csütörtök, november 30

megint within temptationt hallgatok. :D
hősies metál (legalábbis az én érzésem szerint), magas, kicsit vékonyabb és és érdekesebb hanggal mint mondjuk Tarjáé. Jobban is tetszik. Íres beütések ezerrel. kórus betétek, mint a Therionban. A számban, ami most megy, az énekes csaj még be is keményít iggazzy metálos hangra, ami jól hangzik. Általában misztikus szintihanggal kezdőik egy-egy szám, az a filmzenés kitartott mély búgó cucc, plusz a filmzenés harmóniák :D aztán gitár meg a néni magasban énekel. Rhapsodyra emlékeztet, de annál asszem egy kicsit változatosabb. Bár ki tudja, mindenesetre könnyen hallgatható zene. Therionnal ellentétben ebben nem hörögnek, ami elviselhetővé teszi.
Igazából erre mondanám azt, h kitűnő fantasy aláfestés.

Suicide Commandoval ellentétben ezt bátran ajánlom bárkinek. Azt hsizem, már unom egy kissé, mégiscsak váltok :D

Zenei reggelünket olvasták.

szerda, november 29

read my lips and speak at last...

ez a szám... nagyon. hogy linkelnek ezek zenét? :nos:
bár lassan inkább mennem kéne Főnixbe. parázom ám rettenetes az egyetemi lezárásoktól...

egész délután a 3dssel szemben ültem, és anyázok, h nem tudok feladatot választani, mert a honlapra jelszó kell, ami nincs meg.

node, mostmár tényleg el. hazajövök és alszom. szurkoljatok, h tényleg sikerüljön, ne üljek be zombulni gép elé.
havat szeretnék. vagy esőt. mindegy, csak sötét legyen kinn, és köd és minden. túl világos. amúgy is, nem blogolnam kéne, házit alkotni. hehh. alkotni. jó szöveg. de majd csak elsz valami, most gyenge és szomorú vagyok. a második csak hangulat és hirtelen, és talán az elsőből táplálkozik.
meg abból, hogy... hiányoznak a darab-próbák. Az egy dolog, h hetente járok Főnixbe... de... az előadás élménye. na jó, abbahagyom. az is kevés, amit most csinálok?

hétfő, november 27

olvasgatom a reakciókat a blogokon a kágyés választásokkal kapcsolatban. olyan furcsa ez.
félrerakom a kételyeket, egyrészt nem vagyok már aktív emtété tag (mmint ami a tagdíjat és egyebeket illeti), másrészt meg hátha. Különben az emtététől mostanság heves gyomorgörcs jut az eszembe, nem tudom miért. Az biztos, h magamért és az emberekért teszem, ha éha részt veszek valamiben, és nem az mtt érdekében. valamikor érdekelt, de kezdek megint visszasüllyedni az outsiderségbe, ahogy mindig is :P ritkán érzem magam igazán a közösségben.
nah, nem nyavajgok, van házim.

vasárnap, november 26

hát.
furcsa ez, mert.
nemtom.

ilyen, és hasonló értelmes gondolataim támadnak rá időnként. fájnak néha a betömött fogaim (ja, szép sorban, pont azok, meg körülöttük az ínyem.)
a furcsa félállapotban vagyok most, a nem kifáradt, cselekedni vágyó, várakozó hangulatban, amikor mégsem teszek semmit. csak gyártom az ehhez hasonló, teljesen értelmetlen mondatokat.
tegnao volt scripttali, kár, h nem lvasták a mási topicba felrakott novellámat, elvégre, de nincsenek nagy elvárásaim igazából. Majd esetleg lesznek, majd esetleg megírom a tegnapi dolog szövegvetületét, mert szinte azonnal megfeledkeztem róla, annyira nem illet az általam ismert világ rendjéb. Meg, persze, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. De nem mesélem el, mert láttam benne drámát, megminden, és inkább megírom valahogy.

asszem most bloodlineozom egy kicsit.

szerda, november 22

ez csak úgy, hogy legyen.
http://www.mehek.hu/music

barbi te plasztik tündér...

vháháháááá.

Nekiállok reklámzani. Nem árt az. Galád módon a saját darabra kerül ennél a hangsúly, ja, állítólag az már ingyenes belőle, de ez még nem biztos, azért nem írtam oda. Ha télleg ingyenes lesz, akkor ajánlom, megminden, főleg, mert kritikákra is kíváncsi leszek. Volt, akinek az első előadás is tetszett, ez meg elvileg jobb lesz, mert beérik meg minden. Azt hiszem, és remélem legalábbis. És jó volt pepecselni vele.

