Ez a hirtelen ősz

meglepett. Jól esik, hát persze. De az ősz szokásos kérdéseit kezdte el felébreszteni hirtelen, és még nem voltam rájuk felkészülve. Mintha az arcba érkező gyorsvonatra bárki felkészülhetne.

Vettem tegnap Glamourt, mert csak talűlok valami érdekeset benne- hát, öizé. Nem. Vannak szép képek, de olyan... jellegtelen az egész. Ebbe valahogy mindig beleszaladok. Asszem a következő vmi tinimagazin lesz, olvasói levelekkel, mert még az is érdekesebb.

Megint megfordult a fejemben, hogy mondjuk basszusgitározni megtanulhatnék. Lassan pipálni kell az ölteteimet, amiket nem kezdek el.

Találtam egy csomó kottát a neten, köztük olyan számokkal is, amiket szeretnék énekelni - most boldog vagyok ettől. Viszont kár, hogy hideg van, nem szeretem munkában hordani a blézeremet, úgy általában nem szeretem, ha valami fedi a karomat. De kénytelen leszek, mert kint hideg van, a légkondi is hideg, nincs menekvés.
Az őszt persze szeretem ettől függetlenül. Szép az idő.

Jelentés a társulati évadnyitóról: nem volt semmi izgalom, pláne az eddigiekhez képest. Egyelőre nem nagyon tudni, mi lesz idén, remélhetően a szokásos előadásmennyiségnél nem sokkal kevesebb. Lesz egy horroros bemutató, amiből sajnos kimaradok (nem tudom, miért pont én, és miért pont egy horror témájúból, a legalapvetőbb sztereotípiák szerint is kreatív lehetek ilyen témában...), meg lesz másik, amiből remélhetően nem. Majd szólok időben.
Különben meg volt valami bágyadtan punnyadt hangulata az egésznek, de lehet, hogy csak engem nem sikerült úgy igazából rálelkesíteni az idei évre (meg az életre úgy általában).

Szombat reggel kiutaztunk a vonathoz, aztán a vonattal Velencefürdőre a táborszervező utósemmittevésre. Komolyan meglepődtem az emtétéseken a vonaton - nem tudom, mire számítottam, igazából. Persze fürödni nem lehetett, ahhoz hideg volt, de tettem egy kört biciklin, és ráébredtem, hogy fél gyerekkoromat bicaj hátán töltöttem, és az most se lenne rossz. Erre nyilván ősz elején kell ráébrednem. Ha lesz jobb idő, akkor kellene menni egy kört a tó körül mondjuk.

Illetve, megint megpróbálok járni a Bakó féle dologra, hátha ezúttal sikerül. Kell a mozgás.

Megolvad az agyam. Nincs meleg, csak éppne - álmos vagyok, ezu valószínű, és a jelenlegi feladataim sem képesek szintentartani. Lássuk csak. Voltak mindenféle notebookmozgások, meg ilyesmik, amiket regisztrálni kellett. Írnom kellett valami szerződésszöveget, na, az vicces, lévén semmi jogi érzékem nincsne, pláne szövegezésileg, de úgy érzem, kihoztam amaximumot, innentől kezdve oldják emg a hozzáértők. Ha már specifikus munkát adnak, akkor adhatnának vmi grafikai melót, ahhoz legalább értek egy kicsit.
Ezt muszáj volt ideszenvednem.

Angwen a szomszédba költözik, ez nagyszerű.

Üres a levegő.

Tool-t hallgatni még mindig jó, erre időnként rájövök, és arra is, hogy énekelni is jó lenne ilyesmit. Mostmár tényleg megatnulom az egyiks zámot énekre, amihez van alapom... csak ne lenne ennyire nehéz, komolyan, le kéne kottáznom, mert képtelen vagyok megjegyezni a pontos dallamot.

