nemtom hanyadszorra szánom már el a felület kinyitására magamat, és hányadszorra csukom be.
azt hiszem, az a szokatlan, hogy épp van munkám. de tényleg, tegnap óta kell dolgokat csinálnom, és ez jó.

furcsa, hogy ezúttal nem megerőltető a próbafolyamat, valahogy eddig nem ilyen érzés volt próbára járni. most inkább az idő, az idő a baj. hogy ott kell lenni, és nem érzem hasznosnak az időt, amíg két órán keresztül próbál a másik jelenet. nem egyszer, nem kétszer kell végignézni, hanem sokszor. nyilván van benne tanulság, de a színészet nem elméleti tárgy, nem lehet gyakorlat nélkül csak agyban. És próbanézés közben csak agyban lehet bármit. Egy idő után egyszerűen idegesítő az, ha részt veszek szellemileg, figyelemmel, de nem próbálhatom ki. Hogy csak passzívan ülök. Hisz a feszültség elkerülhetetlen.
Igazából mindegy, mivel indoklom a triviálisat.

Kiesett időnek érzem, amikor hiányzók miatt nem tudunk érdemben próbálni, és csak jelen vagyunk. Még akkor is, ha az egyik beteg, a másik meg állandóan próbaidőben dolgozik.

Ja, megkaptam a csekket, holnap befizetem a vizsgadíjat, ez amolyan jelképes dolog is, jövő szerdán Körmagyarral színészvizsgázom. Ez az élettel mitkezdeni kérdéskörbe tartozik.

a mitkezdés pedig jelenleg olyan tervezettnek tűnő fázisokból áll, mint:
- bemutató pénteken, előadások a hétvégén.
- szerdai körmagyar vizsga.
- novellaírás (és optimálisan befejezés még idén)
- rouen mesélés
- zenélés - vissza kéne jelentkeznem Zoltánhoz, ha már lesz időm
- valamit kéne táncolni

- királylányos fantasyben is van még.
- nyilván játszani is akarok

takarítani. ó jájj.
meg majd a táborszervezés alkalomadtán.