kedd, november 21

sok gondolatom szabadult ki. nem jó ez így. egyelőre még csak az agyamban generálóódnak és halványulnak, de atól tartok, kiömlenek a netre. szerencsére túl fáradt vagyok hozzá.
inkább ajánlanám ezt a gyönyörű novembert a figyelmetekbe. egy köd eleve szép, merteltűnteti a valóság szélét, és akár egy jó és szép világ is megbújhat mögötte.
A különleges fényhatásokról nem is beszélve - a fák elbarnult, sárgult levelei soha nem ilyen melegek az ezüstszínű autókhoz képest.
Hagyjuk.
Ez is azokhoz a felfoghatatlan dolgokhoz tartozik, mint a délután látott videóban felhalmozott hullák. Holocaust, ja. Nem az elégetett emberek, nem a beesett hasú, szó szerint bőr és csont halmok szögesdrótok között, hanem a mellettük kabátban és keménykalapban lépkedő emberek.
Ahogy a szépséget, ezt sem értem.

vasárnap, november 19

gváá. elolvastam az első anita blake könyvet - most a határán vagyok a vámpír-irodalmból való kiábrándulásnak. Inkább Buffy. Ez... ez fáj. Oké, a koncepció érdekes, meg végre nem WoD, amit igazán értékelek, de ez a macsó női stílus, a keményen visszamondom a frankót dolog nem az igazi. Főleg nem így, nem mindig, nem mindig ugyanúgy. Nem ettől lesz emberi egy karakter. Események gyors egymásutánja, sem a leírások, sem a karakterek nem vesznek rá, h elkezdjek valakiért is aggódni - talán Martin megemelte egy kicsit az elvárásaimat. Persze, valószínűleg kölcsönkérem a folytatásokat, mert ugye hátha, hátha jobb lesz...
Azt viszont ennek köszönhetem, h rájöttem egy igen fontos apróságra a saját vámpíros novellákkal kapcsolatban. Nem egyértelműek a tétek mások számára. Le kell írni azt, amit én már szerepjátékban kitapasztaltam karakterrel. Mert tapasztalattá kell tenni az olvasó/néző számára is - nem elég az átélés, a nézőtérről máshogy látszik.

ÉS aludnom kellene most már.
Még elmondom, hogy ez a november gyönyörű, és egy karakter a fejemben tökéletesen egyetért velem, csak addig nem írom le, amíg oka nem lesz rá. Míg története nem lesz.
Ehh.

péntek, november 17

fáradtan, de nyugisan, itthon.
pihennem kell holnapig valamennyit.

DoD-Chrysalis
asszem mára megvolt a szórakozás. benézek egyetemre, utána pedig leckét írok. azért néha találok érdekes embereket az imvun. persze ez nem jelent semmit, hiszen nem lesz ebből kommunikáció... nem baj. Hozzám hasonló zenei és egyéb ízléssel rendelkező emberek vannak egészen közel is :D

csütörtök, november 16

hjajj. egy hibája van a meglévő cikkek keresésének: felébred az írói/alkotói/mittomén öntudatom, és sajét szavakkal szeretném megfogalmazni ugyanezt. Vháhh.
Mindegy. majd csak lesz valami. elvégre lassan kezd összeállni, miről kéne még vagy 8 oldalt írnom :D

viszont inkább pihentetem, és áttérek egy másik dolgozatra, amihez tényleg gyűjtenem kell.

a predella avant meg zseniálisan tetszik most. pedig.

hétfő, november 13


itt vagyok én is. csetelős vicces. és lehet ügyesen avatart lőni :D
ó jajj, anyám megkérdezte, mikor nem 8ra megyek egyetemre - vháhh. most majd be fog küldözgetni Marcival suliba. ezt eddig is megtehette volna amúgy, valahogy nem bírom a hirtelen jött ötleteit.
valami rettenetesen nehéz volt ébrednem.ma este is zombi leszek, bár ez nem szokatlan. és a fülem még mindig cseng. Nem, NEEEEM KÍNAI!
Semmi kedvem bemenni órára. Ezt hova írtam be? Mert határozottan emlékszem... ja, mélbe. Azt hittem, blogolós dézsa vü...
Szombaton korrekt volt a beszélgetős játszós buli, jó kis társaság - de én már csak geek maradok, akinek a vámpírklánok meg a szerepjátékos sztorik a normál, hétköznapi társalgás részét képzik.

ez a hét is el fog telni. aludni szeretnék.

szombat, november 11

sikerült jó alaposan megsértenie. király. elegem van.
persze nyilván túlérzékeny vagyok, és dühös.
ehhez a keddi tábormegbeszéléshez sincs semmi kedvem. persze, elmegyek, mert mér ne mennék, de... emiatt valszeg elmarad egy Fornost próba, mert a tábvez meg az egyik csapatvezetőjelölt is szereplő. Ja, meg Kincső is, aki vezetné a próbát.
Több táboros megbeszélésre nem szeretnék menni januárig - pontosabban a LEPig.
Főleg, ha hasonló összeszedetlenség lesz, mint keddne volt. Elegem van abból, h a második mondat után szétcsúszik az egész, és, ha van valami ötlet, azt max egy embernek tudom elmondani (bár az hasznos amúgy), mert senki nem figyel oda.
Csúnya elvárásaim vannak.
A Színitoszból való kiváláson meg még mindig gondolkodom. Egyedül az a 4-5 ember miatt nem mondtam még le, akik járnak rendszeresen. A még 5 ember, akik valami miatt pont nem ér rá, nem érdekel.