A Veronica Mars még mindig érdekes, bár komolyan el kellett tegnap gondolkodnom azon, hogy milyen volt a gimi - egész biztos nem voltak ennyire szélsőséges klikkek, aztán én még csak észre se vettem őket, ha voltak. Mindegy, ez az élet-halál harc nem volt jellemző, ami a sorozatban viszont igen.
Néha azért elgondolkodom a szokásoson, hogy mi lenne, ha a mostani agyammal lennék újra gimis. De nem lenne jó, az egyetem elkényeztetett a legalább részben szabadon választható tárgyaival. De asszem a gimit még mindig jobban bírnám, mint az általános fasságait, kettesével kapuhoz vonulást meg ilyesmit. Röhejes visszagondolni, hogy azért kaptam rosszabb jegyet angolból, mert időnként elfelejtettem házit csinálni (ami amúgy nyilván nem okozott nehézséget), meg asszem még a füzet nemhozást meg ilyesmiket is szankcionálták. Sosem szerettem a nyilvánvalóan értelmetlen dolgokat, amik csak a forma miatt vannak, és még csak nem is érdekesek vagy élvezetesek. Az egyetemen nyilvánvaló lett, a formai dolgoknak az az értelmük, hogy jó jegyet kapjunk, vagy átmenjünk egyáltalán a minimális elvárások gátjain. Tiszta sor - amíg nem próbálja valaki elmagyarázni, hogy ennek ezen kívül van bármi értelme, addig ezt lehet kezelni. Hogy azért ezt és ezt a módszert használni, mert a tanár ezt várja. A kimondott dolgokkal lehet vitázni, lehet hozzájuk igazodni.
Körök. Körök.

Btw, megnéztük a BSG végét - nem vagyok tökéletesen elégedett, de ritka az olyan sorozatvég, amit pont eltaláltnak érzek. Kicsit túl sok volt a "csak, mert misztikus erők munkálkodnak a világban" jellegű magyarázat egy sci-fi-hez képest, túl szép volt a Kánaán meg ilyenek. Meg az operaházas jelenetből is hiányzott a katarzis - már majd egy évadnyi ideje készül, erre ... véletlenszerű események láncolata. Ezt minek előre látni? Vagy kihagytam valamit, ami megmagyarázza és a helyére teszi? Mindegy, pofás sorozat lett ez így is. A legjobb azért még mindig a legelső pár része.

Na, nézzük a Veronica Mars-ot. Az első öt perce jobban tetszik, mint a True Blood-é. Ollé.

Fura dolgokat produkál a táskám: valójában ez egy bag of holding, csak sajnos nem én szabályozom, mikor és mit enged át a térkapun túlra. Most például cserébe a bérletemért kiadta a belépő-kártyámat, amit már egy hete keresek.

Ősz van már a levegőben pár napja, esténként érzem, meg reggelenként is a hűvösebbet, a barna levelek a földön ma reggel aztán végképp őszt jelntettek. Pedig még van pár nap az augusztusból. Na, majd a gesztenyék, meg az iskolások. Első őszöm, amikor a tanávkezdéshez nem lesz közöm, max annyiban, hogy a színházi évad is ekkor kezdődik. Igazából jobb ez így, mert már évek óta dolgozom nyáron, tehát a nyár nem jelent se szabadságot, se pihenést különösebben (leszámítva a tábort, ami egészen esetlegesen esik pont nyárra). Különben is, amikor még nem dolgoztam, a nyarak rettenetes unalmat tudtak jelenteni, ha épp nem táboroztam.

Idén semmi közöm nem volt a tüzijátékhoz, mentem ötre a Gyárba, ahol aztán vártam pár órát, míg végre beálltunk. Már az is mutatvány, ahogy elfértünk a kis színpadon - fejenként jutott kb másfél négyzetméter, de a dobok helyet foglalnak, meg a mikrofonállványok, meg ilyesmi - hegedűnél nagyobb hangszerrel már nem fértem volna fel. Az mondjuk kár, hogy nem hallatszott belőlem semmi. Ennek következtében (is) félrehúztam hangokat, mert csak halvány sejtéseim voltak arról, mit is játszom éppen, hiszen magamat se hallottam.
Maga a rendezvény érdekes volt, láttuk a kunokat kardot szikráztatni a betonon, meg nagy posztapokaliptikus fíling volt az egyenruhásokat látni a gyártelepen ekkora mennyiségben. Csak kár, hogy fél10 helyett kb negyed1 körül kezdtünk (és ez még cska az első zenekar volt :P).
A közönség családias volt, és vicces volt a látni, ahogy kilógtak a tinigótok a közönségből. Meg felmerült a kérdés, hogy valóban szuicidok, vagy csak életképtelenek - egymást sodronyingben, pajzzsal és karddal ütő emberek mellett nem mászkál életre vágyó/való ember. Nem, nem kúl. Ilyenkor azért reménykedem abban, hogy én nem voltam szánalmas fiatalon (se).

