kedd, május 10

nos

Rég hallgattam Anathemát. Egy éve már igen.hányingerem van az automatikus dolgoktól, a közhelyektől, amik bennem vannak, orromon keresztül potyognak, mint apró fehér kukacok. Tele van a szám velük, hiába nyelem őket vissza fogaim közül szivárognak, visszamásznak torkomból. A gyomrom a gyomrom a gyomrom. Elhaló sikolyok, van még mit csinálni, ne, ne is mosolyogj most ehhehhehh, a zene, az emlékek? Kellett ez nekem? Igen, mint kutyának az úthenger. A békét néha megtalálom, néha nem. Tegnap igen, köszönöm énekkarosok. Köszönöm sötétségben lakozók. Fáááár övéééééj… ébredés után sokáig tisztogatta a kardját. Csak ült az ágy szélén, ismételgette a mozdulatokat egy órán keresztül, begyógyult szemmel. Sötét haja mosatlanul csillogott a tőnél, tincsekbe állt össze. Éjszakai ámokfutására gondolt. Nem, nem lett véres a kardja, valami megállította, talán az utolsó pillanatban, talán megérezte, h mi várna rá, ha a legöregebb emlékeit is átruházná magára, ha az ő feje is a porba hullna. Megborzongott és zavartan végigsimított a fél arcát beborító tetoválás kanyarulatain. Nem emlékezett már. Tényszerűen tudta, hogy feláldozták, majd feltámadása után istenné tették és gyilkossá képezték. Aztán eltelt pár ezer év. Hatványozottan többezer év. A smile on the lips and a hole in the head, better off dead… És tegnap majdnem megbosszulta a százáves börtönt, az őrületét – így bízz meg, bízz benne, bízz benne… mi történt? Rossz volt a tömegmészárlásra ébredni, a bombázásokra és hogy sorozatosan megölték. Állandóan éhenhalni. Tények. Száraz tények. Az őrület messze van. One of the few… Pink Floyddal folytatom? Igen. Egy cdvel arrébb, tényleg csak zenéről írok? Tegnap… d enem esett eléggé az eső. Egyre jobban értem, hogyan kell azt a blogot. Majd, majd, majd.

My skin is cold to the human touch… ájm verin the inside áut! Do not do not do not. Slala.
So welcooomeee toooo thee machine :kring: what did you dream its all right we told you waht to dream… so welcome. Álmaikat rakják le balra, annál a szimpatikus úriembernél. A bajszos, igen, ő az. Nem, nem, nem. A zsebeket is kiüríteni. Most. Köszönöm az együttműködést. Segítsek? Igazán nem esik nehezemre… ó, igen, köszönöm, hogy megosztotta velünk fájdalmát. Hogy nem tud így járni? Kérje meg elvtársait, biztosan örömmel segítenek önnek, hogy képes legyen járni. Bajtársiasság és fegyelem mindenekfelett. Természetesen.
Ájv gát electric lájt, ájv gát szekond szájt. Elolvastam. Nobody home. A tavaly nyári blogolásomat. Amiből csak az maradt ki, ami történt, joggal. Csukott szemmel. Az a legrosszabb benne, hogy mint barátot is elvesztettem. Furcsa. Kevés hozzám hasonló, hozzám annyira hasonlóval találkozom. Nem, kevésről derül ki. Amikor rábólint a pozőrségre, és elméletet gyárt a darkokról, vagy the grass was greener. The light was brighter. Hülye szerepjátékosok. Meg az angyalkomplexusok, bukott angyal naná, ejj :LOL: . Nem én, nem, irigykedem rá, az az igazság, a tehetségére, arra, hogy rajzol és talán tényleg tehetséges, pedig nem kéne, tényleg el tud süllyedni, nagyon mélyre, bár ki tudja, ősz óta nem láttam akkor se igazán már mert nem akartam zavarni ő se engem hülyék az emberek hülyék és nem látnak nemlátnaknemlátnak meg kell szabadulni a kísértetektől. Ha nem megy máshogy, karóval és kereszttel.

Megyek.

Nincsenek megjegyzések: