péntek, augusztus 16

Elkezdtem táborértékelést írni, de rájöttem, h korántsem vagyok még elég távolságban a tábortól a részleteshez. Azt már látom, hogy nagyjból elértük a kitűzött célokat, ha nem is tökéletesen. Mégis, nyilván zavar, hogy nem lett tökéletes, hogy nem minden alegység hozta pont az elvárt eredményt. Mindegy. Még egy hetet azért ki kéne várnom, mert elfogult vagyok.
Borzasztó.
A legrosszabbak azok a kritikák, amiket nem érzek hibának. Például az utolsó pillanatban megkapott tájékoztatók a reggeleknél. Mégis, mikor tudtuk volna megírni? Előző este - sőt, éjjel - történt eseményeket kellett belefogalmazni, és hiába volt meg előre a fix része (amit, teszem hozzá, meg tudott minden szervező nézni előre), a kiegészítésekkel együtt csak reggelre lett meg minden infó. Ahogy esténként is, az esti megbeszélések alatt írtam be, hogy melyik csapat mivel szeretne előállni. Feature, nem bug. Ugyanitt jelezném, hogy, aki interaktívan szeretné megoldani ezt, az gondolkodjon el a problémakörön - az interaktivitás ugyanis a szervezők részéről is rugalmasságot követel meg. Nagy szerencsénk, hogy rugalmas volt a program és a logisztikus team is.
Az improvizáció vs színház kérdése. Ennyit tudunk ennyi idővel. Érezhető volt, amikor egy délelőttöt szántunk a csapathősökkel egy esti jelenet összepróbálására, akkor kicsit erősebb lett maga a jelenet. ugyanígy az NPC-kel is, csak tőlük semmilyen szinten nem lehetett elvárni, hogy improvizáljanak (és köszönet annak, aki tudott). Vagy legyen minden NPC teljes jogú szervező, de ne legyen sok más dolga mellette (különben nincs ideje próbálni), vagy nem lesz színpadi jelenet minőségű a legtöbb keretjáték event (kivéve azokat, amiket maga a közönség részvétele felturbóz). Nem, még akkor sem, ha szuperhősökkel dolgozunk (vagy, ha színészekkel, akkor sem, heló). Sőt, szerintem úgy se, de az már más kérdés :D Viszont arra már láttunk példát, hogy egyik véglet sem működik, sem a 11 napos színház, se a 11 napos live (2011 vs 2012).
Tábori játék, őrség, mint keretjáték. Jajj, hagyjuk, ez hosszú, majd máskor.
Csapatok nem egységes integrálódása. igen, ez szokott lenni, nem egyformák a csapatok és a vezetőik se. Eddig ez azért nem (így) jött elő, mert inkább a csapat általános jóságán/nemjóságán látszott, most viszont meghatározó volt az identitásban a keretjáték is - baromi sok múlt azon is, hogy a csapathármasok mit szerettek volna, és, hogy a csapatuk erre hogyan reagált. Még csak nem is feltétlenül korrelált az előzetesen belefektetett idő és energia az eredménnyel.
Miért nem tud X NPC válaszolni arra a kérdésre, hogy pontosan mikor és kik és hánykor kelt fel aznap a nap. Egyrészt örülök, hogy ilyen mélynek tűnt a keretjáték kidolgozottsága, de azért, logikusan már, nyilván vannak olyan mélységű kérdések, amiket nem fogunk előre kitalálni. Mert pl. nincs az az NPC, aki megjegyezné. (És nincs az az idő).

És akkor látjátok, hirtelen próbálok választ adni, magamnak is, másoknak is, és nem jó, nem jó, nem jól.

2 megjegyzés:

Angwen írta...

Hé, hol marad a siker utáni elégedettség? :) Néhány napra igazán hátradőlhetnél és örülhetnél magadnak - megcsináltad (/tuk). Utána is ráér ízekre szedni magunkat.

Pénelopé írta...

csak angwennel tudok egyetérteni. /Esgal