Nah.
Már megint egy órája nyitva a szerkesztő, én meg egyebekkel foglalkoztam.
...
rájöttem, mi nem stimmel: magyar lett youtube-om. meg változott a lejátszók kinézete - na ez nem érdekel, viszont a magyarság vajon azt jelenti, h elállítodott vmi, vagy azt, hogy csak most van magyarul?
nem, ez cseppet sem érdekes kérdés. egyelőre a facebook vezet a nyelvválasztási baromságaival (a pirrate english rendkívül szórakoztató volt, a 13375p34k izé meg méginkább.

és tényleg egész délelőtt írom ezt a kib bejegyzést. pedig nincs ám témám. lelogolom a gondolatfoszlányaimat.

például arról, h megtaláltam nagybátyám honlapját. meg nézegetem egy volt osztálytársamét, és kicsit ijsztő, h az a srác már díjat is kapott drámájáért, az meg még ijesztőbb, h egyáltalán nem vagyunk kapcsolatban, pedig... hm, voltunk mi jóban. Gimiben. Kezd nyomasztó leni, hány tehetséges és ezt meg is valósító ember van a világom határán, én meg... ehh.

tegnap volt énekóra, jó ez, mostmár azért meg kéne tanulnom énekelni lassan. és kezdenem is vele valamit.

ja, a hét híre amúgy az, h vérlepkét eljegyezték :D

karakterlapot kellene csinélnom magamról, és elgondolkodnom, hogy mit szeretnék fejleszteni. Kitalálni célokat és motivációkat, és abba az irányba mozgatni magamat.

megjött a nyárba forduló tavasz - tegnap már éreztem, hogy éget a nap. Az már nem jó érzés. Viszont, ha ez kell ahhoz, hogy este elég legyen egy pulcsi, akkor kiegyezek.

A hétvége jó volt. Köszönöm mindegyik részesének :)
A tegnapi Furcsapár érdekesen sikerült, ilyenkor sajnálom a kimaradást, hogy nem játszom (elég) rendszeresen.
Újra beindítottam agyamban az upgradelni kéne a gépemet projektet, jelenleg azon gondolkodom, h teljesen új gépet veszek.
Hátha lesz időm játszani.

beware the water

your teeth are dry
And the wind blows
fill cup, drink it
there you go

megint ősziesre fordult az idő. nem lehet véletlen, hogy rendszeresen azt hiszem, ősz van, és emlékeztetnem kell magamat rá, hogy nem, ez tavasz. (1n23r7 g07h1c 52m1l3y h3r3)

az önmeghatározásom annyira nincsen rendben, mint kellene, ma este funtineli, örülnöm kell neki, hogy még csinálok bármi értelmeset.

a jelek sosem önmagukat jelentik, bár, néha magukba foglalják azt. Mármint az önmagukat, na.

do you like the way the water tastes
do you like the way the water tastes

kemény meló van, gondolkodni kell, döbbenet.

nyjajj, h a tegnapi megbeszélésnek mennyire semmi értelme nem volt... na jó, leokézódott a plakátcucc szervezése a részemről.

Eltárs, Koma és FemmeFatál is jelét adták, h azért nehezményezik, h nekik nem szóltál arról, h kilépsz. Szvsz el kéne menni közös sörözésre (soha nem voltam expert a finom utalásokban :D).

Azon gondolkodom, kéne mennem táncolni valahová. Valamikor. Hasonló rugalmassággal, mint az ének, mert még mindig vannak előadások és próbák.

túl jó NPC-t találtam ki :P vagy csak Inszéjn meséli baromi hangulatosan őket :D van abban valami megvilágosító, amikor más ember meséli ugyanazon a helyen és ugyanazokkal a karakterekkel nekem. Orleans-Rouen crossover.

