vasárnap, szeptember 30
utálom, amikor nem tudok megbízni egy tanárban. olyankor kifejezetten nehéz engem tanítani, természetesen - drímőr is megtapasztalta már angollal kapcsolatban.
Katival az a gond, h egyszerűen nem hiszem el neki, h következetesen ugyanazt jelenti mindig az, amit mond. Vagy ennyire tehetségtelen lennék, hogy tényleg nem ugyanazt csinálom, amikor ugyanúgy érzem? Miután számtalanszor megesett már, hogy egy hangomra egyik ürán azt mondta, hogy jó (vagy épp nem mondta, h rossz), a következőn kijelentette, hogy megint torkozok, "rockosan" akarok énekelni (meg mellé lélekelemzett, ami ugyan akár még részben taléáéó is lehet, csak ... ne akarja már ne már giccses képekkel próbáljon belőlem igazi érzelmeket kihozni :D ). Tegnap kifejezetten azt a hangomat nevezte rockosnak, amivel mindig is énekeltem, kórusban főleg (és kifejezetten nem éreztem se rock, se popzenébe illőnek). Aztán, amire azt mondta, h jó, azt meg konkrétan összeszorított torokkal nyomtam ki magamból (és ezt a technikára gomdolom azt, h a popzenében használják, és én nem szeretnék ilyen hangot). Ki érti ezt. És egészen konkrétan emlékszem, hogy nem ezt a hangot találtuk meg tavaly év végén.
Azt meg végképp nem értem, h hogyan lehet nem tudatosan gyakorolni. Ha nem figyelem a technikát, akkor csak ugyanúgy éneklek, mint nélküle. Ha figyelem, akkor meg azért rossz, mert tudatos vagyok. Szeretem a paradoxonokat, csak nem a gyakorlatban.
szombat, szeptember 29
csütörtök, szeptember 27
I’m at the end of my studies at the University. As my degree will be design engineering I’d like to work in this field or close to it. It means that I’d like to design products for users or help in creating (and especially designing) these products.
My favourite topics are ergonomics and marketing. I’ve got wide, but not too deep knowledge of these areas and I’m capable of learning and digging deeper.
It’s important to me that I want to use my skills in my job. I’ve got solid computer user skills and I like working with it.
I work daily with Office products (Word sometimes Excel), I use Adobe Photoshop and had to use AutoCAD.
I am a somewhat social person: I enjoy working in a group. Of course there are jobs on which I prefer to work, or take the first steps alone. Mostly these are creative jobs; when I have to find a new idea I often need to think alone for awhile. After that I can enjoy the benefits of group work.
I think it’s important to be able to work with others. It’s easier and faster when more people work on the same project – if the communication is fine in the group and everyone knows his place. It is true for me too; I need to know the range I am responsible for.
I generally like helping out with my work, contacting other people and solving problems. I’m happy when I can see the result of my work and I prefer to know what I’m working for.
I like organizing events and people, because this job involves creative thinking and communicating with others and I can see the results.
gyakorlok állásinterjúra.
szerda, szeptember 26
kedd, szeptember 25
INTP - "Architect". Greatest precision in thought and language. Can readily discern contradictions and inconsistencies. The world exists primarily to be understood. 3.3% of total population. |
personality tests by similarminds.com
(azért megjegyezném, a thinker-feeler dolog majdnem 50-50%, és lassan az introvertált és extrovertált dolog is, bár az azért az introveltáltság irányába egértelmű. )
Enneagram Test Results
Your variant is self pres |
personality tests by similarminds.com
tessék, hogy nehogy csak izé ;)
vasárnap, szeptember 23
Most már tudom, hogy az első mondat által felvázolt világképem a Stalker/Piknik a senkiföldjén Zónájának megfelelő: van ott egy izé, látjuk, hogy valamit csinál, de hogy mit és hogyan és hogy micsoda, azt már csak nevezéktanilag, illetve némi szerencsével és gyakorlattal bírjuk kezelni.
...bind, torture, and kill...
Különben ez nem lényeges, valószínűleg a fél emberiség hasonlóan vele, a maradék meg még azt hiszi, hogy igazak a saját elképzelései.
A lényeges számomra az a félmondat, amikor megengedem, hogy lehet ok-okozati összefüggés. Akár. jó, nem ezt mondtam, de így értettem. Akár még az is lehet, hogy az önérzékelésemnek köze van az érzékelt dolgokhoz. Ja, még az is lehet, hogy létezem.
Szeretne még ezek után velem bárki is filozofálni? (Sátáni kacaj. )
Meg volt a másik mondat, ami miatt írok egyáltalán. Hagyni, hogy a világ (megminden) átfolyjon rajtam. Mivel úgyis azt teszi, kábé, mint a szívverésem, az idő nem áll meg.
Önkifejezés. ennek mi köze van bármihez is a fentiek közül? ez is csak egy cselekvés a sok közül. Szeretek táncolni énekelni zenélni írni (nem csak szerepjátékmodult :P ) ja, meg színészkedni is, ja. Meg kitalálni a helovínt, meg néha megtervezni a vécécsészéket.
Nyilván az lenne a legjobb, ha bármi mást csinálnék.
megpróbálkoztam az ingatlanos munkával, nem jött be, viszont tanulságos volt. Beszélni tudok, hazudni már kevésbé, és nem bírom a kollégákkal való versengést. Viszont pénteken, rögtön, h nem mentem be, hívtak újabb állásinterjúra.
Minimálisan is, de megnyugtató, h nem csak én szoktam összezuhanni, amikor valami szerepet nem kapok meg az emtétében. Még jó, hogy mindkét oldalt volt alkalmam megtapasztalni.
Really, I can't deal with people with so fragile self-confidence or/and overreacting emotions. I'm not exactly thinking about the recent events, more I'm thinking about the past's problems. Sometimes I decide not to worry about it.
... September sun blowing golden hair ...
váá. Did it give you pleasure to steal my soul?
Ja, amúgy meg tegnap esküvőn, meg "afterpartyn" (by Tünc), fílin' nostalgic.
Ömm, szétestem. Elhagytam mindne fonalamat.
szerda, szeptember 19
vasárnap, szeptember 16
amúgy rettenetesen álmos vagyok, de ma még karaktertgenerálok.
Pénteken leánybúcsú, sokat ettünk, későn értem haza, előtte osztálytalálkozó, ami már kezdfajulni, de alapvetően nem volt önbizalomépítő esemény, szombat este buli, sokat ettem, későn feküdtem, és ehhez még hozzászámítom a pénteki napon a betanítás+válogatáskombót, szombaton az egész napos főnixet, ma eg atáncot (ami miatt nm tudtam kialudni magam), akkor érthető, h mennyire szétesett vagyok.
Drímőr most csapatgyűlik, előtte meg depper blogbejegyzéseket ír (ahelyett, h nekem mondaná el ugyanazt:PP).
Aludni szeretnék nagyon. Nagyonnagyon.
kedd, szeptember 11
megint fizethetek érte, wazz.
remélem, addig lesz munkám.
Vicces volt, berezonált a fürdőszoba beéneklés közben egy hangra :D Sajna nincs abszolút hallásom, szal lövésem simncs, melyikre. olyan a-c környékén.
Nem lenne rossz főállásban foglalkozni mindazzal, amit mostanában teszek (már amikor egyáltalán csinálok valamit).
Már megint 22 fok van itthon. Ilyenkor fázom.
hétfő, szeptember 10
vasárnap, szeptember 9
Megvolt pénteken a suttyulás. Nem, nem tetszett. A bulin rengetegen érezték juól magukat, a fellépés körüli minden úgy általában jól esett, kivéve némi harag és kibékülés kombót, ami úy tűnik, a társaságban minden fellépés előtt kimaradhatatlan valamilyen összeállításban. A legviccesebbb az volt, hogy a zene miatt egy szót nem halottam, és mivel sminkeltem csak annyit érzékeltem, hogy vkik kommunikálnak körülöttem, aztán vettem észre, h para van. Abba meg nem tudok beleszólni, amiről nem tudm a részleteket, úgyhogy csak reménykedni bírtam benne, hogy a szokásos hirtelen harag, és elmúlik időben. Elmúlt.
