na nézzük csak. örülök, mert tegnap Inszéjn végignézte a novellámat, amit lassan egy éve írok, és most már csak nekem kell javítanom a (meglepően kevés) piros részt benne. Fura, nagyságrendekkel kevésbé lett piros a második fele, mit az első pár oldal. Azt mondjuk nem tudom, hogy a blogomon kívül, meg az ismerőseimen kívül mással el akarom-e olvastatni, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogya roueni játék kontextusán kívül értelmezhető-e. A fanfictionök átka.

Közben meló van, meg ... döbbenet, rpg.hu-n fórumozok, ráadásul vampire témában, ez már önmagábal elég fura.
---
Tegnap úgy döntöttem, megyek az Alleeba és veszek csizmát. Vagy, ha mégsem találok, akkor a Jeans Clubból megveszem a fekete lakkcipőt, mert igazából tetszik.
Kétszer végignéztem a Humanicot, de a csizmák vagy bután néznek ki, vagy túl magas/vékony a sarkuk, vagy drágábbak, mint szeretném. Egyetlen ipő volt, ami ránézésre tetszett, jó volt rám, kényelmesen álltam benne - csak lépni nem tudtam már, mert vagy két centivel magasabb volt, mint ami járásra alkalmas.
Úgyhogy ma megyek, és körbenézek gyorsan a Westend aljában valami olcsó, szar, de legalább nekem tetsző lábbeliért, és még majd kitalálom, hogy honnan fogok szerezni optimálisat.

Hamár konzumblog, akkor közölném, hogy idegesítenek a pasztellszínek, a halványrózsaszínek és halványszürkék és mustársárgák és halványbarnák, és a béna minták is. De a NewYorkeres/kínai piacos rikító/neon alapszínek sem tetszenek. Miért nem lehet szép árnyalatot, mondjuk valami sötétebb bordót a piros helyett, mélyzöldet meg ilyeneket... is? Nem véletlenül öltözöm többnyire feketébe, azt hiszem.

most épp idegesít a tropes, nem akarom olvasni, nem akarok róla tudni. Ilyen is van. Mesélni akarok, történetszálakat összefűzni, és ilyenek.
A második kávémat iszom ma, délelőtt alig tudtam nyitvatartani a szememet, és ez nem jó.

hétvégén volt egy előadás, amihez pozőrül jáűrult hozzá az utolsó szomorú képben az eleredő eső. aztán vasárnap délelőtt volt próba, egyelőre nem tudom, hogyan bírok majd ébrenmaradni ezeken a próbákon. Mindegy, nem szereplek annyit, hogy energikusnak kelljen lennem, amikor meg éppen igen, akkor majd összeszedem magam.

Kell csizma télre.

Megzavar az időjárás. Nyitott ablaknál ülök, jó idő van, végre nem igazán fázom, és energia van a levegőben. Nem tudom, mire, mert nem találok célt neki per pillanat, a notebook előtt ülve, de a listám írnám én a balomra.

Holnap este 8kor a Textilmúzeumban.

Addig maradjon meg a jó idő, utána már eshet.

Hullákról álmodni nem jelent jót. Nem tudom pontosan mit jelent (vannak elképzeléseim), de ráadásul még nyomasztó is. Kórházban voltam - nem tudom miért, ott aludtunk valami mtt-kórus-főnix jellegű csapatttal. Vagy csak épp ott jártunk. Tudtuk, hogy vannak valamelyik ajtó mögött oszló hullák, mert ott tárolják őket, és mintha ... Zsófi véletlenül rányitott volna egyre, mesélte szörnyülködve. A víznek is fura íze van, vettem észre, és féltem, hogy belefőzik őket a menzakajába, vagy a kipárolgásuk miatt elromlik a dolgok íze. Mesélték, hogy az olaszok nem hűtik rendesen a hallottakat, ezért a Milánóba tartó repülőn rettenetesen büdös szokott lenni, érdemes inkább Párizsban átszálllni. És borzongással vettem tudomásul, hogy ami büdöset szoktam érezni, az valóban oszló hulla. (Nem, az álomban nem éreztem, csak tudtam, hogy a múltban volt már ilyen).
Teh horror.