Szombaton GP mesélt Cthulhu-t, rájöttem, hogy tulajdonképpen nehezen viselem ezt a fajta játékot, vagy deríthessem ki a dolgokat anélkül, hogy a karakterem maradandó kárát látná, vagy ne feladatközpontú legyen a játék, ha a kideríthetetlen horrorról szól. Jó, megoldottuk a sztorit, amennyire tudtuk, nem őrült meg a karakterünk, csak hiányérzetet hagyott bennem. És nem ez az első Coc mese, amiben játszottam, a korábbiakban is volt már ilyen érzésem. A rendszere meg kifejezetten idegesít, ha kockával kell kidobni az értékeket, akkor felesleges előre kitalálni a karaktert. Majd az értékek alapján érdekes kitalálni - még akkor is, ha ezúttal nagyon jó értékeket dobtam. Úgy asszem pláne nyomasztó, ha elsősorban a karakterem miatt játszom, a sztori másodlagos vagy harmadlagos. Az érdekel, hogy hogyan éli meg a karakterem az eseményeket, nem az, hogy mik ezek az események. illetve az első nélkül a második is kevésbé hoz lázba. Asszem.

Kijutottam Orzammarból, de már iszonyú idegesítő lett a végére. Megint harc. Megint harc. Lehet, h Simseznem vagy Civilizationoznom kéne most inkább.

Tegnap megvolt a koncert (bár az már ma volt, köszönhetően a rettentő mértékű csúszásnak). Én se nagyon hallottam magamat, asszem a közönség nem, de ezen nem sírok nagyon, mert olyanokat húztam közben mellé (köszönhetően mondjuk annak is, h nem hallottam magam), amitől inkább sírhatnékom lehetne :D
De azért élmény volt, bírom a zenei kreativitást, és ebben a társaságban van.

A BSG rendszeresen feszeget olyan témákat, amik messze túlmutatnak a scifi-sorozatos dolgokon -asszem edzek az elnökembereire, a következő már tényleg az lesz. Dühít az emberek korlátoltsága. Dühít, hogy nem lesznek jobbak, nem lesznek bölcsebbek semmitől - és most már abban sem vagyok képes bízni, hogy legalább a környezetemben, a barátaim között nem fordulhat ez elő.
Oké, vannak módszerek, amivel rendet lehet tartani: önismeret, elvonatkoztatási képesség, higgadtság, jószándék, türelem, és akkor még okosnak vagy intelligensnek sem kell lenni.
Sőt. Bizonyos szempontból a mindenféle morális és erkölcsi(nek nevezett) meggyőződések gátolják a megértést és az ebből elérhető optimális megoldásokat - amikor magát a gondolkodás korlátozzák le. Miért nem lehet megtanítani a gyerekeknek, hogy aki erkölcsösnek tartja magát, az nagyobb eséllyel hazudik magának? Hogy akivalami abszolúthoz méri magát, és abban jónak tartja magát, az valószínűleg úgy módosítja a világérzékelését, hogy neki legyen igaza? Hogy aki elfogult, az nem fog optimális döntést hozni? Hogy nem csak a késsel és az ollóval kell vigyázni, hanem az erős szavakkal és gondolatokkal is? Pont ugyanannyira.
Meg, hogy a következetesség azért fontos, mert, amennyiben mindenki következetesen viselkedik, akkor lehet látni legalább a veszélyeit az egyis viselkedési mintáknak. Lehet rájuk építeni.

