nyál

ez van. a pozőr. sajna még mindig nincsen semmi az ld50en a koncertről, de akkor most gyorsan azt a beszámolót ide, amit sebzésnek is elküldtem.

Elmesélem. Nem, nem álmodtam, ott voltam, de a naplóra azért szükség van. Ez gyors szerelem, hirtelen, ha nem is első hallásra, de az első látás egyértelmű volt. Megérte hat órát utazni egy határozatlan időtartamért, fázni Bécsben fél órát. A rituális idegesledés visszfényét letudtuk az első megállónál, ahol pár percet bágyadtan szurkoltunk vezetőnknek, sikerüljön kihalásznia azt a matricát a szélvédő elől/alól. Egy gyors csipkésítés már a határ túloldalán büdös és hideg parkolóvécében, van hangulata a vándorlétnek, amikor a teljes harci dísz útközben kerül fel az ember lányára. Mint mikor az indián a harctérre menet, üvöltés közben mázolja szét arcán a… nos.
A Scene állítólag kisebb, mint ahogy a képeken látszott, szerintem szélesebb a koncerterem, mint a Kultiplex, de rövidebb. És ugyanolyan sötét, meg a benyomás is emlékeztetett rá egy kicsit. A színpadon könyvállvány gyertyákkal, valami papírral. Meg homályba vesző berendezés, dobok balra hátul, szinti jobbra hátul, meg előrébb. A helyi goth népesség egyenletes eloszlik a négy fal között, magyar szekció berendezkedik rögtön az első sorban, a jobb harmadnál, kitűnő csizmaperspektíva.
Psyche. Engem tényleg Alan Rickmanre emlékeztetett egy nagyon kicsit az énekes, talán a szemöldöke vonalában volt valami, nem tudom. Aranyos volt, meg lelkes, de azt hiszem, a megmosolyogtató mozgáskultúráján kívül nem tudok sok pozitívummal szolgálni a produkcióról. Gótoktól elnézem a pozőrséget, azért vannak elvégre, de… ha nem énekelt volna, kellemesebb lett volna az összhatás. Valahogy nem volt teljes összhangban a zenével, nem olyan volt a hangja, mintha hamis is lett volna néha, meg ilyenek. A zene többi része néha megmozgatott, néha tetszett, azt mondták nekem, vannak jó számai is, csak azokat koncerten minek. Hát jó. Elhiszem. Mindenesetre profin tud ráfolyni a színpad elejére, hogy visszavigyorogjanak rá az első sor arcai.
Egyszercsak utolsó szám, a tömegből részegen és hangosan vokáloznak neki, ennyire azért nem rossz, wazze, meg amúgy is, de hát ez csak az én lelkivilágom biztos.
Bezsélgetünk, a nézőtér világos, a színad sötét, valakik besétálnak, osonnak határozottan. Paolo magyarázza, hogy ha lejátsszák a kedvenc számait, akkor az mennyire jó lesz neki, meg hogy mennyire olcsó itt a sör, már persze nem Magyarországhoz képest, aztán világos lesz fenn, lenn sötét, és koncert. Szépek vagytok fiúk, szívfájdítóan pozőrök. Hates kivételével szembedörzsölt koromfoltok, amiket mintha kikönnyeztek volna, a gitáros arckifejezését látva szélesebben vigyorgok, mint az eddigi vadalmaságom, az egy pszichopata, rohangál a gitárral egyik oldalról a másikra, mondtam már hogy pozőrök? De megérdemlik. Jajj. A fények szerintem profik, nekem ennyi elég a tökéletes látványvilághoz. Hates hangja élőben is ugyanaz, az egész ember olyan… szeretnivaló. Ha most lennék 17… hagyjuk, kamaszkorból még most se nőttem ki, nem hinném, hogy valaha is. Valahol a koncert felénél leveti a hosszú, reverendaszerű kabátját, ami eddig a Tremere feelinget erősítette, nem egyszer jutott eszembe, hogy ez mégiscsak Bécs… arról nem beszélve, hogy azon a bizonyos vámpírklános válogatáson egy DoD szám képviseli a Tremere klánt. Ehh… áradozhatnék még, de szerintem ennyi is kifejezte azt, hogy jó volt hallani és látni őket.
Négy ráadás szám, magyar szekció Panicot akar, sokáig, nagyon, harmadik ráadás aztán az egy bárcsak-lefényképezhettem-volna pillanat után megadja magát, és pánik. Negyedikre hirtelen nem tudjuk, mit skandáljunk, aztán oké, legyen a… Panic!
Aztán vége lett. Nincs helyben afterpaty, de nem is kell igazából, én megteltem, vár Budapest, meg a mínuszok.

innen nézzetek még képeket, mert tényleg, tényleg tényleg.