asszem tudom, mi a bajom az elnök embereivel. Nem érdekelnek az egyes részeket meghatározó fő politikai konfliktusok, nem hat meg az, hogy amerikai elnökről, és államról van szó - tehát nem érdekel, hogy hogyan veszik rá a nemtomkiket, hogy arra szavazzanak, amire, meg ilyenek. A szereplők maánélete meg igazából nem annyira izgalmas, akkor már inkább nézek mást, amiben a szetting is érdekel. Alapvetően nem a kormányzás nem érdekel. A BSG-ben rettentően izgalmas volt figyelni, hogy hogyan és milyen államiságot, törvénykezést meg ilyesmiket tartanak fenn, alakítanak ki a túlélők. Ott átéreztem az emelkedett pillanatot, amikor az elnökségi sorban negyvenixedik helyen lévő oktatási miniszter leteszi az esküt. Ott éreztem a tétjét a választásoknak. Sőt. A 24-ben érdekesebbnek találam Bauer és az elnök kapcsolatát.
Megnéztem hat részt, most már magával kellett volna ragadnia a sorozatnak.

Tegnap belenéztem két-három sorozat első pár percébe is, egyik sem fogott meg.
Threshold: valami furaság történik a tengeren, jé, a Firefly kapitánya. Valami krízis-konzultáns csajt mozgósítanak, aki aztán csapatot szed össze, h kiderítse, mi ez. Nem érdekelt.
Volt egy másik, valami démonvadászos címmel, lúzer csávók, és az egyikkel fura dolgok történnek. Ezse.

A True Blooddal most mér nem is próbálkozom, iszonyatos volt az első két rész, kivéve talán a hangulatát, de azért nem éri meg a szenvedés.

Szeretnék fűzőt venni, fogalmazódott meg bennem a live-on, mert Lyonának is, Hannának is milyen jól áll - bár Hanna fűzőit már a tábor alatt csodáltam, lévén egy szobában öltözködtünk. Jólvan, első körben nézelődöm neten. Aztán a heavyredig jutok, meg még máshova is, de elkezdtem azon agyalni, hogy valójában hogyna is állna nekem ez, vagy egy másik fűző. És a neten nem lehet felpróbálni :S Miért nincsenek boltok a Nagykörúton, ahova bemegyek, és felpróbálok két-három fűzőt, találok mondjuk Manic Panic sminkeket meg hajfestéket, rengeteg dobókocka közül válogathatók, és belelapozhatok a legújabb nwod könyvekbe.

Ezek a problémák nem annyira igaziak, mindenesetre felmerülnek időnként. Annyira a globális világban élünk, hogy idegesít, amikor kiderül, hogy mégsem.

Aztán próbálkoztam írni megint cikket rpg-hu-ra a szappanoperajátékról, de elvesztettem az ihletet.

Hideg van most már kint is, este is, az eső szerencsére nem esik - bár, ki tudja, emlékfelidéző próbát simán tarthattunk volna bent is. Jönnek vissza a mozdulatok a tavalyi előadásból - és egyre jobban idegesít, hogy mindenáron agyban akarják többen is előre összerakni, pedig én pl. a zenéből és a mozdulatok egymásutániságából emlékszem. Persze, nem árt felidézni, de hadd emlékezzek már magamtól.
Nehezen viselem a más módszerek rámerőltetését. Mittomén, elkezdtünk bemelegíteni. Az eddigi mindenfélékből már van valamiféle elképzelésem arról, hogy mit akarok ilyenkor csinálni. Tanárúr aztán szemrehányóan megjegyezte pár perc után, hogy nem azt csináljuk, amit ő mutatott meg (egyszer. 2 éve.).
A másik meg, h hisztis leszek, ha valaki olyan akar irányítani akit nem fogadtam el vezetőnek, és nem érzem azt, hogy szükségem van rá. Kinevezett embereknek elég sokmindent elnézek meg ilyesmi, de, ha valaki csak úgy spontán pattog, akkor az tud idegesíteni. Ahogy az okoskodás is.
Azért nyomasztó, hogy annyira nincsen semmi, hogy ilyen dolgokra képes vagyok odafigyelni.

Mindegy, jól esik mozogni esténként, bár kondícióm nem lett az elmúlt hónapokban. Szépek az esték, jó a darab.

