na, a porszívót behoztam már a szobába.

nem vagyok annyira másnapos, mint féltem tőle, úgy tűnik, a három whiskey se sok. érdekes, hogy most pont ez, bár bejönnek azon tulajdonságai, hogy pozőr ital, lehet baromi lassan inni, és így az íze is minimum érdekes.

a tegnapi utolsó csütörtök Krimó megerősítette bennem azt az érzést, hogy ezek értékes, de legalábbis érdekes emberek. úgyhogy most abban a megtiszteltetésben van részem, hogy majdnem teljesen érdekes és izgalmas emberekkel veszem magam körül (igen, értsd bele magad ;)).

a dohányzási gesztusokat érdekes trip másolni félrészegen, ijesztő, hogy mibe lehet így beleérezni. de fókusznak kitűnő, úgyis az agyba való beleolvasási képességet szeretném szupererőnek :]

hát én meg mit keresek itt. az addig oké, hogy elegáns fél óra késéssel értem be, kicsit sántítok csak a bakancsban, és a piros-fekete harasnyám ideális gótlingot farag belőlem.
de itt. mit. csinálok.
valamit dolgozni kéne. rákérdeznem dolgokra, elkészültek-e. listaszerkesztés, jól van.

a feneketlen-tó még mindig jó hely, hó nélkül is. és eső nélkül is. arra sem most ébredtem rá, mennyire szeretek a Bázison lakni - erre pontosan karácsony alatt jöttem rá, hogy otthonosabb és biztosabb, mint a szüleimnél. life, that's what happening.

nem ártana mondjuk időt töltenem magammal, mert a karácsony a családról szólt, ez a szürreális időszak pedig megint a meló plusz emberek érdekes, ámde lassan nagyon kimerítő időszaka. Úgy mondom ezt a kimerítőt, mintha nem ebből szereznék erőt az élet maradék részéhez. Mindegy. Időnyerő. Vagy holnap, a szabadságom napja alatt nem megyek sehová. (Nyilván.)

Amúgy sem értem.
... asszem, amúgy  nem érzem magamat biztosnak a saját bőrömben. mintha nem ott, nem én nem valaki lennék, és ez egyszerre nyilvánvalóan nem igaz, mert ez csak egy kívülről nagyszerűen körbeírható személy túlbonyolított gondoltmenete. De. De. De nem tudom meghatározni önmagam. És ez (még) zavar.
... és különben meg a nem helyénvalóság érzete annyira erős a mostani érzelmi hullámzásomban, hogy az még rak rá némi amplitúdót. Ha tudnám, hogy mitől van, akkor vagy validálhatnám, vagy pedig rájönnék, hogy léggömböket fújtam bele az agyamba. Azért lebeg néha a koponyám.
Holnap egész nap mosni, talán porszívózni, mosogatni és játszani fogok. Esetleg főzök. Anyámat hívtam volna át, de ahhoz nincs elég erőm, emg rendrakásom meg ilyenem. Bár, még az is lehet belőle, mert, ha felhív, akkor rájövök, hogy az a legegyszerűbb, áthívni, mert akkor tuti kitakarítok valamennyire.
A megfelelő szögből nézve tényleg egyszerű vagyok, mint a faék, csak ezzel nem vagyok egészen kibékülve (haha), ezért igyekszem úgy fordulni, hogy ez ne látszódjon. Túl gyakran vagyok tükör. Az, amit a számomra fontos emberek szeretnének látni bennem.
Hű, ez degót volt, és szerencsére nem teljesen igaz, de.

(mer például melyik vagyok én, a szomorú-gót gillz, vagy a vidám-humoros gillz? a mindkettő, csak felváltva az igazi, nyilván, de valahogy ezt nem tudom elhinni.)

ha megiszom a kávét, felébredek? komolyan. namár.
úgy tűnik, tegnap este megártott a sok kóla, mert baromi nehezen aludtam el a hajnali időponthoz képest. ha ma reggel nem kellett volna felkelnem ilyen korán (mint mindig), akkor persze nem lett volna vele semmi baj, a kinti ködbe kitűnő dolog bámulni, meg van könyvem is megminden. De a tudat, h másnap reggel ki leszek ütve, az nyomasztott. És tényleg.

Ma reggel végre bakancsban jöttem be, viszem a csizmát sarkaltatni, és megy ez, nem is sántítok jobban mint a felemás-sarkú csizmában. Sőt.

És közben azon jár az agyam, hogy igen, a saját szabályaim szerint következetes voltam.
Lehet, h ezek a szabályok fasságok, ez mind vitatható, de nincs igényem külső igazolásra. Asszem. Belsőre viszont igen, és beszélgetnek bennem a hangok, és nem mindig szeretem őket hallgatni. Nem, ez nem igaz. Azért vannak, mert szeretem őket hallgatni. Vagy csak megszoktam és megszerettem őket, de ez egy másik világkép, és lényegileg tök mindegy, melyiket választja az ember.
Mindenesetre fura ez az egész. Well, elfáradtam. És saját motivációimat is izgalmas felfedezni ... időnként. (Ja, izgalmas, ahogy a földrengés, karácsonyi tömeg és a villamosok lázadása is.)

Btw, feltöltöttem a telefonomat, újra elérhető vagyok a sajátomon is.

éjszaka arra ébredtem fel, hogy még mindig fáj a fejem, ami már délután elkezdte, és este olyan fél10kor inkább elaludtam. Úgyhogy algoflex, és szerencsére segített, de csak azután tudtam újra elaludni, hogy elkezdett hatni a gyógyszer. Nem jó ez így.

Mavalahpgy meg kellene csinálnom mindent, amit csak tudok a melóban, hátha így jobb. És bár iylen lenne minden nap, legalábbis most annyira kellemes nyugalkom van melóban :D

Szegény Ramis, összefoglalva. Najó, annyira nem. Vagy mégis?

Fél üveg csokilikőr fogyott el, mindenképp takarékosabb, mint a kevésbé tömény alkoholok, emrt ezt nem lehet gyorsan inni.

ma az van, hogy a szobám búsan néz utána - igen ki kéne takarítani, rendbe rakni. De mennem kell megint át, ebédre, utána meg már készülök valami mesével Ramisnak.
Nem tudom, miért van Húsvéti hangulatom, talán a fény intenzitása miatt, ami pirosra festi a szobát, karácsonykor nem szokott ekkora napsütés lenni.

ajándékot majd holnap kapok, viszont az öcsém szemlátomást nagyon örült mind a whiskey-nek, mind a vonatosra dekupázsolt doboznak. Erre most roppant büszke vagyok.
Néztünk öcsémmel Süsüt, a zenéje még mindig ugyanolyan meglepő időnként (köszönhetően az ügyes... hm... másolásnak), a király még mindig szívdöglesztő, meg ilyenek.
Beszélgettem apámmal, az jó volt, főztem anyámmal, az is meglepően nyugis volt, persze a tepsis túrós csúsza az igazán nem egy nehéz meló, nem is sikerült elrontanom, a hal rántása már vacakabb mert utálok panírozással szöszölni, és a hal megsülése elég határeseti dolog volt, de. De ehető lett.

A karácsonyfám megint a fekete műfenyő, tavaly okosan raktuk el, az egyforma ágakat egymás mellé, most nem kellett sokat kombózni azzal, hogy mi hova. felpakoltam a gömböket, aztán a random dolgokat, amikre a lakásban rábukkantam, de majd örömmel várom a hozzájárulásokat, ha valakinek kedve lesz kiakasztani rá valamit, különös tekintettel a jelenlegi és leendő lakótársaimra. Egyelőre az előszobában kell kerülgetni, de tulajdonképpen beférne a szobámba, ha nagyon kéne. de nem kell ide.

Camelt hallgatok, ez tipikusan apám zenéje, de sokat hallgattam ilyesmiket megboldogult tinédzserkoromban, amikor még bakelitekről meg kazettákról kellett zenét hallgatni, őskor, mi?

Küldeném sok szeretettel minden geek, tolkienita, havernak és barátnak és ismerősnek.
Sajnos egy NPC-m karácsonyi köszöntését már ellőttem, úgyhogy csak annyit tudok mondani,
hogy
Boldog Karácsonyt!
ó, igen.

