Fura dolgokat produkál a táskám: valójában ez egy bag of holding, csak sajnos nem én szabályozom, mikor és mit enged át a térkapun túlra. Most például cserébe a bérletemért kiadta a belépő-kártyámat, amit már egy hete keresek.

Ősz van már a levegőben pár napja, esténként érzem, meg reggelenként is a hűvösebbet, a barna levelek a földön ma reggel aztán végképp őszt jelntettek. Pedig még van pár nap az augusztusból. Na, majd a gesztenyék, meg az iskolások. Első őszöm, amikor a tanávkezdéshez nem lesz közöm, max annyiban, hogy a színházi évad is ekkor kezdődik. Igazából jobb ez így, mert már évek óta dolgozom nyáron, tehát a nyár nem jelent se szabadságot, se pihenést különösebben (leszámítva a tábort, ami egészen esetlegesen esik pont nyárra). Különben is, amikor még nem dolgoztam, a nyarak rettenetes unalmat tudtak jelenteni, ha épp nem táboroztam.

Idén semmi közöm nem volt a tüzijátékhoz, mentem ötre a Gyárba, ahol aztán vártam pár órát, míg végre beálltunk. Már az is mutatvány, ahogy elfértünk a kis színpadon - fejenként jutott kb másfél négyzetméter, de a dobok helyet foglalnak, meg a mikrofonállványok, meg ilyesmi - hegedűnél nagyobb hangszerrel már nem fértem volna fel. Az mondjuk kár, hogy nem hallatszott belőlem semmi. Ennek következtében (is) félrehúztam hangokat, mert csak halvány sejtéseim voltak arról, mit is játszom éppen, hiszen magamat se hallottam.
Maga a rendezvény érdekes volt, láttuk a kunokat kardot szikráztatni a betonon, meg nagy posztapokaliptikus fíling volt az egyenruhásokat látni a gyártelepen ekkora mennyiségben. Csak kár, hogy fél10 helyett kb negyed1 körül kezdtünk (és ez még cska az első zenekar volt :P).
A közönség családias volt, és vicces volt a látni, ahogy kilógtak a tinigótok a közönségből. Meg felmerült a kérdés, hogy valóban szuicidok, vagy csak életképtelenek - egymást sodronyingben, pajzzsal és karddal ütő emberek mellett nem mászkál életre vágyó/való ember. Nem, nem kúl. Ilyenkor azért reménykedem abban, hogy én nem voltam szánalmas fiatalon (se).

Szombaton GP mesélt Cthulhu-t, rájöttem, hogy tulajdonképpen nehezen viselem ezt a fajta játékot, vagy deríthessem ki a dolgokat anélkül, hogy a karakterem maradandó kárát látná, vagy ne feladatközpontú legyen a játék, ha a kideríthetetlen horrorról szól. Jó, megoldottuk a sztorit, amennyire tudtuk, nem őrült meg a karakterünk, csak hiányérzetet hagyott bennem. És nem ez az első Coc mese, amiben játszottam, a korábbiakban is volt már ilyen érzésem. A rendszere meg kifejezetten idegesít, ha kockával kell kidobni az értékeket, akkor felesleges előre kitalálni a karaktert. Majd az értékek alapján érdekes kitalálni - még akkor is, ha ezúttal nagyon jó értékeket dobtam. Úgy asszem pláne nyomasztó, ha elsősorban a karakterem miatt játszom, a sztori másodlagos vagy harmadlagos. Az érdekel, hogy hogyan éli meg a karakterem az eseményeket, nem az, hogy mik ezek az események. illetve az első nélkül a második is kevésbé hoz lázba. Asszem.

Kijutottam Orzammarból, de már iszonyú idegesítő lett a végére. Megint harc. Megint harc. Lehet, h Simseznem vagy Civilizationoznom kéne most inkább.