Rátaláltam a doctorwho-s gifekre, és a Doktor karaktere kifejezetten hordozza az angsot (pláne a 10esnél), szóval nagyjából illeszkedik a jelenlegi lelkiállapotomhoz.
Van a lét általános értelmetlensége (aka az univerzum nem üzen semmit, mert nincs ott adó fél), amibe időnként belevillan a Gellérthegy vagy a Duna, meg azok az emberek, akiket a barátaimnak mondok, meg persze a saját belső világom. Ugye mind egyedül halunk emg, de tulajdonképpen egyedül is élünk, csak néha ezt nem vesszük észre mert az agyunk ügyesen hagy ki dolgokat és szűri meg a létezést. Jó esetben. Rossz esetben közelebb van a realitáshoz, és a realitást nem találja vidámnak. Azt tapasztaltam eddig, hogy ugyan kevésbé éreztem magamat egyedül, amikor mondjuk valakivel együtt voltam, utólag mindig úgy érzékelem, hogy egy szemellenzővel, színezett szemüveggel kevesebb van rajtam a lélek hosszú és sötét éjszakájában. Az alapvető problémák nem tűnnek el, csak bekerülnek a fiókokba, ésatöbbi, ésatöbbi.
Vannak, akik úgy tartják, hogy nagyjából kiegyensúlyozottan jön jó és rossz az életünkbe, de ilyenkor mindig eszembe jutnak azok, akiknek hatványozottan rosszabb, mint nekem, és nem élik meg a jót (mmint meghalnak azelőtt, mielőtt jobbra fordulhatna az életük). Nyilván ez is értelmezés és felfogás kérése, mert biztos lehet monduk 10 év alatt, éhezésben, szegénységben, borzasztó családdal és betegen is ugyanazt az életminőséget elérni, mint jó családban felnövő tehetsges embernek, aki elégedetten hal meg unokái és életművét tisztelői között. Ez kevéssé hihető, btw.
Mindegy, léteznek más modellek is, a szerencsepogácsa, vagy a karma, meg a másholgyűjtskincseket, jelenleg az és? talán működik.
Csak ne nyeljen el a banalitás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése