szombat, június 30

aludtam három órát. most, délután. telepítem a kotor2őt, Drímőr készíti reggel óta a lájvkaraktereket, szép nap ez.

csütörtök, június 28

jhajj. nem lett meg a vizsga, ma pótlom. szerencsére a másik igen, éppenhogy (fene érti ezeket a tanárokat, mér baj az, ha nem úgy fogalmazom meg, ahogy ők szeretnék? ).
óval most a kellemes hűvösben tanulok, jihhá.

kedd, június 26

wazz. nem hiszem el, már beírta a tanár az egyest, pedig még a szóbelin se voltam, csak szerdán megyek. 10 kérdésből kettőt nem tudtam, a többiről viszont úgy nagyjából az egész tételeket. És le is írtam őket. Hogy a francban nem jött össze legalább annyi, h megpróbálhassam a kettesért a szóbelit? Vagy mi van?! Azért szerdán bemegyek és megnézem azt a nyavajás dolgozatot. 10re odamászom, h hamar túl legyek rajta.

hétfő, június 25

és ami a furcsa( nem szemrehányás, mielőtt bárki félreértené, csak tényleg furcsa): olyan kevés ismerősöm volt rám kíváncsi. Nyilván bennem van a hiba, h nem tartanak elég érdekesnek ahhoz, h megnézzék a egy színpadi előadásomat. Nem tudom, miért. Mintha a legtöbb többéves ismeretségem csak valami hajszálvékony felületi dolog lenne. Valószínűleg az, csak néha hiszek mást. Jó, az más, ha előtte éjszaka buliznak egy messzi hegyen, vagy épp dolgoznak. Időpontilag sem volt szerencsés.
Nah mindegy, nem tett jót a ma délelőtt.
Anyám egy mondatával elvette megint minden kedvemet. Ráadásul egy olyan mondattal, amit csak úgy mondott, hogy apunak ez volt a véleménye a tegnapi vizsgáról. És azt a véleményt Drímőrön keresztül már hallottam, akkor csak vicces volt, de Anyutól ... rosszul esett.
Miszerint kifejezetten illett hozzám a vásári komédia - vagyis a ripacskodás. Wazz. Wazz! Még valami halavány kárörvendést is mintha megcsillant volna. Most egy darabig nem szeretnék ilyen erőteljes karakterű szerepet. egyszerűen embereket fogok alakítani, oszt jó. És, ha az nem megy, akkor hagyom a francba az egészet. Nem akarok ripacs lenni
Pedig tegnap megkérdezte a... a... pásztor, h számíthat-e rám, mint szereplőre, ha netán rendezne. És ez nagyon jól esett - a mellett az ember mellett kifejezetten kicsinek érzem magama, lélekben is.
Bár ez az egész tegnapi napra igaz volt.
a másik vélemény ugyan nem volt negatív: én vagyok az egyik, aki tudott énekelni. De ez az, amit elvártam. Ha ennél rosszabb a vélemény, az már rosszul esik. Hiszen az énekhangom azon kevés pozitív tulajdonságaim egyike, amiben még bízom, h van. Ha énekelni sem tudok, akkor semmihez se értek.

péntek, június 22

egyenlítsünk.

nah.



egyenlítettünk.
hjajj.
nem ízlett a mai kaja.
régen próbáltam valamit tenni az emberiségért, legalább elméletben, meglátszik. Pedig bizonyos szempontból nincs értelme másnak. Ha bármilyen művész szeretnék lenni, akkor el kell hinnem, h van értelme annak, amit teszek, lehetnek az emberek, akik kapcsolatba kerülnek az általam prezentált dolgokhoz, jobbak - és a jobbat is tudni kell valamilyen rendszerbe helyezni, ergo mondjuk az emberiség ( meg a világmindenség meg minden ) jobb lesz.
Attól vagyok boldog, ha van helyem. Olyan helyem, amit elfogadok. Ha elég jó vagyok. Ilyesmi.

