kedd, november 29

szürköd

szürködünk, szürködünk, juhújj?

ja, vimprának, meg minden szektásnak.
vagymittomén.

persze, mindenki egyedül van meg szigetek, megminden. node ez közhely. innentől kezdve azért van különbség magányosság és magányosság közt. hiszen nagyjából annyira létezünk,amennyire látnak minket. a barátaink határolnak.meg a levegő, meg a kő. de azok a személyiségünket nem, azt csak másik hasonló entitás képes elvágni.

tehát szükségünk van közösségre, barátokra, ésezek létező dolgok, kábé annyira, amennyire mi létezünk:D
ha elveszítünk barátokat,magunkból is elhagyunk valamit. jé.

"Ahogy Mau is mondta: mindenki egyedül van, a fokozatok csak arról szólnak, hogy:- nem tudjuk- titkoljuk- elfogadjuk, így, sorban.Közösség-illúziókat lehet generálni, és el lehet hitetni magunkkal, hogy tök jó, vannak emberek, és együtt vagyunk, és hú, de minél inkább belelovallja magát az ember, annál fájdalmasabb lesz a végén a szükségszerű széthullás. Nem kell ahhoz közösség, hogy az ember társakra találjon. Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal."

erre válaszolok amúgy, csak nem akartam kommentben :D

a fokozatok sztem úgy is léteznek, h nincs ember, van ember, mélyebben ismer ember, sok ember, kevs, de elég, kevés és nem elég, sok és túl sok.

A közösség meg VAN. Ha két ember csak, az is az. Amíg van KÖZÖS dolguk.

hétfő, november 28

kkkkarácsony

még messzi, elébb Ádvent van,és hajnali roratek megminden. deazért a karácsony az üüüünnep, bizony :Djuhúúúújj.

ma táncoloi, el ne felejtsem, otthon Apu örül új gépének, int kutya az ugatásnak, vagy borjú az új kapura, vagy mittomén, unríl ijesztő, és adjatok játékokat pl.
én meg lelkes vagyok, tervezekdizájnolok, meg adok zenét, ha van olyanom,ami kell.

ijesztő, ahogy a nyílmozog a képernyőn, és nem én mozgatom, hanem németországban egy udo nevű ember.

annyi minden szószorulás van, de innen nincs értelmük. elnyeli őket a gépezet. majd otthon,ha lesz végre gépem, és amiatt enm fogok aludni, mert játszom a 3dssel :)= meg persze a leadandókkal hahh.

már csak egy hét, és jön fizetésem.

szombat meg sokkal jobb volt, mint amennyire nem akartam menni. és a reggeli nemtartunkseholhoz képest sem láttam fennakadást.ilyet kell még. gyerekprogramot, megőrzőt. ha színdarab mellett/helyett van kapacitásom, bábozni meg játszani szeretnék. kézműveskedni viszont nagyon nem ...

csütörtök, november 24

vasszegel

izé.

megnyugtató a hó. kényszeres a kényszeresség. hóban táncoló kék brájdok.
jú méj kissz dö brájd.

meg mégvalami? nem. az nincs. csak jóolvasni hóhasadtában a blogokat körben. ilyenkor még szeretlek is bloggerek. hóban, melegben, két adatbevitel között. nem mintha máskpr nem, de az a mindegy. az a nagyonmindegy. csak a hol és a mikor, az tűnik lehetetlennek.húgomnak ma lesz a szalagavatója.

kedd, november 22

hóhahó

persze tegnap kisütött a nap, miután úgy döntöttük, ma fénykép. ma meg gyönyörű hóesés.
hátha melegebb van, mint reggel, a fagyott pocsolyákon.
jó élni. csak fárasztó. amikor meg még szeretnék is látni a levegőüvegen keresztül, akkor plánehogy.

jók a táncórák, jók,jók, jók. minden előképzetlenségem ellenére hasznosak a balettleckék :D mert formára köteleznek.

József Attila-Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.
legalább.
beszélni és elmondani nincs idő nincs lélek. csak a hold süt.

hétfő, november 21

homorú

és elrepül. szomorú vagyok. nem tudom, miért, de az.
talán, mert eszembe jutott, milyen gondolatokkal próbálkoztam a monológomnál, és sejtem, h tudnék direkt sírni.még nem rögtön, de igan. ez szörnyű.

olyan üres a gyomrom. a szívem. pedig ettem. pedig élek. fáradt vagyok.

szerda, november 16

...

jellemző, egyszer érek oda valahova időben, akkor is rossz helyre.

mééég

még egy óra, és hazamegyek.

mééég egy kicsit sötétebb lesz, és öröm és boldogság

még egy kis idő, és elalszom

még egyszer elsumákolja a választ, leflémelem.

hétfő, november 14

Gyomorból

meg ösztönökből, megminden. Józanul nem kunszt odaérni. Másnaposan már igen. jaaaaa. meg általáno alváshiánnyal. de megérte.

lassan, lassan, lassan.