A reggeli köd, ami elfelejtett felszállni a városról, mire kiértem az utcára, még eltakarta a templomtornyot, meg súlyosan gomolygott a Gellért-hegyen. A Duna fölött is, kitakarta egy kicsit a rakpartot, ó, igen (dúdolgatja magában).
Tudnám ám ezt nézni egész délelőtt. Tökéletes.

Na, persze, jön elő a fény. mért teszi. Mért. Mért. Mért.

Most kicsit kifáradtam, szabad ezt, ugye? Így a hét végére, érted. Év végére. Vatevör.
Álmomból felébredve angolul folytattam párbeszédet valakivel, aztán rájöttem, h mi nem stimmel, és inkább aludtam tovább.
Mostanában felébredek az éj-hajnal egy pontján, örülök neki, h még nem kell felkelni, és alszom tovább. És igyekszem nem félni. Sikerül, egyelőre.

Tegnap voltam karácsonyi panel-bulin, az évek rárakódtak a helyre, az emberekre, ismerős a szoba, a lépcsőház, meg a konyha, és a szituáció. Csak mostanában már gyerekek rohangálnak, nem kutyák, állásról beszélgetünk, nem egyetemről (najó, arról még egy kicsit), és éjfél előtt hazaindulunk, még az éjszakai előtt.
Örülök, hogy nem vagyunk összejárogató párok, hogy a baráti társaság nem feltétlenül a munka, család, házimunka szünetére jutó langymeleg pocsolya. Ha van, amitől kiráz a hideg, akkor az ez. Örülök, hogy meg tudjuk osztani időnként egymással azt is, ami személyesen szar, nem politikáról vagy válságról beszélgetünk (nyilván kell ilyen is), hogy el tudjuk egymást fogadni a sugárzó rosszkedvvel, vagy a kifakulással együtt is. Azt hiszem.
Bizonyos szempontból tök olyanok vagyunk, mint az Elcseréltek, úgy próbálunk normális életet élni, hogy, ha megtartjuk önmagunkat, sosem lehetünk normálisak. Oké, ez inkább a régi dreaminges settingre hajaz, ahol el lehet veszteni a tündér-valót.
Jégbe-fagyott emberek, olyan könnyű vegetálni.

Utazó vagyok, szigetek között, tengeren, vagy az űrben, bolygók között. Világok határán. Sosem fogok egy helyre tartozni teljesen. Ez van.

na, főnök nincs ma melóban, de utolsó pillanatban (értsd, este 10-kor) megtalálta a pár hete elküldött méljeimet, és kiadta feladatba, h még idén intéztessem el őket. Dolgozni kéne tehát.

Ajándékokkal még mindig bajban vagyok, de majd csak lesz valahogy, ha időt találok rá. Pl. ha pénteken hamarabb hazaengednek, akkor zenét a fülembe, és vakmerően bemegyek egy plázába megint. Leszarom, hogy tömeg van, sokkal kevésbé jelent ez nekem problémát, mint az ismerősi körömnek.
Rá kellett jönnöm, h én egy extrovertált ember vagyok. (Muháháháháháhá)

Énekórán kiderült, hogy a szar hangosítás megviselte a hangomat, de jól szórakoztunk, asszem.
--

igazából hozzátehetném, hogy dolgok történnek, de nem teszem.

na, pár perc a mai napból, aggasztóan nem sikerült az időt felhasználnom, a task-listán az utolsó, nem-bepipált dolog már egy ideje ott figyel. Gondolkodni kellene hozzá.ELkezdeni. Ahogy a minden mást is, amit szeretnék - css-hegesztést a futó, vagy nem futó, de érdekes projektekhez, írni, mer van mit, ilyenek.

jajbasszus. most hirtelen fejbecsapott ez, de csak felületes nyígás. az ajándékokkal kapcsolatos az már akutabb probléma, hirtelen nem is tudom mi lesz. (jajmilesz, milesz.) Csak anny... annyi... fáradtság. Fáradtság. Talán.