álmodtam. mostanában megint vonaton és egyéb tömegközlekedési eszközzel utazom, lekésem, eltévedek.
bár tegnapelőtt jedi voltam, és valami idegen bolygón idegen rettenet ellen kellett küzdeni. nem cthulhu, stalker inkább. számomra az ismeretlentől való félelmet amúgy is a sztrugackij fivérek regénye testesíti meg, meg a hasonszőrű scifik.
Hjajj, Galaktika sorozat.

update:
sajna nem igazolja semmi a gondolataimat. semmi nem támasztja alá azt, hogy törekedjünk valami más felé. ehh. azt se, h ne. Csupán emberek, nem?

csütörtök, június 21

apoptygma berzerket hallgatok (Bitch, Burning Heretic, ilyesmik), egészen tetszenek, aztán eszembe jut az Until The End of The World számuk... aztán a Love to Blame (vagy az In This Together). Jesszus.
oldszkúl kezdek lenni, vagy mivan? (lényeges kérdések, mér nem főzök tésztát gyorsan? vizet rakjak már fel!) De nem, nem lehetek az, mert az újabb Skinny Puppy például jobban tetszik, mint a régebbiek. (Felraktam a vizet. Csak időben csekkoljam, h forr-e... és jöhetne már az a vihar, bár hangulatos bikiniben geekülni gép előtt, ma még ki kell mennem az utcára.)
Ha elég trú lennék, szombaton nem mtt szülinapozni mennék, hanem IZ koncertre. Ha Másnap nem vizsgáznék, talán tényleg.
Jelentem, megszoktam és megszerettem a szemüvegemet. Ugyan néha még furán közlekedem, de ez lehet, h alanyi jelenség. (Forr már?)(Kicseréltem a gép mellett üresen álló narancssárga bögrét egy nesteás ugyanolyan bögrére. Jégdarabokkal. ... scraping the sky... vörösné tésztáját meg egészében belezúdítottama bugyborékolgató vízbe. Örülök, h anyám ezt nem látja. Az eredmény a lényeg - és én még enni sem fogok belőle, mert mikre kész, már rohanhatok is próbára. Örülök)

jahogy. meghívó kedves olvasóimnak a vasárnapi Főnix vizsgámra. (közben váltogatom az in this togethert és a skyscrapinget, h megértsem, miért ugyanaz az együttes)
11től kettőig nagyjából lezajlok, ha valaki csak rám kíváncsi. Ajánlom a többieket is, de nyilván hosszú az egész vizsga. Ja, tőlem minimum a színészvizsgás darabot, a Pástétom és a tortát, ha nagyon szűkek akarunk lenni- 12:30tól.
(Tészta kész, van tejföl és más semmi, menjek le boltba? aztán vissza? :pánik: vagy reménykedjek, h Apu hazaér két percen belül?)
Na, csá.
A gótok (emosok, és egyéb érzékenységből kultuszt teremtő lények) nem véletlenek. Mert ez jó. (Zenét hallgatok, ideges vagyok a vizsga miatt, süt a nap.)
Kábé, amikor jobb lesz a versem/monológom/énekem azért mert éppen sírva fakadtam a próbán. Határállapot. A "már tökmindegy, de csakazértis".
Ennek semmi köze a környwezetszempontú tervezés vizsgámhoz. Azt még pótolhatom jövő héten.

szerda, június 20

Pánik. Magyar lett a blogspot. Nagyon szokatlan tag helyett bejegyzéscímkéket olvasni (robogó nyarálás ősz).
Ha most nagyon kreatív lennék, írnék is bejegyzést ezekkel e címkékkel. De nem vagyok.
Reggel van, kiflivel és kakaóval ültem be a rögtön ébredés után bekapcsolt gép elé. E-sávokat hallgatok Lamorak blogjáról. Google Talkon csetelek Drímőrrel, parázom a holnapi vizsga miatt, amire ma kéne ducira tanulnom magam, továbbá megnézem a neptunt, hátha beírták a mérnöki gazdaságtan jegyemet.

Tegnap egész nap Kotortam, ijesztően Light Side az első karakterem, mostanra már fehér csíkok is világítanak belőle a ködös ábrán (ha lesz rá módom, bemutatom). Egy második karaktert is indítottam, h bepótoljam a lefelejtett sztoriszálakat, és kipróbáljam a piros.. sötét oldalt. Meglepően nehéz a "gonoszabbik" válaszok/megoldások mellett döntenem. Mert annira felesleges pénzt kérni bármiért, h az nem motivál, ha meg azt mondom, h nem érdekel, akkor nem kapok tapasztalatot. No jó, nem ez az indok, egyszerűen lágy szívű vagyok, és még virtuális karaktereket sem bántok szívesen. És jelenleg csak jó NPCkel vagyok körülvéve...

