kedd, április 13

Hű, már nem is emlékszem, tegnap mit akartam írni. Tudom, hogy volt valami. Hétvége? Fringe? Ja, igen.

Jó ötletnek bizonyult szabadságot kivenni péntekre, még úgy is,  bementem pár órára reggel, cserébe az esti hamarabb indulásokért. A leutazás kalandos volt, legalábbis a Pécsre eső része, mert vagy egy órát kavarogtunk, amíg bejutottunk a színházhoz. Utána végre összeszedtük egymást, megnéztük a hatalmas színpadot, ahol realizáltuk, hogy hátsó takarás nincs, és kib kevés a 10 perc a beállásra. A mázlink aztán az volt, hogy az előző csapat hamarabb végzett, és volt időnk beállni.
Nézőnk kb annyi volt, ami az rs-t megtöltötte volna, de ezen a nézőtéren elvesztek. Nem sikerült rosszul az előadás, bár... még van hova.
Kb fél hatra értem haza hajnalban, miután még hárman bepakoltuk a díszletet.

Másnap 10-kor kelés volt, mert a deles találkozót így is csak épp hogy elértem. CsongorésTünde, vidék. A társulat egy része a mosott szar kategóriából szépen felhúzta magát az előadás állapotába az órák alatt, annak ellenére, h Ceglédbercel a világ vége, a művház közelében nyitott bolt nincsen. A pizza viszont jó volt.
Kb az előadás közepére jöttem rá, hogy tulajdonképpen összeért a szöveg meg a mozgás, és foglalkozhatok a többivel nyugodtan.

Vasárnap délig alvás, utána Prága, aztán még némi dacos Simsezés.

Tegnap este meg tárulati ülés, igazából meglepetés nem ért minket,viszont legalább beszél egymással a sok ember. Hosszabb véleményt akarok majd írni Tanárúrnak mélben, amennyiben lesz rá itt bent időm.

3 megjegyzés:

Gábor írta...

mit mondott társulati ülésen? hogy áll a társulat?
vagy nem annyira publikus? (akkor elnézést)

gothposeur írta...

majd élőben mesélek :)

Gábor írta...

ej, mikor találkozunk mi élőben? :D
addig megzabál a kíváncsiság... :)