Trent Reznor-t fájdalmasan tökéletes zeneszerzőnek éselőadónak tartom mostanában. Ettől nyilván rosszabb a tudat, hogy nem voltam NIN koncerten soha. Úgyhogygyorsanváltottam a jobbik fülesemre itt bent.

Hamár koncert,lesz egy Fields of theNephilim, amire már nagyon szeretnék eljutni,amióta sűrűbben hallgatom őket. Meg az a többnapos rendezvény, ahol a fellépő sok együttes közül sok olyan, ami nagyon-nagyon. El ne bénázzam, közbe ne jöjjön semmi. Nagyon régen nem vltam se koncerten, se buliban, és ez... szánalmas. Szeretek táncolni, szeretek olyan közegben mozogni, ahol az ízlésemnek megfelelő a zene, a berendezés, a hangulat. Nem igaz már, hogy nem vagyok képes egyedül elmenni, komolyan.
Nem érzem sem életkor-, sem létállapotfüggőnek a dolgot, mert ez nem a képzeletbeli ifjú bohóság dolga, nem is társkereső alkalmak - soha nem tekintettem annak -, hanem valóban szórakozás.
Ilyenkor idegesít, hogy ennyire függök a barátaimtól. Mert így soha nem megyek el buliba.

Az írórend tegnap az alacsony létszám ellenére (vagy talán épp azért?) gyümölcsöző volt, egyrészt a glosszaírás elég rövid ahhoz, h be lehessen fejezni legalább egyet, másrészt tudtunk beszélgetni elvárásokról, elképzelésekről. Meg pletykálhattunk, as usual.

Listát kéne írnom arról, hogy mit szeretnék az életembe, és mit nem, és szelektálnom. Asszem.