Ma rengeteg meló volt, és még van is, de az agyam már nem nagyon fog. Mondjuk a társulatiülés v2 miatt úgyis ittmaradhatok még negyvenöt percet, háthamár egyedül leszek a szobában, és akkor időnként felkelhetek járkálni, mert ez az órákon keresztül ülés halálos. Azon gondolkodom, lenyúljak e a szerényből egy csuklótámasztó izét, nem szokták kikérni :D

igazán abbahagyhatnám a type o negative számok hallgatását mára. (nem fogom)



Ophélie ezt hallgatja :)

Köszönöm a tegnap esti beszélgetést, meg a "fedezzük-fel a Blaha-környéki szórakozóhelyeket" túránkat, megtaláltam azt a helyet, ahol a környezet mellett a zene is.

A Jelenben összefutottunk FemmeFatállal, megbeszéltük, h még egyikünk sem írta meg a levelet (ehh, kéne, kéne, de elfogyott az energiám rá, talán majd este, talán nem). A képzeletbeli helyről gitárhang szűrődött ki, meg tömeg hangja, úgyhogy kellett keresni más helyet. A Jelenben nem volt helyünk, A Szódában megint csak nem, végül az SMS Caféban kötöttünk ki. Ide majd máskor is.

Sajnálom, hogy nem megyünk Szanticskára, már szerintem megvan bennem az a lelkierő, ami ennyi emberhez kell, és lassan igényem is lenne rá. Mindegy, valamikor kell pihenni is. Mondjuk ... tényleg befejezni azt a kb novellát? Hhe.

Átlátszóan esik az eső.
Aludni akarok. Pont.

Elolvastam a Boszorkányerdő első regényét, és tetszett nagyon, csak rövid volt. Tegnap este némi gondolatfutamot indukált a női írói stílusról, hogy vane, és miben hogyan jelentkezik. És kedvet kaptam megint a királylányos fantasyhez.

Hű, már nem is emlékszem, tegnap mit akartam írni. Tudom, hogy volt valami. Hétvége? Fringe? Ja, igen.

Jó ötletnek bizonyult szabadságot kivenni péntekre, még úgy is,  bementem pár órára reggel, cserébe az esti hamarabb indulásokért. A leutazás kalandos volt, legalábbis a Pécsre eső része, mert vagy egy órát kavarogtunk, amíg bejutottunk a színházhoz. Utána végre összeszedtük egymást, megnéztük a hatalmas színpadot, ahol realizáltuk, hogy hátsó takarás nincs, és kib kevés a 10 perc a beállásra. A mázlink aztán az volt, hogy az előző csapat hamarabb végzett, és volt időnk beállni.
Nézőnk kb annyi volt, ami az rs-t megtöltötte volna, de ezen a nézőtéren elvesztek. Nem sikerült rosszul az előadás, bár... még van hova.
Kb fél hatra értem haza hajnalban, miután még hárman bepakoltuk a díszletet.

Másnap 10-kor kelés volt, mert a deles találkozót így is csak épp hogy elértem. CsongorésTünde, vidék. A társulat egy része a mosott szar kategóriából szépen felhúzta magát az előadás állapotába az órák alatt, annak ellenére, h Ceglédbercel a világ vége, a művház közelében nyitott bolt nincsen. A pizza viszont jó volt.
Kb az előadás közepére jöttem rá, hogy tulajdonképpen összeért a szöveg meg a mozgás, és foglalkozhatok a többivel nyugodtan.

Vasárnap délig alvás, utána Prága, aztán még némi dacos Simsezés.

Tegnap este meg tárulati ülés, igazából meglepetés nem ért minket,viszont legalább beszél egymással a sok ember. Hosszabb véleményt akarok majd írni Tanárúrnak mélben, amennyiben lesz rá itt bent időm.

Ó, volt egy hétvége. Most meg egy ebédszünet vége, és a gyomrom azt mondja, várjak még a koncentrácót igénylő dolgokkal.
és nem vártam, persze.

