Jelentés: most épp jól vagyok. Mmint alapvetően jókedvű, habár az IT reggel felvitte a vérnyomásomat, amit az orvos rögtön meg is mért, és döbbenten láttam, h magasabb mint eddig bármikor. Persze lehet, h mostmár nem vagyok alacsonyvérnyomású vérszegény, meg a kávé, a kávé, azért kicsit szédülök, a kávé.

Tegnap este némileg helyrebillentett a csendes iszogatás a Krimóban, meg köszi mindenkinek :D

Kell az ősz, a falevelek, az esőcseppek csillogása, meg a képernyő világítása sötét szobában, billentyűzet esőhangja, ilyenek, a shadowrun azért jó, mert benne van a kütyüfétisem és a misztikus izé egyszerre, oké, a kicsit futurisztikus wodban is valóban.

A meló meg sok. Úgyhogy megint blogolok helyette.

Megint sikerül úgy éreznem, hogy tök mindegy, mekkora erőfeszítésrt teszek valamibe, vagy én milyennek érzem az eredményt, nincsen korrelációban aztán a rólam és/vagy a munkámról kialakuló véleményekkel. Oké, időnként, egy-két embernél igen. És tudom, hogy sok tényezőt figyelembe kellene vennem, többek között az elfogultságokat és rész-ismereteket, illetve az elfogultságokat és azt is, hogy attól még, hogy valaki határozottan jelent ki valamit, még nem biztos, hogy az én mércémmel is megalapozott (értsd: tájékozott és a lehetőségekhez képest objektív) a véleménye.

Asszem van pár olyan önértékelési zavarom, amivel sürgősen kellene kezdenem valamit, mert morcossá tesznek. (És megbénítanak.)

Ráadásul kibaszott munka, nem végzek semmivel sem időre, és most itt a nyakamban pár megoldhatatlannak tűnő feladat is, és mindig akad hiba, mindig, dehát MIÉRT, ilyenkor úgy érzem, tényleg semmire sem vagyok alkalmas.

Jó lenne ha nem csak én, hanem a világ is a helyemen értékelne, és ez a kettő ugyanott lenne, ugye.

Ennek az esőnek nagyon örülök, ó, ősz, gyere! Térdig mondjuk eláztam hazafelé a rendelőből, de ez pont megfelelő fizetség érte. Kijöttem nagyjából a betegségből, bár a gyomrom még nincs teljesen rendben, ezt érzem, mindeg, a mai napot még táppénzen töltöm, tulajdonképpen szükségem van pihenésre, pláne a hétvége után. Pénteken elnéztünk IHB-ra, szombaton reggel indultunk esküvőre, lagzi hajnalig, aztán másnap fel kellett kelni, be Keszthelyre Szozsi szakavatott szervezésében (nekem nem feltétlenül jutott volna eszembe megkérni másokat az autózásra, előbb kezdek el stoppolni). Ott még mexikói étteremben költöttem a maradék pénzt, és aztán háromésfél óra vonat, aztán Budapest.

.----
hopp, a laptopon kezdtem el, és elfeledkeztem rólad, blogbejegyzés. jelentem, kint még mindig szépszínű a nyárvég, sok ilyet, sokáig.
Befejeztem az Ingóköveket, jó volt, nyomasztó volt, olvastam volna még tovább is, de nem befejezetlenség vagy ilyesmi miatt, szimplán csak tetszett a világ, az emberek leírása - még akkor is, ha nem éppen vidám történet, nyomasztóságban elérhetné a WWZ szintjét, ha hosszabb lenne, meg személytelenebb, dehát nyilván a téma - Sztálingrád ostroma -, az már maga is hozza. Namindegy.

tűnődtem még a napokban az egyszemélyi felelős kifejezésen, meg azpn, hogy miért nem a tumblr a legalkalmasabb az ilyen jellegű eszmefuttatásokra, gondoltam arra is, hogy itt folytatom, de most nincs hozzá kedvem. Helyette gyilkoltam Bioshockban, ugye, milyen jó.
Ma fel vagyok dobódva, megminden, ez az időjárás, emg az egészséges táppénzi pihenés második napja, nyilván ezért - néha kimegyek az erkélyre, és ellenőrzöm az eget meg a fákat, olyan gyönyörű ez az egész.
Hm.

