Ezek persze mehetnének twitterre is, dehát minek. Nehéz kint a levegő, örülök a légkondinak, még akkor is, ha. Ha ettől könnyebben megfázom, vagy ilyesmi.
Önértékelést kell írni, megküzdök vele, meg én. Ma este végre énekóra. Vannak örömeim az életben.
Ja, és Inszéjn húga beköltözik ma este a nagyobbik szobába. Ezzel kapcsolatban van kínos sztorim, ugyanis fel kellett hétfőn hívnom a szobára jelentkező csajt, h bocs, mégsem, mert a barátom húga dolog egyértelmű prioritást élveza három lakó közül minimum kettő számára. Azt nem tettem persze hozzá, hogy jelenleg idegen emberekkel nem szeretnék együtt élni, és megismerni sincsen kedvem mostanában senkit, antiszociális lettem, ez van.

Kéne már valamit csinálni. Írtam két együttesnek is,hátha még keresnek énekest, de lehet, hogy össze kéne hozni mégiscsak ismerősökből valamit. Kell ritmushangszer, basszus, meg valami akkordhangszer, szólóhangszert meg éneket asszem könnyen találok.

A tegnap esti viharra felébredtem. Fél9kor lényegében beszédültem az ágyba, 10kor felkeltem, zombultam, éreztem, hogy valami nagy és idegesítő burkolja be a fejemet, aztán nézegettem a zuhogó vizet az erkélyen. Egy nagyon kicsit lett csak jobb tőle. Aztán visszaájultam aludni. Reggelig.

Szúnyogok. Akiket gyűlölök. Hajnalban, háromnegyed háromkor vettem rá magamat, hogy rányissak az erkélyajtó két rétege között zümmögő dolgokra, hátha azok majd kifele mennek, és cserébe meg bejön az éjszakai hűvös a szobába. Addig egy-egy szúnyog pont elalvás előtt találta meg a fülemet, hogy belezümmögje jóéjtkívánságati - nem, nem aludtam ki magamat.

Szombaton volt a társulati évadzárónk, volt kellemesen hűvös idő, pár szúnyog, meg némi gyenge szocializálódási kísérletem, amit szerencsére időben abbahagytam.Úgy tűnik, ez nem nekem való mostanában. Vasárnap majdnem elmentem az elmaradt tábori cuccra, de az meg olyan szinten bizonytalanul volt meghirdetve, hogy inkább kihasználtam a hétvégét a pihenésre. Pl. megnéztük a Kick-Ass-t, és jó volt. És folyamatosan Buffyt nézek, még jobb. A saját fordulatokra reflektáló művek öniróniáját nagyon szeretem. Amikor szinte tudják a szereplők, hogy sorozatban szerepelnek.

Kezdek hisztis lenni. Egész délelőtt nem tudtam mit csinálni.Grrrr. Idegesít. Nyomaszt. Az jár a fejemben, hogy biztosan elfelejtettem valamit, hogy tudnék valamit tenni - de nem, illetve van egy darab 10 perces sétám az irodán keresztülk, de azt majd délután. Hát nem csodás?
Sokszor volt már ilyen, de mindig zavar.
Ilyenkor érzem, h le kéne kötnöm magamat valami mással, de annyi agyat még nem sikerült összeszednem, Talán majd... talán majd ma.

A Buffy egyre... érdekesebb, meg összetettebb meg ilyesmi.Namindegy.

A hétvégén nekikezdtem a DragonAge-nek, tetszik, főleg az rpg része - mmint a bezsélgetős, világfelfedezős, döntéshozási része. A harcokat még mindig túl soknak tartom, jobban örülnék olyan játéknak, ahol ennek nincs ekkora súlya. Mondjuk egy Sims úgy, hogy lehet benne harcolni.
Egyelőre elkezdtem egy elf rogue-gal, ill. megnéztem az ember magi kezdést is. Kicsit tartok tőle, hogy az eleje a legjobb... pláne, hoy a harcok, ill. a gyűjtögetések igazábl nem érdekelnek. Ezért nem wowozok. Talán, ha sikerül rájönnöm, hogy hogyan kell használni a taktikákat, akkor jobban fog tetszeni a harc része, mert jelenleg próba-szerencse módon igyekszem kitalálni.
Ja, tényleg, ebben végre van romantikusszál is, kíváncsi vagyok, össze lehet-e jönni nem magammal cipelt NPC-vel is. Lényeg.

