péntek, október 28

le

van. magasról. elegem van, fáj a hasam, a fejem, meg a gyomrom. lassú a rendszer, megminden.

nagyon fogok örülni, ha jelentkezik 50 ember kriszanához. de nem baj, ha elmarad a buli, megyek máshová, tanultam az eddigiekből.

nem kellett volna elvállalnom úgy a szervezést, h nincs hely. node mindegy. ez az én részemről a hiba. a Vezetőség részéről az, h nem jelöltek ki embert az egész (helyszín+egyéb) koordinálására. Mert máshogy nem működik, az emberek többsége nem érez felelősséget a rendezvények iránt. Sajnos egymás iránt is kevés...lesz miről beszélgetni a Gondolatok lájvon.

csütörtök, október 27

Samhain 2005


Bár sztem ugyanazok olvasnak majdnem, akik erről tudnak, azért
ja, elsietett, első verzió. fakk utolsópillanatok.

jönni kell, kriszanának írni, holnap 10ig, h jöttök (vagy nekem, de akkor korán, mert addig beérek munkába)

kedd, október 25

este

és megyek Iparjogra, ez történelmi esemény. és szép a kékég. meg aHSZK gépei.Meg a billentyűzeten a kosz. Megminden.

Költősködés.

micsinál zálomtáncos?

épp cseten kérdik. mittomén. találja ki.

node haladok, épp nincs levegő sehol, tehát hangok sincsenek. megyek hatra iparjogra, közben tanulok verseket. és jó lezs, higgyétek el, jó lesz. hidd el. a nem normális, de én. ja. miiivaaan?

a szőke. valami nem tesz jót, valamiiiivan? ájjá le. mert. most.

yut eszembe: lesz csingilájv...lájv...lájv...
http://forum.rpg.hu/index.php?showtopic=1955

redcappixielepkém megy ezerrel. és ti? :D

hétfő, október 24

archiv

megtaláltam. http://gillz.pokol.hu/archiv.htm
mert rosszullinkeltem az oldalon :)

és mennyire másképp. annyira, de mennyire. mert volt időm otthonírva beleszagolni a képernyőmosó emlékébe.

most csak nem létezem. he? ja. csak reggelente, ahogy a villamoson szabadulok az álmosságtól, és emlékszem, h régen még láttam.

a nosztalgiát, és a múltat pedig vödör vízben, kiskanállal.

12 kőmíves

...és remélem, h nem épülök be. bár nem ismerkedem Kőmívesekkel, az is igaz...
node, meg kell tanulni, reményeim szerint jó töltöttem le :D

Szombat este MpClájtoltunk Drímőrrel, egészen elrontom, miféle zenékre (zajokra)képes ez az ember táncolni :fejcsóvál: nem tetszik a MarcoPóló annyira, erre szombaton határozottan ráébredtem. Nem érzem otthon magam, ellentétben a Gyáriparral, ahol minden nosztaligiám ellenére - vagy azért - igen. Sőt. Persze, ahova érzelmek is kötnek, az már fetter. A csipkés plafon keringését nem felejtem.
Ilyen hely még a cserkészotthon, a SzentImre templom,meg az MSZT (Magyar Szentek Temploma), régi sulik, a CD-fű, egyes szerepjátékos helyszínek, mint Sötételf régi albérletének konyhája, meg Nazgúl lakása :D

Meg erdők, fák stb. jahogy. jahogy.

péntek, október 21

Eső

Chris mostanság gyakran blogol, ennek örülök. hümm. de mit akartam.

