csütörtök, szeptember 30

na nézzük csak. örülök, mert tegnap Inszéjn végignézte a novellámat, amit lassan egy éve írok, és most már csak nekem kell javítanom a (meglepően kevés) piros részt benne. Fura, nagyságrendekkel kevésbé lett piros a második fele, mit az első pár oldal. Azt mondjuk nem tudom, hogy a blogomon kívül, meg az ismerőseimen kívül mással el akarom-e olvastatni, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogya roueni játék kontextusán kívül értelmezhető-e. A fanfictionök átka.

Közben meló van, meg ... döbbenet, rpg.hu-n fórumozok, ráadásul vampire témában, ez már önmagábal elég fura.
---
Tegnap úgy döntöttem, megyek az Alleeba és veszek csizmát. Vagy, ha mégsem találok, akkor a Jeans Clubból megveszem a fekete lakkcipőt, mert igazából tetszik.
Kétszer végignéztem a Humanicot, de a csizmák vagy bután néznek ki, vagy túl magas/vékony a sarkuk, vagy drágábbak, mint szeretném. Egyetlen ipő volt, ami ránézésre tetszett, jó volt rám, kényelmesen álltam benne - csak lépni nem tudtam már, mert vagy két centivel magasabb volt, mint ami járásra alkalmas.
Úgyhogy ma megyek, és körbenézek gyorsan a Westend aljában valami olcsó, szar, de legalább nekem tetsző lábbeliért, és még majd kitalálom, hogy honnan fogok szerezni optimálisat.

Hamár konzumblog, akkor közölném, hogy idegesítenek a pasztellszínek, a halványrózsaszínek és halványszürkék és mustársárgák és halványbarnák, és a béna minták is. De a NewYorkeres/kínai piacos rikító/neon alapszínek sem tetszenek. Miért nem lehet szép árnyalatot, mondjuk valami sötétebb bordót a piros helyett, mélyzöldet meg ilyeneket... is? Nem véletlenül öltözöm többnyire feketébe, azt hiszem.

3 megjegyzés:

zs.gothpunk írta...

Olaszországban vagy Spanyolországban kéne ruhát vásárolnod. Divattanácsadónkat hallották. :D

Sütitolvaj írta...

vagy egy másik univerzumban.
nem találok hetek óta:
-csizmát
-kardigánt

-nadrágot is csak olyat, ami kinyúlik vagy eleve hibás

gothposeur írta...

ez nem sok jóval kecsegtet :P