Néha elgondolkodom azon, hogy az aktuális időszakban miért nem írok, mér' nem ülök már neki a mindenkori scriptfeladatnak pl., aztán persze eszembe jut, hogy most voltam Kapolcson, most voltam táborban, harmadban jelenetet írtam, felesben dalszöveget, előadtam jelenetet és éneket, meséltem két, nem három mesét, és jelenleg is harmadban darabot írok. Arra sem jut lelkesedésem, hogy húgomnak minimáldizájnt szedjek össze a blogjához.
(és imogen heapot hallgatsz suicide commandoval. )

és


utóbbit biztos linkeltem már.

megint egyetemről álmodtam. voltak más lúzerek is rajtam kívül, akik képtelenek befejezni az egyetemet, és még nem diplomamunkáznak az egy darab tárgyuk mellett - kifejezetten megnyugtató érzés volt. Talán feleslegesen aggódom. Sőt, biztosan, hiszen nem változtat az aggódásom semmin... és inkább találjak munkát, az egyetem marhára másodlagos a jövőképemben.
...do you really want to die...
erre kéne koreográfia. de még nincs ötletem. valami más témában kéne, mint a dalszöveg, mittomén, egy klip ugrik be, mentő, kórház fej fölött elzúgó fénycsövek témakör inkább. Vagy Ungoliant eszi a Fákat. Tényleg, berakom én is a táborban írt sirató szöveget, mert szerintem egész jó lett (az igazán látványos sorokhoz nem sok közöm van, azokat Szofi írta). Fák halálakor énekeltük Angwennal, egy átírt Dead Can Dance számhoz (amit nem találok neten, helyette host of seraphimot hallgatok, és ááá, nemkerülök nyomott hangulatba... ezt is énekelhettük volna ugyanott, ugyanakkor.Most sokkal gyászosabbnak tűnik. Meg kell ezt is tanulni)

Ó mondd, hol van a szépség és fényözön?
Hová tűnt arany-ezüst szikrázó öröm?
Ártó szellemnek érintése mérgezi
Létünk fényét, és elborít, és elborít,

Sötét, sötét,
Örök sötét!

Olva tyelpe more!
Olva laure more!

Ím, nézd, támad a kétség, a tűzözön,
Remény-szikrában kuporog a tűnt öröm,
Niennának ezüst könnyei öntözik
Fáink csonkját, míg elborít, míg elborít

Sötét, sötét,
Örök sötét!

Ezüst ága sötét!
Arany ága sötét!

Olva tyelpe more!
Olva laure more!