A távoli Föld dalai - Arthur C. Clarke

Furcsa, mennyire más ez, mint a mostanában olvasott sci-fi/fantasy/cyberpunk könyvek. Ugyan még nem olvastam végig (illetve de, csak régen), de az alapvető minták már felismerhetőek.
Nagyon magabiztos, nagyon tárgyilagos stílus. A nézőpont ki-be vándorol a szereplőkben, amivel az objektivitás érzete nő, hiszen kívülről és belülről is megismerjük a karaktereket. De csak az érzete - mert ez a fajta elbeszélő üzemmód tévedhetetlen a mű világán belül. És nem kis nagyságrendben mozog ez a világ: mint tisztességes science fiction, társadalmat modellez, hagyományos kontextusból kiszakítja, megvizsgálja és értékeli a látottakat.
No, ez az, ami zavar. Lehet, hogy csak én szoktam hozzá, hogy majdnem mindig van egy szűrő még az író és az olvasó között - az egyes szám első személyű elbeszélő, vagy a karakterek gondolatai stb. -, de engem rendzseresen kizökkent egy-egy határozott értékítélet, amit mintha maga a szerző "üzenne". Ha egy bizonyos kornál régebbi a mű, akkor a kor számlájára írom... mint ahogy jelen helyzetben is tennem kéne, ahelyett, hogy azon elmélkednék, miért nem tetszik ez az optimista, ömm... pragmatikus felfogás.
Itt az emberek képesek együttműködni nagy méretekben (bár a személyes színtéren természetesen komoly konfliktusok is felmerülnek), képesek szabályozni önmagukat. A fenyegetés elsősorban a múltból és kívülről jön - ellentétben mondjuk a cyberpunkkal, ahol a veszély a társadalomból és az emberből magából származik. Bár kimondottan nem létezik a spiritualitás abban a jövőben, amiben a regény játszódik, érdekes, ahogy ezt a szerepet átveszi a "tudomány", az új, szinte misztikus technológia, illetve néhány biológiai és ... csillagászati jelenség.
Csak az emberi viszonyok ne tűnnének ilyen kicsinyesnek. De ez, azt hiszem, egy másik kor erőteljesen dááárkos lehangoltságú emberének a kívánsága csupán.

Ja, a szitu érdekes, és emiatt is olvasom: a Földnek pár száz éve vége, van egy utópiánk egy telepbolygón. Jönnek fejlettebb régi ismerősök, akik ha lehet, még utopisztikusabbak, mert ők tudják, milyen hibákat nem szabad már az emberiségnek elkövetnie, és megvannak az eszközeik is mindehhez. Eddig felejthető a cselekmény (szerelem-féltékenység-irigység-estébé), a fentebb vázolt nyavajgásom ellenére a háttér jóval érdekesebb, mint a konkrétumok.
Szimpatikus szereplő egy szál sincs, bár van olyan, akit a szerző érezhetően annak szánt. Okos, szép, ügyes, vannak hibái is, csak egyik sem ott, ahol nekem kéne. No mindegy, további jóccakát.