A mai nap fénypontja a szerepjáték volt. előtte szépen csökkent, az előtte lévő fél órában mélyrepülést végzett.
A cselekvés, illetve a kreatív izé, meg az alkotásnak nevezett hülyeségek képesek elfelejtetni velem azt, h mennyire szart se érek.
Ezért szeretek mesélni, mert néha így azt hiszem, érek valamit. Emtétét is azért csinálom, mert az az illúzióm, mintha fontos lennék, meg van helyem, pedig ez csak... illúzió. Nem több, mint amit magamnak meg a játékosoknak gyártok.
Marha jó dolog főnixben azt képzelni, h fejlődhetek bármit, de egyáltalán nem érzem, hogy annyit nyújtok, ami a minimum lenne ahhoz, hogy értékes legyen önmagam számára is a teljesítményem. Ha másfél-két év alatt rosszabb lesz a hangom, miközben tényleg megpróbálom követni az udvarias instrukcióit, nos, ebben az esetben be kell látnom, h felesleges a pedál. Színészmesterségből nem tudom, h hogyan állok, de nyilván az utolsó felében a csapatnak, hiszen inkább csak felesben kaptam eddig szerepet, míg vannak, akik már évek óta játszanak a társulatban.
Életképtelenségemet meg már bebizonyítottam az egyetemmel kapcsolatban.
Persze csinálom tovább, mert létezni kell, hátha van valami értelme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése