Bocs, a szokásos nyígás az időjárás inkoherenssége miatt, borzasztóan nem emgy sem a hangulatomhoz, sem a hónaphoz, ez a napsütés nem december, és simára gyalulja a lelkemet vagy (valami ilyesmi).

Előkerültek álmok az aktuális Akár Lehetne Ő Az, De Nem-ről, a tudatalattim nem tudom, mit akar üzenni ilyenkor, mert ezek nem azok a kedves kompenzáló dolgok szoktak lenni, amiket az álmoknak szállítania kellene, hanem a valóság egy különösen banális és unalmas verziói (ahol egészen nyilvánvalóan nincsen közünk egymáshoz). Nem szeretem, ha banalitásba fojtanak bele, kedves tudatalattim. De, persze, vettem a lapot. Nincs itt semmi látnivaló, és az a szörnyű, hogy tényleg nincs.
Volt aztán egy olyan része, ahol mentem hegedűórára némi kihagyás után (!18 évesen voltam legutoljára!), és kicsait zavartan fedeztem fel, hogy az iskola a karácsonyi műsorra készül, és én is... ömm, éneklek valamit egy régi műsorból, amit anno mutattunk be, és még jó, hogy a gitáros kisérő csajnál ott a kotta, de a mikrofon vezetéke pont nem ér el addig, hogy lássam. És már készíti elő a hegedűversenyt is, de még időben szólok, hogy ne, én már nem tudok úgy játszani, és már elfelejtettem, maradjunk az éneknél.

Aztán van a filmforgatós része, valami enyhén noiros-krimis dolgot forgatunk (bár a kamerát és a forgatócsapat költségeit ebből az álomból lefaragták, nincsenek benne, de tudom, hogy ez forgatás). A westenden vagy hasonló pláza aljában sietek keresztül fekete kabátban-kalapban, hátamon hegedűvel, kerülgetem az embereket, és (nézz szembe a kamerával ami  nincs is ott), sietek valaki után vagy elől, aztán van az a jelenet, amikor utolér a Férfi, Aki Nyomoz, csókjelenet, aztán hirtelen otthagy, és berohan a vonatállomásra és eltűnik (a városból, az életemből), mert ez egy noir film, és ott kell hagynia drámai okok miatt, amiket nem ismerek, mert én meg csak az egyik színész vagyok.
Vagy lehet, hogy színdarab (vagy live), mert a felvétel után Inszéjn kérdezi, hogy nem baj-e, hogy mi ketten ezt a jelenetet játsszuk, én meg mondom, hogy nem, mert színész vagyok. Kincső meg viccesen megjegyzi, hogy dehát ez miért is kérdés, amikor úgyis együtt vagyunk, ketten válaszoljuk egyszerre, hogy nem, Kincső meglepetten és némiképp védekezően mondja, hogy nem nézett facebookot a napokban, mert külföldön volt, én meg mondom, hogy fél éve, a táborban szakítottunk, Inszéjnek már van nője is, mielőtt még tovább kombinálna.
Viccesek a párhuzamok, egyrészt szakítás után Drímőrrel szerepeltünk közös jelenetben (most nem emékszem, hogy a darabot is próbáltuk-e akkor, de a bábfilmes párbeszéd is pont ideillő), másrészt meg még egy-két hete is volt, aki rácsodálkozott a szakítás tényére.
Gondolom, mostanra fogyott el teljesen a változás mérete miatti eufória, és kezdek rájönni, hogy nem csak mint szeretőt veszítettük el egymást, hanem egy nagyon komoly barátságnak is csak a töredéke marad meg, mert egyikünk sem az a típus, aki nagyon rohanna a másik ember barátsága után. És ez szomorú, de nem tudok vele mit kezdeni, csak megpróbálhatok elfeledkezni róla.

And now for something completely different,
elblogoltam kib sok időt. és még mindig süt a nap.