És akkor most párpercnyi geekség, utánanézek a TOR-nak, megminden, de általában ezek a dolgok konkrét érdeklődés hiányában hamar kifulladnak. Esetleg egy win7 újratelepítés után (aaaasszem majdnem mindenem magvan a lapotpon is, nemde? :D)

Még mindig oktalanul rá tudok görcsölni utótáboros dolgokra, pedig. Asszem az a lépés hiányzik, hogy alapvetően megfelelőnek ítéljem a magam munkáját ahhoz, hogy reálisan fel tudjam dolgozni a kritikákat. Szóval még a kritikaírás előtt egy kis egotrip vagyvalami:
a meglátásom szerint jól sikerült a keretjáték, jó csapatot hoztunk össze, és az előzetes elvárásaimnak a hibahatáron belül megfeleltem. Sikerült egy, a saját elvárásaimnak megfelelő összetettségű és mondanivalójú keretjátékot megvalósítani működőképes szinten.
...
Milyen jó lenne hinni ebben.

Vagy legalább az jó lenne, ha nem számítana ennyire - de erről lecsúsztam, ahhoz túl sokat dolgoztam vele.

Most inkább meló, jajjne, jajjna. MEgvolt az értékelés, semmitmondó, legyek pontosabb nyilvántartó, meg jópofizzak többet a kollégákkal proaktivitás címén, amúgy jó a munkám, semmi baj.
---
Biztos minden szép és minden jó, az önértékelésem nincs a hekzet magaslatán, pedig tegnap is milyen jót beszélgettünk vérlepkével, ohh, igen, amikor azon licitálunk melyikünk mennyit sérült gyerekkorában. Remélem, a testvéri múltidézős beszélgetések másoknál a szép emlékekkel telnek. Nem panaszkodom, szórakoztató ez. És a cherry is finom volt. Meg  kúlság erkélyen ülni a törplámpás mellett.
---
Még mindig kérdések vannak, bár konfúzak és nem annyira kérdések, és. Majd egyszer lesz olyan bejegyzésem, ami jókedvű. Tényleg.

Ohh, hát ez a hétvége jó volt. És még akartam is róla mondani dolgokat, de valahogy nem ment egész délelőtt. Inkább időrendben?
Volt péntek, amit egy csütörtöki próba előzött meg, és akkor utána nem mentem szocializálódni, ami jó volt, mert azért az időm lassan elfogyott a héten mindenre, ami nem más emberek. Értsd: játszottam. És olvastam. És aludtam. A közeledő ősz szaga, megminden.
Kérdések, amikre csak nem érkezik meg a válasz, de mondjuk van, amire még kérdésse találok. Olyankor azt a hipotézist fogadom el, hogy fáradt vagyok és kimerültem. Vagy telihold, vagy akármi.
Pénteken hirtelen átírtam az egész programomat, és mentem megint szervezni koncertek helyett, de legalább volt némi szociális életem megint. Szombaton semmittevés, ami vasárnap folytatódott, aztán hétfőn-kedden Nyüfinél a Velencei-tavon némileg nyaraltam is. Az teljesen jó volt, közben összeraktunk egy teljes táborkoncepciót, a telihold alatt kitaláltunk hozzá keretjátékot is elméletileg mindent, mert jó ötletnek tűnik. Az abszint meg valóban jó karamellizált cukorral.

