szerda, január 18

plíz

engedjenek innen ki! de azér' maradok, mert van munka dögivel.

semmit nem változtam társalgás-szinten, még mindig ugyanaz a bezárkózott csendes lányvagyok atanárok mellett. Még azok mellett is, aki a jó arc kategóriába tartoznak, humorizálnak, érdeklődnek. de legalább 4est kaptam, meg kitaláltuk a munkám tartalmát: kívül konszolidált, belül bonyolult. :P majd kaptok képet róla devartra. a vizsgám is 4es lett, erre büszke vagyok, rég vizsgáztam, és voltak, akiket kivágott sok szöveggel, engem kis bizonytalanságokkal sem. vagy ne legyek? de leszek.

kezdek félni, h túlvállalom magam. Fornost, Jelenetek. Főnix. Egynapos mese. Egy hosszabb, ami tetszik, és mindenképpen lesz, akárhol, akárkikkel, bár leginkább a szokásos társasággal. Esetlegesen lájv, farsangra pl., vagy pedig gyárba. felvételi. adjatok monológokat.

A Boszorkányok órája Rizs nénitől nagyon jó. NeilGaimanra emlékeztet, az Amerikai Istenekben elmesélt egyik történetre.
Ilyenkor rádöbbenek, lényegtelen, hogy az embernek ősei vannak, vagy tudattalattija. Mindkettője van. És nem tudja megkülönböztetni az igazi múltat és azt, amit a belső borostyán befont. :agot: Minek is.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sorstárs. :) Én suliba járok, nevelem a kistyúkot, vállaltam az Inamorati illusztrációt, meg akarom csinálni a Korbácsosat, holnap szerintem iratkozom a Corvin rajzsuliba rajz és fotó kurzusra, továbbá ott van még a stúdiófotózás, amit ha rám szakad az ég, akkor is meg akarok ejteni januárban (basszus, most nézem, h. ideje lesz stúdiót foglalni), az eddigi képek feldolgozása, szortírozása, válogatása, netre rakása, saját honlap tervezése és kivitelezése, esetleg társulás a sulim honlapjának tervezésébe és... jah, igen, vmit mozognom is kellene és a tánc egész jól hangzik. :)

Monológ? Khm...Baricco: Selyem c. könyvéből a levél? ;)