elfáradás-küszöb.

mennyire jó már, hogy volt helyzet, amikor önként haltam bele munkába, és nem éreztem munkának? rendben, van még ilyen, előfordul. De csak addig tart, amíg egyszer fel nem borul a rendszer, és kevesebb jön vissza, mint amennyi bele. Utána már nem lehet könnyű szívvel ugyanazt az erőfeszítést belerakni.
De nem baj ez, mert ami fontos, az ne csak akkor legyen fontos, ha hangulatom van hozzá. ó, igen.

tessék, kettőkor az elalvás szélén, de nem akarok kávét inni, azt majd este, indulás és próba előtt.
nem akarom, hogy kiégessék belőlem, hogy szeretem, amit teszek. És, hogy azért teszem, mert szeretem.
itt pláne nem lehet másról szó. nem ebből élek, tehát csakis belső indítékom lehet rá, hogy tegyem.

saját módomon fogom értelmezni. kell értelmeznem.
fura volt megtapasztalnom azt gillzt a próbán, aki egyszercsak az emtétében is előkerült. aki őszintén le tudja szarni a lecseszést, a felelősségre vonást és egyéb lelki zsarolásokat.
emellett fenntartani a lelkesedést vicces.
de valahogy meg kell oldanom, h ne görcsöljek rá a problémákra.

amúgy kib álmos vagyok, köszönhetően a féléjfélig tartó próbának, aminek megint lett egy lecseszős része. Amivel nem tudok annyit kezdeni, amennyit kivett belőlem.
Kurvára leszarom a késésről szóló lelkibeszédet, már eleget hallottam ahhoz, h ha véletlenül valóban kések, akkor a megemlítése is épp elég lenne - úgy meg pláne, hogy nem vonatkozik rám.
Amennyire tudom, lelkiismeretesen teszem a dolgom, ott vagyok, színpadot rendezek, ragasztok, meg igyekszem a szerepet is. Najó, mindegy, most hisztizem.

Meg álmos vagyok.