annyit olvasok sminkes és divatblogokat, h most kezdtem el unni őket. Alapvetően ezeket a dolgokat érdekesnek tartom, szeretem formázni magamat, vagy ilyesmi, érdekelnek a kretív önfestések meg ruhák meg minden. de egy idő után... nem igazán újak a színek, az összeállítások. Füstös szem, kihúzott szem, sötét-szürke-feket, vagy éppen valami erős szín, vagy épp kék, vagy arany, vagy bordó, vagy lila... ezek színek. Nem szeretem, amikor a divat korlátozza a lehetőségeket, és igazából ez történik. Az ízlésem változik, persze, még sminkszínekben is - például régen állandóan ezüst-fekete-fehér, esetleg lila szemfestést hazsnáltam, ha egyáltalán, most meg megszerettem az aranyat meg a bordót, meg a zöldet is. De miért kéne ugyanúgy sminkelnie mindenkinek, és ugyanakkor változtatni? Miért kéne kötelezően eldobni a régit az újért? Jó, ha van új, de hadd maradjunk meg a réginél is. Baromira örültem a tavaly télnek a fekete-szegecses divatával, de ennek miért kellett teljesen eltűnnie idénre?
Nem, valóban ismételem magamat :D Cska időnként igényt érzek arra, hogy írjak ezekről, és mindig ebbe futok bele végül.
Különben vicces, amikor reggel 10 perc alatt kitalálom, h mostmelyik színek lesznek, és hogyan, és még gyorsan magamra is kenem. Mivel olyan sok színt nem hordok ruhában magamon, ezért ritkán érzem úgy, hogy érdemes lenne különösebb módon összeegyeztetni a dolgokat. A feketéhez megy minden, ó, igen. Tényleg, azt is vicces olvasni, amikor divatcikkekben megjegyzik szomorúan, h azért a magyar nők még mindig túl sokszor feketében és szürkében vannak. So what.

Tegnap megnéztük az Elveszett gyerekek városát, kúl volt, kúl mese volt. Kicsit féltem tőle, h valami filozofikusan befordulós dolog lesz, de nem, egy teljesen jó mese ez, hangulatos látvánnyal, egyszerű és nem túl meglepő plottal. 10-12 éves koromban kellett volna megnéznem, akkor ez lett volna a borzongás netovábbja.