Csipkebogyótea.
Ja, röpke leírást kedvenc helyeimről.
Mélypont: füst, nagyiretro, FEHÉRCSOKI. jó hely, tecc.
Ponyvaregény: Banánturmix, hangulat, kávé. közel van, és tecc.
Szimpla: koleszretro, tele van.
CDfű: rpggeekalterbölcsészcucc.
Szíriusz: vicces. unom. de néha jó.
HIK: khirály.

ja, álmodtam, MTTset (Rabyn nyomdokaiban). Humoros előadásra készültünk, én voltam a Nazgúl, és Alyr bővített az eredeti verzión, egész monológom volt, de én nem is láttam még a szöveget, nemhogy fejből tudjam. ott paráztam, h ki kéne találni valamit, mondjuk - könyvből olvasom, mint Aragornként. Alyrra határozottan emlékszem, állandóan lemaradt, busszalmentünk, vidéki előadásra, pincébe.

csütörtök, október 20

vissza

Írtam a hermitsre. Kéne többet, jobban kifejtve, stb., de biztos nem lesz erom, erre nem.jót tett nekem ez az idojárás. néha már érzem, milyen amikor valaki él. lááá.amikor vki jól érzi magát a borében. kivéve az éhséget,az álmosságot,és az egyetemet.

szerda, október 19

leoolllvvvaddd

az agyam.vagy széttörök, mint a tegnap esti filmben a héliumban fürdőző.

mindenesetre végeztem egy hadsereggel, zergekkel tegnap, kérelmekkel ma. mennyivel jobb lenne,ha a papírokat a legvégén nem mappáznám,hanem megsemmisítőbe etetném :mwuhahaha:

benn

2005.10.18
offline mód. nincs netre kapcsolat.20 perc, és jó lesz. remélem. és courir. nota-pad. shallalllahörrr.
bevallom,jobban örülnék, ha nem lenne semmikapcsolat. akkor tanulhatnáma monthágot, nem kéne dógozni :Pvagy mittomén.így a tea jobbfelol, zöld meg minden,vagyis a bögrém, benne barna. tejszínes tea.ja. HELP!
amúgy, ahogy elnézem, nem lesz helyszín helovínnek. idegesít persze, de mivel többször leírtam, h a helyszínen kívüli dolgokat szervezem, ezért nem vállalok felelosséget a buliért, ha mégis elmarad hely hiányában. pont.
tanulnom kéne. nem.de sebaj.
a nincsben szerencsétlenkedem. a sehol. értitek? én nem. ráadásul hetven oldal a csodértesíto, hhheeetttvvvveeennnn.
hétvége jó volt. féltem tole, de semmi baj. abszint, gyertya, konyha, nyúl, mosoly, shalala. és kómásan 9kor a muvházban jó. ez úgyis mindig másnap :D és nem csak nekem...tegnap néztem A+-t, ijeszto szellemes cucc megy most, 10-12 éveseknek, de tényleg nyomasztó sztori. Bújj, bújj szellem. Szeretnék végre nem gyerekaniméket nézni, mer' egy ido után fárasztóak. paintelek.jó lesz.

hétfő, október 17

csudazöld

országot álmodtam én, ahol minden csudazöld volt.
minden csudazöld, de nem csak kívül; csontig, velőig, csudazöld:
csudazöld, csudazöld, csudazöld, csudazöld.

ugyehogy.

péntek, október 14

juéjj

ma este Samhain megbeszélés az ADSen. félhét mondjuk.gyertek.

az meg hihetetlen. nem szeretem, ha az emberek nem mondják meg, kivel mi a bajuk egy kis társaságban. hörr. nem szekta. vagy paranoia, h egyesekkel sosem sikerül találkozni, pedig hiányoljuk? agresszív leszek, és agyakat fogok zabálni.

amúgy jó az idő, az este, az eső megminden.
és rohadt mázlista vagyok, ez az igazság. és nem normális.

majd még re.

csütörtök, október 13

mór bréjnzzz

sötét hajak alól kivillanó vastagszemöldökű agyakat nekem.

tegnap majdnem sikoltoztam, mikor a Popper Színes poklát olvastam.
lassan megőrülök. sajnálom. nem, ez nem igaz. nem érdekel. csak úgy teszek, mint aki megőrül. mint akit zavar. mint aki unatkozik. nem is létezem, maradjunk ennyibe.

szerda, október 12

We arethe... we arethe...kathodic men

nemjóezígy. a zöldön kéne ülnöm, odaki. jól. ja, nem, hanem.leülnék, rajzolnék. nem hiszitek L, h velem semmi nem történik?
hát jó.