You are a Musical Thinker

Musical thinkers:
Tend to think in sounds, and may also think in rhythms and melodies
Are sensitive to the sounds and rhythms of words as well as their meanings.
Feel a strong connection between music and emotions
Like many musical thinkers, Leonardo loved to sing, and had a fine voice

Other Musical Thinkers includeMozart, John Lennon, Jimi HendrixCareers which suit Musical Thinkers includeMusician, Music teacher, Sound engineer, Recording technician


You are an Existential Thinker

Existential thinkers:
Like to spend time thinking about philosophical issues such as "What is the meaning of life?"
Try to see beyond the 'here and now', and understand deeper meanings
consider moral and ethical implications of problems as well as practical solutions
Like existential thinkers, Leonardo questioned man's role in the universe. Many of his paintings explored the relationship between man and God.

Other Existential Thinkers includeThe Buddha, Gandhi, Plato, Socrates, Martin Luther KingCareers which suit Existential Thinkers includePhilosopher, Religious leader, Head of state, Artist, Writer

shalalaaaa. tapsi blogjáról.

péntek, november 11

halom

munka előttem, de nem, inkább nem nézek arra. lassan két hete nem végzek mindennel munkaidőm végére. de most talán még forog az agyam. a székkel együtt... juhú... senki ne jöjjön be a szobába...

azt hittem, tegnap korán lefeküdtem, és hamar elaludtam. persze nem. reggel nem ezt jelentette. eszperente, te! szal rég ragadt ennyire le a szemem. nincs begyulladva.

tegnap próbán vices volt. meg kissé kellemetlen helyzet. így utólag szégyenlem magam, mit szóltam vele annyit a darabba, nem én rendezem, bocsánat. de tényleg hosszú, és vagy mindenki hozza az Eruntale féle színvonalat, vagy unalmas lesz a darab. Peredhil jó lesz, jó irányba indult el, csak foglalkoznia kell a karakterrel otthon is. Illének jó lenne a karaktere, csak épp kissé egyhangú, lehetne változatosabb is, és őszintébb. Mindig legyen ott a színpadon, és ne azért mozduljon, mert a rendező azt mondja, hanem azért, mert "kell". Erynek sokat kell még ezen túl is dolgoznia az egyes monológokon, hogy megragadja a néző figyelmét hosszú időn át, sőt, értse a néző, miről van szó. Cueddonál úgyszintén. Meg hát nála ugye fontos, h tudja, mit beszél, különben megmarad a fellengzősség :)= A többségnél összhangba kéne hozni a mozgásuk egészét, mert elszigetelt gesztusok figyelhetők meg rajtuk. Az egész testtel kell játszani, nem csak arccal és karral! A lélekkel. Az egész emberrel. Akkor talán nem kell majd azon senvedni, milyen zenei és fényeffektekkel vonjuk el a néző figyelmét.

csütörtök, november 10

KödökArany

a nagy kezdőbetű a barátod. nem. ő nem. csak ha minden.

fél óra múlva megpróbálkozom két hetes késéssel leadni a feladatot.

közben meg gyártom az elméleteket nazgúlról, mér nem jön kis körünkbe. mióta megtérült vissza, egyszer találkoztam vele összesen, többi alkalom alól kihúzódott. persze, senkire nem szabad magát rákényszerítenie a barátainak, de ettől még hiányozhat.:sóhaj:

az rpg is hiányzik, jó geekhez illőn.

és nem tudom, mit kéne kezdenem magammal.kiakasztani a bőrömet száradni? befesteni lilára? és jó dolog mosolyogni és szikrákat hinni?

lassan elég korán kelek ahhoz a kávézáshoz :P

szerda, november 9

notUnique

You are not unique. Aiboforcen. Jó ez is. Ilyet is.

reggel végre bementem formatervezésre, és szembejött a tábla, miszerint prezentáció a 3as teremben. megfordultam, le a lépcsőn, haza. négy hete nem voltam órán. majd jövőre? ki tudja.