Elkezdtem táborértékelést írni, de rájöttem, h korántsem vagyok még elég távolságban a tábortól a részleteshez. Azt már látom, hogy nagyjból elértük a kitűzött célokat, ha nem is tökéletesen. Mégis, nyilván zavar, hogy nem lett tökéletes, hogy nem minden alegység hozta pont az elvárt eredményt. Mindegy. Még egy hetet azért ki kéne várnom, mert elfogult vagyok.
Borzasztó.
A legrosszabbak azok a kritikák, amiket nem érzek hibának. Például az utolsó pillanatban megkapott tájékoztatók a reggeleknél. Mégis, mikor tudtuk volna megírni? Előző este - sőt, éjjel - történt eseményeket kellett belefogalmazni, és hiába volt meg előre a fix része (amit, teszem hozzá, meg tudott minden szervező nézni előre), a kiegészítésekkel együtt csak reggelre lett meg minden infó. Ahogy esténként is, az esti megbeszélések alatt írtam be, hogy melyik csapat mivel szeretne előállni. Feature, nem bug. Ugyanitt jelezném, hogy, aki interaktívan szeretné megoldani ezt, az gondolkodjon el a problémakörön - az interaktivitás ugyanis a szervezők részéről is rugalmasságot követel meg. Nagy szerencsénk, hogy rugalmas volt a program és a logisztikus team is.
Az improvizáció vs színház kérdése. Ennyit tudunk ennyi idővel. Érezhető volt, amikor egy délelőttöt szántunk a csapathősökkel egy esti jelenet összepróbálására, akkor kicsit erősebb lett maga a jelenet. ugyanígy az NPC-kel is, csak tőlük semmilyen szinten nem lehetett elvárni, hogy improvizáljanak (és köszönet annak, aki tudott). Vagy legyen minden NPC teljes jogú szervező, de ne legyen sok más dolga mellette (különben nincs ideje próbálni), vagy nem lesz színpadi jelenet minőségű a legtöbb keretjáték event (kivéve azokat, amiket maga a közönség részvétele felturbóz). Nem, még akkor sem, ha szuperhősökkel dolgozunk (vagy, ha színészekkel, akkor sem, heló). Sőt, szerintem úgy se, de az már más kérdés :D Viszont arra már láttunk példát, hogy egyik véglet sem működik, sem a 11 napos színház, se a 11 napos live (2011 vs 2012).
Tábori játék, őrség, mint keretjáték. Jajj, hagyjuk, ez hosszú, majd máskor.
Csapatok nem egységes integrálódása. igen, ez szokott lenni, nem egyformák a csapatok és a vezetőik se. Eddig ez azért nem (így) jött elő, mert inkább a csapat általános jóságán/nemjóságán látszott, most viszont meghatározó volt az identitásban a keretjáték is - baromi sok múlt azon is, hogy a csapathármasok mit szerettek volna, és, hogy a csapatuk erre hogyan reagált. Még csak nem is feltétlenül korrelált az előzetesen belefektetett idő és energia az eredménnyel.
Miért nem tud X NPC válaszolni arra a kérdésre, hogy pontosan mikor és kik és hánykor kelt fel aznap a nap. Egyrészt örülök, hogy ilyen mélynek tűnt a keretjáték kidolgozottsága, de azért, logikusan már, nyilván vannak olyan mélységű kérdések, amiket nem fogunk előre kitalálni. Mert pl. nincs az az NPC, aki megjegyezné. (És nincs az az idő).

És akkor látjátok, hirtelen próbálok választ adni, magamnak is, másoknak is, és nem jó, nem jó, nem jól.

elképesztő fáratdság és álmosság ömlik szét rajtam

folyamatos monológokat folytatok táborról, az életről meg az összestöbbiről

tegnap azért jó volt, rendet raktam a szobában és jöttek hősök és szervezők és NPC-k, és egy idő után rájöttem, h nem kell beszélnem, megoldják magukban, nem kell érvelnem, bár nem fért bele a szünetekbe, valahogy furcsa volt az egész.

szoktam a legkisebb öcsémről álmodni időnként, hogy megtanul beszélni, hogy igazából okos, vagy azt, hogy összezsugorodik lepke méretűre, miközben én vigyázok rá, és elvesztem, mint egy üveggolyót - olykor félek, hogy eltörnek körülöttem az emberek, szoktak olyat csinálni

volt esti levegő a szobámban, meg tér, meg lélegzetvételes lámpafény. valamit el kell eresztenem, valamit elkezdenem. Nem elég a figyelem. Ritmusérzék és levegőzés, és a megfelelő pillanat eltalálása szükséges, és a tett, azzal együtt, hogy úgyis hibázni fogok, és nem akkor, amikor minimalizálhatnám a veszteségeket.

soha nem lesznek válaszok. csak időnként. valmire.