A szombatok húzósak lesznek, tegnap megtapasztaltam, milyen 9től majdnem 9ig Főnixelni. Kell vinni ebédet magammal, tanulság.
Főztem ebédet.
Talán ehető lesz.
Kaptam szerepet Csongorban. pánikol. vuááá. Ez az ősz. elindult.
szombat, szeptember 8
péntek, szeptember 7
I should play the violin, or practice that 20 seconds, but no, no I sit here and ... and what.
Two more applications are sent, yeees, I should be a very good receptionist/administrator/assistant/whatever. If I could believe it.
I'd rather sing or ac or dance or... write.
Yesterday I felt the power to organize Samhain, to call as many telephone numbers as needed, but now I hate the sole thought of the phone.
And it's cold inside.
szerda, szeptember 5
Gatheringet terjesztek, mert az jó.
és gyertek buliba pénteken.
kedd, szeptember 4
roppant bátornak érzem magamat így ősszel.
pénteken ugye a suttyulás, és egyelőre mindenki húzza a száját , h nem ér rá, Tyssonon és rajtam kívül. (Dru is, de ő eljött tegnap próbára ezért riszpekt :DD)
ma kiszúrtam a zenészpiacot az eldén, a tetején hegedűst kerestek, amire azonnal beadtam a motivációs levelemet (majdnem csatoltam önéletrajzot is :P ), iletve egy hónapja feladott énekeskeresős dolgot is észrevettem, rákérdeztem.
Szóval ma megyek az utolsó meghallgatásr, és túl vagyok három dal megtanulásán. Kicsit rekedtnek érzem magam :D
Ja, Tremerevashölgyet is elinvitáltam, olyan lelkesen énekelte a múltkori koncerten a Zombit :DD. (Meg legyen már énekesnője a zenekarnak :DD)
Pénteken viszem a hegedűmet is a Gyárba, bár jövő hét szerdára beszéltünk meg meghallgatást.
Holnap délelőtt állásinterjú, illetve reménykedem, h visszahívnak egy másik helyről, mert az szakmába vágna.
Arról nem is beszélek már, hogy emellett még megy a hegedűlésprojekt Tomal, lassan beindul a Főnix és a Szinitosz is. Azt hiszem, az ArtMacabre fog leghamarabb kiesni a tálból.
Jegyezzem meg ezt a pörgést? Depis időkre?
Type O Negative - September Sun
megihletett, és rájöttem, h ez csingi. A Lány a képen Vérlepke, egy jól sikerült önképét ... vettem kölcsön, remélem megbocsátja.
hétfő, szeptember 3
vasárnap, szeptember 2
Furcsa, mennyire más ez, mint a mostanában olvasott sci-fi/fantasy/cyberpunk könyvek. Ugyan még nem olvastam végig (illetve de, csak régen), de az alapvető minták már felismerhetőek.
Nagyon magabiztos, nagyon tárgyilagos stílus. A nézőpont ki-be vándorol a szereplőkben, amivel az objektivitás érzete nő, hiszen kívülről és belülről is megismerjük a karaktereket. De csak az érzete - mert ez a fajta elbeszélő üzemmód tévedhetetlen a mű világán belül. És nem kis nagyságrendben mozog ez a világ: mint tisztességes science fiction, társadalmat modellez, hagyományos kontextusból kiszakítja, megvizsgálja és értékeli a látottakat.
No, ez az, ami zavar. Lehet, hogy csak én szoktam hozzá, hogy majdnem mindig van egy szűrő még az író és az olvasó között - az egyes szám első személyű elbeszélő, vagy a karakterek gondolatai stb. -, de engem rendzseresen kizökkent egy-egy határozott értékítélet, amit mintha maga a szerző "üzenne". Ha egy bizonyos kornál régebbi a mű, akkor a kor számlájára írom... mint ahogy jelen helyzetben is tennem kéne, ahelyett, hogy azon elmélkednék, miért nem tetszik ez az optimista, ömm... pragmatikus felfogás.
