hát én meg mit keresek itt. az addig oké, hogy elegáns fél óra késéssel értem be, kicsit sántítok csak a bakancsban, és a piros-fekete harasnyám ideális gótlingot farag belőlem.
de itt. mit. csinálok.
valamit dolgozni kéne. rákérdeznem dolgokra, elkészültek-e. listaszerkesztés, jól van.
a feneketlen-tó még mindig jó hely, hó nélkül is. és eső nélkül is. arra sem most ébredtem rá, mennyire szeretek a Bázison lakni - erre pontosan karácsony alatt jöttem rá, hogy otthonosabb és biztosabb, mint a szüleimnél. life, that's what happening.
nem ártana mondjuk időt töltenem magammal, mert a karácsony a családról szólt, ez a szürreális időszak pedig megint a meló plusz emberek érdekes, ámde lassan nagyon kimerítő időszaka. Úgy mondom ezt a kimerítőt, mintha nem ebből szereznék erőt az élet maradék részéhez. Mindegy. Időnyerő. Vagy holnap, a szabadságom napja alatt nem megyek sehová. (Nyilván.)
Amúgy sem értem.
... asszem, amúgy nem érzem magamat biztosnak a saját bőrömben. mintha nem ott, nem én nem valaki lennék, és ez egyszerre nyilvánvalóan nem igaz, mert ez csak egy kívülről nagyszerűen körbeírható személy túlbonyolított gondoltmenete. De. De. De nem tudom meghatározni önmagam. És ez (még) zavar.
... és különben meg a nem helyénvalóság érzete annyira erős a mostani érzelmi hullámzásomban, hogy az még rak rá némi amplitúdót. Ha tudnám, hogy mitől van, akkor vagy validálhatnám, vagy pedig rájönnék, hogy léggömböket fújtam bele az agyamba. Azért lebeg néha a koponyám.
Holnap egész nap mosni, talán porszívózni, mosogatni és játszani fogok. Esetleg főzök. Anyámat hívtam volna át, de ahhoz nincs elég erőm, emg rendrakásom meg ilyenem. Bár, még az is lehet belőle, mert, ha felhív, akkor rájövök, hogy az a legegyszerűbb, áthívni, mert akkor tuti kitakarítok valamennyire.
A megfelelő szögből nézve tényleg egyszerű vagyok, mint a faék, csak ezzel nem vagyok egészen kibékülve (haha), ezért igyekszem úgy fordulni, hogy ez ne látszódjon. Túl gyakran vagyok tükör. Az, amit a számomra fontos emberek szeretnének látni bennem.
Hű, ez degót volt, és szerencsére nem teljesen igaz, de.
(mer például melyik vagyok én, a szomorú-gót gillz, vagy a vidám-humoros gillz? a mindkettő, csak felváltva az igazi, nyilván, de valahogy ezt nem tudom elhinni.)
3 megjegyzés:
Sztem az is valahol egy nagy idea, hogy egyvalamilyennek kéne lennünk. Főleg belülről. Lehet, hogy a Zemberek le tudnak írni egyetlen jelzővel, de az is milyen kiábrándító már... Egy ideje azon dolgozom, hogy elfogadjam magam, hogy hát ilyen is vagyok, meg olyan is, néha ezek a hm... "Annák" köszönőviszonyban sincsenek egymással, egyik imponál, másiktól megszabadulnék, de az a helyzet, hogy végül is ez az egész csomag, az mind én vagyok, és valahogy meg kellene tanulnom szeretni és együtt élnem az egész hóbelebanccal... :D
logikusan igazad van :D
tényleg el kéne fogadnom nekem is, hogy többféle vagyok, és nem mindegyiket szereti mindenki. De igazából ez elviselhetetlen tud lenni.
de asszem most inkább az idegel, hogy már most jobban érzem magam, pedig csak kb egy óra telt el :P
Gillz, a vándorló törzs? :).
Legyél/legyetek szerelmes(ek), az elhallgattatja az önkereső hangokat, sokkal könnyebb, ha a külvilág definiál.
Megjegyzés küldése