na, a porszívót behoztam már a szobába.

nem vagyok annyira másnapos, mint féltem tőle, úgy tűnik, a három whiskey se sok. érdekes, hogy most pont ez, bár bejönnek azon tulajdonságai, hogy pozőr ital, lehet baromi lassan inni, és így az íze is minimum érdekes.

a tegnapi utolsó csütörtök Krimó megerősítette bennem azt az érzést, hogy ezek értékes, de legalábbis érdekes emberek. úgyhogy most abban a megtiszteltetésben van részem, hogy majdnem teljesen érdekes és izgalmas emberekkel veszem magam körül (igen, értsd bele magad ;)).

a dohányzási gesztusokat érdekes trip másolni félrészegen, ijesztő, hogy mibe lehet így beleérezni. de fókusznak kitűnő, úgyis az agyba való beleolvasási képességet szeretném szupererőnek :]

hát én meg mit keresek itt. az addig oké, hogy elegáns fél óra késéssel értem be, kicsit sántítok csak a bakancsban, és a piros-fekete harasnyám ideális gótlingot farag belőlem.
de itt. mit. csinálok.
valamit dolgozni kéne. rákérdeznem dolgokra, elkészültek-e. listaszerkesztés, jól van.

a feneketlen-tó még mindig jó hely, hó nélkül is. és eső nélkül is. arra sem most ébredtem rá, mennyire szeretek a Bázison lakni - erre pontosan karácsony alatt jöttem rá, hogy otthonosabb és biztosabb, mint a szüleimnél. life, that's what happening.

nem ártana mondjuk időt töltenem magammal, mert a karácsony a családról szólt, ez a szürreális időszak pedig megint a meló plusz emberek érdekes, ámde lassan nagyon kimerítő időszaka. Úgy mondom ezt a kimerítőt, mintha nem ebből szereznék erőt az élet maradék részéhez. Mindegy. Időnyerő. Vagy holnap, a szabadságom napja alatt nem megyek sehová. (Nyilván.)

Amúgy sem értem.
... asszem, amúgy  nem érzem magamat biztosnak a saját bőrömben. mintha nem ott, nem én nem valaki lennék, és ez egyszerre nyilvánvalóan nem igaz, mert ez csak egy kívülről nagyszerűen körbeírható személy túlbonyolított gondoltmenete. De. De. De nem tudom meghatározni önmagam. És ez (még) zavar.
... és különben meg a nem helyénvalóság érzete annyira erős a mostani érzelmi hullámzásomban, hogy az még rak rá némi amplitúdót. Ha tudnám, hogy mitől van, akkor vagy validálhatnám, vagy pedig rájönnék, hogy léggömböket fújtam bele az agyamba. Azért lebeg néha a koponyám.
Holnap egész nap mosni, talán porszívózni, mosogatni és játszani fogok. Esetleg főzök. Anyámat hívtam volna át, de ahhoz nincs elég erőm, emg rendrakásom meg ilyenem. Bár, még az is lehet belőle, mert, ha felhív, akkor rájövök, hogy az a legegyszerűbb, áthívni, mert akkor tuti kitakarítok valamennyire.
A megfelelő szögből nézve tényleg egyszerű vagyok, mint a faék, csak ezzel nem vagyok egészen kibékülve (haha), ezért igyekszem úgy fordulni, hogy ez ne látszódjon. Túl gyakran vagyok tükör. Az, amit a számomra fontos emberek szeretnének látni bennem.
Hű, ez degót volt, és szerencsére nem teljesen igaz, de.

(mer például melyik vagyok én, a szomorú-gót gillz, vagy a vidám-humoros gillz? a mindkettő, csak felváltva az igazi, nyilván, de valahogy ezt nem tudom elhinni.)

ha megiszom a kávét, felébredek? komolyan. namár.
úgy tűnik, tegnap este megártott a sok kóla, mert baromi nehezen aludtam el a hajnali időponthoz képest. ha ma reggel nem kellett volna felkelnem ilyen korán (mint mindig), akkor persze nem lett volna vele semmi baj, a kinti ködbe kitűnő dolog bámulni, meg van könyvem is megminden. De a tudat, h másnap reggel ki leszek ütve, az nyomasztott. És tényleg.

Ma reggel végre bakancsban jöttem be, viszem a csizmát sarkaltatni, és megy ez, nem is sántítok jobban mint a felemás-sarkú csizmában. Sőt.

És közben azon jár az agyam, hogy igen, a saját szabályaim szerint következetes voltam.
Lehet, h ezek a szabályok fasságok, ez mind vitatható, de nincs igényem külső igazolásra. Asszem. Belsőre viszont igen, és beszélgetnek bennem a hangok, és nem mindig szeretem őket hallgatni. Nem, ez nem igaz. Azért vannak, mert szeretem őket hallgatni. Vagy csak megszoktam és megszerettem őket, de ez egy másik világkép, és lényegileg tök mindegy, melyiket választja az ember.
Mindenesetre fura ez az egész. Well, elfáradtam. És saját motivációimat is izgalmas felfedezni ... időnként. (Ja, izgalmas, ahogy a földrengés, karácsonyi tömeg és a villamosok lázadása is.)

Btw, feltöltöttem a telefonomat, újra elérhető vagyok a sajátomon is.

éjszaka arra ébredtem fel, hogy még mindig fáj a fejem, ami már délután elkezdte, és este olyan fél10kor inkább elaludtam. Úgyhogy algoflex, és szerencsére segített, de csak azután tudtam újra elaludni, hogy elkezdett hatni a gyógyszer. Nem jó ez így.

Mavalahpgy meg kellene csinálnom mindent, amit csak tudok a melóban, hátha így jobb. És bár iylen lenne minden nap, legalábbis most annyira kellemes nyugalkom van melóban :D

Szegény Ramis, összefoglalva. Najó, annyira nem. Vagy mégis?

Fél üveg csokilikőr fogyott el, mindenképp takarékosabb, mint a kevésbé tömény alkoholok, emrt ezt nem lehet gyorsan inni.

ma az van, hogy a szobám búsan néz utána - igen ki kéne takarítani, rendbe rakni. De mennem kell megint át, ebédre, utána meg már készülök valami mesével Ramisnak.
Nem tudom, miért van Húsvéti hangulatom, talán a fény intenzitása miatt, ami pirosra festi a szobát, karácsonykor nem szokott ekkora napsütés lenni.

ajándékot majd holnap kapok, viszont az öcsém szemlátomást nagyon örült mind a whiskey-nek, mind a vonatosra dekupázsolt doboznak. Erre most roppant büszke vagyok.
Néztünk öcsémmel Süsüt, a zenéje még mindig ugyanolyan meglepő időnként (köszönhetően az ügyes... hm... másolásnak), a király még mindig szívdöglesztő, meg ilyenek.
Beszélgettem apámmal, az jó volt, főztem anyámmal, az is meglepően nyugis volt, persze a tepsis túrós csúsza az igazán nem egy nehéz meló, nem is sikerült elrontanom, a hal rántása már vacakabb mert utálok panírozással szöszölni, és a hal megsülése elég határeseti dolog volt, de. De ehető lett.

A karácsonyfám megint a fekete műfenyő, tavaly okosan raktuk el, az egyforma ágakat egymás mellé, most nem kellett sokat kombózni azzal, hogy mi hova. felpakoltam a gömböket, aztán a random dolgokat, amikre a lakásban rábukkantam, de majd örömmel várom a hozzájárulásokat, ha valakinek kedve lesz kiakasztani rá valamit, különös tekintettel a jelenlegi és leendő lakótársaimra. Egyelőre az előszobában kell kerülgetni, de tulajdonképpen beférne a szobámba, ha nagyon kéne. de nem kell ide.

Camelt hallgatok, ez tipikusan apám zenéje, de sokat hallgattam ilyesmiket megboldogult tinédzserkoromban, amikor még bakelitekről meg kazettákról kellett zenét hallgatni, őskor, mi?

Küldeném sok szeretettel minden geek, tolkienita, havernak és barátnak és ismerősnek.
Sajnos egy NPC-m karácsonyi köszöntését már ellőttem, úgyhogy csak annyit tudok mondani,
hogy
Boldog Karácsonyt!
ó, igen.

A reggeli köd, ami elfelejtett felszállni a városról, mire kiértem az utcára, még eltakarta a templomtornyot, meg súlyosan gomolygott a Gellért-hegyen. A Duna fölött is, kitakarta egy kicsit a rakpartot, ó, igen (dúdolgatja magában).
Tudnám ám ezt nézni egész délelőtt. Tökéletes.

Na, persze, jön elő a fény. mért teszi. Mért. Mért. Mért.

Most kicsit kifáradtam, szabad ezt, ugye? Így a hét végére, érted. Év végére. Vatevör.
Álmomból felébredve angolul folytattam párbeszédet valakivel, aztán rájöttem, h mi nem stimmel, és inkább aludtam tovább.
Mostanában felébredek az éj-hajnal egy pontján, örülök neki, h még nem kell felkelni, és alszom tovább. És igyekszem nem félni. Sikerül, egyelőre.

Tegnap voltam karácsonyi panel-bulin, az évek rárakódtak a helyre, az emberekre, ismerős a szoba, a lépcsőház, meg a konyha, és a szituáció. Csak mostanában már gyerekek rohangálnak, nem kutyák, állásról beszélgetünk, nem egyetemről (najó, arról még egy kicsit), és éjfél előtt hazaindulunk, még az éjszakai előtt.
Örülök, hogy nem vagyunk összejárogató párok, hogy a baráti társaság nem feltétlenül a munka, család, házimunka szünetére jutó langymeleg pocsolya. Ha van, amitől kiráz a hideg, akkor az ez. Örülök, hogy meg tudjuk osztani időnként egymással azt is, ami személyesen szar, nem politikáról vagy válságról beszélgetünk (nyilván kell ilyen is), hogy el tudjuk egymást fogadni a sugárzó rosszkedvvel, vagy a kifakulással együtt is. Azt hiszem.
Bizonyos szempontból tök olyanok vagyunk, mint az Elcseréltek, úgy próbálunk normális életet élni, hogy, ha megtartjuk önmagunkat, sosem lehetünk normálisak. Oké, ez inkább a régi dreaminges settingre hajaz, ahol el lehet veszteni a tündér-valót.
Jégbe-fagyott emberek, olyan könnyű vegetálni.

Utazó vagyok, szigetek között, tengeren, vagy az űrben, bolygók között. Világok határán. Sosem fogok egy helyre tartozni teljesen. Ez van.

na, főnök nincs ma melóban, de utolsó pillanatban (értsd, este 10-kor) megtalálta a pár hete elküldött méljeimet, és kiadta feladatba, h még idén intéztessem el őket. Dolgozni kéne tehát.

Ajándékokkal még mindig bajban vagyok, de majd csak lesz valahogy, ha időt találok rá. Pl. ha pénteken hamarabb hazaengednek, akkor zenét a fülembe, és vakmerően bemegyek egy plázába megint. Leszarom, hogy tömeg van, sokkal kevésbé jelent ez nekem problémát, mint az ismerősi körömnek.
Rá kellett jönnöm, h én egy extrovertált ember vagyok. (Muháháháháháhá)

Énekórán kiderült, hogy a szar hangosítás megviselte a hangomat, de jól szórakoztunk, asszem.
--

igazából hozzátehetném, hogy dolgok történnek, de nem teszem.

na, pár perc a mai napból, aggasztóan nem sikerült az időt felhasználnom, a task-listán az utolsó, nem-bepipált dolog már egy ideje ott figyel. Gondolkodni kellene hozzá.ELkezdeni. Ahogy a minden mást is, amit szeretnék - css-hegesztést a futó, vagy nem futó, de érdekes projektekhez, írni, mer van mit, ilyenek.

jajbasszus. most hirtelen fejbecsapott ez, de csak felületes nyígás. az ajándékokkal kapcsolatos az már akutabb probléma, hirtelen nem is tudom mi lesz. (jajmilesz, milesz.) Csak anny... annyi... fáradtság. Fáradtság. Talán.

A koncert-féleség tegnap jó volt, még a hibák ellenére, emg annak ellenére, hogy látszott a hegedűbe kapaszkodó, egyre fehéredő kezemen a feszültség.

óisztenem, megtaláltam a vámpíros performance-ot megint :D

egy kicsit nyugalmasabb asszem. rögzíteni kell, hogy most alapvetően jól érzem magam, és a furcsább, hogy nyugi van, ami a körülmények ismeretében furcsa. Nem lett kevesebb a programom, és nem találkozom kevesebb emberrel. Vagy - talán de, kevesebb emberrel találkozom, de most velük többször. Bár, még ez sem igaz, mindegy. Hű, ez bonyolult. Ha lerajzolnám, egyszerű lenne, de az egyszerű dolgok unalmasok (nem).
Lélekben sehol nem vagyok köszönőviszonyban sem a karácsonnyal, még csak rorate-ra se sikerült elkúsznom, és nem hiszem, h menne, mert holnap reggel nem vagyok hajlandó korán kelni. Talán csütörtökön. Talán. Pedig marhára nincs messze a szentimre, ezt rendszeresen meg kell állapítanom. Ajándékokon végre elgondolkodtam - na, az is durva, hogy tegnap este sikerült odafókuszálnom a papírra a névsort. Basszus. Vannak dolgok, amik nincsenek az általam elvárt helyükön.
(jé. jé.jé. elismétlem háromszor, a hatás érdekében. Tudod, a dolgaid soha nem léesznek az általad elvárt helyükön. A legtöbb, amit elérhetsz, az az, hogy másoknak úgy tűnik.)

Oké, azt azért örömmel látom, hogy vannak a fejemben, akik nem hagyják a békés unatkozást. Kösz srácok.

reggel észrevettem, hogy mennyire sötét van, pedig nyilván nem szokott, és eszembe jutott, hogy nemsokára vége az év legsötétebb időszakának., és ez szomorú, nagyon szomorú. Pláne úgy, hogy már megint kevés a felhő az égen. Kevés időjűrűsi jelenséget találok kiábrándítóbbnak, mint a kevés felhőt, vagy a felhőtlenül tiszta eget. Oké, éjszaka, ha vannak csillagok, akkor rendben.

álmodtam egy csomót a ma esti fellépésjellegű próbáról,kiváncsi vagyok, mit sikerül összehoznunk. Ma reggel ennek, meg a tegnapi Írórendnek köszönhetően a hegedű, notebook, táska, zsinórós zacskó, meg persze a széteő zipzár a kabátomon.

Hát ennyi.

és hirtelen délután félnégy lett, pedig ezt reggel nem gondoltam volna.
a spontán programok jók és kellenek, azok jelentik azt, hogy az ember képes mozgásra irányváltoztatásra vagy bármi értelmesre úgy általában. Vagy csak ki kell lépni komfortzónából ugye.

elnézek a kéket oldó levegőbe itt balra, és szép az ablakra vetülő szoba sárga tükörképe is.

az, hogy a halálos kimerülést meséltem le a játékosaimnak, miután ők megtervezték és kitaláták helyettem a rokokó-steampunk esküvőt, szertartásostul, a belső hercegség építészetével és humoros adminisztratív túlkapásaival együtt - nos,. az ... az. a másik fele egyértelműen bejött, mert készültem, és van az úgy, hogy imprózni is tudok fogaskerekek közé tekeredett csipkéket, de ezt még agyam teljességében se tudtam volna reprodukálni. Ellenben a halálos kimerültséget azt hiszem, érzékletesen írtam le, amit az egy hetes gyorsfelkészülés okozott a karaktereknek.
párhuzamok? milyen párhuzamok?
most örülnöm kéne a szabadidőmnek, de fáradt és ... kiürült vagyok hozzá. Elmúlik, mondom magamnak csendesen, és elnézek a... a... semmibe, ami... ööö... nem terpeszkedik sehol, mert ez mind túl költőien szép a valósághoz képest. nincs semmi minta, ezek mind illúziók, és a nemlétezés pereméig is el tudnék nézni, ha akarnék, tudomám.
Erre az egészre nincsen igazolás. Nincs értelme a hogy érzed magad kérdéseknek, mert nincsen értelme a kib hangulati ingadozásaimnak, ez biztos csak az időjárás, a hormonok meg egyéb biofiziológiai dolgai  a testem és a külvilág kölcsönhatásának.

persze, amikor másokkal beszélek, az jó, tegnap Drímőrrel valóban jót beszélgettünk, megdöbbentően bölcs(nek tűnt, de mit tudom én az ilyeneket), nagyon jól esik a barátaim ragaszkodása vagy akár jelenléte, a lazának szánt óvatos tapogatózás, meg nyilván bármilyen bók, és mindennek azt kellene jelentenie, hogy enkem most jól kell éreznem magam. hát neM? (nem, mert a dolgok nem egyszerűek.)

azért persze, ha belerúgok kislábujjal az ágyba, az nem a világ vége. de kurvára fáj. pláne, hanem tudom, hogy mibe és mikor rúgtam bele.

határozottan a mesére kéne készülnöm, mindjárt beizzítom a papíron rkeatív folyamataimat, kell hozzá ... ööö... igen, meleg, fekete tea, hátha a reggeli kávéva...
a nap besiklott a piros függönyön át a szobába, földöntúli bekacsintás ez így az igaz téli szombatomban, igen, igen, a varjak károgása hiányzik még, és a hősök vonulnak majd meleg ital mellé, szitkozódva, hogy miértz télen kell hősnek lenni.
vagy csak a túlélésre figyelnek, és közbe-szúrva jelenik meg a szépség jégcsap erejével, sötétkék ég elé feszülő pirosan izzó függöny, helló.
ahogy a levegő az esőtől, úgy az ég a felhőktől lesz létező valami.

komolyan, lemegy a nap, és kezdek jobban lenni.

áhháháhháhhhááháhááá

Nagy levegőt, erőt.

Ne sikerült felébrednem, csak lassan kecmergek ki ebből a párából és ködből, ami körbevesz. Pedig az idő gyönyörű. Na, kb ennyi. Ma rewggel kifejezetten úgy érzem magam, mintha valami rpg-ben lennék egy számítógép képernyője előtt, és lehet választani  a különböző stílusú válaszok között, és a renegade pontokra hajtok. pedig a lelkem mélyén lepke vagyok, ezt tudjuk már idők óta.

jesszusom, mennyi az idő. azt hittem, kb másfél órával kevesebb.
--

tényleg meg és újra kéne írnom a régi cuccaimat, amikről Inszéjn azt mondta? Hű. igazából - úgyis mindig ugyanazokat a dolgokat mesélem el :D

na, ez a beszélgetés jó volt, szükségem volt rá, több dolog miatt is. Bizonyos dolgok tök ugyanazok maradtak, bizonyos dolgok meg tökre nem, és ennek örülök.
kaptam pozitív visszajelzést, meg teljes döbbenetemre sikerült használható dolgot mondanom (miről, miről, regényírásról, ennek, úgy tűnik, most van a szezonja, jut eszembe, Tapsi, Noiz, Angwen, írjatok szorgosan, meg mindenki, akinek nem mondtam, hogy szekálni fogom ezzel, elfogytak a regényeim, olvasni akarok(ez így hihető?)).
illetve egy odavetett fél mondat elgondolkodtatott a Fontos Dolgokról, amikről nem beszéltünk, csak kicsit. és ja, igazából semmi meglepő, csak konkrétan megfogalmazható kérdésekké kristályosodtak ezek így mostanra, és nem tudom még egészen a választ. a helyzet nem egyszerű, mert egyik oldalról marhára az (de tényleg), a másik oldalról viszont felmerülnek az egyéb szempontok.

csak ne lenne ilyen hamar alvásidő, ne kellene munkában lennem, mert most kezdek erőt érezni a Még Fontosabb Dolgokra is.

(a nagybetűzést meg most befejeztem, bocsesz)

én most nem tudom, miért fázom ennyire, és, ha mondju beteg vagyok, akkor hazamenjek-e, vagy próbáljam estig kihúzni.
óbasszus.

nem, igazából nem.

a váratlan dolgok meg alapvetően jók. challenge accepted.

"ez is olyan gillz-féle mondat"
asszem ez sikerélmény, ami fontos nekem roppantul. még akkor is, ha írástechnikai hibáról van szó. a hosszú mondatokról, természetesen, amiket én épp, hogy fel tudok olvasni egy levegővel, vesszőtől vesszőig, és körmondatokká válnak, és el lehet veszni bennük, mert a végük - nos, a végük alig látszik.

ja, meg a szétcincálás közben kaptam elég pozitív visszajelzést is, most tényleg azt kéne megtanulnom, hogyan folytatok és fejezek be történetet. Még akkor is, ha mindig ugyanazt mesélem el különböző szavakkal (többnyire).
(ebben se volt vámpír (még)).

tegnap este noir eső volt, az esőm az esőm ideért (és mára eltűnt borzasztó), a Bázis sorozat mondjuk átalakult a Fenekelten-tó sorozatává, vagy valami ilyesmi, de töretlenül halad előre.

elolvastam a tükörésfüst előszavát, már nem is emlékszem a novellákra, 2005ben olvastam őket, jó lesz ez. asszem arról tudom felmérni a lelkiállapotomat, hogy kéeps vagyok gaiman novellákat (vagy egyáltalán, novellát) olvasni (tehát jól vagyok).

még csak kedd van.

ó, juteszebe, tegnap az előadást megnézte Farkas, mert idehaza jár épp, kimenőt kapott a cirkuszból. És voltak cirkuszhoz illően szüreális sztorijai, örülök, hogy láttam, és annak is, hogy a sztorizásra már eltűnt a manírjainak egy jelentős része. Pont egy kicsit volt ijesztő az, ahogy a találkozásokat kezeltük a társasággal, a túljátszott puszipuszik és sziiiák, majdnem hazamentem emiatt, pedig. (Pedig akkor még aszitted, hogy másnap beteget jelentesz.) Kedvelem a Társulat tagjait, sőt, van, akit a barátaim közé számítok, de ez így túl sok volt.
Viszont volt agyam, és egy kólát meg egy baracklevet ittam mindössze.

geek

"Nem lesz hosszú beszéd, én most mindenkit kibaszottul szeretek, mindjárt karácsony, maradjunk együtt és életben!"

- Sévere, 1999 dec. 24., Rouen

aggódom, túl sok bókot és dicséretet kaptam mostanában.
Amennyire igényem volt mindig is erre, annyira nem tudok mit kezdeni vele. Sose tudtam a dicséretet rendesen kezelni/elfogadni, már az általános iskolában is kínosan éreztem magamat, amikor megdícsértek. Mostanra annyir összeraktam, hogy msolyogva megköszönjem, megpróbáljak örülni neki, mi több, elhinni. Vagy legalábbis elnyomni azt a pánikot, ami ilyenkor érthetetlenül elfog.
Nem értem.

Mindegy, nem fogok ettől most befordulni, amúgyis, kezdem szánalmasnak érezni a semmin való őrlődést.

Másnap

Két óra múlva az RS9-ben kell lennem, most azon gondolkodom, hogy logisztikailag mi van mi előtt:

• jelmez-kellékek összeállítása
• zöldbabfőzelék végét megenni
• szerezni még kaját
• lázcsillapító
• egyéb

annak örülök, hogy tegnap hagytam még egy kis kávét, bár a kávéfőzés talán nem annyira vészes dolog. nem tudom.  Nem aludtam annyit, amennyit hittem, fél11kor végleg felkeltem, ez mondjuk hat óra, az nem annyira kevés. Érzek kezdődő tűszúrásokat a torkomban, és az ágyból kiszállás hasonlóan koordinálatlanra sikeredett, mint az ahogy belezuhantam, de az okok nem egészen ugyanazok. Vagy de, csak nem közvetlenül. Ma megfontolt és óvatos kismamát fogok alakítani.

A csettali jó volt, legalábbis nekem sikerült jól éreznem magamat, meg azért azt láttam, hogy másoknak is. Most sem jut eszembe korábbi alkalom, amikor ennyire berúgtam volna, vagy ennyire egyenletesen. Talán anno  az egy-két deci boros beszélgetések alatt, de... de kétlem. 

Voltak beszélgetések, amikre már nem mondhatom, hogy szürreálisak voltak, mert lassan ez lesz a normális, és az jó, és erről meg eszembe jutott a szomszéd teraszra nyíló borostyános falba vágott ablak, amiből este fény szűrődött ki és baráti csevegés, és az agyam okos bohémokat rakott mindig oda, és ezt akartam magamnak, hogy majd egyszer nekem is legyenek olyan barátaim, akikkel beszélgetünk a világ szövetének fontos dolgairól. És vannak. 

Megittam a kávét, feküdnék vissza. Nem lehet, nem lehet.

Azon gondolkodom, hogy vajon mi az, amit valóban máshogy gondolok/érzek józanul, mint berúgva, de... örülök, na, ez a kontroll azért megmaradt. 

Azt meg kikérem magamnak, hogy a gótoknak nincsen öniróniájuk. Anno ezért szerettem bele a szubkultúrába, a gótság mindig az élet sötét iróniáját jelentette számomra. Az őszinte alkonyatba bámulást, és közben az őszintén keserű mosolyt, mert mind pozőrök vagyunk. Anélkül nincs értelme. 