Még, h nincs hideg. Cserepesre fagy a bőröm reggelente. A köd legalább teret ad a levegőnek, meg fényt, meg tejet.

Eszembe jutott a Gyáripar, a régi, a sarokbanülések, a kevés, de ismerős hollóista, mansonista. vagy akármi. a foszlányok falról, a házibulihangulat, a milyenkérzés. Ezt zavarossá tette először a ruhatár. aztán semmi több, ja, meg a reggel hazaküldés, hajnalban mentem haza az utolsó csoporttal is.
Node azok ott nem közösség. Nem számomra. Csak néhány vicces ember.

kedd, november 8

hm

a fő probléma nem oldódott meg, de soha nem is fog.
nem tudom, hogyan fogom kibírni. Majd csak. Lehet, h csak szimplán rossz a kedvem.

hétfő, november 7

nem

nem.nem.nem.nem.nem.nem.nem.nem.nem..nem...nem....nem.....

nem létezem. felesleges.

...lálálá...

kezdem elfelejteni, miért is küzdök. ebből nem lesz semmi. de azt azért megmondom otthon, h amíg nem tekintenek egyenrangú félnek... addig mi is? nem vérezem össze a belső udvart, családi hagyományként? szóba állok a szülőkkel?
nem jut eszembe semmi, és félek, azért, mert tehetetlen vagyok. ami eszközeim lennének, azokhoz meg gyáva vagy túl lelkiismeretes.

sálálá

sürgősen el kéne költöznöm otthonról. leheteőleg még ma. vagy holnap. vagy a héten.

itt benn, a HIK melegében ez nem tűnik olyan fontosnak, h tegyek érte bármit, de azt hiszem, nem bírom tovább.
ez persze szubjektív, ilyet mindenki tud.

viszont tény, hogy anyám nem visel el, egyértelműen látszik, h a terhére vagyok otthon, miért nem költöztem már el.
meg kellett volna ezt tennem, jóval korábban. csak halogatok, mint mindig, mjad ha diplomáztam és van munkám, majd ha, majd ha...

csak attól tartok, addig nem élek.

meg a dramatikához is értek, mi?

nem,nem egy számítógép a baj, nem az, h be kell szállnom a költségvetésbe, ez nem az akadályozó tényező. De nem tekintenek partnernak - és ebben tökéletesen igazuk van, hisz otthon élek, az ő kenyerüket eszem. Tehát elmegyek, ha lehet. Ha nem, akkor addig csinálom az egyetemet, amíg és amennyire lehetséges otthoni gép nélkül. Sajnos kijelntettem otthon, h abbahagyom, ha nem sikerül megvennem a gépet.

Ja, két lehetőségem van. Vagy egy utolsó szarnak tekintem magam, mert nem vagyok képes ellátni magam, de vannak igényeim, vagy elköltözöm. ehhehh... szerintetek melyik fog bekövetkezni? Én lassan lemondok magamról.

A legrosszabb az egészben, h a húgom is látja ezt. Őt nem szeretném ezzel bántani, van elég baja.

kishalál

szar kedvem van. a tegnap vége nem volt jó, nagyn nem. csak lennék végre egyedül. csak tudnám, h minek. meg, h el bírnám-e viselni ezt sokáig.

szombaton melegszínű teázóban beszóltak többzör, h hangosak vagyunk, de tartom a véleményem, h mikor Alyrt figyelmeztették, akkor pont azon a hangerőn beszélt, ami ahhoz kell, h mindenki hallja a csoportból. Előtte voltunk hangosabbak is...

a szekta meg szekta, erre fény derült, meg h nincs templomunk, meg hogy sokaknak elegük a mesterből, és foglalkoznának inkább bármi mással. de ugyanebben a közösségben lehetőleg, és jó, ha van szervezet, amelyik számlaképes.

én csak azt szeretném, h jól tudjam érezni magam maroson, vagy vissza tudjam mondani időben. meg most nem akarok semmit. télleg nem tudom. nem téli depresszió, tisztában vagyok a mélypont kiváltó okával.

szombat, november 5

ma komolyan

ami nem hihető, de reménykedünk. hogy lesznek kérdések és építés és fény az alagút végén a ma délutáni szektaépírésen.

persze tanulnom kéne a szövegeimet, már csak a párbeszéd hiányzik, de az nagyon. Mondok egy Sütő András: Káinés Ábel ből egy Évamonológ, egy osztolányi:Lánc, lánc, meg meg, a 12 kőmíves, meg a párbeszédünk a Koldusoprából...ésésésremélem, más nem.

