot tervezni a kínos csend elmulasztása végett, nos, az kellően geek.
Előkerült HamvasBéla a beszédtémák közé, talán életem első beszélgetése, ahol erről szó volt, tekintve a téma ... öööö... erős bölcsészfilozófus hangulatát.
Felhők jók, maradjanak.
csütörtök, augusztus 6
letelt a 10 perc szünet, vissza a mosogatásból a munkába.
most épp jó az idő, felhős-sötét ég, és, ha képes lennék takarítani és rendet tartani, akkor jó lenne egy macska állandóra, de nem vagyok rá képes.
valami szomorú zenei összeállítást hallgatok, kellemes háttérzene.
az ultragyorsan megszáradó körömlakk kb ugyanolyan gyorsan le is kopik.
várok a fontokra.
Izgalmak vannak, esők vannak, ilyenek.
Például mostmár szeretném biztosra tudni a cégen belüli állást, ugyebár. Feladatot már kaptam, jól is állok vele. Megtaláltuk a recepciós gyakornoki állást a műiszen, Szozsit jelentkeztettem rá, mert milyen lenne már egy helyen dolgozni. Vicces, úgyhogy drukk van.
Nem nyertük meg a kömt pályázatot. Jó lett volna végre szervezni valamit, meg alkotni normálisan, hogy kiegyensúlyozzam a tábort magamban - saját ötletek és megvalósítási metódusok alapján dolgozni pl. -, de nem baj, mert így tudok másra koncentrálni ősszel. Furcsa, nagyon hasonlít egymásra a két pályázat, szerintem az ötletek nagy része ugyanazon alapul, csak annyira más, amennyire a szervezők személyisége. Nyilván nekem a mienk szimpatikus, a vezetőségnek meg a másik. Mert másban igazából nem különbözik. (Logisztikus ugyanaz kapásból :D)
Mondjuk a Gálaestet még így sem kéne erőltetni, de szerencsére semmi sem kötelező program - mintha persze képes lennék megállni színpadi bénázás nélkül.
--
muhaha. megyek munkaebédre. zseniális.

kedd, augusztus 4
még mindig tábor
nagyon furcsa ez az egész, miért pörgök még ezen ennyire. Jó, oké, nyilván az zavar, hogy energiát raktam bele, nem is keveset, és mégsem lett olyan eredménye, ami ezt ellensúlyozná.
Az okait tudom, részben vagy egészben, de azt nem tudom hova rakni, hogy nekem mégis mekkora a szerepem benne. Már persze, azon kívül, hogy én csináltam, enyém a felelősség. De mégis, ezt nem érzem igazságosnak.
Adott dolgokkal indultam neki a tábornak: kevés idővel, kevés energiával, kevés lelkesedéssel. Diplomamunkát csináltam, immár aktívabban, mint tavaly, társulatban játszottam, ami miatt nem értem rá a találkozókra, és ezek mellett még teljesen feleslegesnek éreztem magamat a 30 ember között, akik közül sokan nem érezték ezt, és jelentősen rontották a részvételi kedvemet - privátban a legtöbb embert kedvelem, de olyan szinten képtelenek rövidre fogni magukat, h semmi kedvem nem volt energiát rakni abba, h átvágjam magam szórengeten.
De persze lelkesíthettem volna magamat, plusz energiákat rakhattam volna bele, hogy csakazértis hallassam én is a hangomat, hogy csakazértis csináljam a feltételezett dolgomat, és beoszthattam volna a magam idejét.
Nem az a baj, hogy ez így sikerült. Az a baj, amikor az jön le, hogy ennél nem is tudnék jobbat.
--
Az ijesztő meg az, hogy szeretném megint szervezni-tervezni, nem ám feladnám végre. Pedig jó lenne. Középszerű nem akarok lenni.

hétfő, augusztus 3
áhh, jól éreztem a táborban, tényleg szarul csináltam a fő feladatomat. mmint a rendvezetést. azért jó, hogy közben valahogy sikerült elhinnem, van és volt értelme, mert rosszabbul éreztem volna magamat.
azért volt pár olyan pillanat, amikor legszívesebben hazamentem volna, miután a többi rendvez lelkendezését végighallgattam, hogy mennyire üügyes és imádnivaló mindenki, és hogy élvezik. Mindenki egy nagy boldog csalás, én vagyok csak a béna idegen.
nem, addig nem értem el a minimum teljesítményt sem, amíg a számomra mérvadó véleményű emberek mindegyike nincs megelégedve. és ez általában így van.
oké. volt, akiért megérte.sőt, mindenkinek volt olyan pillanata, amiért megérte.
bár értenék ahhoz, amit élvezek csinálni :S

Szóval a történet.
Az volt, hogy 3ra mentem a Gyárba, próbálni végre. Inszéjn áthozta a nyomtatót, így lett kottám is. Szombat, nyári dögmeleg. Rettentő. A Gyár rettentő világosban, undorítóan mocskos takarítás nélkül. Viszont Szőke meg Doboslány arcok, meg a többiek is szimpatikusak. Én nyilván zavarban voltam, meg csendben, hegedültem, amit megdicsértek, ami jólesett, aztán elindultunk végre a fesztivál felé.
Ott viccesen hörögtek az együttesek, megettek a szúnyogok, mi meg tisztességtelenül fikáztunk mindent, persze a hely maga tetszett. Egykor sorra kerültünk, álltamkomoly arccal a színpad elején, néha hegedültem, néha eltévedtem a kottában, de nem is hallottam magamat, úgyhogy különösebben nem aggódtam. Mint később kiderült, a hegedű hallatszott. De állítólag jó volt. Hehh.
lehet, h fogok ott játszani többet is.
Most meg kéne mennem állásinterjúra (update: lemondtam, mert jövő hétfőtől kerestek embert),indulok is nemsokára, bár szinte biztos, h maradok itt egy másik pozícióban. Rendszerező, technokrata agyamnak tetszeni fog. Ha nem terhelnek túl, akkor jó lesz. A héten kapok már "próbafeladatot", meg még két főnök visszajelzése szükséges, de a közvetlen főnöknek tetszik az ötlet :D

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)