Már megint fázom. Süt kint a nap, itt bent meg lefagy a kezem, és voltam olyan naív, hogy azt hittem, melegem lenne pulcsiban és kabátban. Ja, az utcán igen, viszont itt bent pulcsiban üldögélheznék, kabátban kevésbé. Szerzek meleg teát.
Szereztem.

Volt szombaton Martin live, amire péntek helyett szombat reggel mentünk le. Nem bántam meg, hogy inkáb Turambar próbát tartottam - nem hiszem hogy annyival izgalmasabb lett volna egy estével korábban lent támsztani láncingben a falat. Alapvetően nem volt jó élmény a live - voltak benne vicces elemek, voltak benne érdekes dolgok, megminden, de az összkép alapvetően negatív a részemről.
Fűzős lányok, és köpenyes fiúk (vagy fordítva) mászkáltak a szocreál üdülőben kettesével hármasával, és beszélgettek. Időnként keresztülrohant Kuvasz a téren roppant ijedt arccal. Időnként felröhögtek emberek itt-ott, és szabadkozva jegyezték meg, hogy ez "OUT".
Volt az éjszaka valami gyilkosság-kísérlet, amit elkezdtem volna felderíteni (mert hátha ennek az ürügyén megtudok bármi olyasmit, ami miatt érdemes a karakteremnek az eseméynen maradnia), erre félrehív Cue, hogy nem akarom.e a karakteremmel bevállalni a próbálkozást. E. Nem. Ki szeretném nyomozni. Bocs. Innentől persze már nincs jelentősége ennek.
Próbálok rájönni, hogy valóban Ser Rufus-e az a lázadó vezető, akihez érdemes lenne csatlakozni, de úgy érzem, egyre kevésbé vagyok biztos benne. Még finoman érdeklődöm a cajánál, aki erősen hárít, úgyhogy ezt nem egy napos questnek ítélem. Majd este visszatérnék erre, vagy másnap, vagy valami. A Vasbanki ügynök titkárnője épp elég semlegesnek és kíváncsinak tűnik ahhoz, hogy legalább vele összehaverkodjak. Meg a zsoldos (a másik láncinges a játékban :)). Próbálok toborozni, ha már ezt várjá tőlem, mint fekete testvértől - próbálok segíteni a szerencsétlen tolvajon, de nem hagyja, nem méri fel az erőviszonyokat. Én meg persze nem árulhatom el neki, hogy eszemben nincs a Falra vinni, majd meglógunk útközben,engem még csak fel sem ismernek, ha visszaöltözöm nőnek.
Aztán délután még Momo karakterével futottunk pár kört a körül, hogy kit és hogyan öljünk meg (unatkopztunk, na), de túl megfontoltak voltunk a kivitelezéshez. Aztán egyzsercsak vége az eésznek, levél érkezik, meg hírek.

Az volt a bajom, hogy nem volt normális motivációja a karakteremnek - azt mondták, naagyon be vagyok rágva a királyra - de mivel ő nem, csak néhány embere volt itt, ezért agyatlanul csak nem kezdek el bosszút állni. A tervem az volt, hogy majd induls előtt közvetlenül megpróbálom megölni valamelyik fehérruhás lovagot, lehetőleg segítséggel - de persze a játék ennél hamarabb fejeződött be, ergo erre nem került sor.
Nem tudok légüres térben improvizálni. Nyilván hiányosság, meg a jó játékos megoldja magának megminden, de ettől még nem jobb. Már ebéd környékén azon gondolkodtam, hogy hazamegyek. Nem tudom, miért maradtam. Asszem lusta voltam összeszendi magamat, meg valami halvány reményem volt arra, hogy tudunk valamit csinálni még.
A legrosszabb nem is a várakozás volt, hanem az, amikor végig kellett hallgatni mindenkit a játék végén. A rövid leírások érdekeltek, a hosszú, csapongó beszámolók nem.

Asszem, nekem nehéz live-ot szervezni. A legjobb élményem mesélőként volt, a második legjobb élményem meg a Drímőr féle gödi cucc.
---

A héten minden este próba. Nyjajj. Szombaton, vagy vasárnap előadás. Meg fogok még jobban fázni, mert kinti előadás,és, ha nem esik az eső, kint is próbálunk. De, asszem, hőemelkedéssel nem megyke próbára.

Olyan... negatívnak érzem magama ma.

Megint játszottam Dragon Age-t. Az első karakteremmel (City elf Rogue) már a végjátékot nyomom, úgyhogy, aki nem szereti spoilert, és még nem jutott el eddig, a inkább ne is olvassa tovább :D

Szóval, az van, hogy volt egy rövid dungeon, ahol elmentünk kiszabadítani az antipatikus szőke özvegyet, akiért kellett mindenféle rosszarcokkal küzdeni, és a kiszabadítása után meg az egyetlen útvonalon vártak minket sokan. Volt itt egy csata, amit folyamatosan újrakezdtem mielőtt mindenki elhullot volna a partiból. A legtöbb, amit elértem, az az volt, hogy elszaladtam a szomszéd szobába, utánam jött a néni - aki kettőt csapott és annyi volt a varázslóimnak -, és nagy örömmel vettem észre, hogy más nem is jött, tehát a teljes partim volt egy karakter ellen. Mivel normal fokozaton játszom, ezért reméltem, csak sikerül lenyomni. Hát nem sikerült. Itt hisztiztem be először - annyira, hogy elfelejtettem az utolsó karakter halála előtt betölteni az előző mentést.
És, csodák csodája, szimplán börtönbe zártak, és jött egy ...khm... roppant eredeti börtönből szökéses trope. Feltöröm a zárat, stealthben végigsétálok, aztán szasztok. Ja, persze, a többiek közül értem jöttek ketten, úgyhogy muszáj volt harcolni.

Ja, nem ezt akartam elmesélni igazából, bár ez is jó példa arra, miért gyűlölöm ezt a játékot. Mert muszáj játszanom, viszont ehhez a játék nagy részét kitevő idegesítő izélésen kell túltennem magamat.

Ezután volt némi megbeszélgetés, aztán mentünk a Landsmeetre, hogy elmondjuk, mennyire hülye az áruló Hadseregkapitány, és megválasszuk Alistairt királynak, mert nincs jobb ötlet. (Nem, a szőke csaj nem jó ötlet). A kapuban felukkan az előző hölgyemény a kíséretével, h most aztán jól kinyír engem. Na, itt állítottam át easyre a negyedik próbálkozás után. Így már sikerült. Bemegyünk, duma, duma, némiképp korlátozott érvelési lehetőségekkel és technikákkal, aztán naaagy csata, ami easy szinten is, de normalon is kibírható, amennyiben kicsit azért odafigyelek. Aztán megint harc, most a főgenya Loghain ellen - először Alistairt küldöm, mégiscsak ő lesz a király. Gyors harc, pár másodperc alatt lecsapják. Francba. Easy-re állítom. Akkor is, csak most van vagy fél perc. Oké-oké, megyek én harcolni, láthatatlan tudok lenni és gyorsabban mozgok. Na, ez már működik, bár közben megiszom az összes gyógyitalt.
Megint egy viszonylag egyenes vonalú párbeszéd, ha figyelembe veszem a szimpátiáimat - ki kell nyírni Loghaint, mert Alistair így akarja. Hát, ő a király, szal az ő lelke rajta.

Aztán a szálláson odajön hozzám az új király, és melodramatikus szakítószöveget nyom le - merhogy királyként kell neki trónörökös, emgminden, és Grey Wardenekként mi nem tudnánk összehozni. Először rémlik fel, hogy talán nem kellett volna királyt csinálni a srácból. De persze igaza van, csak az a stílusú hülyének tűnik, aki egész életében szerelmes lesz belém, pláne, ha maga mellett tart hadvezérként. Ja, de szeretőként nem tartan meg, mer az nem tisztességes.

Aztán megyünk a főcsata irányába (nem érdekelnek a befejezetlen mellékquestek már, úgyis harcolni kéne bennük, vagy potionoket leadni, vagy megtalálni embereket, és ez baromira nem érdekes), megint harc, aztán beszélgetés arról, hogy roszs helyen vagyunk, ezért menjünk vissza oda, ahonnan jöttünk az előbb. Ja, meg megtudjuk, hogy hősi áldozat kell a Főmonszta legyőzéséhez. (Már előre fázom, hogy a főmonszta lesz a naaagy harc, ami megint csak... harc). Jelentezem, hogy akkor már legyek én a regékbe foglalt hősi halott, a pasim otthagyott úgyis. De nem, van egyelőre más áldozatjelölt (szerintem tuti véletlenül meghal, h izgibb legyen).

