jó volt tegnap beszélgetni Julcsival, igazából igaza van ezzel a mikrokörnyezet dologgal kapcsolatban, valóban, arra van az embernek a legnagyobb hatása, azt kell belakni és kialakítani neki megfelelően.

De a
(ebédutáni tehetetlenség, sikítsikítsikít)
szóval azért úgy érzem, ez a mikrovilág nem elég. Ha nagyon a szélső értékeket vesszük, akkor a vegetálást sem szeretem, valahol tehát van határ, hogy honnantól kezdve tekintem rossznak ezt a sajét köreinken belüli kertészkedést. Egyrészt valóban attól tartok, hogy nincs zárt rendszer, és a mikrovilág fenntartásához szükséges energia nem jön a mikrovilágból magából, nincsenek örökmozgók. Tehát valamikor a ki kell nyúlni a külvilág felé (ami amúgyis szívja el az energiát).
Ebből pedig az következik, hogy mégis kell valamit kezdeni magasabb szinten is a problémákkal. És ugyan én is úgy gondolom, hogy a dolgok fejben dőlnek el, de nem minden szükséges dolog. (Legalábbis ebben az valóság-illúzióban úgy tűnik.) Nem lesznek jobbak a dolgoka ttól, ha nem nézünk oda. Nem elég alkalmazkodni, kisebbre húzni magunkat és felvenni a megfelelő színű szemüveget. Ha akaratlanul képesek vagyunk hatni másokra, akkor ezzel felelősséget kaptunk ennek a hatásnak az arányában.
Nem tudom, ez a gondolatmenet hova vezethet, és nem szeretnék a didaktikai húzásokon kívül valóban túlzásba esni. Vékon vonalak vesznek minket körbe.