órája semmi dolgom nincs. ülök, és ducira netezem az agyam. előtte otthon artoltam formatervezésre. lett jó képem, majd felrakom devartra.
előtte olvastam a könyvet. és vitatkoztam jókat. a fákkal, na. tegnap este megnéztem egy lehetséges samhainhelyet, meg Pókékat, akik nagyon kratívok voltak. A hely nem lehetséges, az est nem veszett el. nem fagyiztam, pl.
és igen, igen, igen, hiányoztok sokan. néha.
nem is csinálok itt semmit.

republish

elszállt a szövegem. jé.
ezen most merengek üres aggyal egy kicsit.
nem mintha számítana...

ha jelen vagyok, az nem a felhők?

és olvassátok ti is Lári könyvét, mer az jó. egyvégtében kellett.

és..és..és... szállt. elszállt.

kedd, október 11

ég

miért nem látok ki? miért nem atzt látom, ami? mi van?
figyelemkoncentráció, fegyelemkoncentráció, elegem van, itt a billentyűűzet és ott a deszka.
szeretnék elszabadulni. nem, még messze a tökéletesség. és alig látni a billentyűzet koszrétege alá, itt, a HSZKban.

Ilyenkor decemberben. LÁLÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.
neked mondom. LÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.

hétfő, október 10

egy előlnézet

elég kell lennie. horzsolások. gurultam, vagy csúsztam. igen? igen? igen?
Tata. Ratata. Talán jó volt. A hely gyönyörű.Az emberek szvaiés vusszamosolya jó. De nem katarktikus. Csak úgy volt. Mint akiket megszoktam. Eddig nem is voltam vidéki találkozókon, csak Szegeden, a legelsőn. meg tematikus dolgokon, de ilyenen nem. Őszintén, nekem egy kicsit szürke volt. egy kicsit semmilyen. Egy kicst csak olyan mosolygunk, egy kicsit csak úgy senkik vagyunk.Nekem hiányzott valami. Az értelem érzete. De nem volt rossz.

péntek, október 7

Wings of a...

már megint, napok óta eza HIM szám folyik agy helyett a fülemből. miértmiértmiért.
támtámtárárám. tárárárárárárám
szépen határozom el, hogyan és mit írok blogba, de itt nincs, csak kinti szllő, és beszorul a mondanivaló.
hamupipőke szemzgeti a mostot és jövőt.
a megtartandót és kidobandót.
hányas szintű kapscolatok? mennyit bír el egy ember?
a szekta marad. és kész.
geekkör marad.
van még lájv. ki tudja. valamennyire marad.
...
...
azt nem tudom.

néha olyan távol vagyok az élettől.

szerda, október 5

jujj

még mindig szétdülök. meg éhes vagyok. meg olyan fura.
rájöttem, tudok epset nyomtatni itt benn, ezt ki fogom használni a házileadásoknál :)=

tegnap este a főnixes jelenetet,ami nagyon nem ment,különböző zenékre meggpróbáltam, azzal az érzelemmel dolgozva, ami a zenéből jött. ez egy zenéhez kapcsolnielőhívható érzelmet akció része, de ez most mindegy. a cd-n az utsó szám a NINtől aCloser volt... elgondolkodtam,talán ezt a jelenetet nem most :D mert a vámpírt talánnem hiszik el, az analógia, amit meg amúgy is használunk...

kedd, október 4

felhőcím

tényleg nehezebb itt bent. most szédülök. s a hajnali esők, meg a hidegen utat törő napfény, meg a meleg, nehéz takaró.

nem szabad félni, salala. szédülök. talán éhségtől. meg egyebektől. ismerős kóma. hasi légzés.
kíváncsi vagyok, meddig tart az odafigyelés. remélem, évekig. életekig.

nem, nem kérek mobilt. eddig egyszer inogtam meg, mert dühös voltam a szüleimre. eddig egyszer kértem majdnem egy szál cigit, mert szakítottak velem. de mindkettőt kihevertem.

nem tudom, hogyan oldom meg, de nem hagyom abba. semmit nem hagyok abba, most semmit sem szabad feladni. ki kell jönni.