A koncert-féleség tegnap jó volt, még a hibák ellenére, emg annak ellenére, hogy látszott a hegedűbe kapaszkodó, egyre fehéredő kezemen a feszültség.

óisztenem, megtaláltam a vámpíros performance-ot megint :D

egy kicsit nyugalmasabb asszem. rögzíteni kell, hogy most alapvetően jól érzem magam, és a furcsább, hogy nyugi van, ami a körülmények ismeretében furcsa. Nem lett kevesebb a programom, és nem találkozom kevesebb emberrel. Vagy - talán de, kevesebb emberrel találkozom, de most velük többször. Bár, még ez sem igaz, mindegy. Hű, ez bonyolult. Ha lerajzolnám, egyszerű lenne, de az egyszerű dolgok unalmasok (nem).
Lélekben sehol nem vagyok köszönőviszonyban sem a karácsonnyal, még csak rorate-ra se sikerült elkúsznom, és nem hiszem, h menne, mert holnap reggel nem vagyok hajlandó korán kelni. Talán csütörtökön. Talán. Pedig marhára nincs messze a szentimre, ezt rendszeresen meg kell állapítanom. Ajándékokon végre elgondolkodtam - na, az is durva, hogy tegnap este sikerült odafókuszálnom a papírra a névsort. Basszus. Vannak dolgok, amik nincsenek az általam elvárt helyükön.
(jé. jé.jé. elismétlem háromszor, a hatás érdekében. Tudod, a dolgaid soha nem léesznek az általad elvárt helyükön. A legtöbb, amit elérhetsz, az az, hogy másoknak úgy tűnik.)

Oké, azt azért örömmel látom, hogy vannak a fejemben, akik nem hagyják a békés unatkozást. Kösz srácok.

reggel észrevettem, hogy mennyire sötét van, pedig nyilván nem szokott, és eszembe jutott, hogy nemsokára vége az év legsötétebb időszakának., és ez szomorú, nagyon szomorú. Pláne úgy, hogy már megint kevés a felhő az égen. Kevés időjűrűsi jelenséget találok kiábrándítóbbnak, mint a kevés felhőt, vagy a felhőtlenül tiszta eget. Oké, éjszaka, ha vannak csillagok, akkor rendben.

álmodtam egy csomót a ma esti fellépésjellegű próbáról,kiváncsi vagyok, mit sikerül összehoznunk. Ma reggel ennek, meg a tegnapi Írórendnek köszönhetően a hegedű, notebook, táska, zsinórós zacskó, meg persze a széteő zipzár a kabátomon.

Hát ennyi.

és hirtelen délután félnégy lett, pedig ezt reggel nem gondoltam volna.
a spontán programok jók és kellenek, azok jelentik azt, hogy az ember képes mozgásra irányváltoztatásra vagy bármi értelmesre úgy általában. Vagy csak ki kell lépni komfortzónából ugye.

elnézek a kéket oldó levegőbe itt balra, és szép az ablakra vetülő szoba sárga tükörképe is.

az, hogy a halálos kimerülést meséltem le a játékosaimnak, miután ők megtervezték és kitaláták helyettem a rokokó-steampunk esküvőt, szertartásostul, a belső hercegség építészetével és humoros adminisztratív túlkapásaival együtt - nos,. az ... az. a másik fele egyértelműen bejött, mert készültem, és van az úgy, hogy imprózni is tudok fogaskerekek közé tekeredett csipkéket, de ezt még agyam teljességében se tudtam volna reprodukálni. Ellenben a halálos kimerültséget azt hiszem, érzékletesen írtam le, amit az egy hetes gyorsfelkészülés okozott a karaktereknek.
párhuzamok? milyen párhuzamok?
most örülnöm kéne a szabadidőmnek, de fáradt és ... kiürült vagyok hozzá. Elmúlik, mondom magamnak csendesen, és elnézek a... a... semmibe, ami... ööö... nem terpeszkedik sehol, mert ez mind túl költőien szép a valósághoz képest. nincs semmi minta, ezek mind illúziók, és a nemlétezés pereméig is el tudnék nézni, ha akarnék, tudomám.
Erre az egészre nincsen igazolás. Nincs értelme a hogy érzed magad kérdéseknek, mert nincsen értelme a kib hangulati ingadozásaimnak, ez biztos csak az időjárás, a hormonok meg egyéb biofiziológiai dolgai  a testem és a külvilág kölcsönhatásának.

