szerda, június 13

szeretnék egy kis szünetet. ez tegnap merült fel bennem nagy csobbanással - kéne egy hét, amikor csak és kizárólag szerepjátszom, és az összes döntési stresszt elképzelt világban, illetve kajaválasztás közben éljük meg. Pedig nem is lett annyira rettenetes a tegnap, mint féltem tőle.
Időközben rászoktam a későn alszom, későn éberedek ritmusra (ha dolgoznom kell, az lesz a rettenet maga, h fel kell kelnem). Dél körül találkoztunk az abrakadbra szekcióval a turkálóban, túrtunk orvosi(hentes) köpenyt, meg nekem jelmezt, aztán kimentünk a világ végére próbálni. végre fixáltuk a jelenet nagyját, stresszeltünk a szervezetlenségen, és 20 perccel a tervezett visszaindulás után léptünk ki az ajtón. enek következtében 10 percet késtem az optikustól, de 5 perc alatt végeztem, azán még a szemüveg lebeszélésére is szakítottam időt (jesszus, drágább, mint a tábor!). Blaha felé összefutottunk, kiderült egy cirka másfél órás késés a megbeszélthez képest, ezért Drímőrhöz mentünk forgatni a Bánki után. Mire észrevettük volna, h kezdődik ajelenetünk, már be is fejeztette a rendező hölgy, remélem, a sok baromkodás közben azért akad használható anyag. tudtam volna értékelni, ha szólnak,h csapó, vagy kezdődik, vagy ilyesmi. Ettől függetlenül jó buli.
Aztán olyan másfél-két óra alatt vége is volt.

Ma csak Nekromantával beszéljük le a tábort, az jó lesz.

tanulnom kéne péntekre.

Nincsenek megjegyzések: