Tegnap felraktam a Hitman első részét (meg ott a többi is, majd megnézem). Rájöttem, hogy engem könnyen frusztrálnak a játékok, utálom a trial-by-error dolgokat, egyszerűen stresszel az, hogy folyamatosan hibázok, amíg meg nem tanulom kezelni. Ez a játék erre kitűnő példa: az elején ugyan volt tutorial, ergo rájöttem, hogyan kell sétálni, meg milyen érzékenységre érdemes beállítai z egeret, hogy legyen esélyem célozni. Aztán az első küldetésben már ahhoz is egyszer meg kellett halnom, hogy rájöjjek, mit jelentenek a jelek a térképen, amit a küldetés előtt tudok megnézni. Meg, hogy mit is kell tulajdonképpen csinálni. Meghaltam olyan ... háromszor, de csak azért annyiszor, mert kétszer kiléptem az elrontott helyzetből, egyszer meg a grafikai beállítások miatt kellett úrakezdenem (ablakos módban fut csak, és lelógott az ablak a monitorról :D).
Oké, ezt ráfoghatom a türelmetlenségemre simán, meg nyilván általános ügyetlenségemre. Oké. Nézzük a következő küldetést. Mostmár tudom értelmezni a térképet, a küldetésleírást - ki kell nyírni a kékruhásokat, ha minden igaz, meg valami főrosszarcút, akinek nyilván másmilyen lesz a sapkája. aztán visszarobogni a kiindulási pontra.
Jólvan, elindulok főhősünkkel, látom, hogy megérkezik az autó, mint az előző részben, aztán mindenféle emberek mászkálnak a házak között. Node, miért van nálam valami robbanóanyag izé? Miért van vége a pályának a büfé bejáratánál a térkép szerint? ... Mit kell csinálni? Mászkáltam még egy kicsit, hogy ne vegyenek észre az NPC-k, aztán meguntam, próbáltam odajutni a helyhez, és persze kinyírtak, mert azt pl nem látni a nézetből, ha a pisztoly útjában tereptárgy van, és amúgyis, rosszak a reflexeim.
Ezután nem voltam hajlandó újra nekiindulni a küldetésnek, mert butának érzem magam hozzá. Nem tudom megállapítani ott helyben, h mit is kéne csinálni, az meg nem ér, ha sok meghalás után már tudom, hogy hogyan mozognak az NPC-k, meg ismerem a területet, meg ilyenek. Ráadásul menteni se lehet. Teszek majd még vele próbát, mert hátha elég lesz végigszenvedni halálokkal ezt a szintet, és ráérezzek a játék logikájára - hiszen maga a szetting kúl.
Panaszomra Inszéjn megjegyezte, h a játékok nagy része trial-by-error sémára építi a tanulási folyamatát. Csudálatos. Én azért szeretem, ha egy játékban egy hibázás után még tudom menteni a helyzetet, és csak akkor kell egyáltalán visszalépnem korábbi mentéshez, ha minden egyéb kötél szakad.
Megkaptam, hogy maradjak akkor a simsnél :P
Az Assassins Creedben az ugrálás a háztetőkön, az a legjobb. Bár az meg olyan felhasználóbarát, hogy ahhoz kell a külön erőlködés, hogy lezuhanjak valahonnan. Bár.... a titkos torokelvágós-leszúrós cucc is pofás, meg amúgyis roppant pozőr játék.
Lehet, hogy elvesztettem a türelmemet? Pedig lopakodtam már végig a Bloodlinest malkavitával, aki esélytelen lett volna szemtől szemben, és csak a ritmikusan alkalmazott obfuscate mentette meg...
A szerepjáték sokkal jobb, ott muszáj a mehézségi szintet a játékoshoz és a karakterhez hangolni, különben a mesélő is szenved.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése