csütörtök, szeptember 23

asszem tudom, mi a bajom az elnök embereivel. Nem érdekelnek az egyes részeket meghatározó fő politikai konfliktusok, nem hat meg az, hogy amerikai elnökről, és államról van szó - tehát nem érdekel, hogy hogyan veszik rá a nemtomkiket, hogy arra szavazzanak, amire, meg ilyenek. A szereplők maánélete meg igazából nem annyira izgalmas, akkor már inkább nézek mást, amiben a szetting is érdekel. Alapvetően nem a kormányzás nem érdekel. A BSG-ben rettentően izgalmas volt figyelni, hogy hogyan és milyen államiságot, törvénykezést meg ilyesmiket tartanak fenn, alakítanak ki a túlélők. Ott átéreztem az emelkedett pillanatot, amikor az elnökségi sorban negyvenixedik helyen lévő oktatási miniszter leteszi az esküt. Ott éreztem a tétjét a választásoknak. Sőt. A 24-ben érdekesebbnek találam Bauer és az elnök kapcsolatát.
Megnéztem hat részt, most már magával kellett volna ragadnia a sorozatnak.

Tegnap belenéztem két-három sorozat első pár percébe is, egyik sem fogott meg.
Threshold: valami furaság történik a tengeren, jé, a Firefly kapitánya. Valami krízis-konzultáns csajt mozgósítanak, aki aztán csapatot szed össze, h kiderítse, mi ez. Nem érdekelt.
Volt egy másik, valami démonvadászos címmel, lúzer csávók, és az egyikkel fura dolgok történnek. Ezse.

A True Blooddal most mér nem is próbálkozom, iszonyatos volt az első két rész, kivéve talán a hangulatát, de azért nem éri meg a szenvedés.

2 megjegyzés:

zs.gothpunk írta...

http://www.imdb.com/title/tt1124373/ ? (Sons of Anarchy) szappanoperás tökösmotoros rockerzenés

gothposeur írta...

hm, megnézem majd, thx.