Nehezemre esik elfogadni, hogy ilyen vékony a jég, amire a kultúrát és civilizációt építjük. És tulajdonképpen hány ember esik a vízvonal alá, hogy a fejükön a maradék embernek érezheti magát? Az általános megoldások nem jók. A valóban hatékony rendszernek belül kell megérnie, mert akkor lesz változtatható - pontosítható.

Tudom. Tudom, h mástól nem feltétlenül viselem a kategorikus kijelentéseket, ha nem értek velük egyet. Ezen még javítani kell. De asszem, mástól csak azt várom el, hogy legyen tisztában azzal, mit is állít, és mire alapozza az érvelését. Legyen azzal tisztában, hogy semmi biztosíték nincsen arra, hogy igazat állít, még akkor sem, ha úgy érzi. Én se hiszem ezt.
---
Például belőlem nem lenne jó forradalmár. Azt hiszem, nem bíznék meg abban, hogy az emberek képesek - hogy én képes vagyok - tisztán gondolkodni, és nem megbotlani a késsel a kezükben. Különben is, a késsel tudni kell bánni.
---
És mind csak szigettöredékeken élünk, a minták nem léteznek, mi látjuk őket. Vagy nem.

Korai péntek hangulatom van. Oké, persze: tudom, hogy holnap munkaszüneti nap, így könnyű. Btw, holnap tüzijáték helyett a Gyárban játszom a Sturmast-tal. Hegedű, mi más. Kedd este próbáltunk, holnap napközben lesz időm átnézni a dolgokat, meg kottatartót is kell szereznem, mert az emlékezetemhez még nem próbáltunk eleget. Asszem az elején leszünk (fél10?), szóval pont a tüzijáték alatt :D
Ha véletlenül érdekel, akkor gyere el, persze. Csak az időpont, ugye, nem túl szerencsés.

Inszéjnnek írnia kell a hétvégén, meg ma is, meg mindig, tulajdonképpen nekem se ártana. De asszem ebből DragonAge lesz megint. Mondtam már, h tetszik a játék? Ugyan folyamatosan sírt a szám, h mennyi csata, és minek, és miért ennyire véletlenszerű a kimenetel - na, azóta annyit fejlődtem, hogy rengeteg leállítással és hosszas türelemjátékokkal már jó eséllyel győzünk. Igen, még mindi szimpátia alapján válogatom be a négyesbe az NPC-ket. És szomorú, hogy nem lehet akármelyikkel összejönni. Két karakterrel játszom egyelőre, az elsővel (városi elf rogue) alapvetően az optimális megoldásokat igyekszem megkeresni, jófej vagyok, meg ami szoktam lenni crpgben. A második (ember, mage) meg az, akivel a kimaradt opciók közül keresek másik tűrhető megoldást, (és nyilván majd a másik NPC-vel jön majd össze :P). Sokkal nehezebb a másik válaszlehetőségeket választanom ... na, már várom a középkori simset, erről jut eszembe.
---

Eszembe jutott a KÖMT is, mint olyan, és azért némiképp szomorú vagyok, hogy nem érek rá a dolgokra annyit, mint évekkel ezelőtt. Pedig jó lenne megszervezni dolgot, nem csak részfeladatokat megoldani. Asszem.

Van valami az egyenruhában. Vettem a hétvégén egy drapp, némileg katonai jellegű női inget (még van rajta felvarrós fémes-csillogós izé is) - sajna a gallérja nem legombolható és fállapja sincsen. És még az L-es is képes rajtam feszülni, (mekkora nőkre tervezik ezeket a ruhákat?).
Kivasaltam, aztán felvettem, és egy pillanatra olyan volt, mintha a cserkész-ingemet vettem volna fel gyors vasalás után, mert már indulnom kell a gyülekezőre, na, még egy nyakkendő, gubacs, és aannak fontolgatása, hogy pulcsi alá rejtsem-e az egészet... szerettem az egyenruhát. Főleg, mert nem kellett mindig hordani, csak ünnepélyes alkalmakkor, amikor azok, akiket szerettem, barátaimnak tartottam, ill. azok, akikre felnéztem, mind ugyanezt viselték. Meg persze az értékrend meg ilyenek, amiket képvisel. Az is számított.
És úgy volt az igazi az élmény, hogy folyamatosan gáz volt a betűrt ing, de be kellett tűrni, hogy a szoknyák még bénábban álltak, ha egyáltalán, és amúgyis, farmerhez sem illet, de honnan szerzek barna vagy zöld nadrágot? (Volt.) Mindig szerettem volna kalapot hozzá, árvalányhajjal, de nekem csak egy sapkám volt.