Persze, vannak olyanok, akik teljesen komolyan gondolják azt, amit tesznek, de ez számomra mindig érthetetlen volt :] ott valami nem stimmel, ha valaki ennyire biztos magában, az biztos hazudik valahol.

Hm, asszem fel fogok használni embereket a roueni NPC-khez, nem egyazegyben, hanem csak vektorként, meg hozzáadott layerként. 

Nyii, a fejem. 

Hát jólvan, hátha holnap eljutok orvoshoz, és azt mondja, h neocitrán és otthoonpihenés.

megnéztem a félelem és reszketés las vegasban-t, jellemzően olyan film, amit végig kell nézni, mert különben felesleges elkezdenem (igen, majdnem félbehagytam koncentrálóképesség híján) - most kábé ahsonló a koordinációm a hőemelkedéstől mondjuk, mint ott fdeppnek, a gondolataim, is hasonlóankövetik a levegőben szálló füstöt. nem baj, ha nem értem, mondja a hang a fejemben, akkor nem nekem szól, nekem ez az amerika, meg a drogok meg hippik vs nagybajszú seriffek téma messzebb van, mint klingonok, komolyan mondom. amikor nincs külső ellenség és baj, akkor egyszercsak egy országban felmerülnek a belső problémák, hát nem? hát de, pont ugyanúgy, mint nagy baj esetén. sehogyse jó, sehogyse, viszont eszembe jutott a Constantine-os rész a Sandman-ből, Constantin-t kéne olvasnom, mert nem értem.
Egy csomó dolgot nem értek.

Jó volt tegnap az öltözőben ülni, és elveszett a lelkiismeretfurdalásom a pihenések miatt, nem ebbe fogunk belehalni, nem abba, hogy ki rendezi be a színpadot, és ki cseveg a helyén, neheztelő pillantások és szövegek helyett konkrétan szólni kell és viszlát. és kösz a halakat.
A gyors szituációs gyakorlatok, a különböző megoldások a felvetett témára (hello, szomorú vagy, ööö... nem, ... ööö igyunk valamit vs. jajjszegényénmegértelek vs igazából hülye vagy, majd csak rájössz)

Muszáj mennem a csettalira, mert különben aludnom kell, alkalmatlan vagyok a gondolkodásra meg olvasásra, és játékra és filmnézésre is, és az frusztrál, mert már nagyon-nagyon régen nem csináltam semmi értelmeset. Sok mindent le tudok pergetni magamról, de ezt nem. Nem írok, pedig lenne mit, nem tanulok, nem gyakorlok nem csinálok semmit. Nem aludhatok egész nap, ezt teszem sok éve, sok-sok éve, (sok.sok-sok) a gyerekkor kurvára elmúlt, de nem a vegetálás a folytatás (ugye, ugye nem?)
Most az maradt, hogy megtöltöm magamat másokkal, aztán hátha a torkon ragadt mesék végre utat találnak, vagy nem.

Horgonyok. Meghatátozom magamat, hogy legyen mit eldobni. Elkülönülö, hogy tudjam, miben különbözük a tökéletességtől. Fasságokat beszélek, mert az agyam ihletett állapotnak veszi a lázat.

ójajj, a Céggel szemben van egy iskola, most vettem észre, hogy a sötét sétálóból lelátni a termekbe, öreg lettem én. Amúgy is CP ez a nagy üvegablakokkal, a notebookkal, a fényekkel a kék kakaóban, ami a levegő helyett elöntötte a várost, fent lebeg a Hold, ezt a napot úgy ahogy van  valamikor ebéd környékén feladtam, remélem, nem csúszom elsemmivel, ó, remélem. Nem tudom, hogy jó lesz-e most inni, majd ne legyen ideg, csak ennyit szeretnék, meg jó pohár forraltboret szerintem és ... és...

azok a régi folyosók, ahol végigrohant, az a régi irodaház a kikerült őrökkel, az akár itt is lehetne. Majd egyszer, ha öregasszony leszek, és titkokat árulok el a Cégről Valaki Másnak, akkor majd felbukkan egy nindzsaruhás csaj, és lemászunk kötélen az épület aljába, aztán én tartom fel az üldöző gaz Fegyvereseket, hősisesen meg öregen, és a csaj elmenekül az adatokkal vagy a titkos jelszóval vagy mittomén.

Kezdek nézni és nem látni, áttetszővé válok, puha pára borít be, aludnék inkább, nehéz, olyan nehéz a fejem. Nem, tényleg. Egyszerűbb gépelni most, mint beszélni, azt hiszem, rám szűkült a levegő.

tegnap este már volt némi szédülős hőemelkedésem (milyen ijesztő, hogy a 37 fokot már megérzem azonnal, sőt), sétáltam egyet a szeles városban feleslegesen, miután úgy döntöttem, annyira még nem vagyok rosszul, h elmenjek a kávézóig.
Otthon végre volt időm énekelni meg mosogatni, mi több, a Metroban is tovább jutottam, aztán meglepett az új pályarészlet ismeretlensége és inkább meghaltam. De csakazértis végigjátszom. Aztán leróttam a kötelességemet a hazai játékiparnak is, hamár épp steam akció volt, remélem, lesz nagyonlustáknak és butáknak való nehézségi fokozat.

Azért tényleg abbamaradhatna ez a fény.

úgy tűnik, a lelkem éjszakája a napsütésben jön elő.

disorder

I've been waiting for a guide to come and take me by the hand,
Could these sensations make me feel the pleasures of a normal man?
These sensations barely interest me for another day,
I've got the spirit, lose the feeling, take the shock away.
It's getting faster, moving faster now, it's getting out of hand,
On the tenth floor, down the back stairs, it's a no man's land,
Lights are flashing, cars are crashing, getting frequent now,
I've got the spirit, lose the feeling, let it out somehow.
What means to you, what means to me, and we will meet again,
I'm watching you, I'm watching her, I'll take no pity from you friends,
Who is right, who can tell, and who gives a damn right now,
Until the spirit new sensation takes hold, then you know,
Until the spirit new sensation takes hold, then you know,
Until the spirit new sensation takes hold, then you know,
I've got the spirit, but lose the feeling,
I've got the spirit, but lose the feeling,
Feeling, feeling, feeling, feeling, feeling, feeling, feeling.

Bocs, a szokásos nyígás az időjárás inkoherenssége miatt, borzasztóan nem emgy sem a hangulatomhoz, sem a hónaphoz, ez a napsütés nem december, és simára gyalulja a lelkemet vagy (valami ilyesmi).

Előkerültek álmok az aktuális Akár Lehetne Ő Az, De Nem-ről, a tudatalattim nem tudom, mit akar üzenni ilyenkor, mert ezek nem azok a kedves kompenzáló dolgok szoktak lenni, amiket az álmoknak szállítania kellene, hanem a valóság egy különösen banális és unalmas verziói (ahol egészen nyilvánvalóan nincsen közünk egymáshoz). Nem szeretem, ha banalitásba fojtanak bele, kedves tudatalattim. De, persze, vettem a lapot. Nincs itt semmi látnivaló, és az a szörnyű, hogy tényleg nincs.
Volt aztán egy olyan része, ahol mentem hegedűórára némi kihagyás után (!18 évesen voltam legutoljára!), és kicsait zavartan fedeztem fel, hogy az iskola a karácsonyi műsorra készül, és én is... ömm, éneklek valamit egy régi műsorból, amit anno mutattunk be, és még jó, hogy a gitáros kisérő csajnál ott a kotta, de a mikrofon vezetéke pont nem ér el addig, hogy lássam. És már készíti elő a hegedűversenyt is, de még időben szólok, hogy ne, én már nem tudok úgy játszani, és már elfelejtettem, maradjunk az éneknél.

Aztán van a filmforgatós része, valami enyhén noiros-krimis dolgot forgatunk (bár a kamerát és a forgatócsapat költségeit ebből az álomból lefaragták, nincsenek benne, de tudom, hogy ez forgatás). A westenden vagy hasonló pláza aljában sietek keresztül fekete kabátban-kalapban, hátamon hegedűvel, kerülgetem az embereket, és (nézz szembe a kamerával ami  nincs is ott), sietek valaki után vagy elől, aztán van az a jelenet, amikor utolér a Férfi, Aki Nyomoz, csókjelenet, aztán hirtelen otthagy, és berohan a vonatállomásra és eltűnik (a városból, az életemből), mert ez egy noir film, és ott kell hagynia drámai okok miatt, amiket nem ismerek, mert én meg csak az egyik színész vagyok.
Vagy lehet, hogy színdarab (vagy live), mert a felvétel után Inszéjn kérdezi, hogy nem baj-e, hogy mi ketten ezt a jelenetet játsszuk, én meg mondom, hogy nem, mert színész vagyok. Kincső meg viccesen megjegyzi, hogy dehát ez miért is kérdés, amikor úgyis együtt vagyunk, ketten válaszoljuk egyszerre, hogy nem, Kincső meglepetten és némiképp védekezően mondja, hogy nem nézett facebookot a napokban, mert külföldön volt, én meg mondom, hogy fél éve, a táborban szakítottunk, Inszéjnek már van nője is, mielőtt még tovább kombinálna.
Viccesek a párhuzamok, egyrészt szakítás után Drímőrrel szerepeltünk közös jelenetben (most nem emékszem, hogy a darabot is próbáltuk-e akkor, de a bábfilmes párbeszéd is pont ideillő), másrészt meg még egy-két hete is volt, aki rácsodálkozott a szakítás tényére.
Gondolom, mostanra fogyott el teljesen a változás mérete miatti eufória, és kezdek rájönni, hogy nem csak mint szeretőt veszítettük el egymást, hanem egy nagyon komoly barátságnak is csak a töredéke marad meg, mert egyikünk sem az a típus, aki nagyon rohanna a másik ember barátsága után. És ez szomorú, de nem tudok vele mit kezdeni, csak megpróbálhatok elfeledkezni róla.

And now for something completely different,
elblogoltam kib sok időt. és még mindig süt a nap.

Visszaolvastam 2008 decemberébe, akkor nekem nagyon rossz volt. Nagyon, nagyon. Értékelhetem, hogy idén nem, lekopoghatom, de lehet, hogy csak az erre fordítható kevés idő teszi, meg az, hogy lehet, hogy én is changeling vagyok, és érzelmekből ember-lenyomatokból táplálkozom. Pedig én azt hittem, hogy mage. Komolyan.

Igazából szeretem, ha rólam beszélnek az emberek, pláne, ha hallom is,ergo, ja, írjatok a stílusomban blogot, engem szórakoztatni fog, az biztos. Nekem kb az ideges Szozsi stílusra van jelenleg kreativitásom :

(
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
nem tudom, kinek hiszed magad, de jól állna neked egy tűzcsap.

postán voltam, emberek között, Drazsé meg nem, de azért belehányt a radiátorba.

)

A többiek túl sokat írnak. De majd. (Vagy nem :metametameta:)

a beszélgetés margójára

See the animal in his cage that you built
    Are you sure what side you're on?
    Better not look him too closely in the eye
    Are you sure what side of the glass you are on?
    See the safety of the life you have built
    Everything where it belongs
    Feel the hollowness inside of your heart
    And it's all
    Right where it belongs
    
    What if everything around you
    Isn't quite as it seems
    What if all the world you think you know
    Is an elaborate dream?
    And if you look at your reflection
    Is that all you want to be?
    What if you could look right through the cracks
    Would you find yourself—find yourself afraid to see?
    
    What if all the world's inside of your head
    Just creations of your own?
    Your devils and your gods all the living and the dead
    And you're really all alone
    You can live in this illusion
    You can choose to believe
    You keep looking but you can't find the woods
    While you’re hiding in the trees
    
    What if everything around you
    Isn't quite as it seems
    What if all the world you used to know
    Is an elaborate dream?
    And if you look at your reflection
    Is that all you want to be?
    What if you could look right through the cracks
    Would you find yourself—find yourself afraid to see?

Jóreggelt, ezen szép ősztavaszi hétfő reggelen.
Nem, tényleg szép.
A felhők a szürke és a sötétkék különböző árnyalataiban vetnek habot, az eső megerősíti mindenfelé a színeket, és nincs hideg.
(I breathe air)
Ez nem december, de majdnem tökéletes idő.

Furcsa, mennyire nem maradt magamra időm a hétvége folyamán - pénteken vérlepékéékkel geekültünk a gép előtt, szombatomat a Rouen krónika aktuális részevette el, főzéssel, készüléssel meséléssel, aztán jött a vasárnap, amikor azt hittem, hogy majd semmi dolgom nincs, és délután épp kezdtem belesüllyedni a téli álom-depresszió körökbe, amikor megérkezett az első JK, hogy ma akkor Buffy játék. Aztán a mesélő, feltelefonáltuk Brutit is, hogy akkor akár jöjjön ő is játszani, folytattuk a Sunnyale Misfits kalandjait, a végére befutott még egy játékos is, mindennyiunk meglepetésére.
Bármennyire is morcos voltam az elején amiatt, hogy nem hagynak csendben deppelni, igazából jó volt embereket tudni magam körül. Kényelmesebb, mint szembenézni önmagammal, ugye. Még a végén alkotnom kellett volna, vagy legalábbis takarítanom.

