úgy érzem, unalmas az életem. A ma estétől remélem, visszaszerzek valami lendületet, glamourt gyűjtök, vagy mi.
Túl könnyen hozzászokok ahhoz, hogy nem kell valamibe energiát rakni, mert jön az magától, hogy aztán csodálkozom, amikor nem működik. Igenis le kell ülni, és átgondolni, hogy, amit teszek, azt miért élvezem, miért jó nekem. Nem azt kell átgondolni, hog miért kell jónak lennie.
És ebben a dologban nem számíthatok másra. Nem várhatok senkire, hogy motiváljon. Magamat kell az életre rávennem.

Különben nem ragaszkodom ám a képzeletbeli helyhez, mint találkozó-ponthoz, de az ijesztő, hogy ennyire nehezen találkozom bárkivel mostanában, ha csak úgy találkozóról lenne szó, nem programról. Megbetegszem, BKV-sztrájk tör ki...