tényleg?

Elegem van a hétvégéből. Nemso… nem tudom. Tegnap hazasétáltam a Kálvin térről olyan 10 körül. Szeretem a májusi estéket – elvégre ez az én hónapom, napszakom. Az idő nem lineáris, főleg a múlt nem. Egyes emlékk a szomszédban vannak, az időben közelebbiek meg messze integetnek. Nagyjából egy éve kezdtem el lájvozni. Másfél éve ősszel keztem el Gpékkel wrételni. Több mint két éve bioékkal armozni, tényleg, de régen láttam onnan bárkit is. Három éve mtt. Az Internet a hibás. Ezek az ismeretségeim… barátságaim… mind a net miatt születtek. A net révén. Crüxshadows – Earthfall. Nemértemnemértemnemértem. Nem értem a levegő szagát, a fák között szlalomozó narancssárga lámpafényt, ami a Magyar Szentek Temploma felé vezető parkban évek óta Lothlorient idézi. I won't bury you. I feel oh God I don’t feel I’m breathing. A Gubacsiról hazafele por fénye a hajnalban. You must resist. Gathering Koncerten mosolygó Anneke előtt mellvértes hallgartóság. Where do we go from here. Gasping- hurry... where do we go from here. Én egyetemre. Ha kések is, akkor is. Terveznem kell. One day sixteen… woke up sixteen.