Rájöttem, Merle az egyik kedvenc íróm. Akit nem csak azért, amit írt, hanem az is, ahogyan. Azt hiszem, ő tűnt fel legkorábban, a Madrapurt már úgy olvastam, hogy tetszettek a szavak egymásutánjai, ahogy az egyik nő felkelt az ülésről, és nemtommilyen ruhában ment. Ja.
sajnos gondolkodom, pedig, akárhogy forgatom, meg rágom, mindig ugyanaz, két út, megfogalmazásban különböző világításban, jelenleg az, hogy vagy úgy gondolom, létezik a független külvilág, vagy pedig nem. És mindkettő indukálja két nemszínt, a nembelegondolás pedig a szürkét.
ez utóbbi könnyebb, és mindig, mindenki, sokszor, csak néha nem. na látom, generáltam magamnak rögtön harmadik választ is, bár az benne van az egyikban. akármelyikben. szétcsúszó. ahogy az egyből is kettő aztán sok lett. és azt hiszik, hogy különböznek. Talán igen.
szétfolyó szemekkel azért, nagyon és amikor mewgpróbálom kimondani, hogy a folyó tényleg ott van, és azért van ott, mert látom a vízesést rajta, akkor se lehet, mert messze van a másik, akihez beszélek. talán ki se jöttek a szavak a fejemből, talán nem is létezem.
2 megjegyzés:
Létezel. Hidd el. Még akkor is, ha messze van a másik.
jó, akkor azt hiszem, hogy létezem :D
Megjegyzés küldése