Szombat este voltunk vérlepkével a Memento Mori gótcuccon, meghallgattuk a Cantarát, a Pornography elejét, aztán húgom megelégelte a várakozást és a bulihiányt, és hazament. Én még maradtam a Schyzzo.com-on ugrálni, meg meg akartam várni az Entrópia Archtiektúrát (már csak a név miatt is), de olyan sokat csúsztak, hogy az elalvást kellett megelőznöm a távozással. A Cantara kellemes volt, simán elbírt volna több számuk is hegedűt, pláne, hogy a szintis vonóshangzás nem az igazi szólóhangszer. Meg pár számukba ilyen föléterceléses izét is lehetett volna rakni, dúsítani a hangzást. És kíváncsi lennék az egészre egy Angwen vagy egy Narb hanggal is :D (esetleg Ami gyönyörű alt hangú barátnőjét is meghallgatnám Lisa Gerrardot énekelni...).

A szomszédban menedzsermítinget tartanak.

nem gondoltam volna mostmeg, h a-ha nap lesz a mai (just look at my facebook profile).

A Buffy második évada már okosabb, mint az előző, a problémák is összetetebbek - bár nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy még mindig túl sájní az egész. Nem értem a vámpírokat, nem értem a verekedéseket. A vámpíroknak vannak különleges képességeik, vagy igazából tök olyan erővel bírnak, mint az emberek? Mert oké, hogy normál helyzetben egy képzettebb ember lekaratéz egy önvédelmi képességekkel nem rendelkező embert. Vagy vámpírt - á izé, de azok már felmutatnak némely verekedési készségeket. Vagy ez csak azért van, mert ők már halottak, és ezért bátrabban mennek bele az ilyen helyzetekbe?
Buffy annyit tanult ütni-rúgni, hogy ennyivel jobb kábé mindenkinél? Még a sokszor annyi idős vámpíroknál is? Ha mondjuk Spike akkora májer, hogy már ölt vadászokat, akkor miért nem lövi le Buffyt? Ha ennyien meg akarják öletni a csajt, akkor valamelyiknek miért nem jut eszébe a szokásos vérengzések alkalmával lőfegyvert vinni magával, és egy sorozattal leszedni? Vagy kiszedni sniperrel? Vagy kézigránátot bedobni a szobájába éjszaka vagy a sulijába? Vagy kihívni rá a rendőrséget?

Vagy mindez nem méltó az amúgy esztelenül rohangáló vámpírokhoz? Komolyan, az már határozott előrelépésnek látszik, hogy Spike egyáltalán gondolkodik, mielőtt megtámadná a sulit. Meg néha egy-egy gonosznak eszébe jut túszt fogni, de nem viszi végig. Ha ilyen simánölnek a vámpírok, akkor mi akadályozza meg a hatékonyságot? Ha megölni nem is lehet mindenféle misztikfákin miatt, az életét tönkre tehetnék. Ennél jobban. Úgyis sok a halott, miért nem lehet megölni az élő rokonait - vagy egyszerűen vámpírt csinálni mindenkiből akit szeret?
Nem értem. És ez zavar.

omg, Nightwish-t hallgatok, ilyet már jó régen...

It is the end of all hope
To lose the child, the faith
To end all the innocence
To be someone like me

sallalalala....
jó ez.

meg kell állapítanom, nem "szeret a kamera", a Céges képeken szinte biztos, h nem. Pedig szerettem volna egy kúlságos GPS-girl képet, de...