És végre, végre van értelme a romantikázásnak meg ilyeneknek, aranyos csavar boszi ötlete, hogy csinálnak gyereket az exemmel, és majd az megmenti a világot (és a folytatásra da lehetőséget). Kidumálom, és megállapítom, hogy nagyságrendekkel több ilyen szorielem lehetett volna. Nem történetrészenként egy-egy, hanem mondjuk fele-fele arányban a harccal.

A legérdekesebb meg az volt, amikor minden NPC-mel mentem harcolni, de csak a saját karakteremet irányítottam. És ilyen mér nem volt több? Ez nagyságrendekkel érdekesebb, még úgy is, hogy kevésbé hatékony.

Na, ez hosszú lett.

Elalvás előtt fel kellett kelnem, teát melegíteni és meginni, és ez segített leállítani a köhögésemet. Aggódom, hogy nem gyógyulok meg szombatig. Első kitűzött időpont az a holnap lenne, este előadás megminden.

Ja télleg, hétfőn volt próba, sikerült a Kevéssé Lelkesítő Beszéd végére megérkeznem, úgyhog nem tudom igazán, mi volt benne, és a többiek fejét elnézve nem is maradtam le semmi szokatlanról. Amúgy a funtineli jó, szeretem, csak az a kiábrándító, amikor megtudjuk, hogy a Tnaárúr nem szokta látni a jeleneteinket. A próba azért jó, mert kapunk instrukciót. Pont.

Tegnap meséltem királylányos fantasy-t, kíváncsi vagyok mi lesze ebből.

Náthás is vagyok, sokkal csúnyábban köhögök a torokfájás mellé. És szép rekedt a hangom. (Az amúgy érdekes, h a rekedt hangomat szeretem.)
Ma este próba van a csütörtöki funtinellire, lelkiismeretesen hoztam magammal jelzésszintű kendőt a próbára - kicsit attól tartok, ha elhoztam volna a jelmezemet, akkor bennfelejtem a munkahelyemen. Érdekes lesz hang nélkül próbálni. De most már baromira akarok csinálni valamit. Kb három-négy ónapja nem játszottam. Csak nyáron a táborban. E.
Vasárnap meséltem egy részben filler epizódot a roueni krónikákból, Isobelle-el pótolnom kell a kimaradt részeket, aztán már csak 4-5 játékalkalom. Ez már a végjáték, feleim.

Fázom. Azon gondolkodom, hogy vajon rosszabbul van errefele szigetelve az épület, vagy miatosz van, mert máshol az irodában nem is érzem ilyen hidegnek az időt. Tényleg át kéne ülnöm másik asztalhoz. Csak az ablaknak háttal nem szeretnék, mert akkor a tükröződésből este már látszik, ha mást csinálok, mint kéne :D

Metrón olvasgatok Grotowskit, érdekes és gondolkodtató. És tulajdonképpen logikus. Asszem, még, ha nem is akarom, meg fog látszani a Turambaron. :elmereng:

Voltunk tegnap IKEA-ban, ezúttal nem voltak annyira sokan, mint karácsony előtt (napersze), megállapítottam, hogy a zenei kínálat kb olyan jófej-alter, mint maga a bútorkínálat. Volt Cure, Iggy Pop, Muse, Coldplay, meg még nemtom, mire figyeltem fel. Nem, én nem vagyok alter. Se jófej.
Viszont lett fekete szőnyeg, olyan, mint Nikié, lett forgósszékem (Miki visszavette az övét :D), lette fekete tányérkészlet, még fekete szalvétát is találtam. Ha lesz nagyobb asztalunk, akkor székeket is szerzünk hozzá.
Taxival jöttünk haza. néni volt, és próbált beszélgetni a fejfájós Inszéjnnel, au időjárást gyorsan kivégezték, a járhatatla Budapest témára meg nem sikerült kölcsönösen ráhangolódniuk, pedig Inszéjnen hallottam, ahogy csevegő módba vált át.

