...

megint idejött anyám, hogy mínuszban vagyunk, adjak 50ezer forintot. így. laza. tulajdonképpen elvárja, hogy ő gazdálkodhasson az én keresetemmel is. valahol elrontottam a nevelését, olyan 15-20 évvel ezelőtt. vicces, nem ám kér, vagy, hogy előre adjak. most meg a kezembe nyomta a számlákat. tárgyalni akar, vagy sem? nem tudom, mit csináljak. nem vagyok a tulajona semmilyen szempontból, nem rendelkezhet az én tulajdonommal, viszont azt is lehetetlenné tette, hogy netán segítsek. eszébe nem jutott volna úgy kérni, hogy nem veszi biztosra, hogy segítek. nem, vele nem lehet együttélni huzamosabb távon nagyobb lelki sérülés nélkül.
el kell költöznöm itthonról, és nem tudom, hogyan, hova. nem rövid távú megoldás kellene, hanem végleges. a másik lehetőség az, ha írásban rögzítjük, hogy mennyiért lakhatok itthon, amolyan szerződésféleképpen. amíg anyám nem tekint embernek, addig mást nem látok megoldást - és nem fog embernek tekinteni.
lássuk csak: albérletben mennyit kéne fizetnem úgy, hogy bárki bejöhet a szobába, meg itt is tárolnak máshová tartozó dolgokat, nem egyedül lakom a szobában, hanem ketten.

filozofikus meglátás: a felnevelést az embernek nem a szüleinek kell visszaadnia, hanem a gyerekeinek tovább. nem csodálom azért, hogy az anyám ilyen lett, azok alapján amit néha hallok az apjáról (nagyapámró) :lol:

még jó, h amúgy nem volt rossz kedvem. viszonylag kevés az esélye, hogy dühből/elkeseredettségből csináljak bármit :P