értitek. Mindenesetre büszke vagyok magamra, élveztem a partit, meg a kirándulós feladatot. (Persze, excserkészként könnyű).

Tegnap bemutatta a The Path c. játékot Szozsiéknak, azért bizonyos szempontból meredek játék. És egy idő után idegesítő. Aztán az embernek muszáj gondolkodnia, mert annyira monoton. Viszont baromi hangulatos, és pöpec témákat lehet belőle lopni elborultabb mesékhez (mondjuk elsősorban női játékosoknak). Az is érdekes volt, hogy ki mit vett le belőle, mire asszociált. De ezek ettől érdekesek igazán.

...halhatatlan vagy gyönyörű android...

Valami hihetetlenük feldobott reggel az, hogy esőre keltem. Ó, igen. Mondjuk egy esernyő nem ártana, majd nézek ebédszünetben mondjuk, mert a kalap-kendő kombó hatékony 10 méteren belül, de hosszabb távon nem. Nagyobb esőben.
Energikusnak és tetrekésznek érzem magamat, dolgozni fogok, amikor épp nem blogolni, áthozom a notebookokat asszem, vagy nem de beütemezem, hogy mikor hozom át őket. És ilyesmik.

az egyetemről álmodtam. arról, hogy felvettem valami fizika előadást, és bementem, és voltak ott évfolyamtársaim. diploma utáni képzés volt, teljesen laza, és ráöttem, hogy elbénáztam, mert dolgozni kell menni. De amúgyis, olyan tárgy volt, amihez elég megtanulni jegyzetből, nem kell bent lenni előadáson.

Reggel találkoztam a metrón kollégával, eszembe juttatta, hogy mennyire jó, h nem kell vizsgáznom semmiből. De azért kicsit hiányzik a tanulás. Lehet, hogy majd valamit keresek, még nem tudom mit.

Végignéztem a Carnivale-t. Sajnálom, hogy nem folytatják, de legalább nem kaptam rossz befejezést (mert nem lett befejezés).

Jellemzően többször kell elindulnom ahhz, hogy sikerüljön is. Először  ababzsákot hoztam be az erkélyről, amikor megláttam a felhőket. Aztán a pénztárcámat és a bérletemet raktam bele a táskámba. Végül ránéztem a kezemre, és lemostam a körömlakkot.

Miután végigkínlódtam a hétvégét, végre esik, és elviselhető lesz a hőmérséklet. Boldoggá tesz, a kánikulát nem vagyok képes méltósággal viselni.

Pénteken volt egy Céges sportnap-szülinapi buli, ami jó volt, erős osztálykirándulás hangulattal (oké, gitárt nem vitt senki, és szvsz a tinirománcok is kimaradtak). Tájékozódtunk GPS-szel, fürödtünk strandon, ettünk, ittunk, aztán megettek a buszon a szúnyogok.

Ó. és eleredt, és eleredt! Feltételezem, hogy nyári vihar lévén ebédre már nem marad meg, és akkor boldogok leszünk mindannyian :D
Viszont esőterv táborra.

Javítottam a rettenetes helyesírási és nem elgépelési hibát. el nem tudom képzelni, hogy történhetett, a helyesírást én nem aggyal, hanem szemmel végzem - jól vagy rosszul néz ki és hangzik az a szó. Namindegy. Elgépelni azért viccesebb.

Munkahelyen nem tudom betájolni magamat, hogy most akkor én mennyit is kéne, hogy tegyek, majd igyekszem, kitalálok dolgokat magamnak, meg kinyomtatom még L-t is, rájöttem, ő kell nekem ide fekete-fehérben, majd rakok mellé egyéb táblázatot, és akkor nem a képet nyomtatom, akkor az csak dekoráció a fontosságok mellé.