Minél tovább repülök, annál nagyobbat fog ütni a talaj, nem? De én így szoktam földet érni.

különben mi volt már, h nem működött egész délután a postolás bloggeren?

naugye.

megy ez. (get it done)

tldr

Szomorú szürreál a szerkesztőfelületen keresztbe a rózsaszín csík, úgyhogy most wordbe mérem  ki grafomániám ebédre szabott adagját.

Kéne mennem ebédelni, de utána megint dolgozni akarok. Vagy írni. Vagy valami.

Szóval tegnap az másik próbateremben voltunk a komplexumon belül, ez nekem otthonosabbnak tűnt, szőnyegek a padlón, melegebb fényű lámpa, csomó kanapé, és eleinte kifejezetten jól hallottam magamat. De a gitár hangjáról még én is meg tudtam állapítani, hogy rossz, és gerjedt a mikrofon, úgyhogy le kellett halkítani, és figyelni arra is, hogy milyen szöget zár be a többi hangfallal. Ettől függetlenül úgy érzem, nagyjából kezdem belőni a hangomat (a beéneklés gyalázatosan hiányzik, ha a nehezebbek egyikével kezdünk, akkor simán berekedek rögtön a próba elején). Dobosunk bevallotta, hogy igazából balkezes, azért nem tudja rendesen lejátszani az egyik számot, meg kéne cserélni pár dolgot a dobfelszerelésen. Óhe.

Most a rövidebb próbák jól esnek, tél van és hideg kint, és hamarabb fáradok én is. Meg a többiek is.

Aztán volt az a hely az éjszakában, ahova át kellett küzdenem magamat a fél városon, és mostmár tudományosan is bizonyítottam magam előtt, hogy változom – képes vagyok bekapcsolódni társalgásba meg ilyenek, nem csak ülök gótul, mint régebbi alkalmakkor.

És inspiráló társaság tudnak lenni ők is. Sőt. Az valahogy bíztató, amikor olyan emberekkel beszélhetek, akiknek már sikerült valami (adták ki írásukat, olyan munkájuk van, vagy van kilátásuk olyanra, ami úgy igazán értelmesnek tűnik, stb.). Ebben persze benne van az az 5-10 éves korkülönbség az emtétések meg köztük, nyilván, másik életciklus. És az gyönyörű, hogy ez látható, tapintható, érezhető.

Néha úgy éreztem, megszilárdul a levegő. Az alkohol, a fáradtság, meg az emberek, amikor rájövök, hogy formázni lehet a gondolatokat. A levegővel együtt.

Persze fáradok már ebben, ez a hét nagyon intenzív volt emberileg, és talán ezt mutatja a szobámban halmozódó ruha- és jelmezhalom. Rendetlenség. Ma este jönnek vérlepkéék, muszáj lesz rendet raknom.  Holnap mesélek(mesélekmesélekmesélek), el kellene kezdenem rápörgetni az agyamat, ne holnap pánikoljak (feleslegesen). Életre kell keltenem magamban a karaktereket, onnantól kezdve már menni fog.

Megyek enni.

--

Jó lenne, ha most ugyanúgy nem lenne semi munka, mint hosszú-hosszú heteken keresztül régebben. De van. És ez most zavar. De legalább nem tudok annyi tldr blogbejegyzést írni.

És havazik, ennek a tökéletessége könnyeket csal a szemembe. Vagy a tompa álmosság és a másnaposság lehellete (három bögre forraltbor, ez tényleg nem sok). Vagy a bármi.
Új lett a youtube is, ennek örülök, emrt mondjuk ez kicsit sűrűbb, és jelenleg nehezebben áttekinthető, mint a régi, de azt nagyon-nagyon nem szerettem.

Most dolgozom, és akkor majd jó lesz.

Az egyik előző írórenden beszégettünk arról, hogy kinek melyik érzékszerve fontos, vagy valami ilyesmi - ugyan a horoszkópom tegnap azt mondta, nagyon vizuális vagyok, a látványal meg a képekkel nagyon keveset tudok kezdeni. Szeretem nézni a dolgokat, hagyni, hogy átfolyjon a szememen keresztül belém minden, de nem tudom rendesen szűrni, értelmezni, akármi. A látvány szépségét szervi szinten érzem, nem agyilag. Ez a mindenkori dizájnpróbálkozásaimra is érvényes, csak zsigerileg tudok megállapítani szépségről/helyességről dolgokat, ami már eredményezett vicces vitákat (Cseréld ki, mert nem olvasható, pl így - Dehát ez rettenetes! - Miért? - Nem tudom, csak pánikolok a látványától! (!!!!4!4!!44!)- (Akkormért kérsz segítséget, ha jobban tudod?  - Mivan?)).

Namindegy, igazából azt szerettem volna leírni, hogy zeneileg valamivel képzettebbnek vélem magam, határozottabban tudom kategorizálni a szigeri megérzéseimet, és... ö... most elvesztem. 

Ja, igen. A zene és a hangok sokkal fontosabbak számomra, mint a látás mondjuk. Persze, a hangokat színekben látom, meg időnként tapintom és érzem őket. És leginkább az énekhang, ami. A hangszeres zene is jó, meg minden, de az énekelt hangok (akár szöveg nélkül), azok tudnak igazán elkapni. Vagy a zaj. Mmint, az a zaj, amit nem hangszerhez köt az agyam, nem kezdi dallam szinten összekötni a motívumokat, hanem a beérkező hangot érzi minden áttétel nélkül. Igen, a hegedű hanga is zaj, de azt úgy megtanultuk hallani, hogy a dallam sokkal erősebb, mint magának a hangnak a minősége. 

Szeretem a recsegést. Szeretem a pengő húr gyenge lefogásánál keletkező hangot, amikor épp csak hozzáérintem az ujjamat. Szeretem a kopogást (ő, a cipők kopogása aszfalton!). 

Viszont a bekapcsolt elektromos eszközök sípolását gyűlölöm. 

Köszönöm, hogy ezt elmondhattam. 

Ahogy olvasom a tökéletes trükköt, igényem lett leírni, hogyan nem lett belőlem bűvész, pedig minden tisztességes gyerekhez méltóan állandóan a bűvészbolt előtt csorgattam a nyálamat, volt bűvészdobozom is, meg egyszer hozzájutottam Rodolfó könyvéhez,amiből megtanultam kb három kártyatrükköt, és azóta is úgy tartom a kezemben a pénzérméket, ahogy ott olvastam.
Bár én igazából varázsló akartam lenni, nem bűvész. Nyilván itt borult az egész.

ÉS aztán végigfutott az agyamon, hogy mi az a dolog egyáltalán, amivel szinte mindig foglalkoztam (mindig gyakoroltam). Van egy ilyen - a történetek. A történetek felépítése és lejátszása agyban, lehetőleg belső nézőpontból. Valahol az író, a rendező és a színész hármasságánakközepén, mert magával az írással csak időnként foglalkozom, a szíészettel mostanában nem, pedig... a rendzéssel emg ritkán.
Hát ennyi. Valószínűleg jobban jártam volna olyan közösségekben, ahol végelthatatlan mesélésekre van szükség, mert a csak a fejemben létező filmekről és regényekről bárkinek bármikor nagyon szívesen és sokat tudtam beszélni. Nem, azt nem mondtam, h jól és élvezetesen :D
Szóval nem vagyok predesztinálva semmire. Tsá.

ójeee.

nem tudom, miért lep meg, hogy könnyebben írok egy ötletből rpg-mesevázlatot, mint novellát. Mostmajd kipróbálom, hogy milyen az, amikor felgráfolom az egész sztorit, ahogy szoktam, és lemesélkés helyett leírom. Kicselezem magamat, ugye, mennyire kratív?
(mesélnem kéne a királylányos fantasyt, mesélnem kéne azt is)
de tényleg. vagy esetleg megrajzolom az egész gráfot a végén szépen és olvashatóan, és az lesz a kész stori.
lllllllllllllllllllllllll11111llllllllllll1111111111llllllllllllll

most nem szakadnak ki a szavak, nem a gondolatok, elég volt.
szép a november vége, jaj, mindjárt elmúlik, pedig a november, emg az október, meg az ősz, most tél lesz és csend és hó és halál (az gót, nyilván). de elmúlik elmúlik elmúlik elmúlik.
-------
Kiindulási helyzet

"A Tűz elem Tűz aspektusa; izzó energia, dinamikus haladás, belátás, vltozások."Izzó energia, ilyesmik. Dinamikus változás. Ja. Ha nincs, akkor is kell, mi?
2. A helyzetet gátló befolyások
"Nap a Nyilasban, a tudatos és a tudattalan erők egyesüléséből fakadó erő, tökéletesség."Erről aszondja, hogy valódi felfedezés küszöbe... ja, nem, ez épp a gátló aspektus, ergo...erőm spontán kifejeződésnek az meggátolása gyerekkorban, kutatandó. Önismeret.
3. A helyzetet illető tudatos gondolataim.
"Bika; spirituális mester, tanár, tanácsadó, beavatott, belső vezető, szellemi atya, a legmagasabbrendű átalakulás.""Önmagad keresése spirituális területekre vezet." Bláh, tudatosan. Tudatosan.
4. A helyzetet illető tudattalan megérzéseim
"áradó kölcsönös szerelem, különleges értékes érzések, melyeket bizalommal közölhetünk." 

Ó, igen :D De ez hol tudattalan? :D

5. Múltbeli befolyások.

"Mars a Bakban, munka, fáradság, fokozatos haladás, elkötelezettség, önbizalom."Szóval a múltban dolgoztam a problémán már.
6. Jövőbeli befolyások.
"elbátortalanodás, csüggedés, állhatatlanság, egzisztenciaféltés, negatív várakozások."

word. ez így van.

7. Amivel Én én járulok a helyzethez.

"Vénusz, szépség, szerelem, anyaság, nőiesség, bölcsesség, a szellem és anyag kapcsolata, belső és külső gazdagság."

ez most így akár igaz is lehet. elvégre.

8. A külvilág hatása rám.

"benső béke, döntési képesség, lelki békét eredményező kapcsolatokra vagy helyzetekre vonatkozó döntés."

a külvilág békén hagy? 

9. Reményeim és félelmeim.

"Ikrek; szerelem, vonzalom, közeledés, kötődés, az ellentétek feloldódása a szerelemben, tudatossá válás a kapcsolatok révén."

Jé, nem is tudtam, h ez az Ikrek lapja. Jólvan.

10. Eredmény, kulcs a megoldáshoz.

"Skorpió; halál és újjászületés, elmúlás és megújulás, átalakulás: Skorpió-Kígyó-Sas, szabadulás régi szövevényekből, külső változások."

igenigenigenigenigen.

---

mondjuk a külső változások... a hajszín megvolt, mégegy fülbevaló pl? 

a mai lapok sokkal kedvesebbek, mint tegnap este, azok ott unalmasak vagy ijesztőek, a mai nap pozitívan forog. Azért másnak könnyebben vetek kártyát, ott csak a képeket kell figyelni és sztorizni

basszus meg fognak arról győzni az ismerőseim, h szerezzek kindle-t. még kitartok, mert szerencsére sok pénzbe kerül, annyit meg még nem ér meg nekem.
...
fázom. úgyhogy becsuktam az ajtót, és szemérmetlenül felnyomtam a fűtést, mert megtehetem.

Tegnap megírtam agyban egy metablogbejegyzést, közlésről, blogokról, barátságokról, a szigetségből fakadó igényekről, most nyilván nem tudom rekonstruálni.

Onnan indult az egész, amikor elgondolkodtam a tumblr-es izém, a blogom, meg az otthoni nem naplóm közötti különbségeken és összefüggéseken. Mit írok melyikbe. Kinek. Kiknek. Miért. Mire jó?
Na ja. Valamikor régen (úgy értem, tényleg régen, 10-15 éve) két füzetbe írtam: az egyik Napló volt, ahogy annak lennie kellett, beszámolóval eseményekről, a másik meg egy kreativitásról meg alkotásról szóló könyv egyik gyakorlata, a reggeli jegyzetelés (ami aztán átkúszott estére, aztán megint vissza reggelre). A napló már meghalt régen, a helyétrészben átvette aztán a blogom, a tartalom ugyan nem hasonlít, de a naplót nem olvasta senkirajtam kívü, még akkor sem, ha azért nagyjából úgy írtam, mintha majd később valaki. Mondjuk én. Vagy kiderül, h zseni vagyok, és akkor az életrajzíróim.