Tulajdonképpen csípem ezt a kosztümös-blúzos-szövetnadrágos egyenruhát is. Csak lenne mellette több időm hordani mást.
...
Nem tudom, mit akartam kihozni ebből. Valami eszmefuttatást, de szerencsére elfogyott az ihlet, cserébe vénnek érzem magam. Vagy csak a negyedik életemet élem, ki tudja.

Az a baj, h a betegség jelentette pihenés igazából egész napos kóma rövid tiszta órákkal, és lemaradás minden szociális lehetőségemről. Ó, igen. Kezdem elszigeteltnek érezni magamat, dacára az internet csodálatos lehetőségeinek.
Amúgy sem történik velem soha semmi, ha mégis, akkor sem. Mmint olyankor mindig ezt érzem, amikor épp nincs semmi pár napnyi sugarú körben. Persze, ha mondjuk meggyógyulnék holnapig... de nem fogok annyira, hogy ne lenne egészségkárosító kimozdulnom itthonról. Nem szeretném a jövő hetemet is betegszobán tölteni. Lemaradtam a lánybúcsúról, a szerda esti antidepp partiról, a ma esti próbáról, meg a változatos szervezői megbeszélésekről, és az esküövőről is le fogok, és ez mé... enyh... konstans szplínnel tölt el. Se aludni nem tudok, se huzamosabb ideig a gép előtt ülni. És ez furcsa. Öregszem, úgy tűnik.

Az ősz meg homályba burkolózik, ó, igen, a messzi kétségek ideje vár, meg a hulló faleveleké, meg a... meg a... mittoméneké.

elég fasza az időjárás, villog a betonszürke ég, és innen az irodaházból kitűnő hangulatot szolgáltat a mostanában olvasott Neurománchoz. Megdöbbenve vettem észre, hogy még nem olvastam. Azt meg örömmel tapasztalom, hogy az eltelt évtizedek nem butítottak rajta vagy valami, tényleg jó.
----
közben elállt az eső vagy a vihar vagy mittomén, most már tényleg unalmas fehér az ég az eddigiekhez képest.

11től értékelésem lesz, izgalom van :S

az idő szép, ma egész problémamegoldó lettem megminden.

a táborról meg... egy dinamikusan változó közegben sikerült elkapni a ritmust, de ez nem jelenti azt, hogy ez a ritmus jövőre is ugyanilyen megfelelő lesz. Folyamatosan változni kell. Állagfenntartani és javítani. Például a rendek és a nemzetségek voltak már jobbak is - ugyanazt csinálták, mint eddi, de ez a keretjátékhoz és a gyíkjátékhoz már nem volt elég. Változni kell ezekkel is. Aztán meg egyre több kisgyerek lesz, és most már illene gondolni a szervezői korosztályból azokra, akik nem szerveznek - legyen nekik is teljes értékű a tábor. Nemzetséggel, renddel, mindennel, hacsak nincsen számukra új kategória.

Majd írok biztos többet is, most dolgoznom kellene, de nehezen hangolódom rá a benti szótlan tevőlegességre.
Azt szeretném mindenekelőtt kijelenteni, hogy ne higyje azt senki a táborozók közül, h faceookkal kiválthatják a blogolást. Én például szeretnék majd élménybeszámolókat meg ilyeneket olvasni, nem ujjongó egysorosokat.

