Érzelmes búcsú Odafenttől, köszi, jó buli volt, főleg, mert panelmagenek lenni jó. Sziasztok fák, meg végre kinőtt füvek, meg varjak meg repdeső pteranodonok, itt egyedül volt jó lenni.
Tervezek mindenféle áttekintés meg körképet meg egyéb grafomán megtestesüléseket, szeretnék soksok időt, (masemvoltsiplomamunkapakolásmiatt), a szoba nem sokkal tűnik üresebbnek, mint kipakolás előtt. Oké, itt van benn még minden, csak szatyrokban.
Holnap még visszatérek, de akkor már leszereljük a gépet a netről.
csütörtök, április 30
No, ma reggel Albitárs beszélt az első jelentkezővel, akivel énis tegnap, és már csak egy tulaji bólintás szükséges az ügyhöz. Az remélem, meglesz. Mindenesetre én holnap költözöm a Bázisra, jippijáré. Persze egyelőr eúgy érzem méltánytalanul sokat kell pattognom az új ember beköltözése ügyében, és így hajnalban tulaj telefonja sem esett jól, de fogjuk a hirtelenségre meg a korareggelre.
Most félek kissé, mert túl jól kezdenek lenni a dolgaim. Barátok közé költözöm - jobban belegondolva, már az is nagy szám lenne, ha emtétések, meg ilyesmik, de nem, ráadásul valóban a kevesek közé tartoznak -, látszik a diplomázás fénye az alagúton túl, van egy ember, aki sütit süt meg főz, játszom társulatban, és vannak tervek jövőre, amikért érdemes lesz készülni és kratívkodni...
Jön az influenzajárvány, már látom.

szerda, április 29
kedd, április 28
Ezen a Gadácsi dolgon... szerintem jó ez a falu eldönti alapú dolog - ha nem tetszik, simán elköltözhet az ember, mobilis világban élünk, nem? Legalábbis, ha van választási lehetőség. Mondjuk én pont nem az aljánál kezdeném a szabályozást, hanem a tetejénél. Szal, amíg mindenkinek nem jutnak az alapdolgok, addig a a teteje sem szerezhessen be bizonyos "luxuscikkeket" - ergo álljon érdekükben mondjuk munkahelyet teremteni. Mittomén, gazdag embert keresek színház működtetésére, meg ilyesmik.
hétfő, április 27
Tényleg furcsa, hogy ... á, már el is felejetettem. Mostanában nincs mit mondanom. Ez nem baj. Mert dolgom van, néha jó dolgom.
Ma előadjuk a Johanna-jeleneteket valami eltésizén, bár őszintén nincs már hozzá igazán lelkesedésem meg energiám, azért megígértem, tehát megcsinálom. Elvégre meg tudom. A jelmez miatt aggódom, nem annyira szerencsés az összeállítás, de ez jutott. Most még minden olyan átmeneti.
Sebaj, jön az influenzajárvány, gazdasági válság és egyebek, ilyenkor kihívás színházat csinálni.Nyjajj.

Albicsere
Költöznék el, ezért magam helyére keresek albérlőt.
A szoba egy kétszobás panelben a Flórián térnél van, Óbudán, nem a térre néz, tehát csendes.
Bérleti díj 27,500, ehhez jön még a rezsi fele. Net van, bútor van, meg jófej lakótárs és tulaj.
Akár már a héten is lehet költözni, amennyiben igény van rá, és kölcsönösen megfeleltek egymásnak.
És most izgulok, h legyen rá mihamarabb sok jelentkező, h tudjak költözni ^^
Izgalmak vannak.
szombat, április 25
Némileg nyomaszt a bruttó három hét 15-ig, ha jól számolom. Igazából már tudom, mi lesz a három javaslatom - mostmárcsak tudnom kéne, h mennyire kell őket kidolgoznom, tudomtudom, látványterv nem ártana mindhez. Tulképp a solidedge emlékeimet is visszahozná, ha az egyiket összeraknám... talán. de egyelőre annyira egyszerűbbnek tűnik lefirkálni.
Nem leszek készen az első határidőig, kedden rákérdezek, h megint áll-e a nyár végi államvizsga és az ahhoz tartozó későbbi leadás. Ugyan ekkor is május végére szándékozom elkészíteni az egészet, mert később nem lesz rá időm és foglaljozni sem szeretnék vele.
Uhh, a fejem most kezd el leszakadni a helyéről. Király.
Különben mik vannak... mindenféle nyár van és a tegnap esti eső azért nagyon sokmindenért kárpótolt a tavaszból.
Bármennyire is jó volt tavaly elengedni a felelősséget és leszarni az egyetemet emg egyéb józanésznyi dolgokat, sajna a túléléshez kell ilyen lehetetlen baromságokat is csinálni, mint diplomamunka.
A Firefly valóban olyan jó, mint reklámozzák. Aludni nagyon jó. Egy kort viszkikólátl berúgni szórakoztató (és olcsó). Az rpg elvonás nem jó. Úgyhogy mindjárt megrajzolom legalább az egyik izének a tetejét meg ilyesmi.