Meleg van, ez nekem nem tetszik, kivéve a késő délutántól kezdődő időszakot, akkor a nap már nem kap telibe, csak aranylik megminden, és az este jó. Meg ugye az alkonyat, mint már írtam. Kár, hogy valami szarhoz használták fel címként.
Ez amúgy felháborító, vannak jó történetek, miért kell, miért kell elrontani őket?! És miért kell szeretni az elrontott történeketeket? Tudom, nem kell, ne köss bele. Semmit sem kell.
Viszont akkoris feketében fogok járni többnyire, ahogyan eddig, most a légkondiban szinte fázom.

najólvan keresek koordinátákat.

ha meg naplót írnék, akkor ez lenne benne:

péntek:
a hétfőn nagy nehezen kivett szabadságom letöltése. reggel felkelek, aztán azt hiszem, hogy rengeteg időm van magamra, hiszen aludhattam volna még (figyeljük meg, mostanában ez gyakori és furcsa, hogy felkelek a továbbalvás helyett). Persze még időben realizálom, hogy nem, ugyan még játszhatok azzal az idegesítő játékkal, és van időm összekészíteni a jelmezemet a kávé mellé, de már indulnom kell, és időben ki is lépek az ajtón, fel buszra, le a metróba, már a gyöngyösi utca, ollé, korábban vagyok ott, mint Tanárúr. Valahogy végig kísér a gondolat, hogy miért pont a dolgozók rendeltettek korábban pakolni, és ugye ez azt jelenti, hogy hajnalban nem mi pakolunk, hanem a később érkező kolónia. A minibuszba mellém a társulat legidegesítőbb alakja ül, röhögünk rajta nyíltan, mert ennyire nem veszi észre se magát, se a környezetét. Gonosz lettem, villan át rajtam, de Erdőőrúr méginkább, mert ő ki is mondja a gondolatait. Rajtam csak látszanak. A szomszéd kocsiban Tanárúr és Főszínésznő ülnek, örülök, hogy nincs ott hely, mert a mikrobuszban csak néha dohányzik a kolléga apja, de Tanárúr láncban, és az rettenetes. Különben, a kocsiban dohányzást akkor utáltam meg, de nagyon, amikor téli turnén Anyánk mögött ültem, és amikor félóránként rágyújtottak, akkor vagy megfulladtunk, vagy megfagytunk, és nem, nekünk kellett tűrni, mert ha a kérdésre azt válaszoljuk, h nem, akkoris rágyújtanak.

Odaérünk a vidéki városba, nem rossz, van nyitva abc, meg kocsma, meg minden, az eső melegen szemerkél, és be is pakolunk mindent a színházterembe. Technikai beállás. Kevesebben vagyunk, mint szoktunk lenni, ez érezhető. Kurva sokat szívok a tüllök közti erdővel, hogy a faágak művészi káoszba rendeződjenek, és ne boruljon fel az egész kib mindenség, amikor két jelenet között tologatják a tologatók. Össze is mordulunk az Öregasszonnyal, dacból rámhagyja az egészet. Dacból megcsinálom. Nem is borul fel. Nagyon. Megnézzük a kocsmát, ahol a kocsma visszanéz, és hallom a sarokból a vadnyugati nyekergést. Határozottan köszönünkk, kérünkk kávét. Aztán határozottan el.

A takarásban aztán fel-alá járkálok a sárgán becsíkozódó fényben, és anyámra gondolok, mindenféle számomra érdekes belső szösszenetre, és kezdem úgy érezni, hogy az is jó, ha engem érdekel a nem odatartozó történet. Hangosan ripizünk az első jelenetünkben, röhögve szaladunk fel az öltözőbe, annyira élveztük a károgást. Meg, hogy áháháhá gothposeur szájából a nyál, az milyen vicces volt. Meg a te arcod, ahogy igyekszel koncentrálni, az is.
A második jelenetben Nuca néz vissza légylábas szomorú szemekkel, csodát látok, elmegy a szöveg, de szerencsére a szerep is összevissza beszél itt, úgyhogy összehozom ugyanazt.

Aztán pakolunk utána. Kábé ugyanazok, mint az elején, plusz még az egyik későbbi kocsiból a két lány. Aztán persze mi maradunk a végére, táncolunk a dizsiből idehalló dolgokra, megnézem a semmibe öltözött tiniket. Hazafelé alszom, meg ilyenek. És végül mi, a minibuszban ülő lányok bojkottáljuk a kipakolást (maradt még srác az autóban), és kiszállunk az éjszakai buszunknál. Messze lakunk, és kocsi nélkül. Persze sajnáljuk a Főszínésznőt, de őt azért jóeséllyel hazaviszik, meg méginkább Erdőőrurat, mert őt kevésbé valószínű.
És ekkor már világosodik a szombat hajnal.

szombat:
eltelik a fél nap, mire magamhoz térek, aztán próbálkozom a hitman kettővel, mert a bérgyilkolós fejvadászós izéket szeretem, de ez nekem nem megy, én ehhez nem vagyok elég türelmes, bocsesz. Elmegyünk bevásárolni Inszéjnnel, aztán segítek neki hazacipelni a jószágot, cserébe ő visszakísér a boltokig, ahol ruhát lövök, ő meg mittomén. Szerzek nadrágot, amit még fel kell hajtanom, szerzek fehér blúzt, meg csipkés pöttyös felsőt, és ez engem boldoggá tesz. Megnézek egy résznyi Carnevált. Olvasok.

vasárnap:
fél4kor már érzek erőt magamban a süti megsütéséhez, addig szenvedek a fáradságtól és időjárásnyi kábaságtól. idegbajt kapok a rendetlen és koszos konyhától, rájövök, hogy ez a büntetésem, ez a kib tepsi, hogy nem mosogattam egész héten, és konstansan gyűlölni kezdek mindent ami a konyha munkálatokkal összefügg. Az evést is lassan. Azért elkészül a süti, és nem is lesz rossz.
Aztán kiolvasom a Király orgyilkosát, igénylem a folytatását nagyon, aztán Inszéjn végre mesél orleans-t, de már kevés idő maradt sajnos a napból.


én ezt nem tudom, hogy mennyire eseménytelen az életem.

....persze van abban valami zavaró, hogy komolyan arra várok, a főnököm menjen már el a szomszédból tárgyalásra vagy valami. Pedig... semmi okom nincsen erre. Nem szólt eddig még semmiért, azt hiszem, baromira nem érdekel senkit, kmit csinálok, ameddig nincsen látható elmaradás. Attól még. Namindegy.

A mindenkori mondanivaló meg feloldódott a alkonyi égbe vágó faágakba és levelekbe. A viharos felhők előtt. Meg szélben. Meg ilyenek.

fáj a torkom. illetvekapar, és érzem, hogy létezik. emellett van olyan ismerősöm, akinek szinte hallom a hangját, miközben a kommentjeit és nléha a blogját olvasom, és idegesít. Nem szeretem ezt az érzést, de létezik. Azért az jobb, amikor idegenek fasságait olvasom.

Egyre kevésbé vagyok emberbarát, öregszem.

Kicsit hideg van - okéoké, júniushoz képest. Nyár van, gyönyörű, esős nyár. reggel tapasztaktram, hoy nincs annyira hide, mint kinézve gondoltam volna - perszevalahogy mindig azt hiszem, hogy ősz van, annyira megzavart az időjárás, plusz az, hogy mindegyik futó játékban december van :D
Ennek örömére nem megyünk messzire a Cégtől ebédelni, csak ide le. Rengetegen lesznek, és hideg is lesz.

Egy kicsit elvesztem most a munkában is - mmint nem a mennyiségétől, hanem kezdem nem tudni, mit is kéne csinálnom. A listámon vannak dolgok, de azok nem olyanok, amikhez leülök, és megcsinálom, hanem ímélt küldök, és várok. Vagy várom a megfelelő inputot az ímélküldéshez. Vagy akármi.

Nézek Carneval-t, hangulat, tetszik.
Meg az esővel telített idő is, mondtam-e már.