háhh, látom, h van aki feedly-n követ :D (mondjuk ez nem annyira izgalmas tulajdonképpenalapvetően, de akkoris. )

Egy beszélgetés meg egy időjárásváltozás sokat lendített a hangulatomon - mondjuk az előbbit kicsit könnyebb elintézni, de az, hogy esőben mehettem végre haza, és hűvösebb, őszibb reggelre ébredtem, az. Az nagyon jó volt, na. Meg geekségekről beszélgetni végre, nem csak az emtétéről, mert kezd egyre jobban zavarni, hogy tábortáboremtétéemtété a baráti körömben. Persze, elkerülhetetlen, elvégre. Ezért is örülök minden olyannak, ami nem erről szól.

Kéne rendes kávét is szereznem, aztán dolgozni, csak ne kapjak emaileket a főnökömtől, hogy ezt-vagy-azt miért nem azonnal és készre, basszameg, adminisztráció, sosem leszek pontos, gyűlölöm az exceleket

Jajj, köszönőlistát is írhatnék amúgy.
Pl köszönöm a főszervezőknek a főszervezést. Hogy úgy éreztem, a tábor közepére a mindenféle problémák összekényszerítettek minket, hiába, én a vitából és eszmecseréből érzem az összetartást és a munkát, abból, hogy megsajnálom Danit, amikor rácsavarodik a saját pózára, vagy amikor végre tudok ideges lenni másra és kimondani, és nem elfelejteni és fololdatlanul hagyni valamit. A belső troll. Mindig ijesztő, ha nincsenek problémák. Mindig jó, ha megoldódnak a problémák, de legalábbis dolgozunk rajtuk. Ha ezzel pont rosszat tettem másnak, akkor sajnálom, de én ettől éreztem azt, hogy alapvetően megbízhatunk egymásban.

A keretjáték teamnek, Brandirnak és Gandalfnak a kemény munkát. Mármint tényleg, elképesztően sokat dolgoztunk, és nagyon jól működött külön szájbarágás nélkül is a feladatmegosztás - a szájbarágásban kifejezetten rossz vagyok amúgyis. Az első kétségek után (mindhárman ördögügyvédjei vagyunk nohát) kiderült, hogy tulajdonképpen hatékony ez így, van lore-tudós és van részletekre rákérdező és van nagykép ember is a hármasban. És annak kifejezetten örülök, hogy egyikünk érzelmi életével se kellett semmit se foglalkozni, mindhárman a melankolikus.flegmatikus vérmérséklet felé hajlunk :D

a CsapatHősök. Nekik is majd elmondom. De nagyon sokat számítottak, egyesével is, emberként is. Örülök, h számíthattam rájuk, hogy magukénak érezték a tábort és a keretjátékot, hogy beépített e,berként a közösségvezetők között volt kikre támaszkodni - nélkülük sokkal több konfliktus lett volna, úgy gondolom.

Az NPC-k. Fq, Morgana elsősorban, Fq azzal, hogy mindent tudott, mégse volt szervező, Morgana meg azzal, hogy aktívan próbálta kitalálni a keretjáték végét, és jól, és látszott rajta, hogy élvezi. Idén szinte egyáltalán nem volt kapcsolódási pontom teljesen egyszerű táborozókkal, kb ők voltak azok, akiken valahogy próbálhattam mérni a tábor milyenségét. Meg amúgyis, jó volt látni nemegészenszervező barátokat, na.

És akkor most dolgozom, mielőtt nagyon belemélyednék, nyilván van még kikről írnom.

menj aludni

Talán legalább az élményeket meg kéne fogalmaznom, leírnom, hogy majd jövőre meg később lássam. Csak egy minimális kétségbeesés fog el. Mint egy szakadék szélétől pár kilométerre hallgatni a hullámok zúgását, hogy ja, ott sziklák vannak meg dögevő szivárványaljak, kurvára ki kéne lépnem a komfortzónámból.

Mondom ezt a tábor után. Oké, rövid, körülhatárolt terepen voltam, ismerős vidéken, ez nem az. A flow persze megvolt, ó, igen, és kellemetlen szembesülni azzal, hogy utána mi az életem, mit teszek, mi ez a sok notebook körülöttem, heló. Fókuszálni kell. Meg egy kicsit leülni végre és befelé figyelni, hátha vannak még hangok odabent, hátha vannak még mesék, amik elmondják a kút történetét, vagy y tündérekét a vihar előtt vagy bármiét.Hiányoznak az emberek. Nem a tábor utóhatása, nem úgy, mint sejtem a többiekét - ez most a tavalyi ősz hiánya, a télé, a beszélgetéseké, amikor hetente új aranyösvényt találtam magamnak. Új vizek, hajók, szellemek.

Na, de a tábor. A tábor. Mit kéne még mondanom magamnak későbbre? Elégedett vagyok. Megcsináltuk. Nem hibátlan az elképzelésem, nem pont úgy működött, de működött, és sírtak, és valahol mélyen hallom az öröm visszhangjait, hogy heló, ez volt a cél már 2008-ban is, csak az eszközök még nem álltak készen rá. Mondjuk így. Csak a szavak kétoldalisága, meg az egyebek, meg az érmék, és hova esnek, és minek vagy kinek higgyek, meg MIKOR.

Ehh, kurvajó volt szervezni és dolgozni rajta és csinálni, még a kevés alvással és kevés szocializációval együtt is, rájönni, hogy kiket keresek és tartok értékesnek  a szűkebb körből, hogy ki az, aki hiányzik, hogy ki az, akit minden hibájával együtt szeretek és segíteni szeretnék, még akkor is, ha épp kedvem lenne elharapni a torkát éppen, és, hogy mennyi felnőtt ember van a szervezők között. Látni akarom az emberek szemén és hangján keresztül a színeiket. A táborban nem igazán láttam, csak az erősebbeket. Az alapszíneket. Úgy érzem, elhagytam valamit. Meg ilyenek.

Azon gondolkodom, mennyire vártam a Mablung és Beleg általi feloldozást már a tábor előtt - előre a kedvenc jelenetem volt az. Amikor kiderül az érem másik oldala. Amikor rólunk van szó végre. És jó volt érezni azt, hogy nem csak nekem, de más szervezőknek is számított, hogy ez valóban így kell, hogy legyen. ... Asszem, most egy darabig nem szeretnék ilyen mély keretjátékot, mert ez számomra több szinten összekavarodott a valósággal, a keretjáték a tábor metafórája, vagy fordítva, és... és tényleg beleraktam azt, amitől - számomra - művészet lesz egy szervezés. A doriathi csapatelőadás közben könnyes volt a szemem, a 10. napon végig, de nem sírtam, csak egy kicsit hajnalban, amikor az álmosságtól alig tudtam elvánszorogni a házig, és hallgattam a távoli zenét mint Maeglin, és vártam, hogy a pár felmerült kérdésem vagy kétségem kibaszottgyorsan elmúljon. Nem múlt. De talán a poszttábori sokkal együtt elmúlik.

Emlékezz a tűzre. Aiya náre!

Kezdődő gyomorgörcs, nagyjából kezdem magamat behozni a Cégnél, bár sok a munka, sok a pótlandó, és nem feltétlenül vagyok tökéletes.Feltétlenül.

Megnéztem egy kétrész mylittlepónit így a nap végén. Mindent értek.

Haza akarok menni Doriathba. Asszem.

hogyan tudok gyorsan aludni sokat? kellene hamarosan, de nem szabad túl hamar elkezdeni, különben felébredek hajnalban.
öregszem, elérzékenyültem, mint 14-17 évesen a cserkésztáborok után, majdnem teljesen az, kellett ehhez 10 év, hogy meghasson az emtététábor dolog önmagában is.

most még úgy gondolom, hogy elégedett és boldog szervező vagyok, bár a Collrim, az Üres Nép tagjai közé tartozom épp, mert tényleg kiürültem és elfogytak a dolgok belőlem, sétáltam az éjszaka a fehér szalagok között, odaképzeltem az egyik üresre Lainiel nevét, és próbáltam Finrod Felagundét megkeresni, és a végén már haza akartam menni Doriathba.

Jó lesz ez a csend körülöttem, kellenek az aranyló őszi falevelek a szomszéd fán. Meg jöhetne már a jó idő.