....and God said.... let there be light...

Tomnak hála végre elszántam magamat, és megcsináltatom a vonómat. Érdekes kaland volt, neten találtam címet hegedűjavítóhoz, de útközben egy másikhoz csöngettünk be, ha már útban volt. Kihajol a bácsi az emeletről, mondom, vonót szeretnék javíttatni. Jöjjetek be! Bemegyünk. A lenti kőpadlós, tükrös, régi bútorokkal kirakott helység hűvös, de felinvitál minket a műhelybe. Körben hegedűk lógnak egy spárgáról, mint a száradó ruhák, mindenféle megnevezhetetlen eszköz, és egy nagyobb darab, göndör-fekete hajú férfi. Megvizsgálta a vonómat, közben kifaggatott még arról, h zenélek-e, vagy tanulok (sajna egyik sem jelenleg), mit tetem én ezzel a vonóval, illetve a hegedűt is hadd nézze meg. Beállította a lábát (mostmár tudom, h pont 32,5 cmre kell lennie, a bevágásnál), még pár szót csevegtünk (ehehe), miközben felírta a cetlit, időponttal, tokkal-vonóval... ömmm, csak vonóval. Nem tudom, hogyan jövök ki szeptemberben a nem létező pénzemből, de azt hiszem, jobban megéri, mint egy koncert. Munkát kell találnom. Csak úgy mellékesen.

Hétfőn elvileg működni fog a hegedűm, onnantól kezdve szeretni fognak a szomszédok, nagyon :muhaha:
Gyakorolni kell, mert alig álltak rá a táborban az ujjaim a hangszerre, és ez nyomasztott. Még, jó, h van jópár kottám, amiket elővehetek újra, és szinte az újdonság erejével fognak hatni .