Itt az emberek képesek együttműködni nagy méretekben (bár a személyes színtéren természetesen komoly konfliktusok is felmerülnek), képesek szabályozni önmagukat. A fenyegetés elsősorban a múltból és kívülről jön - ellentétben mondjuk a cyberpunkkal, ahol a veszély a társadalomból és az emberből magából származik. Bár kimondottan nem létezik a spiritualitás abban a jövőben, amiben a regény játszódik, érdekes, ahogy ezt a szerepet átveszi a "tudomány", az új, szinte misztikus technológia, illetve néhány biológiai és ... csillagászati jelenség.
Csak az emberi viszonyok ne tűnnének ilyen kicsinyesnek. De ez, azt hiszem, egy másik kor erőteljesen dááárkos lehangoltságú emberének a kívánsága csupán.
Ja, a szitu érdekes, és emiatt is olvasom: a Földnek pár száz éve vége, van egy utópiánk egy telepbolygón. Jönnek fejlettebb régi ismerősök, akik ha lehet, még utopisztikusabbak, mert ők tudják, milyen hibákat nem szabad már az emberiségnek elkövetnie, és megvannak az eszközeik is mindehhez. Eddig felejthető a cselekmény (szerelem-féltékenység-irigység-estébé), a fentebb vázolt nyavajgásom ellenére a háttér jóval érdekesebb, mint a konkrétumok.
Szimpatikus szereplő egy szál sincs, bár van olyan, akit a szerző érezhetően annak szánt. Okos, szép, ügyes, vannak hibái is, csak egyik sem ott, ahol nekem kéne. No mindegy, további jóccakát.
Sluagh Lady by ~gothpunk on deviantART
még anno voltunk fotózkodni Vérlepkével és GPvel.
Darth Gillz by ~gothpunk on deviantART
lettek ijesztő képek :D
tegnap kimaradt a script a társulati évadnyitóért cserébe -bár az előbbit sajnálom, az utóbbi hasznosnak bizonyult.
kell szocializálódnom, és ez a társaság tökéletes abból a szempontból, hogy egyedül a színház a közös érdeklődése mindenkinek, ami sokkal kevésbé tűnik meghatározó beszédtémának, mint mondjuk a szerepjáték.
Tűznél beszélgettem a társaság szerintem legzárkózottabb tagjával meg a zenészünkkel, aki egyszemélyben a zeneszerző és zenekar. Mi másról, mint zenéről. Ő is emgkérdezte, hogy milyen zenét hallgaok, meg mi is ez, de ezúttal nem volt energiám elmagyarázni. Inkább megtárgyaltuk a Doors-t meg Zeppelint meg a hippiket és a Pink Floyd időszakait.
Valamikor éjfél körül Fridáék elmentek, én meg fél órán belül rádöbbentem, h elment az is, akivel együtt tudtam volna utazni egy jó darabon. Úgyhogy maradtam olyan félháromig, amikor Dani felajánlotta, h megmutatja a buszmegállót, mert ő is arra megy, csak a másik irányba. Persze pont előttem ment el a busz, de legalább megtaláltuk mindkét megállót. Időközben leállt melletünk egy kocsi, a vezetője egy percnyi zenehalkítás/hangosítás - gondolom, figyelemfelkeltőnek számító - akció után végre odaszólt, hogy én ilyen darkos vagyok-e. Merthogy ő is szeretne az lenni, mert fél. És hogy hogyan legyen az. Ajánlottam neki az internetet, meg a keresőt, hogy írja be gótot meg a darkot, csak kijön valami. meg az ld50.hu-t, naná. Még lagymatagon poénkodott azzal, h ő Győzike rokona, meg a Lagzi Lajcsié is, aztán megunta.
Ha egyedül vagyok, akkor tuti megijedek. Sajna az én buszom jött később, jó 10 percet álltam egyedül Pesterzsébeti dzsungelben, és azon gondolkodtam, hogy a túlélést megkönnyíti a láthatatlanság. Ha nem vesznek észre, abból nem lehet gond. Oké,néha kicsit paranoiássá tesz egy-egy WoDos játék, amikor a karakteremnek csak gondja akad abból, ha leáll beszélni idegennel.