Akkor most tisztázom, hogy mit értek profizmus alatt. És, hogy miért tartom szükségesnek olykor.
Profizmus az, amikor valamit nem (csak) a magam kedvéért teszek, hanem másoknak (illetve a világnak, mint olyannak) akarok nyújtani egy megfelelően jó teljesítményt/szolgáltatást/terméket.
Ha elsősorban magamnak "játszom", és nem szempont a többi ember, akkor vagyok amatőr. Ez mindenre vonatkoztatható - akár még a blogírásra is, bár ebben a kontextusban nem szoktam érteni, mert minek.
Amennyiben valamilyen okból a tevékenységnél fontos lesz a külső szemlélő, akkor szükségesnek tartom a "profi" megközelítését a tevékenységnek - ez a saját örömünkre zenélésen túlmutató követelményeket állít elénk. Kezdve a trivialitásoktól, h nem akkor próbálunk és addig, amíg kedvünk van, hanem addig, ameddig nem elég jó a darab, egészen odáig, hogy figyelembe vesszük az erőforrásainkat (fizikailag, anyagilag, lelkileg) és optimalizálunk.
Ha ez nincs meg, akkor ne próbáljanak arról meggyőzni, hogy mondjuk a számomra készül a produkció. Nem, addig maguknak készítik, és esetleges véletlenszerű mellékhatás, hogy nekem is jut belőle valami. Lásd amatőr előadások. Ezekre úgy megy az ember, hogy tudja, nem a néző az elsődleges.
Nyilván a tevékenységet részekre lehet bontani - mi az, amit a többieknek teszünk elsősorban, mi az amit igazából magunknak. Egy MTT-s farsangi előadáson általában a helyszín biztosítása az első (profi) kategória kell, hogy legyen, a második viszont már a szervező ítéletén múlik - azt akarja-e , hogy a nézők élvezzék, vagy ezt a fellépőre bízza (ilyenkor mg a fellépő is elgondolkodhat, h a maga örömét próbálja e megosztani, vagy elsősorban élvezhető (profi) akar lenni.)
Remélem, érthető a fentiekből, miért idegesít, amikor valaki a profizmust kerülendőnek, szükséges/felesleges rossznak tartja. Az ilyen ember csak olyan részfeladatot vállaljon, amihez nem kell a többiekre kiterjesztett felelősségvállalás.
Asszem a profizmus tulajdonképpen a tevékenységért vállalt felelősség.
6 megjegyzés:
Erősen mesterségesnek érzem a szétválasztást az érvelés mentén. ;) (Engen például amatőr vagy profi fotósnak tartasz?) Számomra a profi ott válik el az amatőrtől, hogy _pénzt kap a tevékenységéért_. Attól a pillanattól kezdve válik jogossá az összes általad is felsorolt szempont, elvárás, maximalizmus, optimalizálás, de addig marad az önmagáért öröm, a játékosság, az emberibb jelleg. Szerintem. :)
GP: ez definíciós kérdés - szerintem nem csak a pénzzel megfizetett tevékenységek lehetnek profik.
Ahogy elnézem, te is ugyanazt állítod, h amíg önmagáért öröm a tevékenység, addig amatőr - annyit állítasz még, h egészen addig magáért való, amíg pénzt nem kap érte az ember.
De ez majdnem ugyanaz.
De az ember nem csak pénzért cserébe vállal felelősséget. És nem mindig lesz attól profi a munkája, hogy kap érte pénzt. Ez nyilván megkönnyíti, de nem teszi kizárólagossá.
Ja, nem tartom jónak a profizmus összemosását az embertelennel, élvezetnélkülivel. A profizmus a fontossági sorrendről szól inkább szerintem, nem zárja ki, sőt, van, hogy igényli az általad nemprofi tevékenységek sajátosságait. A művészeti, kreatív tevékenységek nem lesznek minőségiek, ha nem "emberiek, játékosak", és nincs bennük lélek.
Szerinted csak a pénzbeli ellenjuttatás indokolja, hogy valaminél a tevékenység minősége kerüljön előtérbe a tevékenység alatti jóérzésekkel szemben?
Nyilván mesterséges a szétválasztás, hiszen maga a profizmus is mesterséges fogalom.