Most nagyjából az a munkamegosztás, hogy a blogra beszámolok eseményekről és történésekről, megosztom a gondolataimat, igyekszem kifejteni, meg egész mondatokban, akár bekezdésekben megfogalmazni. Nagyjából olyasmit írok le, amit szívesen olvasok másoktól.
A tumblr-t egyelőre tanulom, mert érdekes szubkultnak tűnik, és alkalmas az egysoros hangulatjelentésekre, zenék és képek megosztására - nem, a facebook már túl nyilvános tér, túl sokan vannak ott.
A füzetbe meg azt írom le, ami bennem történik, és amit talán soha nem mernék megmutatni másoknak (meg kb bármit, amit borzasztóan fontosnak tartok épp akkor amikor sikerül időt szakítanom rá).

Emellett egyre több emberrel beszélgetek mostanában u.n. mély dolgokról, ez is az önmegfogalmazás/meghatározás egy eszköze - az azonnali visszajelzés, a másikban zajló dolgok megértése meg ilyenek méginkább rásegítenek.
Különben, rá kellett döbbenem, mekkora érték egy-egy olyan ismerős, akivel alkalmanként meg lehet ejteni ezt a fajta beszélgetést. Korábban Miki volt az, akivel nagyjából mindent meg tudtam beszélni, amire igényem volt, és viszont, de ennek a luxusa érthető módon véget ért, úgyhogy muszáj volt nyitnom mások felé is. Nyilván mindig volt egy, talán kettő olyan ember, akit a belső köreimbe engedtem, de nem ilyen sokan, mint most. Vagy nemtom, határozatlan vagyok, amúlt úgy suhan kifele a fejemből, mint a gyorsvonatként száguldó sárkány a Megyében.
...
szép időnk van.

voltam libriben, és most tanakodom tovább, mit vegyek meg végül. az engedj be! (asem ez a magyar címe) legyen az, a film tetszett, a könyvben reménykedem, valamelyik vastag fantasy tégla, esetleg trónok harca, bár az elejét olvastam, a folytatását nem, és az sok lenne így egyszerre, vagy esteleg a millenium regények eleje, mer a film az fíling volt, de. A baj az,  egyik könyv se fér bele a táskámba, tehát bkv-n nem tudom őket olvasni. igen, ez tényleg fontos. viszont nem szeretnék e-book olvasót meg ilyesmit, mert a könyvek szépek.

hát húű, fáradt vagyok megint vasárnap este, van, van, van. de legalább most van pár órám, mielőtt végleg álomba zuhanok - ez a kávé hirtelen vágott fejbe, és álmosított el, valami nem működik jól.

Fotóztunk ma, sikerült Narb és Mil segítségével egész jó sminket készítenem, , meg voltunk szép meg kevésbé szép ruhákban, Szozsi fotózott, akármennyit képes lennék a gép előtt tölteni, úgy érzem most. Az idővel arányos a jó képek mennyisége.
Persze a rákészülés az előző este hármasban beszélgetés és alkoholizálás egy ismeretlen, furcsa, másik világbeli 80-as évekből ide javított kocsmában, tanulságosság, őszinteség, személyes tragédiáink a az alkotói vággyal és lehetőségeinkkel, meg egyebek, jó volt.

A live után ugyanis mindenki elpunnyogott haza, öregek ezek mind, nem buliznak, csak fent csacsognak késő délután, aztán inkább haza eszi őket a fene. A fejfájósaktól elnézzük, a többieknek meg mindegy.

A live vége egész jó volt, az elején nehezen rázódtam bele, de a frakcióm bájos volt, majd egyszer énis leszek ügyes és okos.

IHB-n hajnalig megintcsak mély beszélgetés, akkor több alkohollal az előadás után hirtelen, a képalkotások és fogalmak füstjében.

A péntek meg péntek volt, péntek, november, péntek, november.

Kifele a komfortzónából.

azt kell... nem kell, de.
(feloldódik a szavak közti white space-ben).

szóval az van, hogy lélegzetelállítóan gyönyörű kontrasztot alkotnak a srágult falevelek a gyönyörű novemberi szürkével, meg a zölddekkel. A Feneketlen tó a buszmegállóval szemben belemászott a szemembe (pedig reggel ugye az elég szűk), a Cég aljában vannak zöld fűszigetek, azokon most áll pár elsárgult facsemete, alattk lepotyogott sárga foltok, gyönyörű, gyönyörű, ez a november, úgyis elfelejtem és minek, de nm baj a skatulyák azért vannak, hogy bennük penészedjenek meg az emlékek, hát nem? Hát nem.
Hidegben rohanunk át a pincéből a színház másik oldalára a mosdóba szünet után, mennyire hiányzik? Nagyon. Nem az egész, caka  jó dolgok, nyilván - illetve minden abból az időből, amikor az a kapcsolat még gyümölcsöző volt köztem és a színház között. Most is jó lesz majd előadáson, de egyre fárasztóbb az átállás, a belecsöppenés és az igazodás.
Ma megyek úgy először fellépni, hogy nem vagyok ott előtte órákkal, mert dolgozom. És nyilván ilyenkor máris bonyolultabb minden, mint kellene, beugrás, és akkor már a hangtechnika is bonyolultabb, ó, igen.

haza akarok menni. aludni, egész délutánokat átaludni, egész délelőttöket átaludni, dolgozni valamin kreatívan, izé, izé, izé. Szavakat keresni, mert nincsenek.

holnap live, elkezdtem átgondolni meg ilyenek, remélem,jól fogunk szórakozni, szükségem lenne már olyan live-ra, amit tényleg élvezek és nem én szervezem. Bár igazából nem érzem magamhoz közel a karaktert, túl sok a felelősség, de ilyenkor kell emlékeztetnem ,magamat arra, hogy ez csak játék, és nyugodtan lehetek béna, nem a siker számít úgysem, hanem a játék közben interakciók.

vasárnap lesz fotózás, utána meg talán elnökségi, de erről még mindig nem érkezett fixáló levél, nem baj, majd kiderül.

ma este meg ihb az előadás után, csak nem fognak sokan csocsózni. Ha meg igen, akkor legalább tudok majd aludni.

lekopogom. mit kopogok le? nem kopogok én le semmit, semmit, semmit.

olvasónapló vége: tegnap befejeztem, elolvastam az Armadát. Rövid volt. Részben lett végül igazam, szerencsére nem kerültek mindenféle értékítéletek kihírdetésre, sőt, relativizálódtak a dolgok annyira, hogy még az eddigieken is változtassanak. Jelenleg a regény legnagyobb (kb egyetlen :D) hibájának a  rövidségét tartom - ebben a stílusban, ezekről a  karakterekről, ebben a világban még bírtam volna rengeteget olvasni. Pláne, hogy egy csomó történet csak felvillant, és nem tudtuk meg, hogy mi az. Persze, nincs itt mi többet megtudni, ja, ezt legalább kétszer megemlítik, kedves olvasónak is, ne akarjon tovább kutakodni. Namindegy.

Királylányos fantasyt (is) akarok mesélni, lehet, hogy ellopom a torziót meg talán pár dolgot a steampunk cuccok közül, bár nálam minden kisebb léptékű. No, meg a milícia, nos. Jólvan, jólvan. Erre mind nem most kerül sor.
--
meg kéne írni azt a sztorit, amit elkezdtem írórenden.
ki kell dobnom a megpenészedett kenyeret.
Meg a megromlott banánt, amit elfelejtettem pár hete megenni, és most vettem észre.
mosni kell.
vérlepkével találkozni.
elmúlasztani a fogfájást.
Szerezni nekem tetsző fekete farmert.
Bakancsot venni.
Megtanulni azt az éneket. Meg azt is.
Adaptert venni a keverőhöz.

Visszatalálni az eddigi nyugalomhoz. Valamit nagyon elrontottam az elmúlt hetekben/napokban.

jó volt tegnap beszélgetni Julcsival, igazából igaza van ezzel a mikrokörnyezet dologgal kapcsolatban, valóban, arra van az embernek a legnagyobb hatása, azt kell belakni és kialakítani neki megfelelően.

De a
(ebédutáni tehetetlenség, sikítsikítsikít)
szóval azért úgy érzem, ez a mikrovilág nem elég. Ha nagyon a szélső értékeket vesszük, akkor a vegetálást sem szeretem, valahol tehát van határ, hogy honnantól kezdve tekintem rossznak ezt a sajét köreinken belüli kertészkedést. Egyrészt valóban attól tartok, hogy nincs zárt rendszer, és a mikrovilág fenntartásához szükséges energia nem jön a mikrovilágból magából, nincsenek örökmozgók. Tehát valamikor a ki kell nyúlni a külvilág felé (ami amúgyis szívja el az energiát).
Ebből pedig az következik, hogy mégis kell valamit kezdeni magasabb szinten is a problémákkal. És ugyan én is úgy gondolom, hogy a dolgok fejben dőlnek el, de nem minden szükséges dolog. (Legalábbis ebben az valóság-illúzióban úgy tűnik.) Nem lesznek jobbak a dolgoka ttól, ha nem nézünk oda. Nem elég alkalmazkodni, kisebbre húzni magunkat és felvenni a megfelelő színű szemüveget. Ha akaratlanul képesek vagyunk hatni másokra, akkor ezzel felelősséget kaptunk ennek a hatásnak az arányában.
Nem tudom, ez a gondolatmenet hova vezethet, és nem szeretnék a didaktikai húzásokon kívül valóban túlzásba esni. Vékon vonalak vesznek minket körbe.

jegyzetek

öt novemberi zene, ha összhangot szeretnék kint és bent és a zenével is :D

1. Conjure One - Center of the Sun

A zene önmagában nem annyira megragadó, ez nekem általában túl chill, de a szöveg és dallam megrázóan egységes. És az énekesnő kicsit flegmának tűnő hangját is szeretem nagyon.

2. Tori Amos - Winter

Ezt vittem énekre is, ott se könnyebb. Sőt. Állítólag nagyon megfelel nekem mind hangilag, mind érzelmileg a dal. Hát.

3. Katatonia - Omerta

Szeretem félreérteni a dalokat, mert úgy saját történetek kapcsolódnak hozzájuk. Ennek az alaptörténete sem rossz, de.

4. Diary of Dreams - Chrysalis

oké, Diary of Dreams, szinte bármelyik lassabb számuk. Hosszú évek alatt vésték be magukat az agyamba.

5. mind.in.a.box - Fear

és hát, heló.

elvesztettem megint a szavakat, nem baj.

szóval, például van ez a könyv, amit most olvasok, és durván leköt, és nem értem, hogy miért, nyilván elszoktam tőle, hogy dühös legyek regénybeli fordulatra úgy, hogy igazából teljesen a helyén van és hiteles. Az elsődlegesen kedvenc karakteremről nyilván egyszerre derült ki, h a mindenkitbecsapós izé, meg el is kapták, úgyhogy valószínűleg meghal, (vagy rosszabb történik vele, ki tudja). Mindegy, igazából van még érdekes karakter benne, meg a világ még mindig, meg a főszereplőjének a sorsa érdekel, csak ugye ő nyilván életben marad a regény végéig minimum, mint nézőpontkarakter, és valószínűsíthetően még valamilyen nyugvópontra jut a sorsa, szóval kevésbé érdekes.
Elég durván karakterek miatt olvasok regényeket, ez megint megdöbbentett. Nyilván mintákat keresek.

Volt Sturmast szombaton, megnéztem a videókat, túl hangos voltam, és nem mindig elég tiszta, és ez most kicsit zavar, de kaptam dícséretet idegen emberektől. Baromi hideg volt a KékYukba, önszántamból nem fogok télen odamenni, ez is biztos. Egyszerűen nem értem, miafaszér' nem fűtenek, amikor emberek vannak lent. Ráadásul nyilván csúszás volt, a negyedik (!) zenekar fél3ig játszott kb, én már állva aludtam, miközben beszélgettem, meg próbáltam koncentrálni, de őszintén szólva nem tett rám nagy hatást az őszintén ijedt szemű gitározós fazon, ezt a zené alami csendesülős teremben, sör/bor akármi mellett baromi jó lehet hallgatni, de nem hajnalban.
A Scivias nagyon jó volt, ha nem lettem volna ennyire fáradt és nem remegtem volna a hidegtől, akkor azért jobban esett volna. Rajtuk látszott nagyon a profizmus, a hegedűs végre tényleg jó volt (ilyen az, amikor zenész játszik, nem olyasmi, mint én), a sámándobolás hatásos dolog volt - bármindig hamarabb álltak le, mint nekem tetsztet volna, de ezt is a fáradtság számlájára írom. Az Odinos és Valhallás kiabálás a szakállas fickótól roppant autentikus volt, rögtön icke jutott eszembe :D

Előttük volt egy két csellós, hegedűs, gitározós zenekar, ahol ment még mellé alapró vmi cucc, a srác énekelgetett, meg szövegeket mondott. Az egyik cseló túl hangos volt (a hangmárnöknek nem tűnt fel?), a hegedűs meg glom kb annyira hamiskás, mint én, de csak az öltözőből lehetett hallani (ennyivel jobban járt). Ebből egy-két szám az szép, hangulatos, de sok az unalmas. Énekelhetett volna többet a srác, meg vhogy... erőteljesebb lehetett volna, mert így háttérzene.
Viszont ráébredtem, hogy ilyet is lehetne csinálni, gitározni tudok, alapot vhogy megtanulok szerkeszteni, és lehetne nyomni quenyául énekeket :D azis van olyan jó, mint ezek ^^
(igen, quenyául, vagy klingonul, vagy akárhogy. a magyarral az a baj, hogy érteni, és ahhoz jó költőnek kéne lenni, hogy elviselhető legyen ez a cucc)
--
közben volt egy ebéd is, meg a kávé, és ez mind belefért 45 percbe.

a regényekkel meg az van, ébredtem rá két lélegzetvétel között, hogy meg kéne írnom a asaját történeteimet, és akkor kevésbé zavarna, hogy más nem azokat írja, csak hasonlókat. Dun-dun-dun.

meghallgattam azt a számot, amit a szőke kiscsaj énekel előttem az óra végén. Tetszett a szöveg, a dallam a szokásos félgiccs, de ez előadástól függ, megnéztem az eredetit. Hát. Az nem tetszik. Nem tetszik az énekesnő hangja, olyan közhelyes lesz tőle az egész. A kiscsaj hangja a mély hangok fátyolosságával, meg a vékonyságával valahogy jobban közvetíti az érzést - kár, hogy a lány valószínűleg még fiatal a dalhoz, mert értelmezni még csak a felületes szinten tudja. És az is zavar, hogy pont ugyanazokat a hajlításokat használja, mint az énekesnő. Ettől fügetlenül az ő előadásában jobban tetszik.Nem. az ő előadásában tetszik.

i need air

kezdődikkezdődikkezdődik. nem szabadna NIN-t hallgatnom most (nem igaz, nem igaz, ó, de nem igaz).
nem szabadna itt ülnöm, nemnemnemnem.
---
egyrészt most megtaláltam egy szám instrumentális verzióját, és megtanulom énekelni. Még nem tudom, mikor, mert elfelejtek magamra időt hagyni (nem igaz, bmeg, nem felejtem el, egyszerűen kimarad, elmúlik, ezt húzom le először a listáról, amin rettentő fontos dolgok vannak amúgy)

mondtam én, hogy nem lesz jó ez a reggel, mert minimum furcsa délutánt okoz, de nem baj, elmúlik, és visszatalálok majd aaaaa... semmihez.
--
vicces, ahogy a családtagjaim kommentálnak a fácsés képhez, nem vérlepkére gondolok, mer tőle természetes :D azért érzitek, népszerűség ribanca vagyok, hajfestős képet sokan szoktak lájkolni, a trú az lett volna, ha meg se említem.
--
Akartam írni az Armadáról, aminek tegnap a fordítójával és a lektorával kocsmáztam együtt (több ember civil nevét nem ismertem fel a stábból, de abban a társaságban még bárki benne lehetett). Sokkal jobban megfogott, mint a Perdido pályaudvar, végállomás, elméleteket gyártok épp, hogy miért. A Perdido-ban a város leírása beszippantott (szerelmes vagyok a városokba, nyilván ezért), de a történetnek az a része ütött csak meg igazán, amikor a polgármesterék akcióznak. És meghal benne az a szereplő, akit a legjobban megkedvelek.
Az Armada főszereplője eleve nő, valószínűleg ez sokat segít, de úgy az egészet sokkal érdekesebbnek találom. Szerintem azért is, mert már olvastam a világban egy regényt, és kezdenek dolgok helyükre rázódni.
Namindegy, egészen egyértelmű, melyik karakter jön be (és még él! él!), bár kicsit tartok tőle, hogy vagy meghal, vagy kiderül róla, h igazából egy féreg, nem tudom, melyik a  rosszabb.
--
nem. én így élek.

még mindig nem értem ezeket az eufórikus reggeleket, amikor bejövök a Céghez, és körbevesz az itteni illat (és nemtom, milyen illat, szerintem valami tisztítószer vagy illatosító), kint borult ég, bent lámpafény, és tökéletesnek tűnik minden, de nem értem.
Meg a péntek.

Az időnként csütörtöki esték leválasztják a pénteket a munkanapok normál törzséről, és fáradt, kicsit másnapos, valódi péntek hangulatba hozzák. Nyilván ilyenkor szoktak megnyílni előttem a hétvége lehetőségei, most mondjuk kevésbé, mert a barátaim nem lesznek idehaza, a koncert ugyan érdekes és jó lesz nekem, de... már megint jár annyi stresszel, ami.
Aztán meg buffy játék, abban meg egyre kevésbé vagyok biztos, hogy az nekem jó-e.

Fókusz, bmeg. Az most nincs. A notebook bal oldalán jön ki a meleg levegő, és eszembe jutott, mit felejtettem el reggel, nyilván.

Le akartam írni, hogy mennyi mindenen pörgött tovább tegnap este az a néhány fogaskerék a fejemben. Rácsodálkoztam arra, hogy az egyik más életkorúnak érzi magát, mint ami, és kapásból az elcseréltek jutottak eszembe az Árkádia-rabolta életükkel, aztán nyilván eszembe jutott, hogy én szimplán meg szoktam feledkezni arról, hogy pont mennyi idős vagyok, és egy évet fel le simán eltévedek. De én a színes számok között élek, és nem tudom, milyennek kéne lennem ennyi évesen amúgy, úgyhogy... ennyi. De aztán arra is rájöttem, hogy az létező, tapasztalt dolog, amikor kortársaiddal nem rezegsz együtt, de az meg nem életkori sajátosság, az egyszerűen annak a szomorú tudatosulása, hogy mennyire különböznek az elképzeléseink az életről.
Megtudtam dolgokat egy ismerősömről, és felidegesítettem magam rajta, de nem értem, miért, miért miért történnek. A dolgok. Amik történnek.
A nálam egy korkategóriával tapasztaltabb emberek párkapcsolati izéit is furcsa hallgatni, meg rést venni a beszélgetésben, nézőpont váltások, mennyire ugyanaz, mint máshol, és miben más, valóban, miben más? Több a keserűség. Több a dac. (Trivialitások, de egyszer (kétszer(háromszor)) azokra is rá kell csodálkozni.)

Szóval most jó, és aggódok, mert az ilyesmit völgy követi.

u.i.: No. 1 fókusz: legalább az elgépelések egy részét kigyomlálni. magamból.

nna, akkor most úgy néz ki, h a szombatért és a holnap estéért cserébe ma mégse kell mennem próbálni. Ez jó, mert tegnape este azért úgy éreztem, hogy nyilván csak magamat okolhatom azért, ha a hirtelen fellépés hirtelen próbája pont két másik programot üt, amik közül az egyik időpontos, a másik meg csak szimplán szociális, és energiafeltöltő.Épp készültem lemondani az elsőt, erre szóltak, h nem kell este keresztülmennem a városon, menjek inkább külön próbálni holnap és holnapután. Ez már csak azért is jobb, mert akkor hátha be tudjuk állítani a hegedűt normálisan, ha van mivel, illetve rendesen tisztázni lehet a szólamomat. Meg mondjuk a többieknek sem kell órákat várniuk rám, ők szerintem nélkülem is kitűnően tudnak próbálni.

Meg kell jegyeznem, most vettem elő késő este a hegedűt, és nem olyan hangos, szal nincs kifogás a gyakorlás ellen, ha netán. Zenét hangosabban hallgatok.

ja, persze, behoztam ma a hegedűt, de ez már szokásos testmozásnak is elmehet. 

különben megsikerült kicsit visszább menve a metro 2033-ban kicsit élhetőbb szituba hoznam magam, ezúttal hátha menni fog már az a rész.

meg vicces volt arra hazaérni, hogy van ott egy csomó ember, akik LEP-et beszélnek meg. Igen, jobb lesz az, ha nem folyok bele (a szükségesnél jobban, de remélem, nem lesz szükséges).

reneszánsz embert képzünk, hétfőn írás, kedden ének, szerdán zene, és kell még tanulni valami vizuálisat (design), valami logikusat (webfejlesztésből vmi), és mozogni.

nnah.

hű, tegnap énekórán zoltán megdícsért, hogy rengeteget fejlődtem, és ideje lenne valamit komolyan csinálni, fellépn, együttest vagy zenészt szerezni, vagy ilyenek. Valóban jó lenne, nekem asszem most az lenne jó, ha valaki zenekészítő emberel tudnék összeállni, mert én a zeneszerzésben még sehol nem vagyok, meg eszközöm sem nagyon van rá.

kezdem érezni a kevés időmet, mielőtt tényleg elfáradok, azelőtt kell felszabadítanom magamra időt. Pl nem megyek martin live-ra, ami mondjukelsősorban azért történik, mert szombat este fellépés. De pénteken se megyek sehová, és szombat napközben is csak a fellépéssel kapcsolatban. Vasárnap délután a játék csak belefér.

Addig meg... ma este LEP megbeszélés vana  szomszéd szobában. Már tudom, hogy nem lesz rá erőm, maximum a helyszínen bábozom vagy ilyesmi, de szervezni nem fogok. Elnökségi felelősként amúgy sem szabad szerveznem, jut eszembe :]=
Közben szerintem berakok egy mosást, meg elmosogatok végre, mert erre nem volt időm szombat óta.
Énekóra is lesz, most borzasztó lustának rézem magam ehhez is, de tudom, hogy ott már jó lesz, és feltöltődöm meg ilyenek, arról nem beszélve, hogy kell fejlődnöm is.
Holnap zenekar, remélem, sikerült megjavítani az előfokot, amúgymeg tiszta sor, próba, az megy.
Csütörtököt várom, mert fehér lesz a hajam.

jaj, nagyion hétfő van, megint napfényes novembr, hétvégén jó, de hétköznap lehangoló. Meg cseles is, mert hideg, hideg, hideg van.

A hétvége elsuhant az agyamon keresztül, pénteken volt itt csomó ember megint, a MirrorMask jó, az érzés fura volt, hogy kimegyek a szobábóla film után valamiért, és jobban bejön a benti, filmnézés utáni nyugis-félhomályos elmélkedés a szobában, mint a kinti levegő, ahol az emberek alkoholt isznak, és beszélgetnek, meg nevetnek. Well. Aztán leléptem a saját bulimról, átmentünka  szomszédba kicsit, az vicces volt. Aztán hazajöttünk, alvás. 

Szeretem a hétvégéket, amikor legalábbis délelőtt nincsen semmi dolgom. Felkelek, kimegyek, vagy bejövök, tökmindegy, és eldöntöm, h mit kell tenni, ó, igen.

Járkáltam egyet a környéken, hogy legyen ebéd, hogy legyen fehér hajam.

Aztán kipakoltam az összes releváns könyvet az asztalra, és nekiálltam kitalálni, hogy délután mit mesélek majd. Mesét kezdeni jóval nehezebb, mint folytatni, erre akkor döbbentem rá, mert el kell indítani a járművet, hajtóerő, miegymás. A királylányosban többnyire már magától mozog a történet, nekem csak az irányt, a buktatókat és lejtőket kell beleszerkesztenem. 

Nyilván nem azt meséltem aztán, amit megálmodtam, volt NPC, akit elkerültek, volt, akit elfelejtettem, volt, akivel máshogy viselkedtek, mint számítottam rá. 

És nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán eljutnak-e ezen a játékalkalmon Rouenig. Talán jobb is, hogy nem gondoltam túl, és nem terveztem semit Rouenbe, mert az ismerkedési körök önmagukban is elegek voltak. Kíváncsian vároma  folytatást.

Hajnalig játszottunk.

Másnap felébredtem, és lemeccseltem magamban, hogy menjek.e a tábordöntésre, végül a lelkiismeretem győzött, úgyhogy 45 percen belül ébredésem után már ott is voltam. Aztán este jöttem el, beszélgetés és sör után, aztán még ettem a szomszédban, aztán meg végre hazajöttem, és viszonylag korán kiütött az álmosság és a közeledő hétfő.

ehhehhe, jöttek, és szétszedik Rouent.

még megpróbálom magamat összeszedni, pár szállal több volt a cigi tegnap este, mint kellett volna. Cserébe jó volt az este, a létezés különös hálójában mostanában tudok közlekedni.

Mondjuk ezt a furcsa idegességet/nyugtalanságot nem tudom hova tenni, ami az est is rám tört, meg ma reggel is, miközben a kib hidegben  természetesen pont kimaradó buszt vártam. (Vicces, pont megkaptam hogy nyugtalan vagyok, de az a másik, a személyiségem része volt, nem ez). Telihold van megint? Ez persze megmagyarázna pár dolgot. Mindegy, azt hiszem, értek egy új vonást a varázsló NPC-mből, amikor az nem tud és nem akar mit kezdeni a megérzéseivel.
Emberek. Emberek.Emberek. ÉS az jó.

Kicsit Janie is voltam, bár még mindig tartom, h Janie jobban tud hallgatni és figyelni.

Most furcsa szemüvegben görbül a tér. De jellemző a másnapokra, h se smink, se kontaktlencse, és jó, hogy ma farmer meg a laza péntek.

huhh, megláttam a következő sor jogot, megszoroztam agyban a userek számával, és itt és most bezárta az agyam a kaput. majd holnap.

különben is, olyan régen írtam - biztos azért mert előtte meg oskat. van egy állásajánlat, amivel már hetek óta szemezek, és nem merek rá írni, basszus, pedig jó lenne, nagyon jó. Csak itt a késztetéps, h ide valami überjópofa/okos/kreatív/humoros izé kéne, elleplezendő a bizonytalanságomat. Mert semmi tapasztalatom nincsen, és minél többet próbálkozom, annál inkább azt látom, hogy mennyi mindent nem tudk. Vízcsepp modell, persze, de ez most sok.

Amúgy tegnap, emg előtte volt meetingem főnökkel a Cégnél, és ettől úgy éreztem, h van értelme annak, amit csinálok. Mármint, h látszata is, nem csak fenntartom az életképes működést.
Hope so.

Különben roppant fáradt vagyok, és fizikailag, nem lelkileg. Fontos kiegészítés. ... .. ...
Ennyire.
...
Az alvás segít? Á, nem, nem, nem, nem. Akkor kimaradnak a fontos dolgok.

Mindegy, ha ma majd bealszom a kocsmában, akkor elmegyek haza, most úgyis olyan kevesen íarták, h jönnének, úgyhogy lehet, h majd beülök aludni. Vagy nem. Végig kell mennem a pályán. Végig kell lépkednem a köveken, megtalálni, kitalálni feldolgozni és átélni. Meg hát.

Lehet, h fáradt vagyok kicsit agyban is, na jó. De elkezdődött a hét hátralévő része, tulajdonképpen már reggel, és az jó, mostantól kezdve van vidámság, buli, haverok, uhhhhhh. Beleszaladtam a csökönyös szóképbe, de nagyon. Szombaton mesélek, azis, vasárnap táboros döntés, azis, majd egyszer pihenek, az nemtom mikor lesz. Te, esélytelen a hétköznapi pihenés. Fel kell kelni korán. Csak mondom.

Erő, az kéne. (Gyors összefoglalása az esti bambulásos gondolatfolyamatnak). Spirálokban közlekedünk (bízunk benne, hogy azok, és nem egyszerűen körök), én például visszaérkeztem oda, ahol taláán mintha már lettem volna korábban: rendszer, listák, pipálgatás. Nyilván nem most, az elmúlt pár napban jutotottam ide, de most már kezd összefogott igényként jelentkezni, hogy rendszeresség legyen az életemben.
Volt egy időszakom, amikor részben tudatosan romboltam a láncokat, gondolatkorlátokat, amiket az ilyen rendszerek okoznak, akkor eszméltem rá, hogy szabad következetlennek lenni, szabad kihagyni órát-gyakorlást-akármit lelkiismeretfurdalás nélkül. Akkoriban nem volt köztes megoldás, nem hiszem, h meg tudtam volna ezt úgy oldani, hogy észben tartom és fontosnak ezeket a "kötelező" dolgokat, béna párhuzamként az úszást tudom említeni, kapaszkodóval nem tanulunk meg (anélkül viszont egy idő után biztos megfulladunk, legkésőbb akkor, amikor már a lebegésre is képtelenek vagyunk).
Szükségem van ezekre az érmefordításokra, és, hiába tudom, hogy nem két oldal, hanem finom skála, és a közepét kell eltalálni - sokkal érzékletesebb az, amikro a cél az érme éle, de jobb híján az érme forgatásával is hasonló hatás érhető el.

És akkor most próba.

Reggel óta Celldewert hallgatok, kellemes így ebben a bántó napsütésben. Otthon hagytama  pénztárcámat, és, mire beértem a Céghez, már arra is emlékeztem, h miért: tegnap rendeltem könyvet neten, és a bankkártyámat elővettem belőle. Hát így. Hősisesen átkommandóztam az ellenőrök között, remélem, arra az egy metrómegállóra ma este nem kapnak el. Meg az ebédet vhogy meg kell oldanom, de ebben bízom, szerencsére jóarc kolléganővel vagyok megáldva, és a kölcsönös segítség jól működik.

A tegnap este, fraktáléleket kapott, de jó volt, a vacsorával, a beszélgetésekkel, a mindennel együtt, amire idő jutott. Az idővel, ami megadatott, kezdeni valamit, ugye. ha már az élet besűrűsödik a munka utáni órákra (nyilván nem egészen, mert itt írom a blogomat is).

Különben ez a top10-es lista el kellene gondolkoztasson az elvárásaimról, vagy az álmaimról, vagy akármi, ha nem lennéák tökéletesen tisztában ezekkel már vagy tíz éve. Viszonylag hamar megfogalmazódott bennem, hogy az engem vonzó (többnyire fiktív) férfialakok nem azok, akikkel okos dolog lenne kapcsolatban lenni. A lista igen nagy hányada pszichopata, arrogáns állat, a maradék meg... általában csak arrogáns - vagy zseni és rettentő bölcs, mert a zsenisége nem teszi arrogánssá.
Well. (Ja, nyilván mindegyik jól néz ki, legalább megüt egy minimális szintet, de ez triviális.)
Azt hiszem, ez nem csak arra utal, hogy komoly gondok vannak a tdatalattimmal (vagyépp a tudatos kezelésével ^^), inkább olyasmire, hogy általában ezekhez a típusú karakterekhez párosítanak oylasmit a szerzőik, amik vonzóak. Függetlenség. erős akarat, a normál konvencióktól való szabadság, újraértelmezése azoknak. Tenni vágyás, más célok, mint a "kertesház, gyerekek, autó".
(Hm, fura, hogy nincs a listámban igazán kreatív, vagy művészi ember, pedig a valóságban ez is tulajdonság.)
Azt hiszem, olyanok ezek a fitkív emberek, akik mellett az elképzelt "ideális" énem nem érezné magát túl soknak, nem helyén valónak meg ilyenek. Jaja, fiktív férfinak fiktív nő való, ez megintcsak triviális.

És akkor most megpróbálok összeszedni fiktív nőket, akik valami miatt szimpatikusak (általában velük szívesen azonosulok):
1. Sir Integra Hellsing
Kemény nő, egyrészt lenyűgöz az, hogy milyen akarattal képes a szerepét megtartani (nőként hagyományosan férfiak által vitt pozíciót), másrészt meg az a jelenet, amikor saját magát vérezteti ki, miután megharapta egy vámpír. És emellett benne van még a kislány, aki volt, aki elvesztette az apját, akinek erősnek kell lennie.
2. Nikita (a régi sorozatból)
gondolkodtam ezen, mert van tulajdonsága, ami kifejezetten irritál (túl érzelgősen naív). De az, ahogy túlél, amire képes lesz, az megint csak oké. Alkalmazkodik a környezetéhez, és közben mégis önmaga marad (már amennyire, de a lelkét megtartja).
3. Leila (Vampire Hunter D)
Na, megint egy vámpírvadász csaj, most gíy nagyon új jellemzőt nem tudok hozzá felsorolni az előző kettő után.
4. Ms Shepard (Mass Effect)
Kérdés? Az külön tetszik benne, hogy (bár nem tudom, milyen a férfi verzió, azzal nem játszottam), a kemény harcos vagyok mellett képes valóban nőiesen ellágyulni. Abban a verzióban, ahogy én játszottam, meg nyilván pont hordozza magában a cinizmus és a csakazértis megfelelő arányát.
5. Galadriel
Önálló, erős, és vannak gyengeségei, amiket ki akar javítani. (Meg persze gyönyörű, bölcs és hatalmas :D)

Egyelőre ennyi.
--
Bocs, ez most ilyen időszak, vannak leírandó dolgok a fejemben, és a blog erre pont jó hely.

8. Methos
A legöregebb halhatatlan, jajnembántoksenkitse-nagyorrú-brit. Szakrasztikus humor, meg a "te vagy a legjobb barátom, Duncan, mert te elég balek vagy ahhoz, hogy megmentsél". Sok évezred túlélése, emlékei, meg agya (remélhetően). Nem, ő sem a trú jóarc, mert fiatal halhatatlan korában egy Négy Lovas formáció ambíciózus tagja volt, és ezt egy emlékezetes párbeszédben ki is fejti Duncannak, hogy mennyi embert ölt meg és még élvezte is (aztán megunta). Azóta inkább kicselezi a világot, jó az. És működik.
Nő: a múltban voltak, a többség halott, Cassandrát rabszolgaként tartotta, na az Stokholm szindrómát kapott, ezt asszem később meg is beszélik, pár évezreddel később. Egy másik csaj leesik a tetőről és kitöri a nyakát, őt párszáz évvel később bosszulja meg (akkor inkább elszalad a dühös halhatatlan elől, akitől épp elcsábította a rabszolgáját vagy mi). A ködös 90-es években epdig rövid románca van egy haldokló csajjal, szipp-szipp.

9. L
Az agy. Amúgy meg cuki, de leginkább zseni, okos, és... és. Kb az egyetlen a listából, aki nem pszichopata életének egyik szakaszában sem, ellenben zseniális nyomozó, és ellenfelének, a hasonlóan zseni, de irritálóan arrogáns srácnak is csak SPOILER halálistenek segítaségével sikerül legyőznie őt. És L még halála utánra is gondoskodott arról, h legyen, aki folytatja a nyomozást. Őszintén szólva, amikor meghalt, azután már nem volt kedvem nézni a sorozatot, kizárólag azért ültem végig, hogy lássam, hogy végzi a másik. :P SPOILER vége.

10. simán kicsúsztam a listából, még vannak csomóan.
Piton,  of course. Alan Rickman, vagy csak a regényszereplő, ugyanaz. Mindig tsejtettem, hogy nem az a hűderossz arc, hanem csak egy szerencsétlen lúzer, de legalább jól leplezi :P
Spike, kábé első felbukkanása után, az időnként angsty, de amúgy arc nagygonoszvámpír a Buffy sorozatból, vele arcot kapnak az amúgy porfelhővé oszlatandó hegyesfogúak.
Sherlock Holmes, szinte bármikor, bármelyik feldolgozásban, de be kell valljam, nekem Jeremy Brett jön be először, utána csak a többiek. igen, nyilván az agya.
Spock, általános iskola óta. Kirk kapitány csak egy jóképűnek kikiáltott paprikajancsi, de Spock!
Gurney Halleck. Időnként Duncan Idaho, de belőle főszereplő lesz, és akkor már nem annyira.
Svindler, bváhh, kúl tünde hekker a shadowrun regényekből. Ha már itt tartunk, Hiro Protagonist  is, csak ő még friss élmény. De igazából asszem igen.

És akkor most abbahagyom, bár még van egy sereg anime (Alucard, D, Roy Mustang, along these lines). (Bourne határeset, de inkább ő, mint James Bond. )

na, a ma este kicsit oversharelve lett, de nem baj, nem baj. Például hasznos, emrt nem maradt rajtam túl sok kaja (a szomszédságban lakók tagadhatatlan előnye, h elérhetőek).

el kell még mesélnem, h nem lettek nagyon sötétek a fehér dolgaim, amik közé bekerült egy fekete zokni. a mosásba. Jellemző, h hetekig kell gyűjtögetnem a szennyest ahhoz, hogy tudjak nem feketét mosni. És akkro most.

amúgy a hétvége kellemesen telt, szombaton nem csináltam semmi, és az jó volt (illetve, játszottam, meg sorozatot néztem, meg ilyenek), vasárnap délelőt megintcsak, aztán jöttek emberek, öltünk vámpírokat, sokan voltunk, talán kevésbé buták így együtt.

Érdekes fordulatot vett a sztori, kíváncsi lettem a folytatásra. Ha most szappanopera lenne, akkor nagyon élvezném az erejét elvesztett vadász életérzést, jelen stílusban ezzel még nem tudok mit kezdeni, nehéz ez így.