Ém jól éreztem magam, és elégedett vagyok a táborral. Elég látványos volt, amit mondjuk Ankalimon megtanulét a tavalyi táborból, és amit máshogy csinált. Nyilván nem lett minden tökéletes, vagy még csak optimális sem, és még mindig nem feltétlenül éreztem volna magam jól SMT-ként. De majd bővebben gondolkozom még. Most munka.

fura, fura. elkezdtem gondolkodni azon, hogy akkopr most zenéket rakok fel az mp3 lejátszómra, amit elhagytam. hiányozni fog, hogy zenét hallgatok (hogy olyan zenét hallgatok, ami igazán tetszik).
villámlott.
elkezdtem izgulni a tábor miatt. meg mindenféle elszalasztott idők miatt, amik kifutottak az ujjaim köött homokként. A szórendekkel sosem voltam jóban.
/a főnököm jó szabadságot kívánt.
újratervezés. útvonal újratervezés.
Janie meséjében eddig két dologra rezonált valami bennem, mindkettő a kiválasztottságról és sorsról szólt.
/mental note
Fegyelem. Az hiányzik.
Na tsá.

jó az idő vasárnap óta, hihetetlenül örülök az elviselhető melegnek. ne legyen ennél több fok. A táborban meg pláne ne. elolvastam Alyr novelláját, megállapítottam, hogy én vagy messze mentem addigra ettől a világtól, vagy meghaltam, mert próbáltam kapcsolatban maradni vele.
...
ezt írtam tegnap este, aztán inkább ki is léptem mondanivaló híján. Azért foglalkoztat engem is ez a mi-lenne-ha téma. De én szinte biztos vagyok benne, hogy egy fantasy világért nem lennék hajlandó... elszakadni a külvilágtól. Ezt valahogy megtanultam még gyerekkoromban, sőt, hiszek benne, hogy ha nagyon akartam volna/akarnám képes lennék létrehozni saját univerzumot. És akkor be lehetne ültetni a sarokba, és kiskanállal etetni.
...
kinyomtattam a keretjátékszöveget végre. jellemző ez is a szétesettségemre, h csak most. ezeket sokkal korábban kellett volna. namindegy.
...
valamit ki kellene találni.
valamit.
...
ja, me.. telefon. Csak a jegyszőkönyv kedvéért, tegnap volt egy fasza énekóra. És énekléssel álmodtam. Ami azért új, mert eddig álmomban csak színpadon voltam, színdarabban, de most énekeltem. Strange. És kifejezetten nyaralós hangulatom van ma... fura nyáron dolgozni, minden nap ugyanúgy be kell járni, mégis, olyan az egész, mintha valahol azért nyári szünet lenne.
...
lett színe a hajam tövének, nagyon... érdekes. Már megbékéltem vele, sőt, tetszik.

Most olvastam el a  kommenteket egy blogbejegyzéshez, hogy miért is tiltotta le Rabyn a további hozzászólásokat -  addig nem érdekelt, de így már érdekesnek tűnt a dolog. Végigolvastam, és az alapján nem értem, hogy kikkel vitatkozik a csapat egyik fele. Mert van ott ugyan olyan ember, aki az egyet nem értését fejezte ki, de korántsem olyan tartalommal és stílusban, ahogy a védekezők (főleg az öccse) reagáltak rá. Komolyan el kellett olvasnom még egyszer az egészet, hátha kimaradt hozzászólás, de nem. Írt Mogy arról, hogy az ő kutyáját miért és hogyan nem engedték le, és miért rossz ez neki, ill. leírta Tünde a véleményét, és ennyi is elég fasza általánosításokhoz és túlreagálásokhoz. Az emberek hülyék. Csak ez olyankor fájdalmasabb, amikor az ismerőseim azok. Még akkor is, ha csak szegről.végről ismerősről van szó.

Különben meg, amennyiben senkit nem fog zavarni Szeder, akkor mért ne. Ha problémát okoz, akkor Rabyn, illetve az, aki még a lelkén viseli, meg fogja oldani. Ennyi.
Én alapvetően nem kedvelem a kutyákat, bár néha megdöbbenek azon, amikor mégis. Ameddig nekem nem kell vigyáznom rá, takarítanom utána, meg a nem létező csapatom figyelmét magamra terelni róla, addig nincs vele bajom.