szerda, április 22
hétfő, április 20
Muhaha, első kicsinyes bosszú a recepción. A részünkről. Adott a kolléga, aki nálunk frissebb, bár már jópár hónapja itt van, és átvett egy részfeladatot tőlünk, ami jó. Ami rossz, h elkezdte a saját ütemezése szerint elvárni a dolgokat, anélkül, h velünk megbeszélte volna - mintha nekünk hozzá kéne igazodni, hehh. Aztán ma sikerült rossz pillanatban megjegyeznie, h hívjam már fel légyszíves, ha végeztem a részfeladattal (közben folyamatosan telefonok voltak, ellenőriztem a listát is, meg még egy harmadik dolgot, tehát a nemlétező tököm is televolt). Most vagy négyszer felhívtuk egymás után, és szóltunk neki, hogy kivettünk még egy embert a listáról. mivel az utolsó kettő között egy perc sem telt el, ezért a hangja alapján leesett neki...
szombat, április 18
nom szép ez, 10kor Tanárúrral beszélek valami olyasmit telefonon, hogy akkor háromra kell menni (még átfut bennem a kérdés, h minek, de aztán szomorúan rájövök, h biztos el kell próbálni a harmadik darabot az öregszereplő miatt), legközelebb már 12 előtt nézem meg az órámat. alapvetően szeretem átaludni a délelőttöt. Ha már valamit ki kell hagyni a napból, az a délelőtt, inkább min az este, vagy az éjszaka. sőt, igzából a hajnal is jobb.
a délutáni egy óra alvás meg baromi sokat segített, többet, mint amit gondoltam a felébredés utáni kómában. Például képes voltam hajnali egyig mesélni.
Aurore, jó utat :D
a délutáni egy óra alvás meg baromi sokat segített, többet, mint amit gondoltam a felébredés utáni kómában. Például képes voltam hajnali egyig mesélni.
Aurore, jó utat :D
péntek, április 17
Ezek az idők az ég alatti beszélgetéseknek kedveznek. Csak ülni és beszélni, vagy hallgatni és nézni a fákat, a házakat, elhaladó mindeneket. Túl sok feltétlenül fontos dolgom van. Eggyel több. Mert, ha nem kéne dolgoznom, napi négy-nyolc órában csinálhatnám a szakdolgozatot, és meglenne biztosan, de nincs időm a k életbe már. Lehet, h a leadásig felfüggesztem a munkán és színházon kívül az egyéb szociális létemet (ami amúgy nem sok), hátha segít. Igen, ez lényegében az rpg-t jelenti :S Majd meglátom.
Elég lenne csak létezni is.
Az meg milyen már, hogy nem mernek hozzám szólni, csak ha már barátnő vagyok? Lol. Szórakoztatóak az emberek.
Elég lenne csak létezni is.
Az meg milyen már, hogy nem mernek hozzám szólni, csak ha már barátnő vagyok? Lol. Szórakoztatóak az emberek.
csütörtök, április 16
Tegnap volt egy jó előadás, kaptam dicséretet Tanárúrtól, amilyet még soha - meg is lepődtem ám rendesen. Inszéjnnek mindenesetre köszönöm a tanácsait, ha mindegyik így sikerül, amit szerepről mond, akkor még sok ilyet :D
Annak ellenére, h meglepően sokat tévesztettünk Eddel az első jelenetben, (még meg is akadtam egyszer), meg annak ellenére, h nem voltam ott a változáspróbán. Viszont jól éreztem magam. Utána még beültünk enni gyrost, FemmeFatale felborult a székkel és összetörte az autót, Komát kispadra ültettük és Zsoe meg én jókat röhögtünk, h persze ezek nem történtek meg, de mi lett volna, ha. Az meg döbbenet, h végül a Blahasörözőben kötöttünk ki, és útközben nem találtunk olyan helyet, ami elég ideig nyitva lett volna vagy egyáltalán.
Hajnalban majdnem elaludtam a buszon, vki beszélgetni próbált, de mindig csak másodszor vettem észre, h egyáltalán hozzám beszél. A réten át meg nem volt kedvem egyedül menni, de balra a panel mellett sem volt rossz. Sehol egy lélek, tavaszszag, fák árnyékai, aszfalt és beton, mage-ünk hazafelé tart a kimerítő nap után, és reménykedik, h nem várják vámpírok a parkban.