Mega leadandó. Nekem amúgy nem tetszik a közös dizájn, h színesben adják le a többiek, h háátér van (színes!) a szövegek alatt, hogy nemszép betűtípussal két oszlopba formázott a szöveg, mg a rajzoltnéni sem, mint logó. Nem lényeges annyira, de mégis.Felesleges a színesség, elég lenne csak a rendereltképeknél színeset nyomtatni.

aztán megyek postázni mindjárt.

Kedves vámpírkártyázik, EB-n, itten szurkolok, h jól érezze magát. Akármég sikerülhet is neki :)=

rpg elvonásom van.

azmeg nyomasztó, h egyre fogyunk a színjátszóról. ez, bár délutánitéma, nem hagy nyugodni. vajh ennyire eredménytelenek a foglalkozások, h a színdarabokban szreplők el sem jönnek? de még a beszédtechnikai részére sem... wazzeg, ne derogáljon már tanulni, még akkor sem, h a darabban szereplők úgy gondolják, én nyílván kevesebbet tudok, merhogy ők szerepelnek :twisted:
amúgy is. fákk mtt.

Napfény az agyamon át

azért néha nem jó sikoltozni, h ne arra gyere, ne legyél már hülye. Vagy, hogy: amit mondtam, az akkor is ér, ha nem az árnyékból kacsint feléd.
ne nézz hülyének, ne.én csak élek. és majd halok. és ez fontos, salala.

érted te ezt?
nem, nem hiszem. a ködökesténként, figyelsz? a fák levelei színesek. shitshit, színesek,és élesek és elvágják a látást. mint a körmöm.sikoltok. ne figyelj ide.

hagyjatok szaladni még, tündérekben hinni. saaalaaalaaa.

a formákat most hagyjuk. azt azéletetlátjuk, az álarc igazi, az álarca bőröm, sosem szabadul meg tőlem hát. tal nem kezdünk.mondatot

azelmebajt ne lássátok, csak az igazat. várom, h hűljön a tea.

csütörtök, november 3

go-muncs

MTT-TAGSÁG FIGYELEM! Ti, akik szoktatok gondolkodni az MTT-ről, annak feladatáról, szerepéről az életetekben, a társaság jövőjéről, a közösség aktuális állapotáról, és a november 19-én esedékes közgyűlésre is szándékokkal, véleményekkel terveztek megjelenni, Nektek szeretne segíteni a GOMUNCS. Előkészületként a közgyűlésre, az agyak, álláspontok némi forralására vállalkozva irányított eszmecserét szervezünk november 5-én, szombat délután a Sirius teaházban 17.30-tól. Várunk Titeket felrázó kérdésekkel, belépő egy forró tea ára, rendelésként. Üdvözlettel: A GOMUNCS csapata

ugye. ez azért fontos. éstényleg. kaparni kell közösségünkért. gyertek ti is.

go-muncs

MTT-TAGSÁG FIGYELEM! Ti, akik szoktatok gondolkodni az MTT-ről, annak feladatáról, szerepéről az életetekben, a társaság jövőjéről, a közösség aktuális állapotáról, és a november 19-én esedékes közgyűlésre is szándékokkal, véleményekkel terveztek megjelenni, Nektek szeretne segíteni a GOMUNCS. Előkészületként a közgyűlésre, az agyak, álláspontok némi forralására vállalkozva irányított eszmecserét szervezünk november 5-én, szombat délután a Sirius teaházban 17.30-tól. Várunk Titeket felrázó kérdésekkel, belépő egy forró tea ára, rendelésként. Üdvözlettel: A GOMUNCS csapata

ugye. ez azért fontos. éstényleg. kaparni kell közösségünkért. gyertek ti is.

szerda, november 2

don't your back on fear

never turn your back my dear shala, lala.
lááá.
punnyadós népség. ugyanazt gondolom itt is, jobb lehetett volna a buli, ha mások is vállalkoznak djéskedésre, nem csak 4 számot játszotok le magatoknak, hanem vannak ismertebb zenék is :D
bár minekrágom ezen magam, van, amire nincs hatásom, ha nem akarok beledögleni. most úgyis november van végre senki el ne rontsa a jókedvem. eső, köd, pára, jejeje. kiesett a faxból az áru, talán el kéne másznom addig. talán.