5. Thane Krios
Csak a statiszika végett kell kiírnom, ez egyértelmű.
Spirituális bérgyilkos (alien), van egy gyereke meg a múltban elhunyt felesége, és kb a karakterem hozza ki őt a robotpilótaságból. Karizmatikus, kúl, ömm. Halálos beteg, és szívhezszóló levelet ír az egyik DLC-ben :P
Nő: a múltbéli felesége, aki megakadályozta egy gyilkosságban, meg esetlegesen Ms Shepard.

6. Michael Samuel (La Femme Nikita-ban)
Nikita mentora, később majd a szeretője kisebb nagyobb őszinteséggel és sikerrel. Überszupertitkosügynök, az egyik legjobb. Súlyos érzelemkimutatási problémákkal, meg mindennel, ami az ilyen paranoid ügynökségeknél szóba jöhetnek. Nagyjából a lelke elvesztésének a határán, bár a sorozat során többször felmerül, hogy már átlépte azt a bizonyos vonalat, igazából (asszem) nem. Érzelemmentes arc, cserébe roppant kifejező tekintet (Ryan Gosling a Drive-ból kb.). És úgy tűnik, amikor teheti, igazából jószívű, és érző ember, csak épp ezt nem engedheti meg magának, úgyhogy biorobottá képzi magát.
Az új Nikita sorozatban lévő Michael az egy lúzer szerencsétlen, btw.
Nő: Nikita, ki más. Ja, meg egy volt ügynökcsaj, az csúnyán, bár dicsőségesen végzi (legalábbis akkor azt hisszük). Meg egy terrorista lánya, akinek a férjét játsza deepcoverben évekig. Meg még x nő, akiket elcsábít a küldetések miatt (és csak ritkán látszik, h szarul érzi magát miattuk, de, mivel ez inkább női film, ezért látszik.)


7. Sandman
a póz, a póz, az arc, a póz. Olyan szerencsétlenül jár a "csajaival", hogy az már művészet. De amúgyis, egy Endlessbe az ember nem szeret bele. Képzeletbeli karakterekbe sem.

oké, 10 legjobb fiktív pasi lista, Julcsi ötletére. (Aztán majd 10 legjobb női is lesz).
A sorrend az eszembejutási.



1. Jarlaxle
ugye van az a rosszfiú archetípus, ami bejön a nőknek, csak ne jöjjenek vele össze, vagy ne próbáljanak vele kapcsolatba lépni. Well. A hűdegonosz Mélysötét világában egy kicsit szürkébb (izé, színesebb) karakte, de lehet, hogy csaka zért tűnik jobb arcnak, mint a szépen megőrülő Pókasszonyok, mert az elnyomott férfi kisebbséghez tartozik, de férfizsoldobanda vezetője, és ez némi robinhoodos romantikát csempész a dologba, még akkor is, ha alapvetően semmi szegények közti újraosztás, meg jótékonykodás nem tartozik a banda profiljába.
Deklaráltan jóképű, és kilóg a honfitársai közül mind stílusával, mind pozíciójával. Arrogáns, meg asszem alapvetően nem jó sötételf. Van vmi személyiségfejlődése idővel, és képes legalábbis kedvelni személyeket, ami nem rossz dolog ahhoz képest, akik körbeveszik.
Nő: lesz vmi embernője a felszínen, talán a helyi alvilág egyik arca, de semmi romantikus sztori. Legalábbis, amíg olvastam.

2. Artemis Entreri
Hamár a Sötételf sorozat, akkor ő a következő. Ő szinte semmilyen pozitív tulajdonsággal nem bír a regénysorozat elején, ellenben kegyetlen, bosszúálló, és az elmebetegségig fixált orgyilkos. Kinézetre semmi különös, ha jól rémlik, és állandóan bénább Drizztnél.
Iszonyat hülye neve van.
Az archetípus, mi más.Később valami jelleme mintha kialakulna, de már mittomén.
Nő: az elején kinyír egy tolvajcsajt azrét, mert az beszól neki, meg elrabolja az egyik főszereplő csajt, és vele zsarolja Drizztet, de semmi Stockhol szindróma sem.

3. Raistlin
A gonosz fantasyszereplők listájában haladjunk tovább, ó, igen. Kb az egyetlen érdekes szereplő a Dragonlance-ben, mellette csak ilyen nyál arcok vannak (aztán a paladin mintha begótulna, de az más sztori). Hatalommániás, önző, vézna és beteges, arrogáns zseni, egyetlen értékelhető tulajdonsága az, hogy mintha kötődne a testvéréhez. Meg összefut valami félszerzet nővel, akivel jó arc.
Személyiségfejlődés - végül igen, rájön, h az abszolút hatalom mégsem az igazi, mert baromi unalmas, de ehhez addigra kb mindenkit feláldoz maga körül, akit csak elér.
Nő: ja, van egy hűdetiszta csaj, aki a "megjavítjuk a gonosz férfit a szerelmem erejével" iskola prominens tagja, nem is jár jól.

4. Alyr Arkhon
Ha jól látom, az első a listából, aki nem gonosz, bár leginkább azért nem, mert a M*-ban nincs Gonosz jellem, ellenben van Halál, ami jobban belegondolva egészen megfoghatatlan kategória, amennyiben az ember nem automatikusan a Gonosszal helyettesíti be, ellenben gót.
Mivel már rég olvastama  regényeket, ezért valószínűleg tényleg csak az archetipikus talldarksnarky jelenség fogott meg benne, de az eltalált.
Nő: mittomén, biztos.

Különben meg, ennyi:
http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/TallDarkAndSnarky
http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/KnightInSourArmor
http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/TheSnarkKnight
http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/DeadpanSnarker

majd még írok, de elvesztem a tvtropes-ban :D

tegnap néztünk iron man-t, hát. nem jött be, pedig szeretem a képregényfilmeket. Az X-men-ek bejöttek, a Watchmen is, a Batman filmek is, és még sorolhatnám.
Ez olyan középszerű akárminek tűnt, jó (önirónikus) pillanatokkal. A főszereplő enyhén irritált, nem igazán érdekelt a lifechangingexperience-je, nem tudtam izgulni, a mellékszereplők meg még annyira sem kötöttek le.
És ez furcsa. Alapvetően nem vagyok egy hűde kifinomult ízlésű filmnéző ember, és bejönnek olyan filmek, amik nem a magaművészet, de... értem én, hogy archetipikus történetvezetésm archetipikus karakterek. De szerintem ez inkább sablonos. Pl. a Wonderful Days című anime kitűnőe példázza, hogy sablonos CP/scifi mennyire le tud nyűgözni. Vagy akár a Drive, azt se az eredetiségéért szeretem. Mégis működött rajtam.
Ez nem.
Jéj, pl. a Lost Boys, na, az sablonos, mégis nagyon megfogott. Tudok ám élvezni rossz filmeket.

Szóval nem hiszem, h megnézem a második részét, lehet, h inkább folytatom a Spygame vonalát,és nézek ügynökös-kémes, legalább kicsit hitelesebbnek tűnő dolgokat.

Dusk is now.
--

Tegnap este megpróbáltam leírni előre pár vázlatpontot a meséhez, és nyilván kihagytam, átírtam és átértelmeztem mindent, örülök, hogy legalább egy dolgot sikerült megtartanom az előre eltervezettekből.

Időm, az nincsen, semmire, kábé, talán elkészültem már a honlappal, és akkkor tervezhetek újabbat, akármilyet is.

namindegy, ez egy fura nap.

lépjünk túl az árnyékunkon, úgy-e.
 

a novemberanovemberanovemberanovember.

az őszt általában szeretem, de ez a novemberi-decemberi legsötétebb időszak a leg-leg. ilyenkor erővel kell visszafognom, hogy ne játszódjanak a meséim a folyamatosan csöpögő esőben, ne betonszürke ég alatt burkolózzanak kabátjukba az elsiető karakterek, és a koraesti sötétben parázsló cigiről már nem is beszélve. a panelok között, hát hogyne.

képtelen vagyok a munkára koncentrálni.
a Város olyan oldalát mutatja meg ilyenkor, amibe újra meg újra beleszeretek. Szinte félek ránézni, nehogy elhasználja szemem a szépségét. It is fun.
Asszem mostanra jöttem rá igazán, hogy ősz van, és kiszakadtak a nyár karmai az év húsából (ömm, nevermind). Mindig ez van, mire észreveszem, már el is múlt. De most nem, nem, nem.

that's it.

ez nem is rossz a laptop képernyőjén.
viszont azt a blurt kiveszem majd a bal oldalról, mert én rosszul vagyok tőle. durva, h mekkora a különbség különböző monitorokon...

Kömt 2011

Asszem, írnom kéne beszámolót, különben elfelejtek mindent.

Ez volt jópár évee az első olyan őszi találkozó, amin kvázi végig ott voltam. Utoljára Tatán voltam végig, halvány emlékeim álmoscsoszogásról szólnak végig egy iskola folyosóin. Meg arról, h Ankalimon beült nézni a csingi játékot. Azóta csak egy-két napot voltam lenn, esetlegesen, részlegesen, vagy azért, mert nem volt kedvem menni, vagy azért, mert előadás jött közbe.

Idén előre jelentkeztem, és minden nap lent voltam, egészen mezei résztvevőként. Jó volt, hogy én döntöttem el, mikor megyek le szombaton - kellett az a nap, a pihenés, a honlapfaragás, a zombiölés, aztán meg utazni egyedül a vonaton. Szeretek vonatozni, főleg sötétedés után. Kiutazni a világból.
Egyértelműen a többiek társasága volt a jó a találkozóban - jó volt érezni a ragaszkodást, az igényt a beszélgetésre, jó volt közösséget érezni, nem ilyen általános emtétéset, hanem sokkal személyesebbet.
Jó volt hajnalig beszélgetni, álmosságtól részegen rajzfilmslágereket énekelni, részegen tortát díszíteni, jó volt örülni azoknak, akik csak rövid időre jöttek le. Jó volt reggel kávézni a büfében, rétesért menni, forraltbort inni, este a kocsmában angolul beszélgetni, vagy nevetni Petr random magyar mondatain, táncolni prodigy-re, sminkelni és öltözködni a  bulira. Végre előadni az előadást, sétálni egyedül a ködös éjszakában, ugrálni rettenetes zenékre, beszélgetni, meismerni, újra megismerni, estébé.

A szervezett programok töredékén vettem csak részt, és az is soknak bizonyult. Ugyan végül élveztem, de nem volt annyira értelme részt vennem a rendi tevékenységben, és időnként kifejezetten troll voltam, ezúton is bocs, Peredhil, Mil. Ok, a kontakttánc óra jó volt, azóta is izomlázam van. És emelni még mindig szeretek.
A bulik jók voltak, karaokézni nyilván szeretek, és meglepően sokan tudnak énekelni, és ez jó. Az utolsó esti bulin rengeteg kortárs szar popzene ment, nagyságrendekkel több, mint eddig - valami eglszséges egyensúlyt kéne már találni, mert mondjuk felesben mehetett volna az elmúlt két évnél régebbi zene is.  De ez csak a szokásos nyívásom, szimplán nyomasztó, hogy a zenei ízlésemmel kevés olyan embert találok az ismerősi körömben, aki szeret is bulizni arra a zenére.

"Right Where It Belongs"

 See the animal in his cage that you built
Are you sure what side you're on?
Better not look him too closely in the eye
Are you sure what side of the glass you are on?
 See the safety of the life you have built
Everything where it belongs
Feel the hollowness inside of your heart
And it's all Right where it belongs

 [Chorus:]
What if everything around you 
Isn't quite as it seems? 
What if all the world you think you know 
Is an elaborate dream? 
And if you look at your reflection 
Is it all you want it to be? 
What if you could look right through the cracks? 
Would you find yourself 
Find yourself afraid to see? 

What if all the world's inside of your head 
Just creations of your own? 
Your devils and your gods 
All the living and the dead 
And you're really all alone? 
You can live in this illusion 
You can choose to believe 
You keep looking but you can't find the woods 
While you're hiding in the trees 

 [Chorus:]
What if everything around you
Isn't quite as it seems?
What if all the world you used to know
Is an elaborate dream?
And if you look at your reflection
Is it all you want it to be?
What if you could look right through the cracks
Would you find yourself
Find yourself afraid to see?

--

ezek azok a pillanatok, amikor azt hiszem, hogy értem a világot. Nem. Úgy érzem, egy vagyok a világgal. Nem. Valami hasonló.

éjszaka a párás/ködös út túloldalán, megérkezett teljesen a november. végre. a köd. ami rajta van a szemünkön és az agyunkon, végre kívülre került. Még mindig elcsípett pillanatokban élem ezt meg, de talán ez nem baj. Attól tartok, a teljes megélésnél eltűnnék. Feloldódnék a ködben.