Koncert

felébredni, felébredni... nem, nem elaludni, akár. Ma ilyen felemás hétkezdet van, az esős- nedves levegő kint elbűvölt, színek, szürke, barna, falevelek, az év legszebb időszaka következik. Pont.

Nem kértem Bill Leebtől aláírást, mert a fejemet támasztaniom kellett, h le ne essen, amikor ott ültünk a backstage-ben, rájuk várva, és hirtelen elment melletünk, és a többiek se mozdultak rá... asszem nem voltunk épp ideális rajongóhad. De jó volt kicsit ülni ott, beszélgetni a dohánymentes levegőben és csendben.
Aztán a mind.in.a.box énekesét azért megkértem szépen, h írja alá a stage passomat, jól meg is lepődött, úgyhogy inkább nem próbáltam neki megmondani, hogy tök szép hangja van, és a kedvenc számomat játszotta el a koncert végén. Ha így haladok, akkor legközelebb már Adrian Hates-hez is oda merek majd menni (ha még lesznek itt koncerten).

A Népliget sötétben azért kicsit nyomasztó, de most azonnal odataláltam a Dieselbe, ahol Atis kösnt rám, mielőtt épp elbizonytalanodtam volna a sort látva. Egy óra csúszás. Hát, pedig pont odaértem a kiírt koncertkezdésre... Bent összefutottam Tar-ral, megbeszéltük, h igazából felismertem, csak nem voltam benne egészen biztos, hogy a  plafonról valóban ő köszönt rám még a bejáratnál.
Kértem egy cubalibrét, mert aggódtam előre ettől a backstage passos dologtól, ráadásul úgy olyan furcsa koncerten lenni, hogy nincs kivel beszélgetni. Mindegy, becáloztam a koncerterem közepét, feltételeztem, az első koncert alatt ez még nem veszélyes hely.

A mind.in.a.box kellemesen volt, az énekes nagyjából a számok felét a saját hangján adta elő (amúgy torzítottak a számai), és meglepően szép hangja volt. Élőben gitárral nyomták az alapvetően elektronikus zenét, és az énekes hangjával együtt időnként korrekt rock-számok lettek.
A végén visszatapsolásra leadták a Fear-t, amitől én tökéletesen boldog lettem pár percre.

A FLA előtt már hátra mentem a korlát elé, megpróbáltam felülni, de a korlát fejmagasságbe került mögöttem/felettem meg kameraállvány volt, úgyhogy nem nagyon tudtam hogy elférni.Balra tőlem volt valami lépcsőjellegű emelvény, de a szélén egy srác ült, aki szemkátomást már rosszul volt (hogy mi a francért nem ment odébb, ahol levegő és tér lett volna neki, ráadásul nincsen útban, azt nemtom.). Végül úgy döntöttem, hogy másfél lábbal azért oda tudok állni mellé, korlátba kapaszkodva nem is esek le, úgyhogy még el is láttam a tömeg feje felett a színpadig. Lenyűgöző volt, az első 20 másodperc után már szélesen vigyorogtam. Bill Leeb jelen volt, megtöltötte a teret. A koncertekben ez a legjobb, ez az, amit nem érzünk a felvételeken keresztül. Állítólag 90 perces volt, legalább háromszor visszatapsoltuk őket, a végén már éreztem, hogy alig állok lábamon, és reménykedtem benne, hogy ez már valóban az utolsó számuk.

Utána felszédelegtem a leülős részhez, mert liquid még a oncertek között megtalált, és mondta, h menjek oda, onnan mgy a backstage-járat vagy mi. Örömmel realizáltam, h nem leszek egyedül, egy srác meg a barátnője is vett ígyjegyet, ami kisorsolódott (vagy nem sorsolódott, mert nem volt kik közül sorsolni :D). Szemlátomást nálam határozottabbak voltka, ezzel meg is elégedtem. Bementünk a backstage-re, a főszervező adott fejenként két deci üdítőt (mondta, h ezt majd írjuk le a beszámolóba, h személyesen szolgált ki minket, hát tessék), aztán vártunk. Végül ugye nem lett semmi,és kimentünk a Leaether Stripre. Most a másik oldalon találtam helyet a korlát előtti magaslaton, kicsit kényelmesebb volt azért. És ja, ütött ez a koncert is. És roppantul elfáradtam, nem is maradtam egyáltalán az afterpartyra.
Gyorsan megtalűltam a 914-est, ami perceken belül jött is- aztán elfelejtettem jelezni a Ferenc körútnál, úgyhogy a Kálvin tértől gyalogoltam hazáig. Ekkor már mrcos voltam rá, hogy magassarkúben mentem koncertre.

Különben élmény volt, királylányos fantasy után olyan fél óra alatt öltöztem át és sminkeltem, mialatt Angwen és Nyüfi nagyon jól szórakoztak.

És aztán vasárnap reggel 9től próba. És nem tudtam aludni délután.