szerda, április 15
kedd, április 14
egy kicsit zombi vagyok. az a furcsa, h ma többen is megjegyezték, milyen friss és kipihent vagyok. lol. oké, 9 órát sikerült aludnom tegnapról mára - de nem érzem. csak a vattát, az álmosságot, az inkább aludnékot.
voltunk vasárnap inszénnel gyárban, kacarásztunk menzonitákon, ugráltunk goára, majd azért kéne rendes buliba is menni, mert ez olyan lájtos kiadás volt.
mi van még... diplomamunkát várom, h végetérjen. sokkal szebb lesz a világ utána. bár, most sem rossz, csak túl sokat süt a nap.
...

vasárnap, április 12
péntek, április 10
különben az van, h ma pl a munkidő félnégyig volt, de egyrészt még egy csomó könyvelő jótétlélek itt benn nyüzsög, ergo még telefonálgatnak is, másrészt meg a kib futárék nem képesek hamarabb jönni a csomagokért. mondjuk maradok ötig, de sokkal tovább már nem, hörr. akkora punny van, h nehéz nyitvatartani a szememet, kolléganő lelépett félnégy után valamivel, én meg... áhh.
csütörtök, április 9
Alkonyat
Ömm. Na, az úúgy volt, hogy tegnap estére eldőlt, h elnézek a koncertre, mert ott lesznek Vashölgy meg RBG hazai kiadása. Ott rájöttünk, h mi Twilightot akarunk nézni 9től, ezért, miután odahívtam Insane-t, pár szám után rohanvást megindultunk a Hunnia felé. Szó szerint. Csak a reklámokat késtük le.
A filmen borzasztó jól szórakoztam (szegény mögöttünk ülők bánatára), szép emberek, vicces gimi, pózok, amika röhejes oldalon maradtak, de akár maradhatnak is, és azok a szituációk, amiket lehetett volna normálisan is, dehát miért várok ilyet egy filmtől.
Bizonyos szituációkban, és hozzáállásban rouenes párhuzamokat véltem felfedezni, de ez az én fejem, no.
Tulképp vol a filmben-sztoriban egy csomó jó dolog. Ami alapján lehetne jó ez az egész, ha nem lenne ennyire nyál, és nem finomkodna a véres felével - igen, az igazi kegyetlenség hiányzik belőle, mert ugyan fel-felbukkan benne pár olyan motivum, ami szemét húzás is lehetne, de a végén nincsen... tétjük. (Pl. nagyon csúnyán beszól az apjának, és igenigen, megsérteni valakit azért, h megmentsük, ez gyönyörű, de aztán már semmi folyománya az egésznek, minden a régi. Meg úgy általában, a kínos helyzetek nem elég kínosak, a giccsre bezzeg van idő.)
Nah.

szerda, április 8
kedd, április 7
Hisztis vagyok. Már megint jó rég nem voltam buliban - oké, Nagyböjt, ez mentség. De akkoris. Ésrájöttem, amikor nézegettem, h mikor is megyek legközelebb, h azért nem voltam, mert vhogy mingig van vmi fellépés. Vagy másnap fellépés, amire aludni szeretnék. Vagy valami. Hörr. Azért most azon gondolkodom, jövő pénteken Autumn Twilightot végre meghallgatni? Nekromantikán?
Álmodtam is, azt, h Beckettben Csóka megkapta egy előadásra a szerepemet, de úgy , h senki nem szólt róla nekem. Ültünk páran a nézőtéren a társlatból - asszem Farkas helyett Bonviván volt a színpadon, és nem tudta a szöveget, és mi roppant bunkó módon kisomfordáltunk Komáékkal, h pisilni, de vissza nem megyünk, mert ez nagyon gáz.
Aztán Angwennél voltam... Veszprémben :D merhogy ők igazából ott laknak. De csak a végén derült ki, h ő lakik ott, addig Insane egyik haverjához látogattunk el.

hétfő, április 6
csütörtök, április 2
60.000 karakter, vagy akörül. Ez már nem olyan rossz. Kár, h nem mennyiségre megy a dolog, mert egyelőre épp csak elkezdtem tervezni a dolgokat. Bár már egy ötlet nagyjából kidolgozható állapotban van a másik kettőhöz otthoni netkapcsolat kell, mert... az kell. Van esély, van esély.
Reggel hatalmas tavasz volt, már sajnáltam, h otthon hagytam a napszemüvegemet. Földszagú zöld napsütésben Metallicát hallgatva át a réten.
Már repesve várom, h legyen időm az egyéb dolgokra. Azokra, amiket a diplomaMunka után lehet. Turambar. Aforgatókönyv. D10 végre. Stb.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)