Úgy általában szerintem magadnak fotózol, ezért nem vagy profi általában, de amikor pl. bulifotókat készítesz, vagy valakinek portfóliót, akkor simán elképzelhetőnek tartom, h előtérbe kerül a fotózásod minősége, mint az aktuális hangulatod.
Ellenpélda: én ugyan pénzt kaptam a recepciózásért, mégis simán voltam "amatőr", amikor csak jókedvből, kvázi hobbiként csináltam.
Az én egyéni megközelítésemben a profizmus nem az élvezet vagy a másoknak dolgozás mércéje, hanem a kivitelezés szakszerűsége és hatékonysága.
Ez az MTT-re ritkán jellemző, mégis állandóan erre hivatkozva teszi tönkre mind a szervezők, mind a résztvevők élvezetét, aminek az az eredménye, hogy az emberek sikítva menekülnek, ha meghallják a profizmus szót. Pedig...
Nem értem, hogy a felelősségvállalás miért van ennyire kiemelve. Felelősséget vállalsz akkor is, amikor elígérkezel egy buliba sima résztvevőként, vagy ha felhívlak azzal, hogy van-e kedved meginni egy kávét délután? Furcsának érzem, hogy a rendezvényszervezés kapcsán (hogy kicsit visszakanyarodjunk) ennyire ki kell hangsúlyozni. Feltételezem csak, hogy azért kell egy idő után a felelősségérzetet és a minőséget hangsúlyozni és sulykolni, mert az öröm önmagában kevés, nem elég jutalmazó már. Na itt érzem, hogy a dolog átcsúszik a "profiba" és ezért érzem, hogy nincs meg az az öröm, ami egyébként megvolt, de nem tudom, hogy újra meg lesz-e? Egyébként felmerül ám bennem a kérdés, hogy mennyiben lehet profi szervezést elvárni olyanoktól, akik azt nem tanulták, nem gyakorolták másutt.
Nem kell egyébként, hogy a tevékenység alatt legyen feltétlenül jó érzés (de azért kínkeserv, vér, veríték és szenvedés se legyen), elég ha később, utólag visszatekintve van mosoly és bódottság.
Magamat egyébként tapasztalt amatőrnek tartom. Nem akarok profivá válni abban az értelemben, ahogy én használom. Rutin van, tapasztalat van, bizonyos tekintetben pénz is van a fotózásaimban, de a hozzáállás, az alapvető cél szinte mindig amatőr.
Gandalf: hm, ez is jó megközelítés :D asszem én nem a minőséget, hanem a szándékot jellemeztem a "profi" fogalommal.
GP: a felelősség szerintem azért fontos eleme a profizmusnak, mert profiként felelősséget vállalunk a tevékenység - rendezvény minőségéért.Ezt a fajta felelősséget hangsúlyozom.
Az öröm mellett is lehet felelősséget vállalni, sőt.
És nem azért kell "sulykolni", h meglegyen a motiváció, hanem azért, hogy meglegyen a minőség. Sőt, ráerőltetni emberekre hülyeség, vagy van rá igény, vagy nincs. Ha nincs rá igény, akkor kb annyira és olyan motiváló erő, mint a pofon elkerülése.
És ebből következik a "profizmus" többi jellemzője is: amiért felelősséget vállalunk, az nem feltétlenül mindig élvezetes. Azt jól (hatékonyan, szakszerűen) akarjuk tenni.
Ha pénzt kapunk érte, annyival nagyobb a felelősség, ráadásul mérhető is.
Az elvárások általában nem a képességeken alapulnak, hanem a kínált dolgon. Az ne várja, h élvezni fogják az éneklését, aki nem tud énekelni pl. A fellépését lehet, h értékelik, előfordulhat, h a szándékot is, de az csak szerencse.
Ugyanígy van a rendezvényszervezéssel is. Az emberek az elképzeléseiknek megfelelő mnőséget várnak el - az elképzeléseket lehet befolyásolni (elmondjuk, h mit várhatnak), de őket nem az érdekli, h mennyi meló van a táborral, hanem az, h hogyan érzik benne magukat. Akkor is, ha befolyásolja őket a "mennyi meló".
gillz, szerintem amire te célzol, az inkább maximalizmus. amiben meg egyetértünk.
Megjegyzés küldése