ha meg naplót írnék, akkor ez lenne benne:

péntek:
a hétfőn nagy nehezen kivett szabadságom letöltése. reggel felkelek, aztán azt hiszem, hogy rengeteg időm van magamra, hiszen aludhattam volna még (figyeljük meg, mostanában ez gyakori és furcsa, hogy felkelek a továbbalvás helyett). Persze még időben realizálom, hogy nem, ugyan még játszhatok azzal az idegesítő játékkal, és van időm összekészíteni a jelmezemet a kávé mellé, de már indulnom kell, és időben ki is lépek az ajtón, fel buszra, le a metróba, már a gyöngyösi utca, ollé, korábban vagyok ott, mint Tanárúr. Valahogy végig kísér a gondolat, hogy miért pont a dolgozók rendeltettek korábban pakolni, és ugye ez azt jelenti, hogy hajnalban nem mi pakolunk, hanem a később érkező kolónia. A minibuszba mellém a társulat legidegesítőbb alakja ül, röhögünk rajta nyíltan, mert ennyire nem veszi észre se magát, se a környezetét. Gonosz lettem, villan át rajtam, de Erdőőrúr méginkább, mert ő ki is mondja a gondolatait. Rajtam csak látszanak. A szomszéd kocsiban Tanárúr és Főszínésznő ülnek, örülök, hogy nincs ott hely, mert a mikrobuszban csak néha dohányzik a kolléga apja, de Tanárúr láncban, és az rettenetes. Különben, a kocsiban dohányzást akkor utáltam meg, de nagyon, amikor téli turnén Anyánk mögött ültem, és amikor félóránként rágyújtottak, akkor vagy megfulladtunk, vagy megfagytunk, és nem, nekünk kellett tűrni, mert ha a kérdésre azt válaszoljuk, h nem, akkoris rágyújtanak.

Odaérünk a vidéki városba, nem rossz, van nyitva abc, meg kocsma, meg minden, az eső melegen szemerkél, és be is pakolunk mindent a színházterembe. Technikai beállás. Kevesebben vagyunk, mint szoktunk lenni, ez érezhető. Kurva sokat szívok a tüllök közti erdővel, hogy a faágak művészi káoszba rendeződjenek, és ne boruljon fel az egész kib mindenség, amikor két jelenet között tologatják a tologatók. Össze is mordulunk az Öregasszonnyal, dacból rámhagyja az egészet. Dacból megcsinálom. Nem is borul fel. Nagyon. Megnézzük a kocsmát, ahol a kocsma visszanéz, és hallom a sarokból a vadnyugati nyekergést. Határozottan köszönünkk, kérünkk kávét. Aztán határozottan el.

A takarásban aztán fel-alá járkálok a sárgán becsíkozódó fényben, és anyámra gondolok, mindenféle számomra érdekes belső szösszenetre, és kezdem úgy érezni, hogy az is jó, ha engem érdekel a nem odatartozó történet. Hangosan ripizünk az első jelenetünkben, röhögve szaladunk fel az öltözőbe, annyira élveztük a károgást. Meg, hogy áháháhá gothposeur szájából a nyál, az milyen vicces volt. Meg a te arcod, ahogy igyekszel koncentrálni, az is.
A második jelenetben Nuca néz vissza légylábas szomorú szemekkel, csodát látok, elmegy a szöveg, de szerencsére a szerep is összevissza beszél itt, úgyhogy összehozom ugyanazt.

Aztán pakolunk utána. Kábé ugyanazok, mint az elején, plusz még az egyik későbbi kocsiból a két lány. Aztán persze mi maradunk a végére, táncolunk a dizsiből idehalló dolgokra, megnézem a semmibe öltözött tiniket. Hazafelé alszom, meg ilyenek. És végül mi, a minibuszban ülő lányok bojkottáljuk a kipakolást (maradt még srác az autóban), és kiszállunk az éjszakai buszunknál. Messze lakunk, és kocsi nélkül. Persze sajnáljuk a Főszínésznőt, de őt azért jóeséllyel hazaviszik, meg méginkább Erdőőrurat, mert őt kevésbé valószínű.
És ekkor már világosodik a szombat hajnal.

szombat:
eltelik a fél nap, mire magamhoz térek, aztán próbálkozom a hitman kettővel, mert a bérgyilkolós fejvadászós izéket szeretem, de ez nekem nem megy, én ehhez nem vagyok elég türelmes, bocsesz. Elmegyünk bevásárolni Inszéjnnel, aztán segítek neki hazacipelni a jószágot, cserébe ő visszakísér a boltokig, ahol ruhát lövök, ő meg mittomén. Szerzek nadrágot, amit még fel kell hajtanom, szerzek fehér blúzt, meg csipkés pöttyös felsőt, és ez engem boldoggá tesz. Megnézek egy résznyi Carnevált. Olvasok.

vasárnap:
fél4kor már érzek erőt magamban a süti megsütéséhez, addig szenvedek a fáradságtól és időjárásnyi kábaságtól. idegbajt kapok a rendetlen és koszos konyhától, rájövök, hogy ez a büntetésem, ez a kib tepsi, hogy nem mosogattam egész héten, és konstansan gyűlölni kezdek mindent ami a konyha munkálatokkal összefügg. Az evést is lassan. Azért elkészül a süti, és nem is lesz rossz.
Aztán kiolvasom a Király orgyilkosát, igénylem a folytatását nagyon, aztán Inszéjn végre mesél orleans-t, de már kevés idő maradt sajnos a napból.


én ezt nem tudom, hogy mennyire eseménytelen az életem.