főztem ma (:P), mesélek délután, meg agyaltam a tegnapi énekórán.

utálom, amikor nem tudok megbízni egy tanárban. olyankor kifejezetten nehéz engem tanítani, természetesen - drímőr is megtapasztalta már angollal kapcsolatban.
Katival az a gond, h egyszerűen nem hiszem el neki, h következetesen ugyanazt jelenti mindig az, amit mond. Vagy ennyire tehetségtelen lennék, hogy tényleg nem ugyanazt csinálom, amikor ugyanúgy érzem? Miután számtalanszor megesett már, hogy egy hangomra egyik ürán azt mondta, hogy jó (vagy épp nem mondta, h rossz), a következőn kijelentette, hogy megint torkozok, "rockosan" akarok énekelni (meg mellé lélekelemzett, ami ugyan akár még részben taléáéó is lehet, csak ... ne akarja már ne már giccses képekkel próbáljon belőlem igazi érzelmeket kihozni :D ). Tegnap kifejezetten azt a hangomat nevezte rockosnak, amivel mindig is énekeltem, kórusban főleg (és kifejezetten nem éreztem se rock, se popzenébe illőnek). Aztán, amire azt mondta, h jó, azt meg konkrétan összeszorított torokkal nyomtam ki magamból (és ezt a technikára gomdolom azt, h a popzenében használják, és én nem szeretnék ilyen hangot). Ki érti ezt. És egészen konkrétan emlékszem, hogy nem ezt a hangot találtuk meg tavaly év végén.
Azt meg végképp nem értem, h hogyan lehet nem tudatosan gyakorolni. Ha nem figyelem a technikát, akkor csak ugyanúgy éneklek, mint nélküle. Ha figyelem, akkor meg azért rossz, mert tudatos vagyok. Szeretem a paradoxonokat, csak nem a gyakorlatban.