Színirinyablogom újabb bejegyzése következik. Jó ezzel kezdeni a reggelt, de most... most üres a szoba. Ennek összefüggése nincsen, ámde tartalma is elég kevés.

A tegnapi előadás úgy esett szét, ahogy a nagykönyvebn az ilyesmi meg van írva. Legalábbis az első része. Nekem csak ott tűnt fel, amikor kimaradt az első dalunk, de Koma azt mondta, az első másodpercekben érezte... hiszek a globális összefüggésekben, ezek a hibák nem különállóak. Mondjuk egy előadás jó esetben nem kártyavár, hanem mondjuk olyasmi,m mint aaaa... az a játék, ahol ki kell venni a fatéglákat, amíg össze nem dől, tudjátok...
Oké, nem vettünk ki eleget ahhoz, hogy összedőljön. Csak ingott. És wazz, mosolyogva végigcsináltuk. Amikor kapjuk a leszúrásokat a végén, ritkán értem. Már ezt a fajtát. Mit tehettem volna még, kérdezem magamban, végigpörgetve az előadást. Aztán persze a válasz csak annyi, hogy fogalmam sincs, de legközelebb majd mégjobban azt csinálom, amit most. Hiszen azt hiányolták, amit próbáltam. Asszem. Vagy nem. Ez nem szokott kiderülni.
Azért izgalmas volt, mert a 20. percben meg lezuhant mögülünk a showműsor logója. És, komolyan mondom, még a zenét is kicsit lassúnak éreztem, nemhogy magunkat.
Van honnan győzni pénteken.

Ma meg ördögös próba, tegnap este hazafele végigpörgettem a darabot, ó, hogy szeretnék próbálni, nem kapkodni a felújításon. Megjelent előttem egy Kurrah, de, hogy ebből mennyit sikerül ma megjeleníteni, arról fogalmam sincsen. Ahhoz már eleget tapasztaltam, hogy tudjam, attól még, hogy az utcán kicsiben valami megvan, hogy otthon, agyban látom magam előtt, még csak annyit jelent, a színpadon jobban fog frusztrálni, amikor mégsem azt hallom. Elsőre.
Az a legjobb, hogy nem szabadna bizonytalannak lennem. Úgyogy ma még beprogramozom az agyamat arra, hogy ... ööö.. mire is?

Ez a szájra-alapozót dolog pedig király.

A koncentráció és a fókusz. Hogy hova nézek.

Egy furcsa, és épphogy nem elvesztett játékként élem meg az életemet. Valahol a szakadék és a vékony jég fölött egyensúlyozva.
Van hol laknom, van mit ennem.
Van kivel beszélnem.
De a távlatokat lezárták, nincs hova repülni.
(de hisz lehet talán még!      a hold ma oly kerek!

Ne menj tovább, barátom,      kiálts rám! s fölkelek!)
és eszembe jut egy régi színitosz is, most hogy így mondják a hangok a fejemben.

Miért lennék elégedett? Mire lennék büszke? Arra, hogy élek? Az nem érdekel. Az van, és majd, egyszer nem lesz.

Negyed óra, és mehetek el, megyek előadásra, előre, próbálni, nemtudom. A nyugalom csak törékeny jég a mélység fölött. Tériszonyosan nehéz korcsolyázni. Úszni is.

A fókusszal kezdtem. Ugye, én se tartottam meg?
...
Nem akarok azzal foglalkozni, amiből diplomát szereztem. Ma felmerült "munkaebéd" közben, hogy akár. Elkezdtem. Csinálgatom, de örülök, hogy nem elvárt, csak lehetséges, mert így próbálgathatom az emlékeimet, elfoglalhatom magamat az üres időkben. Amik még vannak.

Vannak dolgok, amik elrabolják az életemből azt az időt, amit talán fordíthatnék az értelmességre. Azt az időt is elrabolják, amíg összeszedném magamat ezekhez. Elhatározás nélkül nem megy. De az elhatározáshoz energia kell hogy kimozdítson a nyugvópontból. Nagyobb, mint a haladáshoz.

Kell az, hogy ne csak az legyen jó, amikor közvetlen közelre nézek. Amikor megnézem a billentyűzetet és hallgatom a kopogását, amikor megnyitom a szövegszerkesztőt, és katitngatok, amikor a simsem terhes lesz (btw, L terhes lett A-tól, aki meg féltékeny J-re :D).

Na, akkor most lassan tényleg el.
Ó, igen, ha mindezt az előadásban. Ha mindezt szerepben. Ha mindezt írásban. Van még ott, ahonnan ez jött. :muhaha:

Egyedül az irodában, munka is van, meg minden.

A hétvégén volt Húsvét, voltam családnál, voltak itt emberek, játszottam is, meg ilyesmi.

Napok óta az előadásokról álmodok. Vagy hasonló dolgokról. Csak nem tartok valamitől?

uhh, rég voltam ilyen állapotban - álmos vagyok talán de valami rettenetesen. Tulképp reggel óta, de konkrétabban úgy egy másfél órája szinte szédülök. Lehet, hogy elaludnék, ha huzamosabb időre leraknám a fejemet.

Sok az időm itt bent még mindig, túl sok idő jut gondolkodni. Haha.

Itt van például az a sztori, amit pont most olvastam a belterjen, belterjes ismerősének a története mindenféle utcán arctörögetős eseményekről, járókelőkkel megminden.
Hogy egyrészt ez egy véresre fordulható világ, de ezt azért lehet sejteni a hírekből - csak azt nem, hogy ez karnyújtásnyira van, a burok határán.
Mert a burkot fenntartják. Ők?. Nem. Mi.

Pont ugyanaz megy nagyban, mint kicsiben, és ez, ha körbenézünk az ismerőseink köztt, kurvára ijesztő. Aze mebrek nem nagyon tudnak többféle mértékben gondolkodni - nehéz elviselni a "nagyvilág" meg az "én világom" között feszülő méretbeli eltérést. Ergo hosszú távon kezelhető mértékre csökken minden, legyen szó az esti vacsoráról, szakdolgozatról, cégvezetésről, kormányzásról, atomkutatásról.
Nem, nem hiszem, hogy a "súlyosabb" dolgokat az első meglepetések után máshogyan kezelik az emberek. Aki nem tudja társasjátékozás közben megállni, hogy ne csaljon, az miért tenné ezt magasabb szinten?
Aki nem tud egyenesen viselkedni az ismerőseivel, az miért tenné ezt politikusként? És a többi.

Szerintem a világ nagy bajainak (éhezés, háború, szegénység, betegség stb.) pont ugyanaz a forrása, mint a kicsiknek. Az emberek. (Eredendő bűn, mi?) Ahogy nem veszi senki a bátorságot, fáradságot és időt arra, hogy felhívja a rendőrséget, úgy miért szólna ugyanaz az ember nagyobb horderejű kérdésekben?
Másvalaki problémája ez, nem az enyém.

Nagyon profin gyártjuk az illúziókat. Mert meg kell magyarázni mégis mindenzt - csak azt tudnám, hogy minek. De tényleg. Megmagyarázható, hogy siet az ember, hogy nem tudja pontosan mit kell tennie, számít arra, hogy majd más szól a rendőrségnek, fél, hogy majd őt verik meg...

Tulajdonképpen csoda, hogy ezek után van még jószándék és akarat néhány emberben. Az illúziók, ugye. Azok segítenek, mert eltakarják a nehézségeket, a valódi áldozatigényt. Ameddig ugye el nem törnek a kútra menet.

Namindegy, az illúziógyáraknak asszem van értelmük persze, védenek minket önmagunktól, meg mégiscsak lehetőséget adnak arra, hogy javítsunk a kis dolgokon, így talán javítva a nagyobbakon. Talán.