Halomba raktam képeket, amiket egy éve töltöttem le kábé, hogy majd jól zenére felrakodom őket - végül a lustábbik verzió győzött, nagyjábóli ritmusra váltakoznak, nagyjából ábécésorrendben, képelnevezés szerint.
Azért berakom, mert néha nagyon viccesen kijött a szöveghez :lol:

link

kedd, június 19

lehidalok. egyik volt osztálytársamnak - illetve kettőnek - gyereke lett időközben. és még mindig nem tűnnek idősebbnek :D
az az érettségi találkozó nem ártana. mit nekünk öt év, matek tagozat nem tud számolni. n+1 oszt jól van.

hétfő, június 18

Megszereztem az új szemüvegemet, és messzebről kell néznem a képernyőt, sőt, a billentyűúzetet is. durva. Úgy közlekedtem az utcán, mint valami holdkóros. Állítólag jól áll - én jelenleg még nem barátkoztam meg vele, de majdcsak. Majdnem olyan széles, mint az eggyel régebbi :P

A gondolatok meg mindenhol ugyanazok. Akárhova írják őket. A kommunikációs szándék egy dolog, de a kimondott (vagy mások számára leírt) szó nyilvános. Nem egyszerű, és még csak nem is kell egyetérteni ezzel :)
hű.
legyen egy olyan policyje az idei szektás koncentrációnak, h a mártírkodókat kiröhögjük, jó? de legalábbis jelezzük nekik, h most nem róluk szól az esemény.
Kezdek rájönni, miért nem vagyok alkalmas szervezői pozícióba (többek között). Jelen helyzetemben éppen nem a konfliktuskerülő magatartás a célravezető, pedig általában ezt követem. Túl sok felelősséget hiszek magaménak annál, amit ténylegesen kéne. Túlságosan a saját elképzeléseimet akarom megvalósítani, mert nem bízom a szervezetileg felettem lévőkben minden tekintetben.
wazz. utálom a meleget.

vasárnap, június 17

Ne legyél hülye. Ne legyél hülye. aludjál, és ne legyél hülye. Jó lenne élni, meg érteni az életet, meg... megélni az életet. Juhé. Ez nem az a nap, amit fel lehet fogni. Nem az a hőség, amit ki lehet bírni. Nem az, nem az. Trallala.

Elszomorítanak néha a barátaim. Miért záródnak be ennyire? Jobb lenne, ha akritikát a cselekedetek, és nem az emberek kapnák, ha értitek, mire gondolok. Nem az a baj, h ő, hanem az, amit vagy ahogyan tesz.
Amikor valaki ítéletet mond a másik emberről, akkor kizár a világból egy szeletet.
Tudom, mert én is szoktam ezt tenni - van olyan ismerősöm, akit nehezen viselek, akiről van nem igazán pozitív véleményem. Csakhogy, miután megint beszélek vele fél órát, rájövök, h ő is ugyanúgy ember. Hogy minden kellemetlen vonása ellenére szerethető.

Igaza van Bicskeinek, szeretünk spórolni az energiákkal, pedig több lesz attól, ha... jól fektetjük be. Ha belefáradunk.

szombat, június 16

érzékenység vagy hiszti. a védekező-mechanizmusaim működnek, ugyan nem elég erősek - de ez szerencse. Vagy az átlag, vagy a szélsőségek. szimmetrikus az élet. Számomra mindenképpen.
Ilyenkor jut eszembe, h gyakrabban kéne járnom buliba. (Mondjuk több performanszt a gyárb, és akkor ingyen bejutok, és még fellépek is :D ). Az ismerős és félismerős arcokcsak kicsit voltak néha nosztalgikusak.
Legközelebb olyan buli kell, amin tovább ott tudunk lenni Vágánykettőékkel, nilván nem gótbuli, mert szemmel láthatóan naggyon idegen volt nekik a közeg :D node, játszom.

péntek, június 15

eöww.
meleg, hideg, álmosság, esti előadás és buli, van mi miatt.

szerda, június 13

Nna, hozzászólásaim számát tekintve átléptem a középkorból a reneszánszba, meg felfedezem Amerikát meg ilyesmi. ld50.hu. és rettenet, több, mint 3 és fél éve regisztráltam. Öregnek érzem magam ilyenkor. Arról nem beszélve, h ez a második regisztrációm, mert előtte cirka fél évvel már regisztráltam egyszer, csak aztán semmit nem aktívkodtam, és elfelejtettem a jelszavát a regemnek.
szeretnék egy kis szünetet. ez tegnap merült fel bennem nagy csobbanással - kéne egy hét, amikor csak és kizárólag szerepjátszom, és az összes döntési stresszt elképzelt világban, illetve kajaválasztás közben éljük meg. Pedig nem is lett annyira rettenetes a tegnap, mint féltem tőle.
Időközben rászoktam a későn alszom, későn éberedek ritmusra (ha dolgoznom kell, az lesz a rettenet maga, h fel kell kelnem). Dél körül találkoztunk az abrakadbra szekcióval a turkálóban, túrtunk orvosi(hentes) köpenyt, meg nekem jelmezt, aztán kimentünk a világ végére próbálni. végre fixáltuk a jelenet nagyját, stresszeltünk a szervezetlenségen, és 20 perccel a tervezett visszaindulás után léptünk ki az ajtón. enek következtében 10 percet késtem az optikustól, de 5 perc alatt végeztem, azán még a szemüveg lebeszélésére is szakítottam időt (jesszus, drágább, mint a tábor!). Blaha felé összefutottunk, kiderült egy cirka másfél órás késés a megbeszélthez képest, ezért Drímőrhöz mentünk forgatni a Bánki után. Mire észrevettük volna, h kezdődik ajelenetünk, már be is fejeztette a rendező hölgy, remélem, a sok baromkodás közben azért akad használható anyag. tudtam volna értékelni, ha szólnak,h csapó, vagy kezdődik, vagy ilyesmi. Ettől függetlenül jó buli.
Aztán olyan másfél-két óra alatt vége is volt.

Ma csak Nekromantával beszéljük le a tábort, az jó lesz.

tanulnom kéne péntekre.

hétfő, június 11

öeöee. ez rettenetes. miért utolsó pillanatban??!
megnyíltak a csapattopicok! rögtön elért a tábori lelkesedés és izgalom, pedig tegnap alaposan lefáradtam a képzésen. Meg mostmár a rendem is naggyon durva... majd meglátjátok, ha megnyílnak a rendi topikok... :muhaha: Tegnap az is kiderült, h a Harcosok rendjét is messze kell pakolni a többitől, mert... hangosak :D
ja, tegnap esett le, h csak egy hónap :P

vasárnap, június 10

alakul a tábortervezet részletezése, nagyon hasznos volt a péntek. kreatívak vagyunk, éás amikor elmondtam a dolgokat vérlepkének, azt mondta, néha az az érzése van, h a zemtété tábor lehet, h kicsit jobb, mint a cserkésztábor. aztán persze megegyeztünk abban, h nálunk nem olyan a korösszetétel, mint náluk.
beborult az ég, elázunk a Margitszigeten vajon?

szólj rám párszor a köd ügyében, mert lyukas a fejem.

ennem kéne, mert megyek.
nem, nem 18millió, hanemcsak 10.

juteszembe.

péntek, június 8

Nem vagyok elég elit (3l1t3, anyám), szal tetszik pár LinkinPark szám. Albumonként egy-kettő, a többi ugyanolyan. Mint pl. ez. Ja, amúgy meg egy ilyen kedvemcet szerettem volna linkelni.

Ez ilyen szakaszos nap.
mellé még zene, ki nem találná senki, melyik együttestől. tetszik ez a változata. azért az eredetit meghallgatni ezek után egészen meglepő...

kéne összeszedni magamat a megbeszélésre. inkább aludnék :P

Olyan vicces, amikor engem kérnek meg neten keresni :D És most úgy tűnik, siker :D. Hjajj. Kéne agyalnom egyet, de a Nekromanta nem jelzett vissza, h ma hol és mikor végleges találkozó.
jahajj, ez nem az, valami tök más. sebaj. másfél óra múlva újra :P

álmos vagyok:) szmájlizom ezerrel szét a blogomat.méág nem ittam meg a kávémat.

csütörtök, június 7

utálom a meleget. undorító.
ma láttam ickét teljesen fehérben. ijesztő.

szerda, június 6

aztmondta írjak, aztmondta, írjak blogot.
nemtudok. fáradt vagyok.
világos van.
holnap állásinterjú.
eg mesélek, így teljes, csak a hülye egyetem. meg pihenni kéne, igazzán, mi?
nem, nem gondolom, hogy...
de azért jó lenne... if.
nehezen szánom magam indulásra, rettenet álmos vagyok. egy metró, de ahhoz villamos, onnan busz. ahha. indulni kéne próbára.
vannak gondolataim, csak most nem vagyok ébren.

