hátha. jellemző, reggeli utáni lépésben bekapcsoltam a gépet, és blogolok. kezdek félni az egyetemi feladatoktól.
...you are lost, you can never go home...
tanulni kell, tanulni. meg ilyesmi.
az álmaim egészen nyomasztóak. nem rémálmok, csak... kínos helyzetekbe kerülök azzal, h hagyom magam sodortatni az eseményekkel. Álmom közben a szokásosnál is határozatlanabb vagyok, és (közben a lacuna coil féle enjoy the silence megy) ... na mindegy. elveszett a mondat másik fele.

pár dolog hiányzik mostanság. a csomó a gyomromból biztosan nem. a zene eszembe juttat mindenféle bulikat, meg paradox módon gótzene hallgatós szerepjátszásokat.

az meg még mindig zavar, hogy nem tudok mit kezdeni számomra fontos emberek lelki bajaival. próbálom, persze. vannak halvány érzéseim arról, milyen okok vannak nálam a háttérben, mik máshol, de egyrészt nem bízom bennük, másrészt, nos pont ezek azok, amikkel nem tudok mit kezdeni. Ezek kábé olyan tények, mint egy hegy, nem lehet elhordani, max megkerülni. És egyelőre nem találok ösvényt, csak homokozólapátot.