Az eső szép és jó, és igazán hangulatos itt bent, csak épp nincs fűtés - ennek következtében tegnap estére már fájt a torkom, és gyanítom a hőemelkedést is. Pulcsiban ülök és fázom, fákk.

MTT tábori érzés

Elgondolkodtatott. Tulajdonképpen az, hogy számomra nem igazán létezik ilyen kategória, nem tudom, mitől lesz "tolkieni" egy tábor hangulata. Talán azért, mert az első MTT táboromban ugyna volt katarktikus jelenet, de azt az ügyesen megválasztott zenékre és fényekre lehetett fogni (konkrétan a koronázási jelenet ugrott be, fáklyákkal meg Dead Can Dance-szel), különben egy hangulatos dolog volt számomra kedves emberekkel.

A második velemi tábor... ó, igen, emlékszem a csapatunkra, a csapatelőadásra, pohárnokságokra, de ezektől nem lesz tolkieni a fíling. Emlékszem kínosan patetikus egyéb csapatelőadásokra... meg a reggeli tűzátadásokra. És Leguánádámra, ahogy énekel a színpadon - ja, az nem, az első tábor volt. De milyen keretjátékja volt ennek a tábornak? Azt tudom, hogy Haleth népének elege lett a többi szerencsétlenkedéséből, és még meg is sértettek minket (már nem tudom, mivel), ezért leléptek egy reggelre. Nem, nem emlékszem katarzisra. Ettől még lehetett, csak nem gyakorolt rám akkora hatást. Sűrűbb élménynek rémlik utána Kapolcs. Vagy a kettő együtt. Ja, tényleg, volt királykoronázás, emlékszem, amikor ki... lett jelölve Lamorak, vagy a nagy titokra, hogy ő a király, vagy valami ilyesmi. Meg, hogy Brandir nem mondja el nekem, min veszekszenek a szervezők, mert "jobb, ha nem tudom". Asszem ekkor döntöttem el, hogyha nem kérnek fel szervezőnek, akkor is szervező leszek a következő táborban mert ez így halál.

Következő évben megpályáztuk a relax tábort Drizztékkel, és végül, ugyan nem mi nyertük meg, de a végrehajtásban már szervezők voltunk Telcontarnál. MTT tábor volt ez, csak valóban, nem volt semmi fantasy-tolkien benne. A semmittevés kiváltotta az igényt az olyanokra, mint mondjuk egy vetélkedő. MEg egyik nap meséltem hét embernek gimis horrort.
Amit láttam a várgesztesi táborból, az nem volt túl meggyőző, orknak lenni mindig fílinges, de a hangulat max a vártól volt más, mint a relaxban (addigra, és ott és akkor).

Szorospatak talán ezért volt kifejezetten jó élmény. Szervezőként nyilván képben voltam a keretjátékkal, és valószínűlg jobban bele is éltem magamat, pláne csapatvezetőként. Ja, akkor is, ha önirónikus tünde csapat voltunk, én akkor is átéreztem a helyzetet. Lehet, h mondjuk kifele ebből sok nem látszott, de minden tábori dolognak volt valami minimális ideologizálása -és én még mindig Fornostként emlékszem a táborra. A hosszadalmas tábori gyűlésekkel, amik szinte a fejünkbe verték, hogy ez egy közösség, a realista hozzáállással, hogy esélytelenek vagyunk a Gonosszal szemben, de igazából miért kéne ezen sírni, amikor el is foglalhatjuk magunkat valamivel. Katarzis? A nem fogsz te pillangó szállni. Meg a cucuje. Meg ilyesmik. Meg a táborszervezői lét maga. Az egyelőre még mindig az etalon. Mmint, a közösségi élmény belőle. ... Az első igazi buli az utolsó estén, amikor az emtétések végre képesek voltak bulizni. A sok... tánc. A sok szabadidő, amikor lehetett röpizni. És délutánonként még aludtam is.

Az első kácsárdi táborban sajna pont olyan helyzetben voltam, ami nem egy pozitív kezdést okozott - az, hogy úgy voltam programfelelős, hogy nem voltam főszervező, nagyjából az én koncepciómat használták fel, ja, a rendeket is én koordináltam, emellett meg igyekeztem Alyrnak segíteni a keretjátékban... már nem emlékszem pontosan, de valahogy az volt az érzésem, hogy rám maradtak azok a problémák, amikre még csak nem is gondoltak a főszervezők. Persze, lehet, hogy gondoltak, csak nem így jött le. Ezt a tábort az új élményként ható rendek vitték el, és erre volt korona a néhány jól sikerült keretjátékos esemény. A megnyitó, a Fák Halála... ööö... a Fenaor s Melkor mászkálnak a tábortűz körül. És a rendi ill. egyéb bemutatók. Bár, az nem keretjáték.

A következő tábort szerveztem, nekem határozottan más élmény volt, mint az előzők, úgy, hogy tudtam, a keretjáték valójában mit akart elérni. Mert a valódi célja meglehtősen katarktikus volt, kár, hogy megvalósítani nem sikerült. Volt ott múltbeli elbukás, a lehetőség a jóvátételre, meg ilyenek. De a drámainak szánt jeleneteket valóban meg kell rendezni és beállítani, mert a nagy többség nem fog önmagától beleélni. A fontos dolgok láthatatlanok voltak, mint a szellemek elhalványodása és eltűnése - nem tűnt fel senkinek. Nem lehet hangsúlyossá tenni negatív dolgot. Most már máshogy csinálnám, beépített emberekkel (NPC-kel), akik eseményt csinálnak minden egyes hangsúlyos dologból, hogy láthatóak és megfoghatóak legyenek.

A tavalyi tábor... a gyász jó volt, meg a csapatok végre kitaláltak dolgokat és beleélték magukat, és lehetett sokat mutogatni magunkat vonulás közben, ami külön jó a fílingnek. Asszem, itt már mindenhová elért a keretjáték. És volt katarzis.

Különben számomra az idei táborban is volt katarzis - leszámítva a halálomat, mert az nyilván. A temetés. Csak több kontúros forma kellett volna, még több.

Szerintem a következő dolgok kellenének a keretjátékhoz:
- konkrétan tudja meghatározni magát mindeki. Hol van, mikor él, milyen környezetben (attól tolkieni, ha tudja kapcsolni az olvasott/látott dolgokhoz.). Kikhez tartozi (csapat), ez mitől más. Mitől ugyanolyan, mint a többiek.
A konkrét kapcsolódást tudják segíteni az események. De nem önmagukban: azért, mert viszonyítási pontot adnak. Az eseményekről lehet véleménye, válthatnak ki belőle érzelmet, késztethetik cselekvésre. Minél erősebben, annál konkrétabban tudja, hol a helye a keretjátékban, annál jobban beleéli magát.

Az nem feltétel, hogy elfoglaltságot adjon (mint egy-egy megfejtendő rejtvény, létrehozandó előadás), de ezek segítenek a konkrétabbá tételben. Ráadásul még elfoglaltságot is adhatnak ("programot").
A személyes részvétel is segít. Akár a tábor előtt, de az is működik, ha csak a csapata előtt.

A formák fontosak. A rituálék fontosak. A mítoszt ez mutatja és ez élteti.
Viszont  tartalom és cél nélkül üres. Igazából nem tuom, honnan kezdve gáz a gyertyafényes sétálgatás az erdőben (talán onnan, ha valaki azt hiszi, ez már csak a téma és forma miatt túlmutat önmagán). Kell az egyensúly.

Hm. Most kedvem lett megint keretjátékot csinálni :D
és generáljunk új koncepciókat! megminden.

A hétvége meg eltelt már megint, a Menedék magas hely, és alkalmas Níniel lelkiválg elemzésre, meg nincs messze. A tábori találkozó édekes volt, sok emberrel, beszélgettem néhánnyal, és az nem is volt baj. A játéktól utána eléggé stresszeltem, de voltak pozitív visszajelzések, és az jó.
Vasárnap meg megkaptunk két darabot, ha ennyi lesz az összes új feladatom idén a társulatban, akkor aktívan kereske más elfoglaltságot magamnak emellé.

Megint álmodtam, hosszút és összefüggőt.
Rengeteg utazás volt benne. Erdőbne izgalmas és életvezsélyes körülmények között, mindenféle dolgok ellen kellett harcolni, mint egy számítógépes játékban, és közben időnként voltak biztonságosabb pihenőhelyek, városok. Ahol éltem mindig egy keveset, aztán mentem tovább. Vagy átmentem egy kapun és kényszerűen folytatódott a kaland. Volt az otthon, ahonnan átmentem a másik városba, ahol megkedveltem embereket, de el kellett jönnöm. Aztán az otthonnal történt valami, sokan útrakeltek, és találkoztunk útközben egy közbülső helyen. De addigra változtak a iszonyok, egy éve nem találkoztunk már. Aztán hazalátogattam, de ott valami diktatúra alakult ki, és börtönvölgybe zárták az emberek egy részét, akikért lementem, és segítettem nekik valahogyan kiszabadulni, és összeszedtem másokat is a külvilágból, és visszavezettem mindenkit, és a végén emtétés ünnepségre készültünk indulóval és kórussal. Voltak repülő kocsik, tériszonyos hegyoldalak és szakadékok, DragonAge módra végigklikkelt csaták és akadálymezők, titkosügynökök meg minden.

Voltam tegnap egy nemtommilyen nevű együttes meghallgatásán. Első ránézésre szimpatikus srácok voltak,egy kb 10 évvel idősebb fickóval - ami nem baj, csak ez már a második ilyen jellegű együttes, ahol van egy korelnök ... ilyenkor azért elgondolkodom, hogy tuti megtalálják-e a közös hangot, mert nekem már a 3-4 évvel fiatalabbak is furcsák voltak 23-24 évesen. Namindegy. Ez a tipikus... alter. Aranyosan humoros szövegekkel, egyszerű dallammal. Nem hiszem, h lenyűgöztem őket, egyrészt munka után kapásból hallás után dallamot kellett, másrészt időbe telt felengednem, ergo az első pár számra egyáltalán nem éreztem rá.
De jó hangulatú volt a próba, figyeltek egymásra megminden.

A péntek meg azért jó, mert alig kellett vasalnom és bőszoknyában jöttem be dolgozni. Általában nem figyelem különösebben a casual friday-t, mert szerintem az ekkorviselt ruháim is belefénem a hét többi napjába - és a valóban casual dolgokat úgyse hordhatnám.

Nézegetem a fashionisingot, tavaszra fehér ruhákat jósol. Ez nem annyira szomorú, mert kevéssé lesz ingerem venni új ruhákat. Ó, jeah. Azért ez a halványrózsaszínes pasztellség is betett. Meg az okkersárga.

Álmodtam. Volt vmi elbaszottan borngós hangulata az egésznek, és ma reggel azért időbe telt míg rájöttem, h melyik része húzott le a leginkább. Voltak benne, amolyan szüzséként mtt-sek felsejlő körvonalai - egyedül Angwen volt konkrét (meg GP egy blogbejegyzés erejéig :D), aki valami párbajra készült egy sráccal, aki halványan emlékeztetett több emberre is, volt osztálytársra, meg nem tudom kire, de rá nagyon. Én meg voltam róla győződve, h a párbaj baromság, mert Angwen bele fog halni, és próbáltam lebeszélni, de nem emnt. És vesztett, és meghalt. Aztán most vagy én pörgettem vissza az időt, vagy előlről kezdtem a játékot, vagy csak álom volt az első, újra indult a dolog, és én már biztos voltam benne, hogy mnem győzhet (hisz az egész már megtörtént korábban). Megpróbáltam csalni álombéli szuőperpóvereimmel (repülni egész biztosan tudtam), aztán a végén valahogy sikerült elkerülni a párbajt, bár nem tudom, hogyan. 

Később nagymamám lakására emlékeztető helyen látogattuk meg a családomat, ahol elvben én voltam a csecsemő, akit a karomba adtak, aztán kiderült, hogy nem, az eltelt időben felnőtt a kezemben tartott gyerek, és 24 éves vöröshajú srác lett belőle.

Képtelen vagyok koncentrálni. Lassan, milliméterenként haladok a feldataimmal, mintha szembe fújna a szél. Ez így nem jó. Elmegyek hátra, a legmesszebbi csücskébe az irodának kávéért, hátha az segít. vagy a séta. Vagy valami.