kedd, június 5

aludjál! aludjál!aludjál! :sorminta:
néztem a kék eget a Feneketlen tónál, vannak emberek, de máshol, a világot egyszerre nem lehet megérteni. szép próbálkozás volt, nem mondom. az eső is. most olyan távol van a minden.
A Vaslady bemesélve, Álomőr már rég, még vannak hárman. felidéződnek a képek a régi meséből, és hátha tényleg életre kelnek. (Max megírom novellában, ha ismétli a történelem önmagát).
Voltunk optikusnál, lőttünk szemüvegkeretet, jövő héten bemérik a szememet is hozzá, durva, cirka 8 év után új keretem lesz. Megállapodtunk az eladókkal is, h az a keret nagyon jó. Ja, nem kék. Holnap szerda. Vháhh.
csütörtökön megyek megint állásinterjúra, olvastam szoftverergonómiát, meg régi karaktereimet, egyet fel is segítettem x-blogjára... höhö. jó volt az a lájv.

hétfő, június 4

uhh. baljós.

"Érdekes látni, hogy a statisztika itt is működik a fiatalabbak körében,
mégpedig szinte csakis radikális megoldásokat(?) látnak/tok/unk.






Elég rossz érzés. :/
"



a megvilágítás épp eléggé árnyékos. (nopersze, egy másik világítás meg azt hozza elő, hogy ettől függetlenül saját életünk lehet értékes meg jó stb.)



ja, meg megyek interjúra, lassan indulnom kéne :Pánik: fogalmam sincsen igazából.

majd csak kiderül. majd mosolygok és őszinte leszek, ennyit tehetek. utána fornost...

a múltkor az állásinterjút a telefonosnál úgy bírtam ki, h kihívásnak temkintettem. Hátha most is működik. Izgalom, mifene.



anyám rátalált az ajándékba kapott fakígyóra... neki is tetszik.


szombat, június 2

nah, hétvége.
szervezkedés, és néha eszembe jut, h tanulnom kéne vizsgákra. de még nem tettem :P

péntek, június 1



A játék főszereplői a cseregyerekek, vagy ahogy önmagukat szólítják: az Elveszettek. Gyerekként vagy felnőttként ragadták el őket az életükből, hogy aztán éveknek, vagy akár évszázadoknak tűnő időt töltsenek el Tündérhonban, gyönyörű, de embertelen urak és úrnők tulajdonában. Tündérek étkét és italát fogyasztva maguk is apránként tündérré váltak, testük lassacskánt a szerepükhöz idomult. Azonban néhánynak sikerült elmenekülnie. Az otthonuk emlékeibe kapaszkodva törtek utat maguknak a Sövény ágas-bogas tüskéin, azon a határon keresztül, ami elválasztja a halandó világot a Tündérhontól.

A hazatérés azonban túlságosan keserédessé lett. Egyesek 20 évvel azután bukkantak fel újra, hogy először eltűntek, még ha nem is tűnt ennyinek a Tündérhonban töltött idő. Mások Árkádiában érték el a nagykorúságukat, és hazatértükkor azt tapasztalták, hogy alig pár óra telt el elrablásuk óta. És majdnem mindegyik úgy találta, nagy rettenetükre, hogy nem hiányolták őket. A Tündérek alaposak voltak. Mindegyik elragadott cseregyermek helyébe másolat került, egy dolog, ami úgy nézett ki, mint ő - de nem ő volt. Most, hogy egy nem emberi idegen foglalta el az életüket és nincs hova menniük, az Elveszetteknek meg kell találniuk útjukat egy tőlük elrabolt világban.

A Changeling olyan emberek küzdelmeiről és álmairól szól, akik többé nem ugyanazok, mint voltak, halandó testüket átszőtte a tündérmágia. A Maszknak nevezett illúzió elfedi átváltozott testüket, ennek révén tűnnek embernek - pedig ez a fogalom többé nem alkalmazható rájuk. A halandó valóság és a Tündérhon valószínűtlensége közti ellentét színezi a történeteiket, oly módon, mely sokszor szépségként vagy őrületként jelenik meg, vagy akár mindkettőként.

(folyt. köv., meguntam egy időre :D )

a kép Chrisről készült pár évvel ezelőtt MTT farsangon.
és félig bedagadt szemmel nincs kedvem a magyartalanságokat leellenőrizni.