A BSG tetszik, az pilotok megvettek kilóra. Nézegettem az eredeti sorozatból is részleteket - érdekes látni a 20 év alatt történt fejlődést. Mint a Star Trekben. A régi sci-fik sokkal inkább színházra emlékeztetnek a díszleteikkel és effektjeikkel: el kell fogadnom a sorozat működési elvét, mielőtt élvezem (tehát a steril környezetet, pittyegő számítógépeket és egyéb scifisségeket), el kell hinnem, hogy igen, az most űrhajó fedélzetét jelenti, az meg egy földönkívüli izét, nem beöltözött embert. Azóta fejlődött annyit maga atechnika, hogy már-már hitelesek a jelmezek és díszletek. Ha szimplán a kameramozgást meg a beállításokat és egyéb képi dolgokat nézem, akkor is máshogyan működik az egész. Sokkal élőbb, kevésbé... mesei. Valósághűbbnek néz ki. És összetettebbnek. Majd teljes részt is megnéznék a régiből is, mert egyszerűen nem értem, hogy a nosztalgia-faktoron kívül mi az, ami miatt kapásból fújnak az új sorozatra.
Ugyan a régi Star Trek főcímdala még mindig megdobogtatja a szívemet, de nem bírnék egy részt sem végignézni a sorozatból teljes nyugalommal.

Végignéztem a Buffyt, hagyott némi űrt maga után :szipp:, megérte félretenni az előítéleteimet.
A tegnapi táncpróbán rájöttem, hogy én tulajdonképpen szívesen áldozom a munka utáni időmet ilyesmire - rég voltak már próbák is, bármilyenek.
Punny.

Ijesztő volt ma reggel a hőség. Páratartalom, meleg...Amellett meg pláne, hogy bent a cégnél légkondi és ezért viszonylag hűvös van, tehát, ami itt bent szükséges ahhoz, hogy ne fázzak meg, az kint elviselhetetlen.
Nyár van, szúnyogok és meleg. A napsütéssel egész kevés gondom volt eddig.
Őszt akarok, a se nem hideget, se nem meleget.

A tegnapi napot Fereldenben töltöttem, írtottam az izéket, és közben beszélgettem az NPC-kkel. Muszáj ennyi harcot rakni a játékokba? (Igen, tudom, muszáj.) Maguk a párbeszédek elég izgalmat adnak a játékba, ha van tétjük, nem kell mellé azon szenvedni, hogy kiket választok magam mellé a harcokba. Én a szimpatikus NPC-kel akarok kalandozni, nem a hasznosakkal :P
Azt hiszem, nem tud úgy lekötni a számítógépes játék hosszú távon, mint az asztali RPG. A társasjátékok se.

Szombaton emberek közé mentünk, és ez jó volt. Meg életemben először a Vörösmarty-Váci utca boltjaiban próbáltam vásárolni, mondjuk sikertelenül, de megint megállapítottam, hogy előfordulnak szép ruhák a világban.

Ilyenkor azért arra gondolok, hogy nem szabadna számítani az emberekre, ha nem vagyok róla legaláb 80%-osan meggyőződve, hogy érdekükben áll az a dolog, amiért számítanék rájuk. Ennyi erővel lehetett volna korábban is megtartani ugyanezt, nem tekintettel lenni a külföldiában lévőkre és az államvizsgázókra. Késő bánat, hogy utálom.
Ettől eltekintve hasznos volt, ha valóban megtanuljuk a jeleneteket jól, akkor jövőre elkészíthetjük végre a folytatásos Tündék köztöt :D

Teszteltem a tömeges mutáns-szúnyogokon a fújós írtószert, egyszer csak azt vettem észre hogy már nem szédeleg a plafonnak ütődve egyikük sem, de alatta, a pokrócon legalább négy döglött példány fekszik. Ó, igen. Érzem a hatalmat. Ezek azok a szúnyogok, akiknek egy leütés nem árt.