persze, amikor másokkal beszélek, az jó, tegnap Drímőrrel valóban jót beszélgettünk, megdöbbentően bölcs(nek tűnt, de mit tudom én az ilyeneket), nagyon jól esik a barátaim ragaszkodása vagy akár jelenléte, a lazának szánt óvatos tapogatózás, meg nyilván bármilyen bók, és mindennek azt kellene jelentenie, hogy enkem most jól kell éreznem magam. hát neM? (nem, mert a dolgok nem egyszerűek.)

azért persze, ha belerúgok kislábujjal az ágyba, az nem a világ vége. de kurvára fáj. pláne, hanem tudom, hogy mibe és mikor rúgtam bele.

határozottan a mesére kéne készülnöm, mindjárt beizzítom a papíron rkeatív folyamataimat, kell hozzá ... ööö... igen, meleg, fekete tea, hátha a reggeli kávéva...
a nap besiklott a piros függönyön át a szobába, földöntúli bekacsintás ez így az igaz téli szombatomban, igen, igen, a varjak károgása hiányzik még, és a hősök vonulnak majd meleg ital mellé, szitkozódva, hogy miértz télen kell hősnek lenni.
vagy csak a túlélésre figyelnek, és közbe-szúrva jelenik meg a szépség jégcsap erejével, sötétkék ég elé feszülő pirosan izzó függöny, helló.
ahogy a levegő az esőtől, úgy az ég a felhőktől lesz létező valami.

komolyan, lemegy a nap, és kezdek jobban lenni.

áhháháhháhhhááháhááá

Nagy levegőt, erőt.

Ne sikerült felébrednem, csak lassan kecmergek ki ebből a párából és ködből, ami körbevesz. Pedig az idő gyönyörű. Na, kb ennyi. Ma rewggel kifejezetten úgy érzem magam, mintha valami rpg-ben lennék egy számítógép képernyője előtt, és lehet választani  a különböző stílusú válaszok között, és a renegade pontokra hajtok. pedig a lelkem mélyén lepke vagyok, ezt tudjuk már idők óta.

jesszusom, mennyi az idő. azt hittem, kb másfél órával kevesebb.
--

tényleg meg és újra kéne írnom a régi cuccaimat, amikről Inszéjn azt mondta? Hű. igazából - úgyis mindig ugyanazokat a dolgokat mesélem el :D

na, ez a beszélgetés jó volt, szükségem volt rá, több dolog miatt is. Bizonyos dolgok tök ugyanazok maradtak, bizonyos dolgok meg tökre nem, és ennek örülök.
kaptam pozitív visszajelzést, meg teljes döbbenetemre sikerült használható dolgot mondanom (miről, miről, regényírásról, ennek, úgy tűnik, most van a szezonja, jut eszembe, Tapsi, Noiz, Angwen, írjatok szorgosan, meg mindenki, akinek nem mondtam, hogy szekálni fogom ezzel, elfogytak a regényeim, olvasni akarok(ez így hihető?)).
illetve egy odavetett fél mondat elgondolkodtatott a Fontos Dolgokról, amikről nem beszéltünk, csak kicsit. és ja, igazából semmi meglepő, csak konkrétan megfogalmazható kérdésekké kristályosodtak ezek így mostanra, és nem tudom még egészen a választ. a helyzet nem egyszerű, mert egyik oldalról marhára az (de tényleg), a másik oldalról viszont felmerülnek az egyéb szempontok.

csak ne lenne ilyen hamar alvásidő, ne kellene munkában lennem, mert most kezdek erőt érezni a Még Fontosabb Dolgokra is.

(a nagybetűzést meg most befejeztem, bocsesz)

én most nem tudom, miért fázom ennyire, és, ha mondju beteg vagyok, akkor hazamenjek-e, vagy próbáljam estig kihúzni.
óbasszus.

nem, igazából nem.

a váratlan dolgok meg alapvetően jók. challenge accepted.