Remélem kiadom a dühömet, mert... ehh, biiiztos félreértés. Félreértés minden.

péntek, november 10

perceken belül indulok egyetemre. novellát olvastam, gyorskritikát adtam, és kezdem úgy érezni, h egyre többet tudok kritizálni. meg merem mondani a véleményemet, tudok okokat találni, érveket a véleményem alátámasztására. és ez jó.
ami nem jó, az az, h rettenetesen lusta vagyok. valami borzalmas mocsárba kötött bele a lábam, de jó régen, és nehéz lesz kimászni belőle. még jó, h azért kapálóztam ellene, így csak lassabban süllyedek. legyünk optimisták. nehezen látokm a billentyűzetet, a bloodlines pedig még mindig történeteket ébreszt fel bennem - erős hangulat.
Ja, megfigyeltem a bevezető filmet, az ágyhoz két bilincs is rögzítve vagyon, meg szétdobált cuccokat is lehet látni, mintha ruhadarabokat is, vagy csak asszociáció, mindenesetre erős a sejtetés a történésekre - de a végén, amikor megkarózzák a delikvenseket, mindketten ruhában vannak, a csaj szemüvegben és hibátlan sminkben. hehh. pedig közben még vámpír is lett belőle.

amúgy a tremere csajnak néha nagyokat libben a szoknyája a mozgásától :lol:

szerda, november 8

jó lesz ez, idegbaj megminden. kíváncsi vagyok, hányan jelentkeznek ötlettel, megvalósítással, estébé.
most majd kifaggatok pár embert a próbán.

kedd, november 7

indulnom kéne ki... az öcsémért. jajj, előre érzem, h végigüvölti az utat. hajamból ki fogom mosni az ezüst festéket, lassan ideje lenne. ma is elúszik egy nap, bár őrülten kapaszkodom a faágakba, de csak béna rózsákta gyártottam 3dsben. valami sziromhullás animációt szeretnék csinálni, azt hiszem, esetleg majd víz és vér is csordogálhat. Nem tudom, meglátom, mit lehet.
a házidolgozatoktól sokkal jobban félek, hiszen... fogalmam sincs, honann tudok én annyi oldalt írni a semmikről. sokfajta semmiről, ráadásul.
no, egyelőre nem parázom, bakancsot veszek, oszt indulás.

hétfő, november 6

Blue - The Birthday Massacre

ijesztős videoklip, és tegnap láttam a viván, megawattban, hogy leesett az állam.
asszem érdemes végignézni.

ahelyett, h írnék a KalandozóKarneválról anyám.

szal a mesélés vasárnap jó volt, nagyon élveztem. A csapat is hangulatos és aranyos volt, jóindulatúak voltak, és látszott rajtuk, h élvezik a játékot - bár sajna nem mindig :P
két ork egy pulyka, egy félelf meg kér pap ember.háhá :)=

péntek, november 3

őszintén fázom. fűtést kapcsolok, karácsonyit.
nálam már mindi rendetlenség marad? annyira szeretném dobozokba csomagolni a múltamat, porrá törni, és mindig újra képessé válni a felidézésre, még magyartalan mondatok árán is.
nem a jókedv, nem is a rosszkedv, nem a hangulat, hanem a levegőnek a szaga. Annyira látszott tegnap, hogy a többiek a tükrök, és csak az ő szemükben létezem. Megteremthetem magamnak az engem szemlélőket, de az torzító öntükröződés. Jó olyan helyen lenni, ahol elfogadottnak érzem a magunkról való beszédet, a magunkra figyeltetést. Talán így van, talán nem, de.
jahajj. ihajj. jó volt tegnap beülni a "csajokkal" kocsmába, és megfigyelni magamon régi mintákat, amiket talán nem követek ez alkalommal.
a hétvége szép menet lesz, megintcsak :D
hiába, nem tanulok, nem tanulok. alig.

csütörtök, november 2

rettenetes ez a mágus. remélem, nem akarnak majd túl sokat varázsolni, az NPCkről meg inkább nem is beszélek. talán az lesz a legjobb, ha megkérdem Drymőrt, mikor mit érdemes, osztán jólvan.

szerda, november 1

nyomasztó, h solid edgeből nem tudom, hogyan tudnék nyomtatni - pedig ott már kész az egész.
most vihetem át mechanikalba, formázhatom, hogy aztán ki tudjam biztosan nyomtatni. hörr.

szép az élet.